Nyírvidék, 1888 (9. évfolyam, 1-53. szám)

1888-09-30 / 40. szám

N Y I R V I D É K'«. 1081. KB

. Szabolcsvármegye közig, bizottságától. 1888. Zoltán János alispán bejelenti, miszerint tudomása van róla, hogy több községben a kir. adófelügyelő rendeletére, a kis-várdai, nyir-bátori és dadai felső járási főszolgabirák. hátrányban levő tauitói nyugdíj és végrehajtási költségtéritméuyek fedezésére a községi közköltséget általábau és külön az egyeseknél is lefoglalják. Határozat. Miután a tanítói nyugdíj, végrehajtási költségtéritmény s egyéb hasounemü tartozások fedezésére, a községi háztartásra eleugedhetlenül szükséges közköltségi összegek, a községi közigazgatás fenakadása nélkül egyátalán nem fordíthatók; miután továbbá a vonatkozólag kiadott adófelügyelői és főszolgabírói rendeletek minden törvényes alapot nélkülöznek: ennélfogva mind-n ez irányban a főszolgabirákhoz, községi elöljárókhoz, valamint magánosokhoz kiadott rendeletek és utasítások hatályon kivül helyezése mellett: a nyíregyházai kir. adófelügyelő felhivatik, miszerint jövőben hason irányú intézkedésektől óvakodjék s minden egyes esetnél a községek vagy elöljárók terhére felmerült költségekről az alispáui hivatalt akként értesítse, miszerint a költségek keletkezése, okairól és idejéről tiszta áttekintés legyen szerezhető. A járási főszolgabirák figyelmeztetnek, hogy a községi költségeknek miudeu, uem a költségvetés czimei szerint való felhasználása elleu, esetleg kiadott reudeleteik megtorlásául ellenök a fegyelmi eljárás meg fog indíttatni, s hivatalos állásuktól egyúttal fel fognak függesztetni. Végre a községi elöljárók szigorúan utasíttatnak, miszerint a közköltségnek, a községi háztartáshoz fel-, tétlenül szükséges része elleu, bár honnan jövő foglalás vagy letiltások esetébei), a vármegye alispáni hivatalához három nap alatt tüzetes jelentést tenni el ne mulasszák, különben állásuktól fegyelmi úton — mint akik hivatalos kötelmeiket súlyosan sértik — el fognak mozdittatni. Miről Zoltán Jáuos alispán, Szikszay Pál főügyész, Kállay Ferencz főszámvevő, Miklós László főjegyző, Angyalosy Pál első, Vidovick László másod aljegyző, a járási főszolgabirák, a községek elöljárói, ezek a „Nvírvidék" utján, Böhm Hugó kir. adófelügyelő, a „Nylrvidék" szerkesztősége ezen határozaton értesíttetnek. Kelt Szabolcsvármegye közigazgatási bizottságának Nyíregyházán, 1888. szeptember 13-áu tartott üléséből. Főispán és alispán helyett : Miklós László, főjegyző. 10630. K. 1888. Szabolcs vár megye alispánjától. 11,075. K. 1888. Szabolcsvármegye alispánjától. s int. Yédszellemem gyanánt követ Egy csók, mely jóra hir s . S bár dob reioi miuden követ. Nem érzem a nehéz kint. Es bár az ég villáma bujt; Fajó sebhelyeim égnek : Békésen hordom én a súlyt, N*héz kezH az éjnek. A so'c keserv nem szítja fel Panasz-szavát szivemnek, Védszelleraem csitítja el Jaját a tort kebelnek. Egy csók az éu őrangyalom, Mely óriz és vezérel. — Ah ! most is érzem ajkamon — Kétség között vezérem. Egy csók, mely o'y fagyos, hid«g, — Hisz nem szerelmi csók — Haldokló jó aDyámuak ez Utolsó csókja volt. 10,822. K. 1888. Szabolcsvármegye alispánjától. A járási fószolgabirákuak, Nyiregyhá/.a város po!gár mesterének és a községek elöljáróinak. Értesítem, miszerint Thasson 30 db, Anarcson 10 db, Ajakon 2 db sertés lépfenében elhullott: Dombrádon 4 db ló gyanús mirigyek miatt zár alá helyeztetett. Nyiregyházáu, 1888. szeptember 7 én. Zoltán Jáuos, alispán. Valamennyi főszolgabírónak, Nyíregyháza város polgármesterének. Zemplén vármegyének 12813/88 száin alatt másolatban alaut jegyzett átiratát tudomás vétel végett közlöm. Nyiregyházáu, 1888. évi szept. 17-én. Alispán helyett: Miklós László, főjegyző. (Másolat.) Zempléuvármegye alispánjától. 12813. szám. Tekiutetes ur I Tudomás vétel végett értesítem tekintetes urat, miszeréat megyénk varannói járásának Varannó községében egy drb 1 >/

