Nyírvidék, 1888 (9. évfolyam, 1-53. szám)
1888-10-28 / 44. szám
ív v 1 IÍ v i i) K k." relmeinket feltárni, s azok ellen a törvényhozásnál orvoslást keresni. Nem akarjuk bővebben vitatni a kérdést, váljon hivatását képezi e az államnak az italmérési jog átvétele és kezelése oly formában, amint azt az italmérési jövedékről beterjesztett törvényjavaslatban tervezi, de nem hallgathatjuk el azon meggyőződélünket, hogy még a javaslat ilyetén megalkotását lényegesen befolyásoló pénzügyi tekintetek sem kívánják az italmérési jognak állami jövedékké tételét s ezután való kiaknázását, mert ettől eltekintve számos oly módozat áll az állam rendelkezésére, melyek alkalmazása mellett az italmérési jog állami szempontból s az állam javára az eddiginél nagyobb jövedelmet hajtó forrásá tehető. De ha átalánosságban s elvileg nem is volna az italmérési jognak állami kezelés alá vétele ellen kifogás emelhető: érdekeinkre felette sérelmesnek kell nyilvánítanunk a javaslat azon rendelkezését, mely szerint az italmérési jog kivétel nélkül minden tulajdonostól, s igy a városok és községektől is megváltandónak mondatik ki. Első tekintetre világos mélyen tisztelt képviselőház, hogy a városok és magánosok mint regále tulajdonosok között feltűnő a különbség. Mert ha el is tekintünk attól, hogy a városok és községek nagy részére nem nyerhet alkalmazást a magántulajdonosok regáléjának megváltása mellett helyesen felhozható azon érv, hogy ezeknek a nyerendő váltságösszegre — mint befektetési tőkére jobbára égető szükségük van, mig a községek legtöbbje nincs oly nyomasztó helyzetben, hogy ily drága áron legyen kényszerülve befektetési tőkéhez jutni, s a nyerendő kárpótlási összeget oly előnyösen mint a magánosok (pld. gazdasági téren) fel se használhatnák: s inkább a regáléból nyert jövedelem állandósítása, s ha lehet fokozására kell gondoskodását irányítani: semmi szin alatt se lehet elzárkóznunk azon a városokat és községeket a magánosoktól lényegesen megkülönböztető magas hivatás kívánalmaitól, melylyel ezek erkölcsi, közigazgatási, közegészségi, tanügyi, általán közművelődési téren birnak, s mely hivatás tőlük a haladó kor növekvő igényeinek nyomása alatt napról napra számos ujabb és ujabb, költségesnél költségesebb feladat megvalósítását követeli. Nem bocsátkozunk e kérdés részletes fejtegetésébe, csak röviden utalunk arra, hogy a városok és községek közigazgatási teendői is, épen törvényhozási intézkedések folytáu napról napra szaporodnak, s mindig nagyobb és nagyobb terhet rónak amúgy is túlterhelt vállainkra, s a közművelődési téren megvalósításra váró feladatok száma is oly nagy s kivitelük annyira költséges, hogy ugy az igazság, mint méltányosság elvei a városok és községek jövedelmeinek czélszerü gyarapítását, s a meglevő jövedelmi források czélszerü fejlesztését kívánják, főleg ha figyelembe vesszük, hogy a jelzett nagy feladatok mielőbbi megvalósítása nem egyedül községi, de egyúttal állami és nemzeti érdek is. Önként következik ebből, hogy az államnak egyátalán nem lehet hivatása oly intézkedések tétele, melyek a városi és községi jövedelmek csökkenését vonják maguk után, s tekintettel a városok és községek nagyfontosságú s közérdekű feladataira, nem lehet olyan bármily fontosnak látszó szempont sem, mely a városi, községi jövedelmek csökkentésére irányzott eljárást igazolni tudná. 