Nyírvidék, 1888 (9. évfolyam, 1-53. szám)

1888-11-25 / 48. szám

Melléklet a „Myirvldék" 1888. 48-ik számához. gomolygó füstöt, mely rendes kémény hiáuynban ott megy ki a ház belsejéből, ahol épen utat talál; ha véletlenül az útjába eső községházánál megpillantja a rozsdás, repedt fecskendőt, valóban csodálkozással kell eltelnie, hogy a tűz csak annyi pusztítást okoz, s hogy még eddig el uem égette a föld színéről a zsupfedeles viskókat. A legfőbb ideje volt már, hogy a kormány részéről valami intézkedés történjék. Eddigelé csakugyan Szent-Flórián védelme alá voltak bizva a községek s tűz esetén sem víz, sem fecskendő, sem más eszköz nem volt; az emberek vagyona, viskója, élete könyörtelenül oda volt dobva zsákmányul a véletlennek és a szerencsétlenség perczében beállott tehetetlenségnek! Most már egyes lelkes egyénektől, törvényhatóságok és községi elöljáróságoktól fog függni, hogy a kormányrendelet irott malaszt ne maradjon. Az első intézkedés, melyet oly sok biztatás s ezrek kára után tett meg kormányunk, — az irott rendeletben meg van; most már a többi azok dolga, akik szívükön viselik saját vagyonuk biztonságát s kiket a mult tűzvészei megtanítottak arra, hogy bizony az Isten is úgy segit, ha mi is segítünk magunkon! Tűzoltóságot kell szervezni minden községben! Ez legyen a jelszó. A háztulajdonosok saját házuk biztonságáért lépjenek szövetségre; áldozzanak, hogy rendszeres védelmet fejthessenek ki a vész esetén, de áldozhatnak a biztosítási dijakból bizonyos százalékot a biztosítási társulatok is, mert épen oly közelről érdekli őket a tűzoltói intézmény szervezése, mint akármelyik háztulajdonost vagy községi lakost! A törvényhatóságoknak mielőbb kezeikbe kell venni a kormány által nyújtott fonalat s az egész országra jótékony szövetséget kell szőuiök abból, hogy legalább a tűz pusztításai mérsékelhetők legyenek, ha már a vízzel való küzdelem majdnem a megrívhatatlanok közzé tartozik. Az emberi erő, az ügyesség, a jóakarat, a társulás nagy dolgokat vihetnek véghez s nem lesznek a véletlen szeszélyének annyira kitéve a fáradság által szerzett vagyonok, ha azok megóvását közakarattal és egyesült erővel eszközöljük. A városok példáiból merítsenek lelkesedést a községek. A statisztikai csalhatatlan számokkal igazolja a városok történetében a tűzoltóság jótékonyságát; ugyanezen üdvös eredményt a községek is elérhetik, csak számoljanak le végre az emberek a tététlenséggel és henyeséggel s a hatóságok igyekezzenek kibújni a poros hivatalos akták közzül s hatáskörükben tegyék meg, nem csak azt, mit a felebbvalóik paraucsolnak, hanem a mit a társadalom, az emberiség jóléte és érdekeinek biztonsága minden egyestől követel. Télen át ne pihenjen a fóldmives, de tanuljon. Hat fok hideg ciipi a gazda munkás kezét, midőn e sorok íródnak ; mindehki felölté legmelegebb köntösét, a lakószobák kemenczéiben vigan pattog a tttz s örül — a fakóreskedő, hogy ily korán beköszöntött a tél. k „NYÍRVIDÉK" TÁRCZÁJA. Prológ.*) Szép hölgyeim! megjöttetek tehát, Megértve a kor hivő szózatát, Azaz hogy inkább azt a nagy dobot, Melyért kis szivetek forrón dobog ! Vagy jobban mondva : megszokás csupán, Hogy jöjjetek hivő hang után 1 Éa bár csalódva mentek innen el, Feled s meg is bocsát a hú kebel? . . . Feledjetek, — hisz' oly jó az nekünk, Ha tőletek mi ia remélhetünk Egy puszta szót, legalább odavetve, S egy kézfogást örök emlékezetre. Hi»z' kis kacsótok ebben oly pazar, Hogy gyönge szívet könnyen megzavar ; 8 mosolykisérte részvét-tapsotok Az ifjúnak bolonduláira ok. A hála nem fog elmaradni persze : Megpendül a laut s a poéta verse Csak hull, miként ószszel a gyönge légy . — Nehogy meghatva tőlük, gyönge légy 1 — Vigyázz magadra, mert ha szívedet Szabadnak érzi, harczra kél