Nyírvidék, 1888 (9. évfolyam, 1-53. szám)

1888-06-24 / 26. szám

N Y I K T X D É K". nélkül az az óriási ellentét, mely fennáll az élő marha s a marhahús ára közt. A gazda potom áron vesztegeti el marháját s busásan fizet a mészárosnak minden font silány minőségű húsért. Arra nem lehet kötelezni a mészárost, hogy mennyit fizessen a gazdának a marháért, de arra már lehet és kell is kötelezni, hogy a fogyasztó közönségnek jó húst s ne túl magas áron adjon. A hatóságnak meg van a joga, hogy ily irányban szabályrendeletet alkosson. De ha joga van, kötelessége is ezt haladéktalanul megtenni. Az, hogy a lakosság illő áron jó húst kapjon, sokkal lényegesebb, mint az, hogy néhány mészáros rshamoson gazdagodjék. 25 mészárosnak kell alkalmazkodnia s ha nem akarnak, hatóságilag kényszeritendők, hogy alkalmazkodjanak 25,000 lakos méltányos kívánságaihoz, s nem 25,000 lakosnak kell úgy tánczolnia, a mint 25 mészáros muzsikál. Elkényeztetett s a hús árakat kényök szerint emelgető mészárosainknak valószínűleg nem fog tetszeni a hatósági árszabás, de örvendeni fog annak a nagy közönség — s ez fő. Egy régen fenálló visszásság szűnnék meg ez által, osztatlan örömére a lakosságnak. Budapest főváros példáját kell követni. Ott már készen van a közélelmezési bizottság által megállapított húsmérési szabályrendelet s rövid idő alatt publikáltatni fog. E szabályzat szerint hús gyanánt húst szabad kimérni, nem pedig mint eddig történt bőrt, csontot vagy inakat. A nyomtatóknak — mely eddig minden font húsnál legalább is 30%-ig képviselve volt — külön ára lesz. Ez intézkedést különösen a szegényebb néposztály fogja üdvözölni, mert lehetővé teszi, hogy olyanoknak is kerüljön asztalára húsleves, kik eddig — miután az csak drága húsból volt főzhető, olyat soha sem ehettek. Budapesten ezután néhány darab jutányos áru csontból a legszegényebb ember is jó húslevest főzhet magának s e táplálékra nagyon is rászorult satnya s beteges gyermekeinek. Ezek főbb intézkedései a budapesti húsmérési szabályzatnak. Budapest példáját a vidéki városok s igy Nyíregyháza is követni tartozik. Forduljon hatóságunk a fővároshoz s kérje meg azt, hogy a húsmérési szabályrendelet tervezetét ide megküldeni szíveskedjék s aztán mi is léptessük azt életbe, helyi viszonyainkhoz alkalmazva, minél előbb. Nem a mészárosok iránti animozitás iratta velem e czikket, hanem az a nyomorúságos helyzet, melybe a fogyasztó közönség néhány mészáros élelmessége által jutott. Szűnjék meg tehát a közönség sérelme hatósági beavatkozás által. Ott áll példa gyanánt Budapest. Ne a mészárosok diktáljanak a nagy közönségnek, hanem az erre jogosult hatóság diktáljon a mészárosoknak oly szabványokat, melyek a fogyasztó közönség sikanírozását lehetetlenné teszik, a nélkül, hogy a mészárosok exisztenciája veszélyeztetnék. Antivegetariáuus. Miért nehéz az élet? Megbocsáss, kedves olvasóm, hogy elég vakmerő vagyok különben is nehéz életedet eme soraimmal is keserűbbé tenni, de ha már egyszer napirendre került a dolog, miért ne szólnánk hozzá mi is, mikor az ügy érA „NYIKVIDÉK" TÁBCZÁJA. Szerető szívek. — Elbeszélés. Irta : Erdélyi Imre. — II Kálmán néhány nap múlva beköltözött a