Nyírvidék, 1888 (9. évfolyam, 1-53. szám)

1888-03-25 / 13. szám

„Nyirvidék" IX-dik évfolyama, Nyíregyháza, 1888. márczius 4 . 3-ik szám UZIHSÍI.Í ÍÜKTKSITO. A „NYIRVIDÉK" melléklete. A „FELSO-TISZAVIDEKI GAZDASÁGI EGYESÜLET" HIVATALOS KÖZLÖNYE. A rétek és legelök ápolása és ja vitása. Az okszerű rétmívelésuek fontosságát már az ó korban is figyelemre méltatták, mert sok jelenség arra vall, hogy a régi Italicában és Spanyolország­ban már nagy értelmiséggel ápolták a réteket. Columella II. könyvében kiváló szakértelemmel tárgyalja a rétek ápolását és oly észszerű eljárá­sokat ajánl, amelyeknél jobbakat mai napság sem állithatnánk fel. 0 különösen a rétek ápolására fekteti a fősúlyt és számukra nem annyira munkát, mint inkább gondos és figyelmes ápolást követel: „Cultus pratorum autem magis curae quam laboris est." — A már évezredek óta gondos fejlődésben részesülő rétmívelés ugyancsak Olaszország felső részében jelenleg is oly magas fokon áll, hogy kü­lönösen * a vizöntözési munkálatokat illetőleg a Poo folyó mentén alkalmazott öntözési és rét­mivelési rendszereket méltán a legelső, ilynemű nagyobb vállalatok közé lehet sorolni, melyek a világon valaha létesültek. A rétinivelés fontosságára rali azon tény is, hogy a marhatenyésztés mind­azon országokban és vidékeken a legfejlettebb, amelyek már természettől fogva bővelkednek dús legelők vagy bő rétekben, vagy ahol az emberi kéz ily területeket mesterséges uton létesített. Igy van ez kicsinyben is, mert a marhatenyésztés leg­biztosabb alapját leli azon gazdaságokban, melyek­ben elegendő rétek és legelők vannak, vagyis ahol a talaj a szükségelt nedvességet már magában foglalja természetes fekvésénél fogva, vagy pedig ahol a szükséges nedvességet mesterséges uton kí­vülről kapja. Ezen szerencsés helyzetben vannak a nedves völgyekben vagy lejtős szántóföldek alatt elterülő rétek; továbbá a nedves éghajlatú vidéke­ken előforduló és az öntözésre berendezett területek. Mindezen rétek termése rendes körülmények közt biztos és kielégítő, de nem úgy a száraz fek­vésű réteké és legkevésbé a mi szárazságra, haj­landó éghajlatunk alatt. A nem alagcsövezett rétek ápolása első sorban arra irányuljon, hogy a fölös­leges viz lecsapolására szükségelt árkok tisztán és jókarbau tartassanak, nehogy a fölösleges viz lefolyásának megnehezítése folytán elposványosodás álljon be, aminek megszüntetése későbben arány­talanul több költséggel járna. A szorgos gazda tehát miuden évben, de különösen őszszel és ta­vaszszal kitisztítja az árkokat; az árokból kidobott iszapot azonban nem hagyja halomra rakva az árokpart mentén — amint az általános szokás — hanem megszáradása után, az árok mindkét oldalán vékony rétegben elteregetteti Az árkokból kiemelt földtömegnek a partokon való meghagyása egyál­talán nem eléggé kárhoztató eljárás, mert az össze­gyülemlő föld az árok egyik oldalán a fölösleges viz levezetését nagyobb esőzéseknél mindig meggá­tolja, az ennek folytán képződött tócsák pedig a túlságos nedvességet nem kedvelő értékesebb füve­ket kiölik, az amúgyis csekély értékkel biró úgyne­vezett savanyufüvek elszaporodását előmozdítják. A jó rét kellékei közé tartozik továbbá a felü­letnek rónasága, ami nemcsak a munkát könnyíti meg, hanem a réti széna minőségére nézve is kiha­tással van. Első sorban szükséges, hogy a rét felü­letén minden évben a keletkezett vakoudturások és bangyabolyok eltávolitassanak; az itt ott mutatkozó mélyedések, melyek vízállások képződésére adnak alkalmat, kapa, lapít és gereblye segítségével más­honnan felhordott földdel kitöltessenek. Ezen kitöl­tött helyek begyepesitését egyszerűen úgy végezik, hogy az illető helyről előbb eltávolított gyepet téglaalakokbari a felhordott területen ismét össze­illesztik, lehetőleg hozzányomatva, vagy pedig mes­terséges uton fűmaggal is bevetik. A vakoudturások eltávolítása, illetve elterege­tése frissen keletkezett túrásoknál a minden gazda­ságban legalább is hírből ismert rétgyaluval tör­ténhetik ősszel és tavasszal; ha pedig ezen túrá­sok már begyepesedtek volna, amint ezt számta­lanszor tapasztalhatjuk, akkor már csakis ásó és kapa segélyével távolithatók el; ugyanis keresztben és hosszában átszeljük a gyepet, az alatta levő földet a kapával kiveszsziik, a réten