Nyírvidék, 1886 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1886-10-31 / 44. szám

N Y t R V Í TO É K" amelyeknek első és eminens feladata amaz erények fejlesztését, nemesítését és terjesztését elősegíteni. E faktorok és intézmények a sajtó, illetőleg az irodalom és a színpad. Fájdalom a mai irodalom, különösen a hírlapirodalom nem hogy minél lelkiismeretesebben igyekeznék megfelelni feladatának; desőt czélzatosan tendencziozusan oda törekszik, hogy első helyen magát a nemzeti irodalmat és nyelvet prostituálja; majd hogy a haza múltját és történetét meghamisítsa; az ős nemzeti erényeket sárral dobálja és az erkölcsöket megmételyezze. A mai hírlapirodalomnak nem az a czélja, hogy a társadalom értelmi és erkölcsi állapotát visszatükrözze; hogy a nyelvet mivelje, az Ízléseket tisztítsa és nemesítse, a szép jó és igaz eszmék felfogásához szükséges érzéket képesítse; hanem a botrány hajhászása, egyesek és családok magán -ügyeinek kutatása és meg nem vásárlás esetében, azoknak nyilvánvalóvá tétele; az öngyilkosságok és gyilkosságok, a leányszöktetések, a sikkasztások, a csalások, a nemi erőszaktételek vonzó alakban való regisztrálása; a bűnügyi tárgyalások szórói-szóra való leírása, nem kiméivé sem családot., sem kort, sem társadalmi állást; holott nem egyszer történik, hogy a vizsgálati fogságban levők fel is men tetnek és bűnteleneknek nyilváníttatnak. Bizony-bizony, a mai hírlapok szelleme és iránya, tehát működése nem áldása, hanem átka a társadalomnak. Nem a tudományos ismeretek és a tiszta erkölcsök terjesztője; nem a közügyek buzgó és lelkiismeretes munkása, hanem a különféle hatóságoknak fizetéstelen kéme, a mások becsületén és jó hírnevén rágódó léha társaságoknak hírmondója, szórakoztatója Nagyon helyesen mondja Horváth Gyula az „Egyetértés" ez idei 295-dik számának tárezájában, hogy: „Minő uton és joggal szabad és lehet a társadalomnak, a törvények oltalma alatt álló tagjait magán ügyeikben, a hirlapolvasó közönség tribunálja elé vonszolni: hogy ott a megbélyegzés kínjait kihallgatatlanul átszenvedjék. Az olvasó közönség maga nem tud e kelletlen bíráskodástól menekülni. Hiszen nem az általa soha nem mondható ítélet, hanem a tárgyról való önkénytelen tudomásszerzés az, inely ellen az egyénnek nincs módja védekezni. A százezrek ajkain végig voiuló mosoly egy egyénnek ártatlan ügyetlensége felett, egy gunyhahotává válik; amely neki és ismerőseinek életenapjáig fülébe cseng. Egy nőről vagy leányról hozott kétértelmű megjegyzés, vagy különben jelentéktelen ügyének fölemlitése, oly helyzetbe sodorja azt, hogy a város nyilvános prostituáltjait irigy szemekkel kénytelen tekinteni. Egy egyénnek vagyoni állására vonatkozó közlemény, a megmérhet len nyilvánosságba kidobva, lehet hogy a koldusbotot adja annak és gyermekeinek kezébe. Egy magánügy egyoldalú leírása, néha egyiket, néha mindakét félt oly sötét színbe keveri, hogy egész életükön át nem birnak kimosakodni belőle. Hány tisztességes nőt soroznak be a könnyelmű kaczérok közzé; akinek egyetlen bűne az lehet, hogy a reporter útjába botlott, kinek fogalma szerént ez a legirigylésre méltóbb női hivatás." „A sajtónak és a társadalomnak közös baja és betegsége ez, melyet csak együtt birnak meg orvosolni." mindketten vele szembeD. Viszonyunkat egyelőre el kell előtte titkolnunk. Nemde jól lesz igy édes Ilonám!? Nos meg van velem elégedve? Ilonka fejével helyeslőleg intelt, az után hirtelen kifejtve magát Kálmán karjaiból, még egyszer csókot hintve, eltűnt. Kálmáné jelenet után atyjához sietett, hogy elmondja mindazt, ami közte és Ilonka közt csak az imént történt. Az öreg Kolty örömmel hallgatta fiü szerelmi ömlengéseit. Választását szívéből helyeselte, nem csak, desőt Vilmára való tekintetből az eljtgyzést erősen sürgette. Hagyjuk el egy kevés időre Koltyékat, keressük fel Vilmát és lessük el, hogy minő hatást gyakorolt Vilma lelkületére a vasárnapi estély. V. Bélteky Vilmát ott találjuk ismét szobájában, ahol már