városba. Nehezen esett megválnia az ismerősöktől, különösen Éttértől ; lassanként azonban leletörődőtt a városi életbe. Istenem, pedig mennyivel szebb falun! Mindenütt nyájas, ismerős arcz fogadja az embert s nem zárják el a kilátást a sötét, magas házfalak; nem látni annyi szívrázó nyomort, kétségbeesett arczot, mint itt. íme amott is, a hol oly uagy csődület van, árverelés folyik s ki-ki hallik a dob lármája. Kálmán ösztönszerűleg arra vevé útját s kérdezősködni kezdett. — Egy csődbe jutott kereskedő holmiját árverezik, — mondák — a ki szégyenébe megölte magát. Szegény ember 1 Maradt-e családja ? — kéld: Kálmán. — Egy hajadon leánya, a ki bizony most már elmehet koldulni, ha csak valami irgalmas inv nem könyörül rajta. — Mi volt a kereskedő neve? — Thúzai Ödön, igen becsületes, derék ember volt szegény. Kálmán előtt olyan ismerősnek tetszett a név. Kutatni kezdett emlékében . . . Ah, meg van, egy gimnáziumi tanulótársát hivták igy; hátha ennek az atyja? Nem, ez nem lehet, hiszen azt mondják, hogy csak egy leánya maradt. De hát ha nem? . . A tudósítók lehettek rosszul, értesülve. Ösztönszerűleg az udvar felé intézte lépteit s benyitott a legelső ajtón, mely azonban egy folyosóra nyílt. Nem tudta, merre forduljon, mert mindkét oldalon szobák voltak. A mint gondolkozott, hangok üték meg füleit. Egy női és egy férfi hangot különböztetett meg. Visszaakart térni, de a szavak, miket hallott, mintha lebilincselték volna, egy helyben maradt. deke annyira megkívánja azt, hogy lehetőleg minden oldalról megvilágittassék ? Ara szidj össze, csak hallgass s én áldani foglak 1 Valjuk be őszintén, olyan egy kérdés ez, a mely sohase volt ócska s épen azért uj sem, a melyen sok okos ember törte a fejét, — nem okos még tóbb — de a melynek megoldása rendszerint ép oly egyoldalú, mint azon alap. melyen a szebbnél szebb theoriák fölépültek. Ez még üagyjáu; de hol a kivitel, lehetséges-e az eszme megváló itása ? S ha igazán az volna is, vájjon megfelelne e a czélnak s nem ártan .-e többet mint használna, épen azért, mert egyoldalú? . . . Két czikket olvastam e kérdésről e lap legutóbbi számában: az egyiket férfiú, a másikat — állítólag — nő irta. Amaz persze a nőket, ez viszont a férfiakat tartja, földi bajok forrásainak. Nem csoda, hiszen emberek vagyunk s ama bizonyos szálka, mely mások szemében vau, hamarabb vakit meg minket, mint épen az illetőket. Mindkettő pusztán a rossz nevelést s ennek káro3 következményeit tüntette föl válasz gyanánt. Szóba jött a divat, tétlenség, fényűzés, urhatnámság pazarlás, kártya, lumpolás s más szebbnél szebb kinövése a különben is rothadt társadalomnak.« Lehetetlen el nem hinnüuk, hogy mindez tiszta igazság, tény; hanem, hogy már most meg van-e oldva a kérdés, az már más kérdés. Vizsgáljuk közelebbről a nevelés által elérhető erod menyeket s feleljünk meg először azon kérdésre: vau-e a nevelésnek oly hatalma, hegy minden gyermekből egyformán gondolkozó, kifogástalan magaviseletű, elégedett, szelid, munkás s ez által saját és mások boldogságán muukilni nemcsak akaró, hanem tudó embert is adjon a társadalomnak? Nyílt kérdéssé teszem ezt, jóllehet meggyőződésem szerint ma már túlhaladott