Nyírvidék, 1886 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1886-12-25 / 52. szám

Melléklet a „RTyirvidék" 52-i

k számához, Hirdetmény. A umélt. m. kir. földmívelés-, ipar- és kereskedelmi miuiszterium megbízásából, felhívom a szarvasmarha tenyésztő urakat és birtokosságot, hogy eladó bikáikat 1887. január 14-ig uálam bejelenteni szíveskedjenek. Tiszta magyar fajü bikák, 2 '/a—3 éves korban ; berni, simmenthali, kuhlandi, pinzgaui, mőhlthali és allgaui fajú bikák pedig l'/j—2 éves korban fognak, a miniszteri megbízott által jövő évi februárhó folyamán vásároltatni; inegjegyeztetik, hogy csak jó erőbeu és a megjelölt korban levő bikák vétele czéloztatván, csakis ilyenek jelentendők be; nehogy a kincstárnak a szemle megejtése által hasztalan és indokolatlan költségek okoztassanak, mi a község vagy birtokos jövőben való teljes mellőzését vonná maga utáu. A vásárlás csak miniszteri jóváhagyás utáu ' válik kötelezővé. A megvásárolt bikák ápril 15-ig lehetőleg át fognak vétetni; a nmélt. minisztérium fenntartja magának azonban azou jogot, hogy a bikák átvételét megtagadja azon esetre, ha azok állapota az időközbeni rosz tartás vagy elhauyagolás következtében megfelelőnek nem fog találtatni. Az eladók egyúttal figyelmeztetnek, hogy az állam által tőlük megvásárolt bikák tenyészképességeért jótállani tartoznak, és a tenyészképteleneknek bizonyult bikákat minden kártérítési igény nélkül visszavenni kötelesek. Április 15-én túl a megvásárolt, de át nem vett bikák tartásáért naponta és drbonként 40 kr. tartási dij fog fizettetni. Felhivatnak másrészről ugy a községek, mint a magán tenyésztők, kiknek bikára szükségük leend, hogy vevő szándékukat hozzám legkésőbb 1887. évi február 14-ig bejelenteni szíveskedjenek. Községeknek a bikák, becsár szerinti 20% eugedméuynyel és 3 féléves mindenkor junius és január 1-én esedékes részletfizetésre, magántenyésztőkuek pedig becsár szerint és csak kivételesen 3 féléves kamat nélküli részletfizetésre fognak átengedtetni. Szegény községeknek hiteles igazolása mellett annak, hogy 20% engedmény mellett sem lennének képesek a bika árának lefizetésére, nagyobb kedvezmények is helyeztetnek kilátásba. Kelt Bogáthon, 1886. deczember 12-én. Pscherer József, Szabolesm. közgazd. előadója. Posta : Nyir-Bogiíth. Elmélkedés az év végén. „Nem kérd, nem vár az idő, sebes rohanással haladván felettünk; az én napjaim legnagyobb része leszállott s ki tudja, melyik pillanatban hull el az élet hervadó virága? Ki tudja, melyik pillanatban kell költöznöm oda, hol korán előre ment testvérem koporsója mellett a hely készen vár!" Igy hangzanak Kölcsey Ferencz szavai. Tudjuk-e, melyik pillanatban hull el életünk hervadó virága, midőn mindaz, amit látunk és észlelünk : az elhullás, enyészet és megsemmisülés törvényének van alávetve. Valóban minden csak hiúság, miuden mulandó! Születünk, élünk s életünk már is alig támadt ködfellegként oszlik el a semmiségben. Létünk napjai összes örömével s bánatával együtt sebesen rohanó folyamok zajló hullámaiként reppennek tova s enyésznek el. Mindazt mit a világ az emberi kebelnek nyújt: szerelem, barátság, gyönyör és kéjelgés, melyek földi létünk csalékony tengerén jelennek meg s pillanatig mámorban ringatják a remény rózsaszín szárnyain hullámzó keblet, vagy a melyek a társadalmi életnek oly sokszor csalfa és bizonytalan ígéretein alapulnak s mindig jobb és boldogitóbb jövővel kecsegtetik a nyugtalan szivet: mindez elmúlik s üresen hagyja el a világot. Mily sok század, mennyi ezred év tünt le már az idő mérhetlen határán! Mily sok szenvedély viharzott el, mily sok dicső képzemény szállott el ; A „NYIRVIDÉK" TÁRCZÁJA. Szellemi zálog. (Novella.) (Vége.) Ilonka mélyen érző kedélyének forrásából fakadt köuuyeít szemeibe, kedvesének kesergő levelét nyugtalan kebelébe rejtve vonult vissza a családi körből háló szobájába. Könyvet vőn elő, olvasott. Olvasása közben mély bánattól telt