egyszer volt alkalmunk meglepni, kényelmesen heverészve a pamlagon. Valami bánthatja, mert szép arcza hirtelen elkomorult s a felhevülés következtében keble erősen hullámzott; csaknem szétrepedéssel fenyegetve derék-fűzőjét. Majd lassanként derülni kezdett arcza; keble nyugodtabban, kimérttebben emelkedett; ajkai mosolyra nyíltak; a vihar lecsendesült lelkében s a következő gondolatok foglalták el: — Így, ez jó gondolat. Tovább nem tűröm hidegséget. Mindent elkövetek, csak hogy meglakoltassam. Akarom, hogy szeressen, igen akarom és ügy lesz. — E közben megelégedetten tekintett egy hozzá közel eső tükörbe. — De most — fűzé tovább eszméit — jó lesz munkához látni. Ezzel felugrott, író asztalához ült és el kezdett irui. Félóra múlva a levél ott feküdt előtte. Még egyszer elolvasta, mint a jól számító, majd össze hajtó gatta és borítékba zárta. — Igy. — Szólt megelégedetten, s arczárói bizo nyos daemoni bosszú sugárzott. Holnap elküldöm neki. O eljö, bizonyosan eljő. Én a szerelmest fogom játszani. O viszonozni fogja s hálómban lesz. (Folyt, köv ) „Vegye kezébe valaki a 40-es évek hírlapjait és vegye szigorú bírálat alá azok tartalmát, az eszmék, a nemes hang, a gondos stíl, a vonzó előadás a tiszta kedély: mind-mind feltalálható bennök és ma is érdekes olvasmányul szolgálnak." „Ha híreik naivabbak is valának; de az erkölcs- es jellem-rontó tendencziózusság hiányzott belőlük." Midőn Horváth Gyula e sorait föltétlenül aláírom, azt a kérdést teszem fel, hogy ki, vagy mi, avagy kik az okai mindazon istentelenségeknek, amiket a mai hírlapírók oly meggondolatlanul elkövetnek egyesek, családok, nyelv, irodalom és erkölcs ellen? Senki más, mint első helyen a józan kritika- és a jobbak bátorság-hiánya. Nem mer felszólalni senki, mert mindegyik fél eme semmi szemérmet nem ismerő hírlapírók vakmerő támadásaitól. Kik hozták be ez állam és erkölcs pusztító irodalmi rimaságot? Megmondják a „Pikáns Lapok," a „Tisztességes asszonyok," az „Amor," az „Aquarellek" sat. szemét irodalmi vállalatok. Legtöbbet tehetnének a mii elkorcsosult irodalom megfékezésére és átalakítására a hazai irodalmi társulatok, különösen a „Kisfaludy társaság", a „Petőfi társaság" és a „ Magyar Tudományos Akadémia. ' De ugy látszik, hogy e társulatok mitsem akarnak tenni ez irányban. Nem csuda. Hiszen e társulatok kebelébe is befurakodtak már azok az elemek, amelyek a mai nyomorult irodalmi állapotokat megteremtették. Mit tehetnének tehát ellenük? Annyit mindenesetre, hogy kizárhatnák kebelükből mindazokat, akik irodalmi működésükkel nemcsak a nemzeti nyelv és művelődés haladását gátolják, de sőt magát a közerkölcsiséget is megmérgezik, és az irodalmat csakis saját önző és hazafiatlan czéljaik előmozdítására s a nemzeti kultura prostituálására használják fel. Ezek az irodalmi társulatok nem kozmopolitikus egyesületeknek, hanem egyes hazafiak és honleányok áldozatkészségének köszönhetik fenállhatásukat és virágzásukat. Szent kötelességük volna tehát oda törekedni eme társulatoknak, hogy legalább a kebelükbe fölvett irók működését honfiúi féltékenységgel ellenőrizzék és irói érdemük szerént méltányolják. Különösen mély fájdalom fogja el minden igaz honfi és honleány lelkét, látva és tapasztalva azt a vétkes mulasztást, amit az Akadémia fennállása óta folyvást tanúsít, csak a Magyar Helyesírás fejlesztésének elhanyagolásában. A legegyszerűbb kézmives is ismeri műszereit, tudja melyiket mi ezélra és hol kell használnia. Csak a magyar irók írnak szabály és rendszer nélkül, a magyar Akadémiának félszázados fenállása és valóban feje delmi vagyona mellett. Nem igy akarta ezt a nagy Széchenyi! Az akadémia tagjai minden bizonynyal igen jól tudják azt, hogy az eszményi világosság, az erkölcsnemesités, a szép és igaz felfogásához szükséges érzék művelése : az irodalomnak feladata. Azt is igen bölcsen tudják ugy az akadémia és a létező magyar irodalmi társulatok, hogy ily nagyszerű feladatot pongyola, laza, rendezetlen, szabálytalan, nyelvtan