álláspontnak kell tekintenünk a nevelés omnipotentiájának elismerését. Kisérjük csak figyelemmel a physiologiának, metaphysikának korántsem okoskodáson, hanem kísérleten alapuló folytonos eredményeit, vívmányait s kétszerkettő gyanánt fog állani előttünk az igazság. Belátjuk, hogy nem oly anyag a ma született gyermek, melyet tetszésünk szerint formálhatunk, — hanem szervezetének elrendelésében rejlő kész arravalóságokkal jön világra, amiket legtöbb esetben már örökségül kapott szülőitől, vagy ha nem közvetlenül ezektől, akkor őseitől, ha mindjárt harmad vagy negyed Íziglen is. Példák idézésétől azt hiszem, fölment a mindennapi tapasztalat. Tagadhatatlan, hogy jó nevelés áldásosán szabályozhatja az öröklött rossz tulajdonságokat (mert ilyeneket többet kapunk ám, mint jókat, ha ugyan szabad ily kategorikusan megítélni azt, a mi tulajdonképen végtelenül relatív valami) s talán el is fojthatja rövid időre ; mig ellenben a rossz nevelés vagy a nevelés hiánya nagyon alkalmas talaj arra, hogy a hibák bóséges tápot nyerjenek. De nem láttuk-e már számtalan alkalommal, hogy a belső impulsus mily borzasztó roactióval boszulja meg magát, mihelyt csak egy pilauatnyi alkalma vau arra, hogy reá sulyosau nehezedő akadályaitól megszabaduljon? Honnau van az, hogy ugyanazon szűlőkuek gyakran egészen elütő természetű, más lujlamu gyermekeivel kell ugyszólva minden háznál találkozunk, holott azok teljesen ugyanazon nevelésben részesülnek? Miért komoly, csöndes az egyik B izgága, voszekedő a másik ? Hiszen az egész világon sí ic? Ciak két egyforma ember sem: a hány egyén, annyiféle indulat, — hajlam, — tehetségegyveleg van a fóldön, melyet megtagadni senkinek se áll hatalmában s melynek terhét értelmes öntudatunk és ugy kénytelen elviselni, mint erőnk és akaratunk, mely annak rabszolgájává lesz. Kényszerítéssel akarod útját állani? Olajat öntesz a tűzre, mert legke vésbbé sem különbözöl ama zsáktól melyből a szög előbb vagy utóbb, de okvetlenül kifogja dugni a fejét. S ha végig nézzük azt a komédiát, a miuek élet a neve : hány tragikus szinészszel fogunk találkozii, ki önnönmagával hasonlik meg, emésztő harezra kilvéu oeuuo a na két jellflm, melyek közül az egyik a tulajdoképeni, egyéni ségének bélyegét nyomja reá, míg a másik csupán a reá erőszakolt külső hatásúak, a nevelésnek vagy társa— Távozzék, — mondá egy parancsoló női hang. Megszégyenlő ajánlataira csak ezt felelheti, az általa hiIáiba kergetett atya gyermeke. — Irén! gondolja meg .... — Távozzék, mert segítségért fogok kiáltani. Kálmán fölébredt zsibbadtságiból s egy pillanat alatt benn volt a szobában. A férfi megdöbbenve tekintett reá, a nő szeméből egy köny, a hála könye gördült alá 8 aztán oda lépett Kálmánhoz és mielőtt eunek ideje lett volna megakadályozni, ajkaival érínté kezét. — Köszönöm ; az isten szolgája épen jókor jött, hogy megszabadítson. Kálmán szégyenkezve vonta hátra kezét. A fiatal nő ujjával az ajtóra mutatott s az idegen férfi haragtól reszketve távozott el. Az ifjú csodálkozva kérdé a leánytól: — Hogyan, ön ismer engem, kisasszouy? — Én istenem, hiszen egyike vagyok legszorgalmasább hallgatóinak. Kálmán figyelmesen nézett a leánykára