veled, — S Mily jó lesz a zephyr majd hírvivőnek, Ha ifjad kinjai Jó nagyra nőnek, — A csöndes est, a ssende holdsugár, Fü, fa, virág . szolgálatában áll 1 Éi jaj neked, ha meg ne» hallgatod : Bezúz dúhében tükröt ablakot I Mert a Pegazus, ha jól fölnyergelik, Örökre éhes és zabért nyerít. S ha nem te nyújtod azt neki magad : Vadulva rugdal, sót el is ragad ! Phantáziád ugyancsak nagy legyen, Hogy véle nyargaljon völgyön-hegyen. A gazda azonban nem oly helyzetben van, mint a legtöbb kereseti ág munkásai, kiknek jövedelmére az idöjáris közvetlen befolyási uem gyakorolhat, mert az ó megelhetése teljesen alá van vetve az időjárás szeszélyeinek s ennek miudrn rendellenes tünete rá n^zve zsebbe-vágó dolog. O tebát inkább búiul mint örvend azon, ho<y a tél már november első harmadábaa megkezdődött. Még azonban reméjykedhetünk, hogy enyhébb napik fognak beállani s rendelkezésünkre leend még pár hétnyi jó idő azon őszi muakák elvégzésére, melyeket tavaszra halasztani egy gazdának sem volna szabad. Ciak egy hatalom van, mely a gazdát a talaj őszi megművelésének abbanhagyására kényszerítheti: a mezőgazdaságot teljesen hatalmában tartó, néha óriási kárt, másszor tengernyi áldást hozó időjárás. Ha enyhébb napokat váró remén} eink nem teljesülnének, s a hideg — a mily hirtelen jött, olyan hirtelen erősbödnék, bizony a legiparkodóbb gazda is bele esnék azon hibába, hogy a tavaszi vetemények alá kijelölt földjeinek egy része, már ez őszön fölugaratlunul marad. Hogy ez csakugyan öreg hiba, azt a felvilágosodott fö'.dmives gazda, az én fejtegetéseim nélkül is uagyoa jól tudja, s ha még sem tartom fölöslegesnek az őszi száutás előnyeit röviden előadni, azt ne tulajdonítsák másnak, miut a magyar ember vérében rejlő azon hajlam létezésének, mely őt — nem mérlegelve a megváltozott viszonyokat — az apák által gyakorolt szokások követésére csalhatatlanságukba vetett hitének fenntartására kényszeríti. Pedig rosszul értelmezi a kegyelet fogalmát az ősei szokásait — figyelmen kiflii hagyva az ismeretek rohamos fejlődését — minden körülmények közt folytatni kötelességének tartja. Mert, amit ezelőtt száz évvel a legtökéletesebbnek hittek, azt a műveltség jelenlegi színvonalán állva, kezdetlegesnek mondjuk s lőhet, hogy a mit mi ma mint bámulatos vivmányt csodálunk, utódaink száz év múlva a lomtárba dobják. Igy változik a világ nemzedékről-nemzedékre. Ne haladjunk tebát vakon az ősök által használt ösvényen, hanem szemeinket s elménket megnyitva, hasonlítsuk össze a mult idők viszonyait a jelenlegiekkel s ezek legyenek mérvadók minden cselekedeteinkben. Egy ut van csak, melyen őseinket vakon követni kötelességünk. a becsületesség , ba erről le nem térünk, a vallástalanság a divattá lett sikkasztások s egyéb korunkat jellemző erkölcsi sülyedések mesgyéire, akkor tartjuk igazán kegyeletben őseink emlékét; de a haladással — melyet nekik az emberi mulaudóság örök törvényei miatt megérniök nem lehetett — még a legnagyobb erőfeszítés árán is lépést kell tartanunk, mert azóta minden, tehát a mezőgazdasági foglalkozás is, ennek minden ágára kihitó változáson ment keresztül. Most az a gazda, ki földjeit a tavaszi vetemények alá már ősszel fölszántani elmulasztja, csak a legutólsók közé fog soroztatui, mert azt a keveset tanult földmívesnek is tudnia kell, hogy a télen keresztül föltárt állapotban fekvő talaj, a légköri tényezői behatása folytán, a lehető legkedvezőbb s a termést hatályosan emelő változásnak van alávetve. Lehetetlen nem tudnia, hogy az öszszel fölszántott föld télen át több nedvességet kép»s magába szívni, s ennek egy része a mélyebb rétegekbe szivárogva a tavaszi nap beve által nem fog oly gyorsan elpárologtatni, hanem a h»jcsővessége törvényénél fogva az elvetett mag gyökérzete felé