szétszórjuk : a föld kikaparásánál félrehajtott gyepet p~'dig ismét gondosan összeillesztjük és lesulykoljuk. A liaugya­bo!yok széthányása is legczélszerüebben ősszel te­endő. mert ez esetben télen át a hangyák a hideg talajban tönkremennek. Különösen sok alkalmatlan­ságot okoz a számos rovar, de leginkább a csere­bogár álczáinak (pajorok) elpusztítását erélyesen folytató és ez által hasznos vakondok azon réte­ken, amelyek az erdők szélén terülnek el, ott kü­lönösen iparkodni kell a túrásokat minél előbb a rétgyaluval vagy ennek hiányában nehezékekkel megerősítendő boronákkal szétszórni és az esetleg igen nagy számban mutatkozó vakondokat —• külö­nösen nedves években — összefogdosni. Száraz években azonban, amidőn legtöbb kárt okoz a cse­rebogár álczája, kimélni kell őket. Mindazon réteken, amelyek talaja igen fel volna turkálva, szükséges leend a boronálás után még a hengerezés is, mely különösen laza talajú réteknél fog igen hasznosnak bizonyulni. A rétek boronálására legalkalinatosabbak a lánczborouák melyek közül mint kiváló jó szerke­zetű eszközöket fölemiitjük a Laake-, Hovward- és a Kastner-féle lánczboronákat; ezek közül különösen az utóbbit dicsérik. A hajlékony lánczboronák egyes aczéltagokból vannak összeállítva, mely tagok daczára annak, hogy miuden egyes rész mozgékony, nem bonyolódhadtnak össze; a kemény aczélból "készült fogak pedig, melyek hegyei hátrafelé görbítettek s egyik oldalon hosszabbak mint a másikon, a talaj felületéhez simulnak s ezt lehetőleg miudeu'ütt érin­tik. Ezen boronáknak a merev boronák fölött tehát nagy az előnyük a rétmivelésnél. A rétinivelésre különösen alkalmatos eszkőz az összetett rétmivelő, mely több eszköznek combi­natiója. Elől jár a rétmivelő, mely első keresztge­rendájáu kis túrókapákkal, a másodikon A alakú gyalukésekkel és két hátsó gerendáján pedig bo­ronafogakkal van fölszerelve. A rétmivelő után egy lánczborona vau kapcsolva, mely egy köunyü fa­hengert vontat maga után. Ezen összetett eszköz lehető tökéletes muu­kát végez, mert egyideileg túr, gyalul, boronál és hengerez, sok időt és muukaerőt takarít meg s egy pár erős vouómarhával is továbbitható. Az erélyes borouálással leginkább az elmoho­sodott réteknek javítását czélozzuk. Az elmohoso­dott rétek ugyauis túlságosan nedves helyeken keletkeznek, hol hiányzik a világosság és ahol szegény a talaj. A mohos rétek először is éles boronákkal jól megmunkáltatnak, keresztben és hosszában, amely alkalommal a kitépett mohdara­bok összegyűjtetnek; ezek után pedig vagy falia­muval, vagy pedig homokos földdel 6%» vastagság­nyira meghordatnak, A következő eljárás különösen jónak bizonyult: Homok- vagy homokos talaj egy halomra hor­datik össze, és ez lehetőleg mindennap trágyalével megöntöztetik. Ajánlatos a trágyalére trágyagipszet is hinteni, a fejlődő ammoniak lekötése czéljából. Az igy kezelt homokrakás lapát és kapával min­den héten egyszer jól átdolgoztatik; egy hónap múlva már az elmohosodott területre hordható, ahol 5—6 % vastag rétegben elterittetik. A homok már súlya folytán is lenyomja a mohát, ezt a vilá­gosságtól és levegőtől elzárja, míg a felhordott és trágyalével vegyitett talajban foglalt trágyaanyagok kedvezőleg hatnak a jó füvek növekedésére, úgy, hogy ezek buja fejlődésükkel elölik a mohát. Igen hathatós szert képez a mohának elpusz­títására a kainittal való trágyázás is, amelynek okszerű alkalmazásáról alább bővebben fogunk meg­emlékezni. A mohképződés veszélyein kivül réteinket szá­mos esetben mocsárnövények és füvek képződése is fenyegeti, melyekkel szemben a mezőgazda csak úgy védekezhetik, ha a képződésükre okot adott rüregben, ha egy darabig még élősködik és szaporodik is, a talaj mechanikai hatása folytán, mert ez vándorlá­sának útját állja és a szükséges tápanyagot elvonja, mi­hamarabb elpusztul. Az ily természetű homoktalaj és a kötött talajnemek között, igen természetesen, számos átmenet létezik és igy vannak oly homokos talajok is, melyekben a filloxera képes ugyan megélni, de annyira, hogy a szőlőt tönkre tegye, a fentebb felhozott talajtulajdonságokn&l fogra, még sem szaporodhatik. A fílloxera szempontjából nem mind immunua homok az, a mit Bokán annak tartanak. Ha valamely homoktól azt várjuk, hogy benne a fílloxera ne