kebellel sóhajtott fel. Azután levet között, párnái közé dőlt s szívszaggató fájdalmában köuynyei megeredtek és sirt forrón, keservesen. Forró juliusi éj vala. A teli fényű hold világító korongja méláu merengett az udvari kert fáinak diszes koronáján. Az ezüst fényű sugarak közé a hársfák édesen andalító illatára vegyült. Csendes vala mindön. A nesztelen éjben csak az éji tücsök tündériesen sziszergő ozirpelése hangzott fel olykor-olykor. Szomorgó, ábrándos hangulatában Ilonka megfeledkezett esti imájáról s még ablakáuak sötétzöld függönyét is, melyet máskor oly gondosan szokott leereszteni ez éjjel feledékenységből felvontan hagyá. Lelke lázas nyugtalanságban vergődött, teste azonban csakhamar kimerült. A zsibbasztó álom erőt vett rajta, elszenderült. Almában egy szelíd álomkép jelent meg előtte, melynek érintésére idegei édes vonaglásban kezdettek remegni. Ugy tünt fel mintha az alak az ab'akon rezzent volna át s a fekete selyem pamlag felé lebegett volna. Ilonka fölrezzent, majd felbátorodva, az érintett hely felé szegezve tekintetét, merően nézett maga elé. Nem látott semmit. Csupán a hold sugara játszott az ablak előtt álló rózsafa árnyával a selyem pamlag vánkosán. Leereszthette volua az ablak függönyét. De hirtelen megint az elmúlt nap szomorú emlékei tódultak me rengő lelkébe, újra bánkódó gondolataiba mélyedt s gyönmily sok eszme és gondolat elreppent, miként a virágillat, mint a tűszál sóhaja, melyet az alkonyi szél ringat! Hova, merre? Ki tudni, mily rejtélyes világba! Mély és néma sir a mi örökségünk, mely a mulandóság gyászos szemfedőjével borítja le előttünk a földi lét nagy útjáról eltűnt világot. S mi a jelen mozgó alakjai, kiket a tovaröppenő idő össze kötő 'lidja füz a mult emb 'reihez, ugyauezen uton haladunk tova, nem tudva nem ismerve, mikor fog elhullani életünk hervadó virága. S hasztalan zarándokolunk a mult idők nagy temetőjébe, hasztalan borulunk s karoljuk át a letűnt világ hantjait; kesergő panaszunk nem hat le a rideg ur néma éjjelébe. Hasztalan viszszük oda barátságunk s kegyeletünk megszentelt rózsáit, hiszen csak az élettelen sírhalmok hideg mohára hullanak azok. Es mégis, a sok vihartól hányatott sziv csak ott találhatja fel valódi békéjét, ahol az már többé nem dobog! Nincs e mulandó földi életben nyugalom sehol! Hová leszünk hát? Megsemmisülünk egészen ?: Oh ha megsemmisülnénk, akkor lényünk egé szen más sejtelmekkel volna betelve! Akkor még álmaink képei is az ijesztő rémalakok torzvonásaival jelennének meg előttünk. Pedig ha szeretteink, kik már elköltöztek, kikhez szivünk üdve, földi létünk boldogsága kötve vala, olykor olykor álmainkban megjelennek: nem ijesztőleg, hanem miut szelid nemtők, kedves barátságos arczczal, megdicsőült alakban mint szellemlények üdvözülő mosolylyal ajkaikon vonulnak el lelkünk világában Derül-e hát ránk a földi mély sir éjjelén tul jobb lét, melyet szivünk óhajt, melyről a bölcsek szólanak, mely oly sejtelemszerüleg egy halvány csillag muló fényében mosolyog felénk ? Alom-e csupán, miután képzeletünk repül? Ábránd-e, hova annyi földi vándor siet? Zöldel-e ott a szenvedőnek babér, virul-e az érdemnek borostyán ? Van, igen, van egy nagyszerű nyilatkozat szivünk mélyében, melynek hangja hatalmasabb, győző ereje szilárdabb mint a földi ábrándok öszszes sofismái; mert ez az okosság törvényében rejlik. S ha okosságom szerint gondolkozom: minden szép összhangban fejlődik körültem; ha törvényeit mellőzöm: minden megfejthetetlen zűrzavarba megy át ; ellenmondásokba, az igaztalanság örvényébe jutok. Lényünk törvénye késztet, hogy mindent vagy mint okot vagy mint okozatot tekintsek. S ekkor okosságom törvénye bizonyára egy okfőt elismerni kénytelen. Igen kinek-kinek belsejében nyilatkozik egy legfőbb lény, ki e földi élet sötét éjjén tul emeli s vezeti vigasztalólag a porhüvely bilincseiből megszabadult lelket a halhatatlanság s örök boldogság hazájába S ha a világ egyetem óriási