törekedve, azt dúsabb fejlődésre ösztönzendi, mi által annak tápfelvevő képessége is nagyobb leend. Továbbá azt is könnyű belátnia, hogy a fagy állal eszközölt porhmyitás tökéletesebb a legkitűnőbb eke munkájánál is, mert oly földiüivelő-szerkezettel még nem bírunk, mely téli évszakunk hidegének, a tulajra ható porhanyitó hatásával versenyezni képes volna. Leginkább tapasztalhatjuk a fagy porhanyitó hatását, ha tavasszal rálépünk az ősszel fölszántott s száradni kezdő földre ; csak egy gyönge ütést adjunk lábunkkal a hantnak •) Felolvastatott • budapcatl tud. dl uiilegyataml olvaadkür 1SS8. no». t-tllkl uiatliidjá u. És ha megérted, a mi érthetetlen : Ó szánakozz szegény eszeveszetten, Könynyel fttrösszed néma bánatát S örülj, ha búja boldogságra vált I Bolondos és magasztos érzemény I Kínzásaid ré;óia érzem én, S mégis, ha bárki szembeszáll velem : Én istenitlek, édes szerelem I — Lesz már is ám, nemcsak szerelmi rém : Aranka, Margit, Anna és Irén; Az ifju, hogyha lelke lángra lobban, Z-ng másat is, nyilván avagy titokban. Agyát magasztos eszmék zűrzavarja Egész az örülésig zavarja, — S ha bántni merné egyszer a hazát A kaposi muszka és lovas kozák, S ifjú, ö'fg mind mind fegyvert ragadna, Hogy egy csapással rontson a vadakra : Óh akkor ó azonnal ott teremne, Felajzanú hatalmas húrjait És küldené a honfit küzdelemre, Hol a dicsőség szép virága nyit! Caak énekelne, mint a kis madár . . . A zöld babér már csak reája vár I — Hát még a sok csípős szavú satira, A min sok ember elfikadna sírva Ha nem látná, hogy bár e' mind igaz, Ah ostoroa poéta is csak ai I Mind semmi es, lesz még egyéb csapás isi Sokat teremt az öreg kalamáris I — Jönnek a népies i czalondalok, Min lelketek merengve andalog — S a szellemes novella hóae, hölgye Sem lel talán tinálatok közönyre .... Csak jertek axtán, drága hölgyeim, Mulatni szivünk ömlengésein : Hiaz ifjak, boldogok addig leszünk, A mig nem jő meg fontoló eszünk 1 Leas minden, a mit kíván szivetek, Feltárjuk leikeink előttetek — S ha vers, dal él zene fog rajtatok : ügy éljetek soká! — Tapsoljatok!! s ez rögtön apró morzsákra fog szét hullani. Mi pedig kénytelenek leszünk beösmerni, hogy ily porhanyitást ember által készült eke nem végezlnt; s hogy a fagy a leghíresebb ekegyárosuál is hatalmasabb. Azt is uagyou jól tudjuk, h)gy a növényzet annál szebben díszlik, minél apróbbra miveltetik meg számára a talaj s minél tovább képes ez — különösen száraz vidékeken — nedvességet vissza tartan'. Tavasszal ránk váró sok munka is tegye buzgóbbá a gazdit az őszi szántások iránt s minél előbb vetünk tavasszal. aoDál előbb s annál jobb termést arathatunk; az ősszel eszközölt szántás mellőzhetővé teszi a tavaszit, mert a talaj túró-ekék által is elkészíthető a vetőm ig befogadására, a túró-eke munkája pedig igen szapora s a.szerkezete oly egyszerű, hogy bármelyik falusi kovács is elkészítheti a minden uraságuál látható minta utáo. Végül pedig jó lélekkel tanácsolom minden gazdának, hogy ősszel ugaroljon, mert kűlötnien nincs jcga jó termést várói a tavasziakból, B bt uem ujarolt s még is jó termése lett, legyeu meggyőződve, hogy auuak, a ki e fontos müveletet teljesíteni el ueui mulasztotta, bizonyára még sokkal jobb van. Éa most voltaképen arról akartam írni, miként töltse idejét a szabolcsi fóldmives; áttére* tehát czikkem valódi tárgyára. Szsbolctmegye népe olyan házi ipart nem űz, mely uekt égÓ8z télen át foglalkozást nyújthatna; olyan nagy berendezésű gyárai sincsenek, melyek a mezei munka szünete alatt a népek ezreinek munkát adhatnának, a csekély terjedelmű kosárfonást és seprű-kötést leszámítva, népünk téli munkássága nem áll arányban a benne rejlő ősi erélylyel s azou ügyességgel, melynek minden nemű munkáj ibau tanújelét