és helyesírás közvetítésével megoldani teljes lehetetlen. És még sem törődnek a nemzet e legdrágább kincsével — nyelvével semmit. Országosan kötelezővé teszszük, igen helyesen, a nemzeti nyelv oktatását a népiskolákban; holott még ma sincs egyetlen akadémiailag megállapított, elfogadott s taninintézeteinkre és íróinkra nézve egyaránt kötelezőnek kimondott rendszeres nyelvtanunk és helyesírási rendszerünk! Szinte látom e sorok elpirulását, midőn azokat leirom ! Csoda-e az után ha, ily nyomorult állapotok közt, mindenki szabadon gazdálkodik az ország nyelvével; tudós, tudatlan egyaránt rontva és pusztítva azt. Elmondtam mindezt az „Erkölcs-nemesitő Egylet" és fiókjainak komoly megsziveléseül és útmutatásul. Hát a szinpid miként teljesiti erkölcs-nemesitő tisztét ? Elmondom azt is. Egyházi és papi jubileum a nyíregyházai ágost. hitv. evang. auyaegyházban. A nyíregyházai ágost. hitv. evang. anyaegyhíz kebelében, mint ezt lapunk megelőző számában t olvasóinknak már jó eleve jeleztük, f. hó 22 — 25 napján folyt le fényes ünnepélyességgel a templom felszentelésének 100 és ut. Bartholomaeidos János helybeli ág. e

r. t. esperes úrnak 50 éves papi jubileuma, melv örömünnepély alkalmával az egyház fdpipja, főti-zt. Czékus litván tiszakerületi ág. hitv. ev. püspök úr is magas látogatásával örvendeztette meg városunkat. Elmondhatjuk a vallási ünnepélyről, hogy egyaránt osztoztak annak örömteljes boldogító vidám perczeihen nem csak városunk protestáns testvéregyháza, hanem a helybeli többi vallásfelekezetek is ugy, hogy a különben egyházi jellegű jubileum, a testvéries egyetértés és s/.eretet kapcUn, az egész város örömünnepe lön. Ha valamikor ugy bizonyára ezen alkalommal is meggyőződhettünk azon igazságról, hogy földi életünk változásait, a történelem fejlődését, az emberiség haladását sem anyagi, sem észbeli hatalom nem vezérli oly erősen, miut lényünk kiolthatatlan örök lámpája : a természeti és emberi ogok, kötelmek s törvények szép harmóniájában nyilvánuló vallás; melynek örökké ragyogó eszméi a testvériség és egyenlőségnek s a gondolkozásunk és akaratunk méltóságát megi lető lelkiismereti szabadságnak boldogító érzelmeivel táplálják az észt és szivet szüntelenül. Csoda-e tehát, ha városunkban, hol az ünnepelt egyház az erkölcsi és tudományos élet fáját nem csak híven ápolja, de egyszersmind a goudos kertészhez hasonlóan védi is a kor viharaitól, s galyaiu a vallás és tudomány égi virigáit, a remény örökzöld lombját a szeretet és áldás fejlő és éredő gyümölcseit termeli a jelen és jövő nemzedék számára; hogy annak terebélyén az igazság diadalmas eszméitől és a tiszta erkölcsiség erényeitél áthatott lelkek elfogultság s véleménykülönbség nélkül rakják le a testvériség egyenlőség és szabadság boldog fészkeit; honnan majdan üdv áradjon szét az emberekre s ne teremjen átkot a vallás többé soha; csoda-e mondom, ha az üunepelt egyház il)en irányú szereplése mellett, városunk lakóiban is e fenséges eszméket láttuk megtestesülve, midőn f. hó 22-én vallás- és rangkülönbség nélkül sietéuek a helybeli vasúti indóházhoz, hogy az esti 5'/a órai miskolczi vonattal érkező magas vendé get, a tiszakerületi ág. ev. egyházkerület főpásztorát, főtiszt. Czékus István pöspök urat méltó fogadtatásbau részesítsék. Bizouyára az ünnepelt egyház nemes gondolkozásának tulajdonithatjuk azt is, hogy már megelőzőiig e-y sziikebb körű küldöttséget menesztett kebeléből előre Királytelekig az érkező főpap elé, hogy üunepi kíséretként csatlakozzék hozzá s őt a szerelet karjain meghozza városunkln. Mint jelzém, nagy néptömeg hullámzott már az érkezés ideje előtt a helybeli vasúti indóház pályaudvara előtt, hőn dobogó kebellel várván a főpap érkezését. Mozsarak ünnepies üdvlövései hirdették jövetelét, ki végre az eléje menesztett bizottság s a kerületi egyházak küldötteinek kíséretében esti 5 l/a órakor érkezett meg. A pályaudvaron a helyi protestáns testvéregyházi tanács a megyei és városi hivatali, tanári