8 valahányszor a múltban ezen nézetünk szerint helyes és méltányos elvtől a törvényhozás eltért, a városi és községi életre mindég zsibbasztólag hatott s feladatai megvalósítását nehezítette meg a községi háztartást sújtó intézkedés. Ennek igazolásául csak a városunkat mint malomjogtulajdonost megilletett s évenként mintegy 15,000 forintra tehető jövedelmek elmaradására legyen szabad utalnunk, melyek a törvényhozásnak a gőzmalmokra vonatkozólag meghozott intézkedései folytán egészen kiestek költségvetéseinek bevételi rovatából, s a lakosságra kivetett községi pótadóból pótoltatnak. A „NYÍllVlDfilC TÁ RÓZÁJA. Rózsa voltál . . . Rózsa voltál nékem, Gyöngéd, nyíló rózsa, Kies völgy ölében, Harmat csöppben úszva 1 Csillag voltál nékem Fenn a magas égen, Gyémántként ragyogva Le rám minden éjjen 1 Fölszáradt a harmat, Kinyílt rózsa lettél, Más keblére tűztek, Kit te nem szerettél! Letűnt a szép csillag .. . Más világra tévedt! Irigy kezek tőlem Elraboltak téged! Letűnt a szép csillag, Elhervadt a rózsa . . . Én meg megyek búsan . . . Árván . . . bujdokolva! Bodnár László. Egy követ malőrjei. Előre bocsátom, hogy én itt nem értem sem az ánglius, sem az orosz követet, sőt egyik birodalmi követet sem, hanem az ünnepi követet, vulgó: legátust, és azoknak a kedvéért, kik ezen névvel, ennek funkcziőjával — annyi legátus adoma után is — ismeretlenek, megjegyzem, hogy a legátus olyan egyéniség, ki a reforHa a regále kártalanításáról szóló törvényjavaslat változás nélkül emelkednék törvényerőre s a regále a községektől is megváltatnék, a községi háztartás még érzékenyebb károsodást szenvedne, s nem egy helyütt felette válságos helyzetbe jutna, melyből csak a községi lakosok elviselhetetlen megterheltetése, s egyszersmind a teljesítésre váró feladatok elodázása vagy egyenes mellőzése utján lehetne kibontakoznunk. — Hogy mily viszszaesést idézne elő városainkban ezen a községi háztartás szűk viszonyai által szükségkép előidézett eljárás: azt bővebben bizonyítgatni egészen felesleges. Elvitázhatlan ugyan is, hogy községi életünk felette szomorú képet öltene, ha közművelődési intézményekre csak nagyon csekély, a társadalom igényeivel semmi összhangban nem álló összeg, vagy épen semmi sem lenne fordítható, s nem egy életszükséget képező közhasznú intézmény megvalósítása maradna el. Hogy mily áldozatokat hozott, illetve mily kötelezettségeket vállalt városunk a közművelődés különböző ágaiban: annak igazolására ide csatoljuk a hiteles alakban kiállított kimutatást, — s félő, hogy jövedelmeink csökkenésével nem leszünk képesek eleget tenni a vállalt kötelezettségnek. De nemcsak a/.on jövedelmekben mutatkoznék tekintélyes csökkenés, melyet jelenleg élveznek a regáléból a tulajdonos városok és községek, de a megváltás esetén elesnének — és pedig minden kárpótlás nélkül — azon jövedelem- és érték-többlettől is, melylyel a regálejövedelem és tőke érték a legtöbb helyen s főleg ott, ahol — mint városunkban is, — a városi fejlődés érdekében nagymérvű áldozatok hozattak, azou reményben, hogy növekvő közjövedelmeink ezekért legalább némi kárpótlást fognak nyújtani — okvetlenül gyarapodnék. Fejlődő városunkban a regále jövedelme gyarapodására bizton számíthatni, a regále-jövedelem kimutatás világosan igazolja ezt ; de ha e jog megváltatik tőlünk, mi nyújt majd neküuk kárpótlást a bizton bekövetkező jövedelem és értékszaporulat s azon áldozatokért, melyeket mi városunknak