s homályosan emlékezni kezdett reá. Szí»e elfogódott s fájó részvéttel szemlélte a fiatal leány gyászbaborúit alakját. A hosszú selyem pillák alatt egy köuy rezgett s annyi bánat, keserűség borongott a lájdalmábau is gyönyörű arezon, hogy Kálmánnak megnedvesültek szemei. Egy gyermek, kit megtört a sors; nyiladozó virág, kit eltaposni aksr a végzít! Mily hamar érte el az irtóztató csapás! Atyja a halálban, minden vagyonuk hitelezőik kezében, mi lesz belőle!? Alig látszik 17 évesnek; hogyan fog ily fiatalon megküldeni az élettel. Kálmán fölemelte a zokog) leányt, s részvétel kérdezé: — Van önnek rokona, kisasszony? — Senki! Egy fivérem volt, az is meghalt — zokogá az árva. — Kihez fog akkor fordulni taniejrr:, segélyért? — Azt csak az isten tudja! És mikor ezt mondá, olyan baljóslatú fény villaut meg szemeiben, hogy Kálmán megfagy JÍ érzé a vért ereiben. dalmi helyzetnek az eredménye. Két különbőz® villamosság az, melyekhez csak az összecsapás hiányzik, hogy az elemek eme harczában az uralkodni nem képes józan ész önmagának sirja legyon. Ne c odálkozzunk az öngyilkosságok megrendítő sokaságáu ! Ha már elimarjük azt, hogy minden ember más más eredeti vagy szerzett tulajdonokkal biró egyén, más más indulatok, hajlamok elfojthatatlan csiráival behálózott organísmus, mely hovatovább, annál inkább ellenállhatatlan befolyással vau gondolkozás módjára és cselekedetére (kivételek itt is csak erősitik a szabalyt) : mi következik ebből? Az, hogy mindenki igyekezzék első sorban magamagát megismerni, kipróbálni s cselekedetiért korántsem a másik nemet, vagy épen a társadalmat tenni felelőssé, hanem akként rendezni be életét, a mint az az ő egyéniségének legjobban megfelel. Bárminő legyen az, hacsak nem közveszélyes, könnyen összeegyeztethető a társadalom követeléseivel is. Igy megállapított munkakörében szabadon mozoghatván, bizonyára könnyeben fel fogja találni a boldogságára vezető eszközöket, mintha egészen más viszonyok közé sodortatva, természetével ellenkező életet kéuytelen élni. Da mit mutat a tapasztalat? Hány ember igyekszik más téren haladni, mint a mire hivatva vau s persze mindegyiknek nehéz az élet. h szen csak töviseket nyer jutalmul czéltévesztett fáradozásáért. S nem vagyunk-e nagyobbára mind megannyi képmutatók. kik hizelgüuk a világnak, imádjuk minden rossz tulajdonságaival együtt s el akarjuk hitetni magunkkal, hogy ez az egyedüli utja boldogulásunknak ? Hazudunk, hogy magunkat etaljuk meg. Milyen szép dolog az a papíron, hogy : ne mondjon ellen soha önmagának az ember, legyeu jelleme szilárd és állhatatos, igyekezzék önálló gondolkozásra szert tenni, mert ha erre nem képes, akkor sajnálatra méltó teremtmény, ha pedig akarata sincs, akkor nem érdemes arra, hogy elálljuk bukásának útját. Azért nehéz az élet, mert gyöngék vagyunk s nem akarunk erősek lenni. íme a theória. Állj elő vele s mindenki meg fog hallgatni, még tán helyeselni is fogja beszédedet, de jegyezd meg magadnak, hogy az embernek azért van két füle, hogy legyen min kbocsátam is azt, a mit bevitt, meghallgatott. Hálátlanok az összes népboldog itási eszmék, mert halva születnek, s ha még élnének is, megtörnének azon egyetlen, de