Nyírvidék, 1888 (9. évfolyam, 1-53. szám)

1888-01-29 / 5. szám

„IV Y I ít V <1 15 É K sekre, melyeknek még forrását sem tudjuk, csakugyan nem lehet alapitani égy feliratot, melyet egy város közönsége a képviselőházhoz intéz. De meg kell tudni az útra kelő küldöttségnek egyebet is. Ha igaz az a hír, hogy elejtették vagy elhalasztották a mi törvénykezési palotánk építésének a megvalósítását, nagyon szükséges dolog lenne és hasznos reánk nézve, ha megtudnánk, hogy mi az oka annak, hogy ezt az ügyet, mely egyszer már főügyészi aláírással szankczionálva, később az igazságügy miniszter által megszabott feltételek elfogadása által szerződés-szerű, csak épen irásba nem foglalt megállapodással rendbe lett hozva: most egyszerre feladták. Állam, illetőleg ennek kormánya és egy város állanak itt egymással szemben. Egy város, mely haladni akar, s polgárainak józan gondolkodásával, szorgalmával, iparkodásával híven és pontosan teljesíti mindama kötelességeket, melyeket állampolgárok községben egyesült komplexumának az állammal szemben, mely nekik nemzetet és hazát jelent, teljesíteni, az okosan fölfogott kötelességek közé tartozik. S egy állam, illetőleg egy államnak a kormánya, mely megengedi magának azt, hogy létre jött, csak épen irásba nem foglalt szerződést, amelyre alapítva az egyik fél, a mi városunk, csaknem harminczezer forintra menő kiadást is csinált már, hogy egy ilyen szerződést, vagy nevezzük ugy, hogy megegyezést egyszerűen félre tegyen. Magán emberek ilyen esetben okvetlenül pörös útra vinnék a dolgukat. S az a fél, melynek osztályrészül e pörben az a helyzet jutna, amelyben a törvénykezési palota ügyében most a mi városuuk van; bizonyára nyerőként kerülne ki a perből még akkor is, ha nem lennének kezében olyan írásos dokumentumok, amelyekkel például Nyíregyháza városa a törvénykezési palota dolgában a maga igazait bizonyíthatja. De hát nem magán felekről van szó, hanem egy állam kormányáról és egy varosról. Ennek a városnak türelmesnek kell lenni mód nélkül, s várni a jóakaratot, hogy megvalósíthassa terveit, melyeknek keresztül vitele egy részletét jelenti nemzeti előhaladásunk kiterjedésének. De a türelmes várakozás alatt semmi esetre sem értjük azt, hogy összetett kezekkel nézzük a törvénykezési palota dolgát. Néma gyermeknek anyja se érti a szavát, hogy értene meg hát bennünket — ha hallgatunk — a kormány, amely bizony nem épen anyai gondoskodással viselkedik irántunk. Tanügy. A Szabolcs tnegyei általános tanító egyesület központi választmágyának 1887. évi deczember hó 31 én tartott rendes közgyűléséből kifolyólag a következő pályakérdések tűzetnek ki: 1. Mik az akadályai a népiskolai neTelés-tanításnak ? 2 A népnevelési törvény végrehajtásának akadályaiPályadíj 2 drb magyar arany a pályakérdések bármelyikére. Pályázhat minden egyesületi tag és minden Siabolcs megyében működő tanitó. Az idegen kéz által írott pályamüvek jeligés levél kíséretében 1888. évi julius hó l-ig t. Pazár István egyleti alelnök úrhoz küldendők. Nyíregyháza, 1888. január 23. A központi választmány h itározatából Stoffan Lajos, tanitó-egyleti fójegyzó. délnek, töksi feje la»su hájosodásnak, életpírja lassú elhízásnak szokott indulni. Eey uj szereplőt mutatok be. Magas nyúlánk fiatal ember, kü'önös itmertető jele, hogy nem kopasz. Ez a fiatal ember én vagyok I azaz, hogy csak voltam ! Azóta fiatalság, dus hajzat és omne accessörium régen — fűit! No de hát én »voltam.« Oiyan foglalkozásom volt, a melynél fogva sok mindenfélét kelle vásárolnom. Betévedtem hit sokszor Nuridsán Bogdtu ur boltjába, a melynek ajtaján vicsorgatá fogait, az akkor még reám nézve teljesen közönyös fekete kutya. Sokszor betévedtem Nuridsán Bogdin ur boltjába és Nuridsán Bogdán ur mindig a legaagyobb előzékenységgel fogadott. Elhalmozott jó szóval, minden jzirességgel, s végezte miudenkor e barátságos meghívóval: iSzerencséltessen szegény hátamnál is, nem ugat ám ez, a fekete kutya !