közigazgatási és törvénykezési központtá tétele érdekében a szükséges épületek díjtalan á'engedésével meghoztunk a múltban, s meghozunk ma is, mert csak nemrég kötöttünk a magyar kir. igazságügyminisztériummal egy oly tartalmú szerződést, hogy a törvénykezési szék és fogház czéljaira szükséges telket 30,000 forint megszerzési áron minden viszteher nélkül, s az építési tőkét 200,000 fit erejéig 10 évi törlesztésre kamatfizetési kötelezettség nélkül adjuk az államnak. S ez csak egy példája a közigazgatás és igazságügy terén, tehát az állam érdekében hozott áldozatainknak, melylyel csupán azt óhajtottuk megvilágítani, hogy a községi háztartás jövedelmeiuek csonkitatlauul hagyása, sőt lehetőleg fokozása egyszersmind állami érdek, mert az állam országszerte tett tapasztalása szerint, a saját intézményei létesítésénél meg szokta kívánni az állampolgárok hozzájárulásán felül még a község külön anyagi hozzájárulását is, s igy kétségtelen, hogy a községi háztartás felvirulása egyszersmind erőforrása az államnak. Ezen indokok s azon sötét kép, melyet az illető kimutatás tár eléuk, birnak minket a/.ou tiszteletteljes kérelmünk előadására, hogy a tervezett regále megváltás a regáletulajdonos városok és községekre ki ne terjesztessék, s az iialmérési jog ezeknél érintetlenül meghagyassák. — Legyen szabad e kérelem meghallgatását remélnünk annyival inkább, mert a kir. kormány eredeti terve szeriut az italmörési jog különben is a községek részére lett volna megváltandó, s ezért semmi sem állhat útjában annak, hogy legalább azon városok és községek maradj inak meg regáléjuk tulajdonában, melyek eddig is regáletulajdouosok voltak. Nem láthatván előre a törvényhozás hozandó határozatát, engedtessék meg észrevételeink megtétele azon esetre is, ha fent előadott kérelmünk meg nem hallgattatnék. A kártalanítandó érték kiszámítására javasolt módozatok közzül főleg kettő az, melyet különösen a regálemátusok három legnagyobb ünnepén, valamelyik kollégium által, a lelkész helyett prédikálandó, egy libellussal (igazolvány) belső zsebében, s néhány előre betanult ünuepi beszéddel fejében, a vidéki városokba és falvakba kibocsáttatik. Aki karácsony, húsvét vagy pünkösd előtt egy-két nappal gőzkocsin utazik, nagyon sok drukkoló legátust láthat, utazandót egyik-másik ekklézeiába. Amerre pedig vicinális nem vezet, vagy ahol nincs a zsebbon kincs, ott »per pedes apostoloruui* is láthatni akárhányat. Ha megunják a gyaloglást, felülnek a »szellemi omnibuszra*, vagy — hogy messzebb lássanak, csak a Pegazusra. Veterán, tapasztalt legátus, kí már az ilyen járatban nem egy-két pap asztalához fente bicskáját, s akit 4—6 száz pár rászegzett szem már legkevésbé sem konfundál, aki előtt 5—6 száz figyelmesen hallgató emberfej már csak ugyanannyi káposztafej számba megyeu, szóval, aki otthon vau a szószékben, még ha fixirozzák is, — mondom, az ilyeu csak vigan utazik, dalolva, fütyölve, 8 ahol lehet kvaterkázva; de az olyan noviciusféle, ki most készül szú'. be&zéd >t elszónokolni, biz az csupa drukk, csupa szemérem és nem ritkán pechvogel. Utaztában jól bevágott szónoki beszédét folytonosan recitálja, sőt ha egymaga utazik, gvakorta élőszóra fakad, nyelve alá, vagy csak fölé kavics helyett bonbont tevén, felkiált és gesztikulál. Ha elég sztentori volt a felkiáltás, rendkívül meg van magával elégedve; ,bár éhes, mégis hizik, rohan a kitűzött czél