kereke befejezi pályafutását; az enyésző mulandóság fölött megsemmisithetetlenül fog ragyogni az örök halhatatlanság szellemvilága, hova szivünk kiolthatatlan vágygyal kívánkozik, hova az örök alkotó szeleuii fölényhez hasonló lelkünk eljutni halhatatlanságánál fogva rendeltetve van. S mily fönségesen van kifejezve földi létünknek a túlvilági élettel való egyesülése lelkünk mélyében élő s soha ki nein halható vallásuuk isteni alkotásában az istenember magasztos eszméjében, kiuek ez érzéki világ alakjában való megjelenése, szűlege teste ismét mély álomba merült. Alomképe újra megjelent. Egy fehérbe öltözött alak lebegett át elsuhanó árnyszellemként az ablakon s a fekete selyem pamlagra szállt. Ilonka nyugtalanul mozgott ide s tova álmában, mig végre az álomkép delejes érintésére felemelkedék s lezárt szemeinek delejesen átszűrődő fényét a sötétszinü ülőhely felé irányozá. A fehér alak ott ült némán, egyedül. A delejes alvó, izgatott nyugtalanságban reszketett. Előbb a hold fényjátékát látta; most azouban csakugyan mozdult a a fehér alak s bűvüsen intett feléje. — Júlia, nővérem te vagy az, ugy-e, ki oly szelíden intesz felém? — Rebegé rezgő lágy hangon Ilonka. — Júlia nővéred meghalt. — Válaszolt a fehér szellem. — — Nem, ő nem halt meg : hiszen csak nem rég beszélt velem s még most is ott ül ágyában és oly hivogatólag int felém. Ily csodásan szövődött Ilonka emléke ábrándo3 képzeletének merengő játékaiba. A varázs álom delejes hatása azonban erőt vett rajta. Megfordult, lezárt szemeit a sötét pa nlagra szegezé, s ledobá magáról a selyem takarót. Lábait ágya előtt elterülő virágos szőnyegére helyezett éjjeli czipőibe illeszté, hófehér háló kön tösét végig simítva termetén, felegyenesedett s karjait előre terjesztve, remegő léptekkel vonult a pamlag felé. Ott halkan leereszkedék, balkarjával a pamlag váukobá ra dőlt s túlvilági fényben mosolygó arczával a szeglet felé hajolva, jobbját görcsös merevséggel nyujtá előre, mintha csak mellette ülő uővére élő alaajána' kezeit fogta volua meg. Ki Írhatná le a túlvilági bűvös álom gyönyörét, melyet Ilonka az élő nővérnek álmodott fehér szelemmel folytatott társalgásában élvezett! Beszéltek családjuk boldog s boldogtalan élményeiről, körülményeiről, viszonyairól. De e viszonyok mind varázsnymbustól övetése sem volt egyéb, mint a mulandó földi létnek, a túlvilági halhatatlanságával való újra — ölelkőzése. Igy tehát nem tünt le a mult hasztalanul s nem járunk e földi élet nagy utján czéltalanul. Az ugyanazon idő három alakját: mult, jelenés jövő: nem szakítja hát el a megsemmisülés egymástól, hanem egygyé fűzi az élet soha nem muló halhatatlansága! Nem merenghetünk hát bánatos, borongó kebellel a mult eltűnésén, s nem eshetünk kétségbe zúzott szívvel s megtört lélekkel a jövő fölött. Isten velünk! A nyíregyháza-mátészalkai vasút részvénytársaság alakuló közgyűléséből. {Deczemberhó 17.) A nyíregyháza-mátészalkai vasút részvénytársaság alakuló közgyűlése f. hó 17 én ment végbe Budapesten. A részvényesek számosan jeleutek meg. 1600,000 frt alaptőkéből, 1. 271.000 frt volt képviselve, ebből 311000 frt törzsrészvényesek. A jelenvoltak közzül megemlítjük : az államkincstar képviseletében Mándy Lajos miniszteri biz tost, Szabolcsmegye képviseletében megjelent Miklós László főjegyző, Szatmár megyéért Ujfalussy Sándor alispán, Nyiregyháza város képviseletében dr. Meskó László városi ügyész, Nagy-Kálló város képviseletében Nagy János, Nyírbátorért Mandel Eduárd. Mátészalkáért Szálkái Sándor. Továbbá a részvényesek közzül jelen volt br. Perényi Péter, Herczeg Odescalchi Gyula, Tisza István, Mandel Pál, Ivánka Imre sat. Elnökül Herczeg Odescalchi Gyula megíálasztatván, az alakszerűségek befejezése utáe felolvastatott a végrehajtó bizottság elnökségének mint alapitóknak következő jelentése : Tisztelt közgyűlés ! G'á^fl József ur Szabolcsmegye főispánja kezdeményezése folytán 1886 február 15-ik napján