és tanítói kar képviselete s az imelligentia szép száma szívből törő éljenuel fogadá a magas vendéget; ki dr. Meskó Pál egyházi felügyelőnek a lélek és sziv melegségétől áthatott üdvözlő beszédét valamint az elfogadó testületek üdvkiáltásait nyájas, barátságos s lálekemelő szivakkal viszonzá. A pályaudvar előtt a városi diszhintó pamlagai várták a mig is vendéget, melyben kíséretével együtt foglalt helyet. Utáni pedig az üdvözlők fogatai vonultak diszes menetben a városba. A te nplomok tornyaiban megkondított harangok ünnepélyes szólása s az utczák két oldalát képező épületek fényeseu kivilágított ablakainak szétömlő fényárja között haladt a dismenet az indóháztól a szarvas utczán át a róm. kath. templom mellett; mig végre a nemzeti szinü lobogókkal díszített s fényárban u^zó nagydebreczeni utczába fordult, hol az evang. lelkészi lak előtt állapodott meg ; melynek bejáratánál a szép ajkú egyhízi szóuok nt. Farbaky József evang. lelkész ur a fogadtatási ünnepély méltóságához mért ékes beszéddel üdvözlé s a nép lelkes éljenzései között kiséré a főpapot a megszálló helyül választott lelkészi lak barátságos falai közé. Az ünnepélyei fogadtatást a következő napon azaz f. hó 23-án délelőtt 11 órától az üdvözlő küldöttségek tisztelgése követé a püspök urnái a jelzett lelkészi lakban. Közöttük volt első sorban a sztbolcsvármegyei tisztviselő kar küldöttsége, a nyíregyházai kir. törvényszék, majd a protestáns testvér egyházi tanács, melynek az evang. egyház részéről hozott üdvözlete dr. Meskó Pal egyházi felügyelő lelkes szónoklatában, a ref. egyház részéről pedig Lukács Ödön nyír gyházai lelkész ur emelkedett szellemű beszédében nyert ünnepélyes kifejezést; ott volt továbbá a helybeli fögymnasiumi iskolatanács, a népiskolai szék, a tanári és tanítói kar; melyek közül az elsőnek üdvkiváuatait Palánszky Sámuel főgymu. felügyelő, a másodikét nt. Bartholomaeidesz János evang. t. esperes-lelkész ur, a harmadikét Martinyi József főgymn. igazgató, a negyedikéi Pazár István népiskolai igazgatók tolmácsolák a hit, erkölcs és tudomány magasztos szellemétől áthatott ékes beszédeikben. Az imént jelzett testületek tisztelgése utáu még a város notabilitásai s intelligeutiája — közöttük a helybeli róm. és gör. kath. lelkész — esperes urak is — üdvözlék a legbensőbb liszte-ztelet érzelmeivol a püspök urat. Az ünnepélynek e nap délesti óráiban lefolyt s istentiszteleti cselekményekből álló részletei a mult számunkban kitett jubiláris programmban olvashatók. F. hó 24-én az emiitett programmban foglalt egyházi fuukeziók befejezése után d. e. 11 órakor vette kezdetét az anyaegybáz lélekemelő örömünnepe a vallásfelekezeti s rangkülönbség nélkül egy begyült s a templomot zsúfolásig betöltött közönség előtt. Az isteni tiszteletet, a jubiláns Nestor ut. B irtholomaeid isz János urntk mélyen előhaladott kora s 50 évi hosszas papi működése fölött az isteui gondviselés áldó kegyelméuek jóságáért a hálás kebel megható hangjain elimázott fohásza után, a főtisztelendő püspök ur végezé; ki a nyíregyházai evang. anyaegyház alapítását és missióját — mely a vallásos hitbuzgalom erősítése, az erkö'csök nemesítése s a tiszta tudomány terjesztésében áll — fenkölt szellemétől ihletett egyházi beszédébea valóban a keresztyéni főpásztor bőlcseségével és az evengyéliomi hitvilágosság begyőző szavaival ismerteté. A magas rendű beszéd elhangzása után, az egyházi örömünnepély sorát nt Bartholomaeidesz nyíregyházai lelkész és t. esperes úrnak 50 éves papi jubileuma fejezte be. Az egyház megbízásából dr. Maskó László egyházi jegyző az élet tapasztilatain nyu;vó mély gondolatok s a hozzájok illő méltóságteljes kifejezésekből fűzött elragadó beszédben dicsőité s üdvözlé az egyhíz és nevelésügy terén érdemekben megőszült aggastyán papot; majd pedig felolvftsá előtte az egyháztsnács ez alkalomból letett 100 frtos alapítványról kiadott alapító levelét, melynek c.imét és czélját az érdemek iránti (Folytatása a mellékleten.)