Nyírvidék, 1888 (9. évfolyam, 1-53. szám)
1888-05-27 / 22. szám
Mcléklet a „Nyirvidék" 1888. 22-ik sxámához. A pójzt kUlöa pipirba téve kell a borítékba helyezni, borítékul padig legczélszerü )b a minden postahivatalnál és frankojegy árusítónál 1 krajczárért kapható portai pénzeslevél-boritékot használni. Pénzt közönséges vagy ajánlott levélben kü.deni nem szabad, de uem is indokolt, mert utalványnval 5 krajczáros frankojegy felragasztása mellett, 5 forintig bárhova lehet pénzt küldeni. Csomagok feladásánál a frankojegyeket a szállító levélen e czilra szolgáló üres helyen kell felragasztani. Táviratok feladásánál a frankojegyeket a használt táviratlap felső közép részén shi közönséges pip.r használtatik, a beirt oldalon üresen hagyaudó helyre s ha a taviratUp mondott részén elegendő hely nincs, ennek hátsó oldalára kell felragasztani. Szabály az, hogy a dijak lerovására lehetőleg kevés számú, megfelelő értékű frankojegy használtassák, különösen a pénzes leveleknél, hol a sok frankojegy felragasztása mindenképen kikerülendő, például 27 kros dijat 24 és 3, 33 kros dijat 30 és 3 kros frankojegyekkel kell leróni. A feleknek saját érdekükben áll, hogy a frankojegyeket szabályos módon ragasszák fel, mindazonáltal ha figyelmeztetés után is azt kívánják, hogy küldeményük szabályellenesen alkalmazott frankojegyekkel is elfogadtassák, a postahivatalok a feladó veszélyére azokat elfogadják ugyan, azonban e kürülményt a vovényen feljegyzik. Posta és távírda hivatalok tartoznak felvilágosítást ad oi valamely küldeménynek vagy táviratnak dijára s arra nézve, hogy mely dijakat lehet vagy kell frankojegyekkel kiegyenlíteni s kívánatra útbaigazítást is a felragasztás módjára uézve. Az elroutott frankojegyek beválthatók az érték 10°/»-ának levonása mellett, de csak akkor, ha azok az elrontott borítékon, táviraton stb. mutattatnak be s csak miután megállapíttatik, hogy azok haszuálv* még nem voltak, 8 ha nyilváu való, hogy ü'.érkedés esete fenn nem forog. A szabolcsmegyei kör Budapesten. Mulatni magában véve nem valami kellemetlen dolog; jól mulatni, ez már megszívlelendő, sőt irigylésre méltó állapot; de ingyen jól ínu'atui, igazáu uon pius ultra-ja az emberi kiváualom határainak. Áldott szabolcsi kör te, ki ingyen javaidban annyi meg annyi halaudót részeltettél! És szerencsés szabolcsi kör te, hogy nem olyan Maeceuás voltál, kinek zsebéből kedvükre élősköduek a paraziták, hanem oly hű sereged volt, inely vállvetve fáradozott azon, hogy téged minél magasabbra emeljen. Szép asszony voltál te valamikor régen, mi még szebbé tettünk. Adtunk szivedbe érzelmeket, fejedbe gondolatokat, melyek figyelemre méltó munkákban nyertek kifejezést. Adtunk neked hajlékony, csengő, mindent kifogástalanul reprodukálni képes hangot, mely az egyes munkákban felcsillámló érzelmeket, gondolatokat közelebb hozza a szívhez, a főhöz. Adtunk neked művészi erőt arra, hogy a dal, a zene behízelgő hangján szólj azou szívekhez, melyekben nem talál visszhangra a csak szóval kifejezett gondolat. S mindenek felett adtuuk neked jó kedvet, hogy pajzánságoddal oszlasd a bánatot, derítsd fel a szomorúságot s légy összekötő kapcsa egy vármegye ifjúságának. Ugy-e nem fogod szégyelni magad udvarlóid miatt, kik oly büszkék te