2 éves borjú lépfenében elhullott, s a szükséges óvintézkedések megtétele mellett az elesett borjú tulajdonosának többi marháira 15 napi zár rendeltetett. S.-A.-Ujhely, 1888. agusztus 22-én. Matolai Etel, alispán. A „N YÍRVIDÉK4 TÁ RÓZÁJA. Yédszellemem. H.i bilu felém kisértni szült, S csábos kezét kitárja, Hogy engem a kis szalmaszált Tovább ragadjon árja ; Ha súlyosítja éltemet, _ Nyomor, s a gyötrelem készt, Fogadjam el, mely élveket ígér, a szennyezett kézt ; Ha bennem ébred z a vágy, Mely jót s erényt feledve, A kéjnek mámorára vágy, S dobzódni volna kedve : Mezőssy Béla. Valamennyi főszolgabírónak 8 Nyíregyháza város polgármesterének. Zemplénvármegye 12106, 12019. 12043 12031/88. szám alatt kelt átiratát másolatban alantjegyezve tudomás vétel végett kiküldőm. Nyíregyházán, 1888. évi szept. 17-én. Alispán helyett: Miklós László, főjegyző. (Másolat.) Zemplénvármegye alispánjától. 12106 12019. 12033. 12081. szám Tekintetes alispán ur! Tudomás vétel végett értesítem a tek alispán urat, hogy megyéuk tokaji járásának Tokaj községében julius 29-én egy darab telién lépfenében elhullott, Gálszécs járásának Gálszécs községében egy darab ló lépfenében elhullott, szinte Parnó községében 1 boruyu lépfenében elhullott, bodrogközi járásának B.-Szerdaliely községében a báró Jósika Sámuel uradalmában 37 darab sertés orbáncz miatt elhullott, 49 darab pedig ugyan e kórból gyógyíttátik és mindenütt a ragály tovább elterjedésének meggátlására a szükséges óvintézkedések megtétettek. S.-A.Ujhely, 1888. augusztus 13. Matolai Etel, alispán. 11,074. K. , Szabolcsvarmegye alispanjatol. 1888. A járási fószolgabirákuak, Nyíregyháza város polgár mesterének. Zemplénvármegye 12,572/88. sz. átiratát tudomás vétel végett közlöm. Kelt Nyiregyházáu, 1888. szept 20. Alispán helyett: Miklós László, főjegyző. (Másolat.) 12,572. sz. Zemplénvármegye alispánjától. Tekintetes ur! Tudomásvétel végett értesítem tekintetes urat, miszerint megyénk s.-a.-ujhelyi járásának, Sárospatak községében az ottani közös legelőn 2 drb ökörtinó lépfenébeu elhullott; a szükséges óvintézkedések megtétettek. S A.-Ujhely, 1888. aug. 17. Matolay Etel, alispáu. > Az árvák gondozása. Vármegyénk tagadliatlanul egyike ama törvényhatóságoknak, melyek a helyes közigazgatás nehéz feladatait sok jó akarattal igyekeznek megvalósítani. Csakhogy mig másutt az 1870-diki törvény alapján tett első rendelkezésnél a közigazgatás fokozódó igényeire és az ennek folytán természetszerűen szaporodó költségekre már előre figyelemmel voltak, mi egy kissé szűkmarkúak voltunk. Már pedig a jóakarat magában nem elég, mert a jószándék létesítéséhez pénz is kell. Van egy országos intézmény, mely daczára a törvénynek s az e téren felmerült sajnos tapasztalatoknak, mind e mai napig jóformán csak név leg él. Ez a községi és közgyámok intézménye. Tudni való dolog, hogy hazánkban, különösen a kisebb községekben még a vagyonnal biró árvák ügye is nagyon mostohán kezeltetik, a vagyontalan árvákra pedig a jó istennél egyéb nem visel gondot. Maga a kormány alaposan látszik