felé, lepipálni minden eddig ott járt legátust. Már messziről látni véli a borostyánkoszorút és dupla honoráriumot. Azonban meg nem állhatom, hogy itt intermezzo képpen ne szóljak pár szót a régi jó idők egy letűnt diakalakjáról, a sublegitusról (alias: ünnepi kisebb követ, mendikáns, dárdás). Euuek, aki rendszerint szegény sorsú algimnázista szokott lenni, az volt a tiszte, hogy ünnepi utazások alkalmával a legátus táskáját, botját, hosszú szárú pipáját czipelte; elfáradnia nem volt szabad, bármi nagy lábu legátus feszitett is elő te, ha aztán nehéz volt a pakk, a legátus kegygyei vevé el tőle a pipit és — rágjujtott. Dárdás büntetések voltak: baraczk, fülmorzsolás és pipaszár. Későbben emancipálva lettek a szatulajdonos városok és községekre sérelmesnek s elfogadhatlannak kell tartanunk. — Az egyik a javaslat azon intézkedése, mely szeriut a kártalanítás alapjául szolgáló átlagos évi jövedelem kiszámításánál az 1882-től 1886-ig terjedő 5 év adó alá bevallott jövedelme vétetik alapul, — a másik azon rendelkezés, mely az átlagos jövedelemből 15%-ot állapit meg kezelési költség fejében levonandónak. Az elsőre megjegyezzük, hogy a nyilvános számadásokat vezető s a felsőbb hatóságok ellenőrzése alatt álló városok és községekkel szemben nem foghat helyt a törvényjavaslat indokolásában nyilvánult azon aggodalom, hogy 1886. óta köztudomásra jutván a regále szándékolt megváltása, az ezen időn túl kötött szerződésekbe visszaélések csúszhattak be, s igy a megváltás ezek, vagy a készakarva magasabbra tett s adó alá is ilyen összegben bevallott jövedelem alapján nem eszközölhető. E feltevés csak magánosokkal szemben állhat, de uem állhat a városok és községekre, melyek közjövedelmeiket nyilvános árverésen, nyilvánosan határozó képviselő-testületi és törvényhatósági közgyűlések jóváhagyása mellett adják bérbe s e jövedelmekről pontosan számolni tartoznak, — hol tehát a nagyobb jövedelem kimutatásának lehetősége teljesen ki van zárva. Nem állván az indokolásban nyilvánult aggodalom, a városok és községekkel szemben, nem lehet szó az ennek nyomása alatt javasolt intézkedés alkalmazásáról sem, s ezért kérjük, hogy a javasolt időszak helyett az 1886-, 87- és 88-ik évek regále-jövedelinei vétessenek fel a megváltás alapjául úgy, hogy ezen éveknek zárszámadásilag igazolt s hárommal elosztott összes regále-jövedelmei szolgáljanak a nyújtandó kártalanítási érték kiszámításánál irányadóul. Kérnünk kell e kiszámítási módozat elfogadását annyival inkább, mert ha már a megváltás minden regáletulajdonossal szemben kimondatik, úgy kétségtelen, hogy a jog és igazság elvei szerint a regále jelenlegi értéke váltaudó meg. A 15%-ban megállapított kezelési költséget magasnak tekintjük s leszállítását kérjük azért, mert a járadékadón felül nem rag 5%-ra azon összeg, mely a javaslat indokaiban felsorolt czimeken (pótadók stb.) kezelési költségkép felmerült, — s a kezelés ott, hol az italmérési jog — mint városunkban is — nagyobbára bérbeadás útján hasznosittatik, külön kezelési költséget épensóggel nem igéuyel. — E helyütt vagyunk bátrak szerény véleményünket előadni a javaslat azon részére is, mely a kártalanítási összeget 4'/ a%-ot kamatozó adómentes, vagy 5%-ot kamatozó, de 10%,-os járadékadóval terhelt kötvényekben kívánja nyújtani a regáletulajdonosoknak. Nézetünk szerint, ha már a javaslatban a kártalanítási tőke kiszámításánál az 5°/ 