reád? S ha most nyugalomra térsz, nem örökre tartó lesz álmod, hanem rövid idő múlva uj erővel fogsz talpra kelni, hogy ragyogj, hódits mindenfelé neved varázsával. Aludjál csendesen, álmodjál szépeket! * * * Folyó hó 12-én tartott évzáró közgyűlésünk tárgysorozatának kiemeleudőbb pontjai a következők voltak; Elnök a titkár, jegyző ós karuagy által összeállított adatok értelmében jelentést tesz körünk egész évi működéséről és jelen állapotáról. Összesen 42 tag volt, A „NYÍRVIDÉK" TÁRCZÁJA. B Ú C 8 ú. Isten veled! Váljunk örökre, Ha egymásé nem lehetünk, Temessük el mélyen szivünkbe Reménytelen bús érzetüuk. Ha niucs erőnk, hogy diadalmat Vegyünk a zord végzet felett, Győzzük le akkor önmagunkat, Isten veled, Isten veled! A boldogságnak büszke álma, Mit szőttünk annyi éven át, A bűvös tündér panoráma, Mit a jövő elénkbe tárt; A szerelem csodás bűbája, Mely egygyó formált két szivet: A végzet ellen mind hiába, Isten veled, Isten veled! Úgy kong a szó, oly tompán, búsan, Mint rög koporsó fedelén. Óh nem! Hisz lenn a sir porában Még ott is marad egy remény : Jön nap, midőn majd dübörögve A sírok zárja majd felreped; Csak a mi üdvünk vész örökre, Isten veled, Isten veled! Nyújtsd homlokodat bücsucsókra S aztán örökre távozom; Meghalt üdvünknek gyászolója, Czél nélkül bolygok utamon, Mert emléked sajgatja szivem, Csak abban érzem éltemet, Én elkárhozott üdvösségem, Isten veled, Isten veled! ^ mely szám akkép oszlik meg, hogy rendes tagokra 33, pártolókra 13, tiszteletbeliekre 2 jut. Tartato:t 16 rendes, egy rendkívüli bizottsági ülés, egy alakuló, 6 reudes közgyűlés, mely utóbbiak mindegyikét társas estély követte. A társas estélyeken 12 felolvasással ós 11 szavalattal működtek közre a kör tagjai. Eunyi muukásság meglehetősen előnyös színben tüuteti fel a kör első czéljinak megfelelni akaró komoly igyekezetünket. A zenekar 8 tagból állott s bár hetenként átlag 1—2 alkalommal jött össze, oly szép eredményt képei felmutatni, mely fényes tanúbizonyságot tesz egyrészt tagjainak szorgalmáról, másrészt ügyességéről is. Betanult 3 indulót, egy opera-uyitáuyt, egy opera-egyveleget, 2 keringőt és számos magyar darabot, teljesen megvalósítván igy a kör másik czélját, hogy összejövetelei, társas estélyei kedélyesek legyenek. Végül a kezdet nehézségeivel küzdő s ez évbeu különösen a zenekar által igénybe vett pénztárunk jelen állapotának ismertetését mellőzve, inkább azou óhajomnak akarok kifejezést adui, vajha akadnának oly uemes szivü pártfogók, kik nagy lelkű adományaikkal körünk életét s fennmaradását egyszer s mindenkorra biztosítanák s alkalmassá tenuék harmadik czéljáuak megvalósítására is, mely a szegényebb tagok segélyezése által kívánná a lehető legnagyobb érdeklődést kivívni. Le roi est mort, vive le roi! A lemondó tisztikarnak és bizottságnak a közgyűlés köszönetet szavazva, szünidei tisztikarát és bizottságát a következő eredménynyel választotta meg: elnök Harsányi Gyula, aleluök Somlyődy László, titkár-jegy/ő Vietórisz József, pénztárnok Nagy Sándor, bizottsági reudes tagok: Dietz E. Lajos, Gouda Balázs, Szilcz Ferencz, Hoffuiaun Sándor, póttagok: Pilisy István, Gara Géza. Ez évben utólszor tartott társas estólyüuk minémüségéről minden czifra szóvirágnál érthetőbbeu beszól maga