annál erősebb akadályon, a minek ember a neve V. J. ÚJDONSÁGOK. — Graefl József főispán ur állapotában még mindég nem állott be a kívánt javulás. A főispán úrhoz a hét elején lehozatták Korányi Frigyes egyetemi tanárt, s ugyanakkor a beteg háziorvosa dr. Baruch Mór is távirati uton hivatott el főispánunkhoz. Dr. Korányi a gyógykezelés eddigi irányát teijesen jóváhagyta. — Szolgabírói hivatalok megvizsgálása. Zoltán János alispán a legutóbbi napokban megviztgálta a bogdányi, fel8Ő-dadai és kísvárdai főszolgabírói hivatalokat, s hivatalos körútját végezva, visszatért szákhelyére. — Az érettségi vizsgák e hó 16 és li-éu mentek végbe a gimnázium dísztermében. A VlII-dik osztály 19 tanulója közül egy betegség miatt vissza lépvén, 18 an mentek a vizsgára, akik közül kettő jeles, 1 jó eredménynyel tetta le a vizsgát, 8 egyszerűen érettnek nyilváníttatott, 6-an p^dig egy-egy tantárgyból uj vizsga letételére utasitattak. A javitó érettségi vizsga augusztus hó végén Rozsnyón fog megtartatni. — Népiskolai vizsgák. Az ág. ev. egyház tanyai népiskoláíuak vizsgái a hét három utolsó napján mentek végbe, a kir. tanfelügyelő, továbbá az ág. ev. egyház egyházi és világi felügyelőségének jelenlétében. A tanítás elért eredményeiről ezuttal nem is szólva, nagy megelégedésünkre szolgál konstatáltatní azt a fényes sikert, melyet tanyai iskoláink vezetői a magyar nyelv terjesztésében elértek, növeudékek, elenyésző Ciekély kivétellel, teljesen folyékony magyarsággal adták a vizsgán feleletei— Bízzék bennem, én szerzek önnek foglalkozást a lehető rövid idő alatt. A leány kételkedve rázta fejét s szomorú mosoly vonűlt el ajakán. — KéBŐn fog az már jönni. Ki adna egy öngyilkos gyermekének kenyeret? — Az isten, az erős és igaz! a ki megtartja az éhe/őt, főiemeli a nyomorúságból az árvát 8 könyörületet önt az emberi snvbe. Irén arczán a remény egy sugara derengett. Felhők között a szivárvány. — Az isten, a kegyelmes isten! — susogá. Kálmán magára hagyta a zokogó leányt. Egy kérdést nem intézett hozzá amaz idegen férfi kiléte felől. Nem akarta még jobban megszomoritoni. Künn zúgott, zajougot a vásári élet. A dobpergés bántóan hasította ki a levegőt s hangzott a kiáltás : egy, kettő,^ ki ád többet érte? Vájjon be lesz-é fejezve az utolsó dobütéssel a megrázó tragédia, vagy folytatása következik még s el kell esDie az apa után a leánynak is, — tűnődött magában Kálmán. Nem, annak nem szabad megtörténnie! De hát mihez kezdjen, hogyan szerezzen neki foglalkozást? Olyan gyönge gyermek még, ki jóformán nem is élvezé a családi élet melegét s képtelen nehezebb munkára. . . . Az akáciok csöndesen ring itták lombjaikat; a napsugaras enyhe tavassí napm vidám gyermekzaj, édes kaczaj verte fól a levegő csöndjét; a zöld pázsitou futkosó kis csapit űzte a pillaugót. Kálmáu a városi kertben találta magát s fáradtan ereszkedett le egy ptdra. Bslamélyedatt gondolataiba s sziute megrettent, midőn egy ismerős hang háta mögött vidám hangon üdvözlé. Szilasi bácsi volt. Kálmán fárasztó gondtól menekült meg. Hiszen itt van a segitség: Szilasi bácú ugy is gyermektelen ember a tiszteséges vagyon birtokosa. Lím, az isten maga nyújtja a segedelmet.