0-os kamatozás vétetik alapul, s a kártalanítás alapjául vett jövedelemből adó és más kezelési költségek fejében 15°/, leüttetik, s eként nem a nyert, de az adó s más kezelési költségek levonása után előállott tiszta jövedelemért nyujtatik kárpótlás, viszont méltányos és igazságos, hogy a kártalanítás folytán nyerendő jövedelem is adómentes legyen, s ugyanoly magasságú százaléknak feleljen meg, a milyeu a kártalanítási tőke megállapításánál kulcsul szolgált. Ez okból kérjük a javaslatot akként módosítani, hogy a kiadandó kötvények tiszta s minden adótól ment jövedelme, illetve kamata 5°/o legyen. A javaslat azon intézkedései, melyek az államot az italmérési czélokra használt épületek kisajátítására feljogosítják ugyan, de arra nem kötelezik, szintén rendkívül sérelmesek az épülettel bíró regáletulajdouosokra, de főleg a községekre. Kétségtelen ugyanis, hogy az eddig italmérési czélokra szolgált épületek, ha az állam által ki nem sajátíttatnak s tulajdonosaik által a jövőben másként lesznek haszuositandók, a legtöbb helyeu egy negyedrész annyi jövedelmet sem fognak hajtani, miut amennyi azok után idáig befolyt. Nem hisszük, hogy a kir. kormány s a törvényhozás a regále megváltása folytán különben is jövedelemcsökkenést szenvedő községek és magánosok érdekeit ez uton is sérteni akarná, s meg gény mendikánsok a legátusok basáskodása alól, maguk uraivá váltak. Azonban a sublegátusoknak az emiitett szolgálattevésen kivül volt ám egy jelesebb tisztök is, mely pénzt eredményezett. Eíért bírtak ő: nagy pakk súlya alatt egy huzamban 3—4 mértföldet gyalogolni. Mikoron aztán a tetthelyre értek, a legátus boszállt a paphoz, a dárdás a rektorhoz. A rektor ünnep reggelén adott mellé egy, a faluban vagy városban jártas-keltes, ügyes iskolás gyermeket, ki a mendikást sorba vezeté az illető hívek házaihoz, ez minden háznál egy betanult ünnephirdető versecskét mondott, mit a háznép apraja nagyja egész áhítattal hallgatott végig. Megköszönték, azután megkérdezték tőle, hogy hova való, »isten tartsa meg*-gel föleitek rá; majd minden háznál megkínálták pálinkával, borral, kalácscsal. A kalauz nebuló zsebeit is mind tele rakta kalácscsal, s a mérges kutyákat kalácscsal kenyerezte le, min azok rendkívül álmélkodának. Elköszöuéskor aztán komoly képpel nyúlt fel a házigazda a mestergerendára, vagy a háziasszony a findzsába, markába vové a diák számára odakészített néhány kraczárt 8 odanyujtá neki. Sok helytt ínég a kalauzuak is cseppent. De most veszem észre, hogy ezen mellékalakot nagyon is hosszura nyújtottam, lássuk azért a legátust, aki éppen most ballag a liszteletes ur háza felé, mert — nota bene — az én legátusom olyan helyre megy legációba, ahol, miután a lelkészen könnyít, annak a vendége egészen, nem pedig olyan helyre, (mert ilyen is sok van) ahol a pap helyett szolgál s a rektor kolbászát fogyasztja. Hit, hogy a dologra térjek, első malőrje is az volt az én legátusomnak, hogy amint a parocbia kis aj r,aiáa belépett, híjával levén a praxisnak, nem kérdé, kogy »kihez van szereucsém*, vagy »a tiszseletes asszonyt van szerencsém üdvözölhetni ?*, hanem — brevi manu -- neki rontott egy jól öltözött termetes nőalaknak, ki épsn a kisajtó mellett az utczára bámult, akin — nem lévén főzés ideje — a legcsekélyebb jel sem mutatá azt, hogy ő a gasztronómiának kultiválója vo'na, a mielőtt az, magát pudeálva, kilétét igazolhatná,