a programm, mely terjedelmes volta daczára hovatovább annál inkább lekötötte a jelen voltak figyelmét. Először a zenekar játszotta el „Semiramis" nyitányát Rossiní-tól, precíze, mint mindig. Azután Somlyődy László lépett, fel s gondos előadással mutatta be Poe Edgár „Holló*-ját Szász Károly fordításában. A zenekar ismételt közreműködése után (Faust-walzer Gounod operájából) Vietórisz József két kis lyrai költeményt olvasott fel, mire Szinnay István felolvasása következett („A Kaczér." Rajz. Macsolai Barnától). Miután még Verdi „Troubadour"-jának igazán meglepő, szép előadásáért kocziutottunk a zenekar egészségére, szívesen adtuuk helyet a tárgysorozat derültebb élvezetet ígérő pontjainak. „A harmincz pénz" került elő, melynek eredetijét Szász Bélától Tóth István, paródiáját pedig a szerző Vietórisz József szavalta el. A kontrasz kissé drasztikus volt ugyan, de találó s igy elérte czélját. Majd Németh Zsigmond szavalta Arany ,Pázmán lovag"-jlt azzal a páratlan hanghordozással és mimikával, mely képes typikussá s örökre emlékezetessé tenui azt az alakot, akit egyszer megforgatott. A programmot a zeuekar fejezte be számos magyar hallgató ős csárdás, uemkülönben a Rákóczy induló előadásával. És ezzel berekesztettünk egy esztendőt. Munkálkodásunk eredménye lehet, hogy csak ideig-óráig marad fenn s rövid idő alatt nyoma sem lesz látható, hanem az ott eltöltött szép órák emléke kisérni fog bennünket mindig és mindenhová. M—i B —a. A községháza mellől. M igyarországon mind máig rettenetesen túlnyomó a falusi elem. Az utolsó népszámlálás adatai szerint is 143 királyi és rendezett tanácsú várossal szemben 12,780 a községek és 3917 a puszták és telepek száma. Az egyetemes lakosságnak alig 15 százalékát teszi ki a városi, 85 százalékát a községi elem. Nagyon lassú tempóban fejlődünk őstermelő államból iparos és kereskedő állammá. Pedig a városok a »föld savaic, a kultúra emporiumai. Az iparos ós kereskedelmi elem izmosodásán fordul meg Magyarország anyagi jövője első sorban. Ezt elismerem készen. Mindamellett igen helytelennek tartom, hogy a hazai közvélemény és annak organuma, a sajtó, Véletlen hála. Van nekem egy jó emberem sok ellenségem közt, a ki a legnagyobb hálával viseltetik irántam, csupa jót beszél rólam hátam mögött, a mi a ritkaságnál is nagyobb ritkaság. Pedig esküdözés nélkül is elhihetik ha mondom, hogy az ujjamat sem mozdítottam meg érte. Egyáltalában kevés esetet kivéve, a legrosszabb protektor lennék, ha nagy állásbeli ember lenuék, s bizonyára az leszek, ha majd a szavamra adnak a uagy fejűek. Igy azonban magamat sem tudom előre protegal IÍ, annál kevésbbé másokat. Különben is iró-ember ne protektoroskodjék. Rendesen nagyobb a szive az egész embernél, a kit ajánlgat; úgy van mint az üzleti vállalkozással, ha nem is bukik bele, soha nincs annyi haszna rajta, mint annak a ki cirkulusait nem engedi a vér befolyása által zavartatni. Egyszer-másszor éu is felsültem már az ajánlottjaimmal, megfogadtam tehát, hogy ezentúl senkit sem ajánlgatok az ismerősök íek, ha csak nagyon nem érdemesek reá. Persze a legközelebbi esetben megint érdemesnek találtam azt, a ki épen nem érdemes reá. Véletlenül megismerkedik az ember államtitkárokkal, főnökökkel, polgármesterekkel, iskola