adja. Szóval a mezei s ezzel ssoros kapcsolatban álló foglalkozásokon kivül máB —tok helyütt már jól jövedelmező — házi-iparnemekhez nsm igen huz a szive; ideje pedig volm elég, mert a trágya hordáit, marhi ápjlást, favágást s portáján tk .rendben tartását kivévé, nem igen talál foglalkozást, s ha már a há/i iparnak valamely haszuos ágát — csupán a téli szóra kozái kedvéért is — hajlikában szívesen látott vendéggé tenni akarja, hónapokra menő pihenőjét akként használhatná föl, hogy azon ismeretekből, melyek a mezei gazdálkodás okszerű folytatásánál már nélkülözh tlenek, minél többet elsajátítani iparkodnék. Mert vannak ám a földmívesre nézve a kalendáriumnál még hasznosabb könyvek is, csak tudnia kell, hogy melyek azok s hol kaphatók ; ezt legjobban meg mondhatja valamelyik tanult uri ember ki a mellett még jó gazda is, ki ezen síép tulajdonságát tapasztalatain kivül a hasznos gazdasági könyveknek köszönheti. Azon könyvet, melyet ily megbízható uri ember ajánl, vegyék meg s olvasgassák télen át szorgalmasan, B bi olyan helyekre bukkanuak, melyet megérteni nem tudnak, forduljanak magyarázatért egy nálukuál műveltebbhez, lelkészükhöz vagy tanítójukhoz, ök azt bizouynyal szívesen adaudják. Ha pedig többen együttvéve sem akarnak könyveket vásárolni, vagy azok fejtegetéseit elméjük felfogni nem képes, kérjék meg a gazdasági egyesületek és gazda körök titkárait, hogy elöltük a mezőgazdaság külöuböző miveléu ágaiból előadásokat tartsanak; elmaradt fóldmiveseink ismereteinek fejlesztése ozéljából alakított fenti egyletek és körök derék közegei, készséggel foguak eleget tenni a tanulni <ágyó fóldmives óhajának, annál is inkább, mert az nekik önként elvállalt kötelességük. Ragadjuk meg tehát gazdasági ismereteink fejlesztésének miuden lehető módját s törekedjünk legalább is azok megszerzésére, melyek a külföld földmiveseit nagyobb eredmények felmutatására képesítik. Ezt ciakhamar és könnyen elérhetjük, ha a természet téli látszólagos szüuete alatt, az eddigi uieddi pihenés helyett, az iskoláB gyermek szorgalmával tanulmányozzuk a jó gazdasági könyveket. Mert nem csak a jó pap tauul holtig, hanem a jó gazda is. Ifj. Meskó Pál. Vietórisz József. Az anya. (Elbeszélés.) Irta : Vértesi Arnold. (Vége.) — Kószöuöm — rebegé az anya s minden hang oly rekedten, tompán, töredezve jött ki ajkán. — Még egy kis . . . utam volna . . . Valahová kelleue mennem .. . és igazán olyan gyöngének érzem magamat ... ha kegyed addig szives volna . . . Itt egészen elakadt, s a szatócsnénak kelle őt kisegíteni : — Mit édes asszonyom ? a kicsikét addig itt tartani ?.. Szívesen, nagyon szívesen, ba nem messze megy. — Nem, nem messze. — No hát ugy csak hagyja addig itt ezt a kii angyalt, — viszonozza mosolyogva a szatócsné. Az anya lehajol gyermekére, hevesen megcsókolja és ugy látszik, mintha ezt az egy csókot nem is tartaná elégnek; de akkor hirtelen fölemeli fejét, elfordul és kisiet. — Mindjárt visszajövök, — susogá az ajtóból. De nem tekiut hátra s az egész magaviselete oly kölönös, bogy a szatócsné bámulva néz utána. Látja, hjgy ajtó előtt egy pillanatig megáll, mititha habozna, vájjon ne forduljon-e vissza, aztán tántorgó léptekkel tovább megy; hanem arczát nem láthatni, mert az nincs soha a bolt felé fordulva. Nem sokára egészen eltűnik az idegen nő. — Ne sírj. ne sirj, kicsike, csitítja a szatócsné a gyermeket, mindjárt itt lesz uiamád. S a csecsemő, mintha értené a nyájas, vigasztaló szavakat, csakugyan elhallgat s édesden elalszik a riogató karok közt. — No lám, gondolja a szatócsné mosolyogva, nem is hittem volna, hogy ilyen jó dajka legyek, pedig hit régen volt már, mikor gyermeket riugattam . . • régen . régen 1 S a mint arra a rég elmúlt időre gondol, a mosoly mellé köny szökik szemébe. 1