ismerni e körülményeket; tudja, hogy a legtöbb kis községben a szellemi műveltségnek és képességnek oly alanti fokán álló emberek laknak — és ilyen vármegyénk nagy része is, — hogy azokra mint magán gyámokra, az árvák vagyonának és személyének gondozását bi'/.ni alig lehet. Nagyon sok az olyan község, melynek felnőtt férfi lakossága az év nigy részét a falutól távol, állandóan külső munkával tölti, s bárha képesség és jóakarat volna is A p i p a. Láni, ki hitte volua, hogy még valahi a pipára, erre az áldott jószágra is rákerüljöu a sor és hogy még rosszat is mondjon valaki róla, hogy haragudjanak rá, gyűlöljék és elátkozzák a ppit, ezt a kedves — hogy egyik volt tanárom kifejezésével éljek, — »BBzcieigot.« DJ hát ebben a mostoha v lágban mindenre rákerül a sor, seuamit sem hagyuak békében, igy történt azután, hogy a pipára is ... no ne ijedj meg kedves olvasó, nem azzal leplek ám meg, hogy az adót vetették rája; nem, hanem az . . . asszony . . . hja az asszony sokszor az adó ex bútornál is rosszabb . . . Kezdem azonbau az elején. Az urnák 1881 ik esztendejében történt, hogy az ón Pista barátomnak az a bolond gondolata támadt, (— oh, uram bocsa' —) hát mondom az a bolond gondolata támadt, — hogy megnő>ül. Alig hallották meg ezt a mamák, meg a papik, — mert hit ennek hamar hira terjedt — mindjárt szivesebben látták az én barátomat házuk tájékán, sőt sokszor egy kis ozsonnár*, meg egy kis vacsorára is megmarasztalták. Fel is használta az én Pistám az alkalmat. Mikor aztán beelégedett a sok j'iba, egyszer csak beállít hozzám, szokott fllagmáj ával levágta magát a pamlagra, rágyújt hosszúszárú papimra, elkezdi eregetni a füstöt és aztán azt moidj*: »Tudod, édis barátom, nyakig vagyok ezekkel a ptsti lányokkal. Egyebet se tudnak ezek, mint mindig a bálokról, kirándulásoktól, divatról, zongoráról fecsegni, másokat k'gunyolni. Persze a maga hibáját egyik se látja.* >M'kor aztán már eleget beszéltek mindenről, akkor sorban szedik a férfiakat, mindan rosszat mondanak róluk és aztán nekem, az én saját m igam szemébe mondják hogy milyen utálatosak ezek a férfi ik, rágják azt a csubennök, nem várható tőlük az árvák lelkiismeretes felügyelete. Tudva ezt a kormány, adandó alkalmakkal nem is mulasztja el a törvényhatóságokat figyelmeztetni arra, hogy a községi árvák gondozását olyan közgyámok által ellenőriztesse, kik rendszeresítve és bizonyos évi fizetéssel vannak ellátva, s mint ilyenek birnak e tiszt betöltéséhez szükséges műveltséggel és törvényismerettel. Azonban hát mivel némi anyagi áldozatról is van szó e dolognál, a fizetéses — mondjuk helyesebben a képesített közgyámok intézménye nálunk még tényleg és általánosságban életbe nem lépett. Pedig miről van szó tulajdonképen? Arról, hogy a csekély vagyonnal biró és a teljesen vagyontalan árvák a fizikai és erkölcsi végelpusztulástól megóvassanak. Lényeges vagyonnal biró árvákat nem érdekelhet e felszólalás; ezekre már maga az árvaszék is kellő goudot visel, de kevés kivétellel birnak is olyan gyámokkal — akár a családból, akár a rokonság köréből, — kik akarnak is, tudnak is gondot viselni az árvákra. De hát amazok? Azok vagyonilag és erkölcsileg rendszerint elpusztu'nak, nem egyébért, mint a felügyelet hiányossága miatt. Ezekre elég bizonyítékot szolgáltatnak egyfelől a hivatalos árverések hirdetményei, másfelől a tanfelügyelők adatai, melyekből az tű lik ki, hogy a vagyontalan vagy csak kérés vagy'onnal biró árvák az iskolát csak hírből