igazgatókkal, bank pénztárnokokkal és végrehajtókkal; az ismeretség (talán a két utóbbit kivéve) ciak annyira terjid, hogy az erater köszön nekik az utczán vagy nyilvános helyen, s ők elfogadják, de a protekcióra szoruló törekvő emberek egy kalap mozdulatból, a köszöntést elfogadónak szemhunyoritásiból kiszimatolják az ismeretség közelségének fokát s nem mulasztják el adandó alkalonnal a közvetítés kikérését, néhány évtizedre járó hálának biztosított felajánlása mellett. (Néha azonbin ez a váltó is üresen prolongáltatik és legtöbbször a dibiózuiak közé kerül.) És a jó emberem, Dahíj Boaedik, a kiről mesélni akarok, egyik vidéki városban ismirkeditt msg vei sin i egy ünnepély alkalmival, a hol a rend)z5ségnek fullaji tárja volt. Egészen megfeledkeztem róla, midőn egyszer oly aráuytalauul keveset foglalkozik községeink életével, oly kevés ügyet vet falusi közérdekeink állapotaira. Bilesat vagy elemi ciapis, vérss verekedés vagy családi botrány, szóval szeuzácziós eiet legyeu, mely röv^d időre a közérdeklődést a »jó falmiak« felé fordítja. K izigazgatási, gazItsági és kultuni életűik rendes mauete éi lassú fejlődése vajmi ritkán részesülnek a megfigyelés és hirUpi megbeszélés szerencséjében. Némileg természetes, ha az ország világ uagy eseményeivel elfoglalt fővárost sajtó, mint a római praetor • minima uon curatc. A nagy politika eseuaényeiuek nyomában járó lázas munkája közben, a községektől távol eső őrszeméaek kisméretű életünk lassú hullámzása, fel se tűnik. DJ a vidéki lapok egyenesen pályát tévesztenek, midőn a budapesti újságok által letárgyalt kül és belpolitikai kérdéseken kérődsve, figyelmüket és terűket a uözségi közélet eseményeitől többnyire eltolják. Saját vidéke községeinek szeaimeltartásával, közéletének visszatükrözésével és alapos tanulmányozásával töltené be igaz misszióját egy-egy helyi közlöny. Midőn a községi ügyeket és érdekeket oly kevéssé méltányolja a közfigyelem, szinte természetes az alapos tájékozatlanság, a melyet hangadó tényezők és irányadó körök egy községi kérdés országos elintézése alkalmával tanúsítanak. A mint ezt a »községekről* szóló 1886. XXII. törvényezikk törvényhozási tárgyalásakor napfauyra kerültnagy eszmsszegéuyság kézzelfoghitólag demonstrálta. Tisztelt honatyáink, kik külföldi alkotmányok és intézményekről szerzett elméleti készültségüket nem ritkáu versenyezve brilliroztatják, egy-egy gyakorlati inditványnyal alig vetettek hozzá a községi közigazgatás kérdéséhez. Most mikor az ország helységei admiuisztrácziójának menete az uj törvény vágásába már bele zökkent és a közelebbi hónapokban már annak alapján történt meg az elöljáróságok restauráció a, a gyakorlat próbakörén már jeleatkezuek a kevés toldás foldisból állott reformnak gyér előnye és vastag hátrányai. A több helyütt véres verekedésig elfajult korteskedásnek egyenesen méregfogát húzta ki a törvény, mid5n a községi jagyző választásának jogit a polgárság egyeteméről a képviselő testületre ruházta át és a községi birójelöltek kandidáczióját a tisztújító szék elnökének tartotta fönn. A közszabadság kára nélkül mindenütt több renddel és kevesebb zajjal és korteskedéssel esett meg ujabb időben a községi jegyzők és birák választása, mert a esak uéinileg tapintatos szolgabirák