« Én csak ígértem, hogy majd »leszek olyan bátor,« de azért nem mentem. De ő kitartó volt; mindig az volt az u^o'só szava: >nem ugat ám ez a fekete kutya !« Nos hát végre rászántam magamat. Ha mán éppen nem ugat ez a fekete kutya, hit ugorjunk át a kerítésen I . . . Az elhízott életpár s a feketeszemű kis leány is jól fogadának. . . . Több délutánt, estét kedélyesen elbeszélgeténk . . S mert a fekete kutya még miodig nem ugatott, hát biz én annál gyakrabban is bevetődtem. 3Iükedvelöi előadás Kísvárdán. Büszke önérzettel tekint helyi társadalmunk mind ama kulturális intézményekre, melyeket a közei múltban Kisvárdán a szó szoros értelmében teremtett. Nincs közczél, vonatkozsék az akár a nemzeti kegyeletre, vagy bár mily köz és jótékonysági czélra, társadalmunk hiven teljesítő kötelesiégét, önerejéből, minden közvetlen segítség nélkül állva hivatásáuak magaslatán. Ki ne emlékeznék még csak a 10 —15 év előtti Kisvárdára, obderita állapotok uralkodtak, a közügy iránti érdeklődés téli álmát aludta, társadalmunk öntudata csecsemő korát élte, alaptalan, indokolatlan érzékenykedés, merev elzárkózottság jellemezte mindazon társadalmi tényezőket, kik állás, vagyon és értelmiségnél fogva mintegy praedestiuálva voltak a szunnyadozó erőt felébreszteni és a mozgalom élére állani. Nem szokásom dicshymnuszokat zengeni, nem tartok Bobeche király miniszterével, de azért lehetetlen elhallgatnom a kisvárdai műkedvelő társaság megalakulását, Rézler György, Rézler Hrabovszky Kornélia és Ko moróczy Aladár urakuak e tekintetben való érdemeit. Alig hogy a műkedvelő társulat megah kult, alig hagy f. hó 82-én az első előadást megtartot a, mir is érezhető annak jótékony hatása. Nem arról akarok megemlékezni, hogy ezt az elő adast társadalmunk színe java látogatta meg; nem arról, hogy anyagilag is szép sikert aratott, hanem arró', hogy közelebb hozta a számba vehető társadalmi tényezőket. Kezdjük egymást becsülni, tisztelni, nem is sejtett jó tulajdonságokat fedezünk fel egymásban, képzelt előítéletek euyészuek el. és ez oly érdem, mely osztatlan elismerést érdemel. Ami az előadás nyújtotta szellemi élvezet9t illeti, a legszigorúbb műbírálónak is el kell ismerői, hogy az minden tekintet! en kitűnő volt, és ha figyelembe vesszük, hogy a szereplők mindnj áj a n ujonczok voltak, lehetetlen elhallgatui, hogy mennyi ügybuzgalom, törekvés kellett ahhoz, oly kényes ízlésű közönségei, mint a mienk, nem csak kielégíteni, hanem meghódítani is. Két darab adatott elő, a »Bálkirálynöt B rczik Á'pádtól és > Angolosan* Göruertől. A »Bilkirálynőc-ben Rézler György természetes kétségbeeséssel adta Püleky Belizárt, sziute megsajnáltuk, látva őt Sarvay-Farkas Anna által személyesített Natália ueje nagyzási hálójában vergődni. Mindketten megfelelő nuDCirozással, biztosan és i átran játszottak. B lizár felénk oppozicziója, szellemes rögtönzései, Natália asszony csökönyös nagyravágyása, mindkettőjüknek a táuczosok utáni hajszája, dörgő tapsra ragadta a közönséget. Berthöty kisasszony Josefinje mindvégig diskrét alakítás volt; csinosan viselte magát a Borbély Endr< által személyesített rouéval szemben, ki a hozományok statisztikáját készül kiadói. Ugy 5, mint Székely Miklós Elemérje kifogástalan volt, míg ő a roué sivár felfogásának adott kifejezést, addig Székely Miklós mély érzelemmel ábrázolta az eltaszított igaz szerelmest. Mindkettőjüknek hanglejtése szabatos, folyékony volt. Komoróczy Aladár, Hoffman Mór és Hrabovszky Tihamér, a három potya frátert az életből ellesve adták. Teljes otthonossággal mozogtak a színen, a közönséget mindvégig víg hangulatban tartván. Az »Angolosan* czimü vígjátékban Rézler Hrabovszky Kornélia, mint Szivesi Adél, mindvégig lekötötte a közönség figyelmét, természetes, minden túlzástól ment alakítása a legnagyobb dicséretet érdemel. Bizony sok színésznő tanulhatna tőle, hogy miként kell egy szellemes hölgynek az adott körülmények között magá' viselni. Széli Lujza komornáját csupa báj és kellem jellemezte, naivitása azonnal meghódította a közönséget, szerepét kitüuően tudta. Komoróczy-Jeszenszky Ilona Ippelbergernéje, bár látszólagosan háládatlan szerep, a hely zetnek megfelelőleg mutattatott be, az angol szerelmi ömlengéseit kitűnően vindikálta magának és ez alkalommal való viselkedése gondos megfigyelésre következtet. Rézler György Ippelberger nagykereskedője a plutokraczia félszegségét, gyávaságát oly mesterileg adta, hogy a közönség nyílt jelenetben is zajosan megtapsolta. Öltözéke a született bankárra vallott, még az életben Kivüiem még egy öreg doktor is kezdett jírni a házhoz. Ez az öreg doktor ugy kerillgeté a feketeszemű kis leányt, mint lepke a gyertyát! És különös! A lepke addig szokta kerülgetni a gyertyát, inig magát m g nem égeti; a vén doktor pedig addig kerülgető a feketeszemű kis leányt, mig én nem égettem meg magamat!! oly kirívó, ízléstelen ékszer fitogtatásról sem feledkezett meg. Játéka mindvégig eleven, elő»dása folyékony, és ahol kelletett, groteszk volt. Erős György és John szolgája Szögyény György tipikus augolok voltak. Az a komikus hidegvérüség, mely csak a ködöi Albion fiait jellemzi, pompásan sikerült. Az angol nemzeti jelleget hiven személyesítették s a maszkirozás bármely gyakorlott színésznek is dicséretére vált volna. O'csó F.óriín szerepe Hrabovszky Tihamérnál jó kezekben volt; a vendéglősök szolgálatkészsége és kapzsi-, sága közti belső harcz kitűnően sikerült. Fellépése a budapesti hotelliérre emlékeztetett, ki büizke renoméjára és azt gondosan megóvni törekszik. Petrovay János és Hoffman Mór, pinczér alakításaik, bár szereplésük csak korlátolt, természetes és jók voltak. Nem mulaszthatom el Kis Pál érdemeit kiemelni, ki meglepő csínnal és Ízléssel egy maga festette a függönyt és állította össze a színpadot. Dr. Vadász Lipót ügyelő érdeme az előadás egyöntetűsége, kerekdedsége és akadály nélküli lefolyá»a ; végül Vekerdy Máté mint sugó, a legkényesebb igényeket is kielégítette. A súgás nem zavarta az előadást és ez a legnagyobb dicséret. Előadás után kedélyes lakoma ós fesztelen tánozmulatság következett, melynek vége ugy reggel felé volt. Kisvárdai. Felfedezett összeesküvés. A nem tánezoló fiatal urak ügyeimébe. Nagyon téved az, aki azt h szi, hogy ez a történet ától cettig meg nem történt. Nem fogok ugyan megnevezni senkit s tollamat vezetni fogja az a diskréczió, melyet az ilyen kényes leleplezések feltálalásában minden gavallérnak főszab lyként meg kell tartania. Nem tudom megnevezni az iratcsomó számát s a vizsgálatot vezető rendőrtisztviselő nevét sem árulom el, De a feljelentés tényleg megtörtént s annytt mondhatok, hogy a komplott részesei olyan veszedelmes fegyverekkel akarták merész tervüket keresztü.vinni, hogy ahhoz képest az Orsini bombák középkori feltalálásu gyilkoló szerszámokká sülyednek. A veszedelem az erősebb nemű fiatalságot fenyegeti. Azokat a fiatal embereket, kik éjfélig ásítozva üldögélnek — keresztbe rakott lábakkal — a bálteremben, aeutáu meg behúzódnak az étterembe s muzsikáltatják magukat hajnalhasadásig. Akik ugy teszik magukat, — mert bizonyosan affektálnak, — hogy azok a szép, kipirult arczok őket már nem érdeklik, hogy a dekoltirozott vállak, a márvány karok nem szédítik el; hogy a táncz nagyon unalmas, s nem nyújt nekik semmi gyönyörűséget. Az étteremből a dáridónak egy egy hangja betolakodik a bálterembe s amint ott belévegyül a keringő lágy, olva-ztó