Nyírbátorban gy ült egybe Szabolcs és Szatmármegye érdekeltsége ; czélul tűzvén ki a Nyíregyházáról. Nagy-Kállón és Nyírbátoron át, Mátészalkáig vezetendő helyi érdekű vasút kiépítését. Az ezen érdekeltségi közgyűlésen nyert megbízatásunkról számolunk a tisztelt alakuló közgyűlésnek ma, midőn szerencsénk van jelenthetni, hogy a vasút, melynek létesítését az érdekeltség reánk hízta, immár enge délyezve van és építtetik. Csak nehéz munkával birtuk feladatunkat megoldani. A helyi érdekű vasutak, rendeltetésűknél fogva, a helyi érdekeltség támogatására vannak első sorban utalva. Azouban éppen ez oldalról való várakozásunkat, vidékünk uyo nasztó mezőg .zdasági viszonyai miatt, lehetőleg mérsékelnünk kellett. Nagymérvű támogatásban részesülnek a helyi érnekü vasutak ország szerte a törvényhatóságok által is. Vállalatunk e tekintetben is kedvezőtlen helyzetben volt; mert a vonal két megyének, Szabolcs és Szatmár megyéknek csak egy-egy részét szelvén, fontossága is a két megyére nézve megoszlott. Mindegyik megye a területére eső vonalrész aránylag csak rövid volta szerint szabhatta meg hozzájárulását ; minélfogva a két hozzájá rulási összeg együtt, a vonal mint egyetlen egész gazdasági fontosságának megfelelő nem lehetett. Ily nehézségek között ha mégis nevezetei összeget bírtunk összehozni, és az épitést megkezdhettük : ezt köszönhetjük a vidéken vállalatunk iránt táplált jó közszellemnek, melynek folytán magán felek és vidéki pénzintézetek, a nehéz gazdasági viszonyok daczára is, tehetségűk megfeszítésével siettek támogatni vállalatunkat és a mely a lehetőség szerinti áldozatokra serkentette érdekelt városainkat és községeinket; sőt a mennyire az emiitett tekintetek mellett lehetett a két megyét is. Miután az érdekeltség a Nyírbátorban 1885 február 15-én tartott közgyűlésen a központi végrehajtó bizott-ágot kiküldte, már 1885 márczius 13-án a végrehajtó bizottság Budapesten ülést tartván, működését meg • kezdte. A kerületi bizottságok elnökeit felhívta, az alá' 1 f ? zett világosságban, emelkedettebb s tisztultabb fényben, magasabb vonatkozásokban, sejtelmes összofiiggéfebén fűződtek a mult és jövő titokzatos alakjaihoz. Ilonka édes gyönyörrel hallgatá az élő nővérnek álmodott fehér szellem boldogító s megnyugtató beszédét. Érzé gyöngéd lágysággal szerető keblének közeli melegét, bűvös hangú ajkainak balzsamos édes illatárját, mely szelíden dobogó szívébe szűrődött át. Most Zoltánra tértek át. Elmoudá a szellem, hogy Zoltán csak hogy szabaduljon a lelketlen durvaságtól az üzletet egészen nagybátyjának engedé át; maga pedig véglegesen kielégítve, hosszas munkásságának, tanulmányainak fényes eredményét fogja látni; már is közel áll ahhoz, hogy magas rangú állásra emelkedjék a polgári életben ; aztán majd egy boldog napon eljő Ilonkáért, hogy vele az örökké tartó együttlét szeut frigyét megkösse. Ez édes társalgás utáu a nővérnek álmodott fehér szellem felemelkedett, jobb kezét túlvilági gyönyörtől ittasult alvónak szelid arcza felé terjeszté s két ujját szétnyitván, azokat homlokától kesdve az orrán végig simítva le egé ( szen szívéig voná; aztán megnyugvó örömtől derült arczával háromszor intve ellebegett halkan, csendesen, mint a szétfoszlott ködlátyol; még egyszer visszafordult s aztán elszállott e végszavakkal: Szegény nagynénéd meghalt. Vigasztalódjál Ilonkám ! A fehér alak eltűnt, Illonka összerezzent, felébredett, jéghidegség futotta át testét. Borzadva nézett körül s megrettenve a kereveten ülve találta magát. Lábainál a hold titokteljes fénysugara nyulott el. Az eltűnt álomjelenet homályos emlékének utóhatása alatt mély aggódalom szállta meg lelkét, tántorogva ment vissza ágyába s selyem takarója alá rejtőzött el. Másnap a család néma csendben reggelizett együtt. Vészt jósló kedélytelenség fellegei borongtak az arczokon. Csak Ilonka vala ha nem is egészeu vidáman, de a szokottnál derültebben hangolva. Rövid' idő múlva az őrül-