a törvény által reájuk ruházott diskreczionális hatalmat összhangba hozták a józan közvéleméaynyel és a községi önigazgatás érdekeivel. De nagy mulasztást követett el a tnagyar kormány és törvénykezés, midőn a jegyzői és orvosi állások kivételével, a községi elöljárói állásokat nem kötötte egyáltalán semmi minősítéshez. Egyenesen a legtudatlanabb és bárdolatlanabb elemek számára tárta ki a községháza kapuját, midőn még az irni és olvasni sem tudó elemeket sem rekesztette ki a községi elölj Íróságokból. Ez a szomorú kultur-politika sok helyütt szánandóan megboszulja magát községeiuk közigazgatásán. Magyarország férfi lakosságának 55 százaléka tud irni és olvasni, mint a hivatalos statisztika bizonyítja. Hála Istennek, tehát népességűnk műveltségi foka sem igazolja a teljes bárdolatlauságnak közigazgatási funkcziókra való törvényes minősítését. De meg rég tul vagyunk az állapoton, midőn a »misera plebs«-uek kontribuezióját rovásokkal jegyezgette föl a régi kupaktanács. Ma már egy bírónak, törvénybírónak, pénztárnoknak, közgyámnak nemcsak egy csomó § ust kell ismernie, hogy állását betölthesse, de naplókat és számadásokat is kell vezetnie. Egy irni és olvasni nem képes ember csak annyit szárait a közigazgatási teendőkkel elhalmozott községi elöljáróságban, mint egykoron Caligula lova a római szenátusban. Megfoghatatlan, hogy a ma.-jyar kormány és törvényhozás ez elemektől mit vár? Tán csak nem a községi közigazgatás tervezet javítását ? 1 Valószínű, hogy csak csak elém toppan a fővárosban. Elmondja, hogy otthon sehogy sem jut előre, nyomorúságos napi dijon tengődik a város kapitányi irodában, pedig többre volna képes és a fővárosban megtalálná müködésénik a kellő tért: segítsem be valami hivatalba. — De hát itt hogyan él meg baráton, ha a vidéki városban nem futotta ki a jövedelme? Itt nem is kezdheti mindjárt a magasabb fajú koplaláson, a dijnokságon, hanem helyrajzi ismereteket kell szereznie, a mire rá is ér hónapokon át tartó csavargása alatt. Végre bejut valahová titkos díjnok gyakornoknak, a kit egy irnok fogad maga mellé, a mikor ki szeretne szökni egy gyalogsétára a zöldbe ; ez azután alkalom adtán beprotegálja a hivatal főnöknél ingyenes dijnoknak, de ezalatt éa ezután még mindig a készből ól . . . Menuyi az a kész? — Nem értem, kérem. — Hozott e magával sok pénzt ? — Hiszen kérem, ki van adva a kis örökségem árendába, kapok abból kétszáz forintot. — Szerencsétlen ! És öa ide jön dijnokoskodoi, a legjibb esetben kip ön háromszáz forintot I Siessen haza, dobja ki az árendást, szántson vessen, kapáljon maga, lesz legilább is n'gysziz forintja, ha a bérlő kétszázat képes fizetni; kap lakást hatvan forintért, — független, szabad ur, naai a p maa rabizolgiji, nom pjnészesadik és sováayoiik pipirrá a sok akta köst. . . . — DJ mikor éu nem élhetek a vidéki levegőn, nikam a fő/árosi levegő kell, kiáltott fel türelmetlenül Dihaj Benedek. — Éi ait hiszi megél itt » levegőből? Duhaj Benedek siralmas arezott vágott. Különben is jámbor teremtés volt, épin nem a nevének illő természet. Végre is meg kellett Ígérnem, — hogy ne az én szivteleuségem ra múljék esetleg egy ainbicziozus lélek kétségbeeiáse, mag kellett igérae n, hogy protegálni fogom az ismirős fő-fő imberekné 1.