ismerik. De talán még feltűnőbb adatokat szolgáltatnak a bűnügyi statisztikák, amelyek arra az elszomorító tapasztalatra juttatnak, hogy a bűnesetek elkövetőinek nyolca-tized része elhagyatottan, vadul felnőtt árvákból telik ki. Családot nem ismert a szegény árva, az iskolának nemesítő, nevelő légkörét sohasem szivta, csoda-e, ha az őstermészet őt, más négylábú barmaihoz hasonlóvá nevelte fel. A vagyonos árvának meg van a kenyere, ruhája, hajléka és minden egyebe, hogy teste felnevekedjék, járatják iskolába, hogy szelleme növekedjék, — hát a vagyontalan árvának élni se legyen joga? Mert aki állattá nevekedik, annak emberek között élni nincs joga, ezt később maga a tőrvény mondja ki az eltévedt bűnösre, aki pedig alig oka annik, hogy olyanná lett. Ez a társadalomnak és az államnak egyaránt nagy bűne azok iránt, kiket azzal sújtott az ég, hogy már kiskorukban szülő és vagyon nélkül maradtak. Nem volna talán ezek iránt, semmi kötelessége az államnak? Szó sincs róla, hogy ne lenne, és pedig e kötelesség teljesítése nem is elviselhetetlen. Együttes gondozás alá kell venni községenkint az árvákat. Ezen a bajon a központi árvaszék minden jóakarata*és megfeszített munkássága mellett sem segíthet, mig nem lesznek hivatott, fizetett és annálfogva minden irányban felelősségre vonható közegei. Az ilyen közegeket természetesen fizetni kell s másodsorban ebez a kérdéshez akarunk szólni. Igen, mert valahányszor ilyen dologról van szó, azt szokták mondani azok, kik sohasem érezték a vagyontalan árvaság sorsát, hogy ilyen nagy szegénységben, közgazdasági nyomott helyzetben, miként lehet kivárni, hogy terhünket még most is neveljük? Pedig akik ezzel az alkalmas és amellett népszerű elhárító kifejezéssel élnek, nem fontolták meg a vagyontalan és kevés vagyonú árvák elpusznya szivart, sőt némelyik még arra is vetemedik, hogy pipára is gyújt, bepiszkítja a pad ót, befüstöli a függönyöket, a szegény asszony azután tisztogathat.* »Természetesen igy akarják az embert előkészíteni; aztán tudod, az anyák, azok meg kontráznak nekik és nekem meg hallgatnom kell.< >Nem, ezt nem tűröm tovább, itt hagyom ezt & finnyás publikumot; elmegyek vidékre és azután hozok magamnak olyan szép egy asszonyt, hogy hit országban sem lesz párja.c Es dictu n — factum, másnap slutazott asszonyért. Azt mondta, hogy olyat hoz, a ki nem ismeri a borsot, csak a paprikát; a ki nea tudja, hogy mi az la mére és le pére, soha sem látott di»atlup)t és a legkedvesebb parfeuunnak a pipa füstöt tartja. És ugy tett, a mint mondá; hozott feleséget. Nem vok kedvesebb p\r Budipesten, mint az én pajtásom és M triskája, ugy élték a mézes időt, mint a szerelmes galambok; ajk ajkon, kéz kézben és kebel keblen. Amikor aztán jóllakott az én Pistám az édességekkel és már émelygőssé vált a sok csók, az a gondo'.ota támadt, hogy előveszi pipácskáját, melybe épen egy jó marék do háuy ment bele. Mig a kis f .leaég aludt, addig aztán oly jóizüen pipUgatott, ós ugy tele füstölte a szobát, hogy akár gőzfürdőnek nézhette az ember. Elgondolta, hogy mily nagy öröme lesz feleség ének, ha az ő szobájában meglátja kedves pipáját, a melyből ő olyan kellemes illatot ereget. Egyszer csak nyilik az ajtó és belép az asszonyka! elsikitja magát és szörnyű ijedelemnel kiáltja: »Pista, az Istenért, mit csinálsz* és egy kis ájuldozásba boc átkozott. Pista nem tudott h'.marosan mis szert, elkezdett nejének arczába füstölni, hogy majd csak magához tér, és csakugyan kinyitja száját. . . .