rithmusai közé, aggodalmas ránczokba húzódik a mamik ünnepi képs s haragos vonalakat rajtol a bál szépeinek hamvas orczáira. S a mamák aggódó 8 kisasszony leányaik haragos képéből már ki lehet olvasni a veszedelmet, mely le fog csapni azok közé a rettenetes emberek közé, kik nyíri vinkós és champagnieres ütegek védelme alatt ilyen sértő módon ignorálják az ő társaságukat. A szép kisasszonyok összedugják még haragosan is szép fejecskéiket, s az összeesküvés terve megszületett. Sokat mondó kézfogással jelentik ki egymásután mindannyian, hogy belépnek az összeesküvésbe. Életre, halálra! Ez még a református konczert bálján történt. Azóta sz összeesküvés rendszeresen organizáltatott. Választottak elnököt, alelnököt, megalakították a küiönféle albizottságokat, kiosztották a szerepeket, s megszúrva rózsás ujaikat gombostűvel, saját piros vérükkel írták alá egyenkint az összeesküvés alapszabályait. Szó volt arról is, hogy felterjesztik azt, még pedig az eredeti példányt a belügyminiszterhez jóváhagyás végett, de az összeesküvésnek egyik bájos tagja, kinek esténkint az újságokat fel kell olvasni a papának, s e szerint szörnyen iártas a politikában, abban a véleményben volt, hogy Tisza Kálmán, ki mindig elzárkózik a közvélemény meghallgatása elől, nem fog bírni érzékkel az ő nemes Folytatása a mellé leletnek. Igy történt. Egy délután megint nem ugatott a fekete kutya s én megint átugrottam a kerítésen. Az elhízott életpár a díványon ült és kötött; a feketeszemű kis leány az író asztalnál ült és rajzolt .... Az elhízott életpár piros volt, a feketeszemű kis leány is piros volt. Látszott, hogy fellegek borítják a tündöklő eget. Alig köszöntem, alig álltam az íróasztal mellé, hogy lássam, mit rajzol a feketeszemű kis leány, a mikor az elbízott életpir ilyenforma dikezióra gyújtott: — Jó, hogy jön, édes uram, jó hogy itt van, legalább ön is a fejéhez beszél ennek a makacs rosz leánynak ! Ön előtt, mint régi jó barátuuk előtt . . . — Óa kérem. — Nem kell titkolódznom, azért elmondom ugy, hogy lássa tisztán a helyzetet .... — Oh kérem .... — Hát képzelje csak! az a kedves doktor, az a tiszteletre méltó, tekintélyes férfi, az a szeretetre méltó társalgó megkérte ennek a rosz leánynak azt a szülőgyilkos kezét.... — De kérem .... — S ez a hálátlan makacs teremtés, ez az elbizakodott fruska, nem hogy két kézzel kapna a szerencse után, hanem azt mondja, hogy neki nem kell; hogy vén, hogy kopasz .... — De kérem .... — Oa nyissa föl a szemét, mondja neki, hogy kapjon rajta két k'zzel ! Mert hát mire vár? kire vár? Hogy vén ? Uram bocsá! Hát az én öregem nem 30 évvel idősebb uálam s milyen siépen utána öregedtem .... — De kérem .... — Hogy a doktor legalább harmincz évvel idősebb mint ő? ób édes istenkém! hát hiszen .... Az elhízó t életpár kötött és beszélt, a feketeszemű kis leány rajzolt és hallgatott .... — Én pedig ? Hallgattam mit beszél az egyik, néztem, mit rajiol a másik, de hiába akartam akczióba lépni, a „kérem" nél sohasem jutottam tovább I Az egyik mind gyorsabban beszélt, a másik mind gyorsabban rajzolt. Tűzbe jöttek mind a ketten. Annyira tűzbe jöttek, hogy a beszédből kiabálás, a rajzból mázolás lett. A mama kiabált, a leáuy mázolt s én az egyiket hallgattam, a másikat néztem. — Kérem .... — De hit az Isten szerelméért beszéljen ön uram, segítsen nekem; mindig csak „kérem" „kérem", de hát mi a véleménye, mit kér? — A kisasszony kezét kérem. Puff? Líütött a bomba. Megcsíptek, meg voltam fogva. Tovább nem tudtam megállni; kapituláltam a kereszttűz előtt. S a csúf bábból szép lepke vált. A hallgatag leányból beszélő asszony. Kisült az is, hogy besiéd, hallgatás, rajzolás, doktor, mind csak dekorácziói valának: a szereplő egyedül én valék. Hej! te fekete kutya ! miért is nem ugattál ! DixI.