pusztítson és igy meg sem élhessen, akkor annak valóságos futó, még pe­dig kvarcz-homoknak kell lenni. Nem elég e czélra a homokban egyszerűen csak a sósavban oldható és oldhatlan alkatrészeket meghatározni, mert túlnyomó mennyiségben lehetnek benne olyan alkat­részek is, melyek sósavban nem oldhatók ugyan (pl. földp&t, csillám stb. stb.), de azért a homok immunitását még sem biztosítják. Szükségesnek tartom már itt megemlíteni, hogy kü­lönös gondot igényel az immunus homoktalajok trágyázása. Állati trágyát e czélra nem, vagy legalább is csak nagy vigyázattal és mérsékelten szabad alkalmazni, mert e trá­gyák idővel a talajt humózussá teszik s megfosztják az immunitást okozó laza fizikai alkattól. Szembe szökő példát észleltek e részben a minisz­térium által az 1886-ik évben francziaországi tanulmány­útra kiküldött szakközegek Aignez-Mortes környékén, hol a legbujabban tenyésző gazdag homoki szőlők köze­pette egy teljesen elpusztult táblát találtak. Kérdésükre: mi lehet ennek az oka ? azt a felvilágosítást nyerték, hogy A „GAZDASÁGI ÉETESITÖ" TÁRC2ÁJA, Hazai szölöszetiinkröl és a filloxeráról. (Felolvastatott a magyar gazdák társas-körének 18S8. január 19-éj tartott felolvasó sstélyén.) (Folytatás.) Hazai viszonyaink között határozottan nagyobb fontosságot kell tulajdonitanunk: Az immuuus homoktalajok betelepítésének és mive­lésének. Az erre alkalmas futóhomoknak fillokszeramen­tesitő-képességét a lefolyt évek tapasztalatai már is iga­zolják. Hogy a kellő kvarcz-tartalmu homoktalajjal biró szőlők a filokszera pusztításaitól csakugyan mentesek maradnak, ez elvitázhatlan tény, amelyet az eddigi kísér­letek és gyakorlati tapasztalatok mindenütt egyaránt megerősítenek. Ezt szem előtt tartva, a gyakorlatban nagy fontos­sággal bír annak a kérdésnek eldöntése, hogy mi képezi tehát a filoxeramentes homoktalajnak tulajdonképeni kri teriumát? és hogy mi féle módon lehet valamely homok talaj filokx«ramentesitő-képességét már a priori meghatá­rozni? A francziaországi vizsgálatokból, mint tudjuk, az derült ki, hogy az olyan homokban, a aely legalább 70%, kvarczot tartalmaz, a filoxera nem képes megélni. Ezt igazolták eddig saját tapasztalataink is és ezért erre támaszkodva, a homoktalajok megítélésénél eddig ezen tulajdonságot vettük irányadónak. A hézagok hiányának és a kvarcz élességének kö­szönheti a homok azt a becses tulajdonságát, hogy benne a filoxera még ha készakarva belevitetik is, sem kifelé, sem befelé haladni nem képes és előbb-utóbb kiveszni kénytelen. A homok immunitásáról legnagyobb bizonyságot szolgáltat azon tény, hogy a gyökeres veszőkön felismert parasiták a szőlőnek homokba történt elültetése után, egyedül a főtörzsön voltak szemlélhetők, hol már erede­tileg megfészkelték magukat, mig a homoktalajban fej­lődött gyökerek tökéletesen tiszták és épek voltak és ele­gendő tápanyagot biztosítottak a szőlő fejlődésére, ugy hogy annak tenyészete külsőleg a legcsekélyebb elmaradást sem tüntette fel. Az e tárgyban megejtett kísérletek igazolták, hogy az immunus homoktalajban levő szemcsék minden üreget egyenlőon betöltenek, a talaj bizonyos mélységében egyen­letes nyomás alatt állnak, s annak egyes részei enuélfogva szárazságban nem repedezhetnek meg; holott a kötött talajnemekben kissebbnagyobb repedések támadnak, s a növények gyökerei növekedésük alkalmával a repedések irányában haladván, önmaguk is hozzájárulnak az eféle repedések előidézéséhez. Ha pedig a talaj nem simul szo­rosan a gyökerekhez, elkerülhetleu as: üregeckék képző­dése és igy a filloxera szabad mozgását mi sem gátolván, az létét minden irányban képes biztosítani. Mindenki, a ki filloxerás szőlők vizsgálásával fog­lalkozott, tapasztalhatta, hogy a filloxira soha sem talál­ható a gyökerek azon részán, a melyre a föld teljesen oda tapad, illetőleg a melyre az egész erejével nyomást gyakorol, hanem hogy az mindig oly helyeken észlelhető, a melyről a földrészecíkék magoktól leválnak vagy köny­nyen leválaszthatók. Az homoktalajba a gyökerek körül eféle üregecskék nein támadhatnak, mert a homokszemcsék mindenütt egyenletesen hozzásimulnak a gyökerekhez. Ez az oka tehát annak, hogy ha homoktalajba filloxe­rás gyökeret ültetünk is be, a filloxera a neki jutott té-

Next

/
Oldalképek
Tartalom