Nyírvidék, 1886 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1886-10-31 / 44. szám

,N Y í R V % D É K.«« (Folytatása a mollókletuok.) dos, ismeretlen múltját felderíteni igyekeztem, s kiknek ősei csaknem egytől-egyig előfordulnak könyvem lapjain, nem fogják sajnálni a csekély áldozatot egy ily korkö­vetelte vállalat meleg felkarolásától és támogatásától, írtam Nyíregyházán, az 1886 :odik év október havában. Hazafias üdvözlettel Lukács Ödön. f Városunk egyik köztiszteletben álló családjának egéről egy kedves fényű s oly szép jövőt ígérő csillag futott le f. hó 28-án délután 6 és 7 óra közt. E csillag kihunytával sokáig sötét lesz a gyászoló család világa. Besötétíti azt az oly korán lehullott csillag után siró szülék leírhatlan fájdalma. Nem keresünk vigasztaló sza­vakat, az emberi vigasztalással különben is soha meg nem nyugtitható fájdalo nra. Eljő úgyis, bizonynyal eljő az időpont, amikor a kincsüktől megfosztott szivek, elfá­radva a meddő fájdalmak viselése alatt, kárpótlást ta­lálnak az életben maradt másik, szintén kedves csillag fényének boldogító melegénél! A mélyen sújtott szülék a következő szövegű jelentésben adták tudtul uagy vesz­teségüket a rokonoknak, barátoknak és ismerősöknek. »Péter Lásztó és neje Csintalan Erzsébet saját és leá­nyuk Berta, továbbá özvegy Péter Lászlóné szül. Vass Zsuzsánua. val-miut Csintalan Sándor és neje Támár Anna, dr. Péter Pál és neje Budaházy Bella s leánya Margit, Varjú Síndor cs. kir. hadnagy és Varjú Elemér nevében is fájdalommal jelentik szeretett fiók, testvérje, unokájuk, unokaöcscse és unokatestvérük Péter Ernőnek élete 7 ik évében, folyó 1886. évi októberhó 28-án dél­utáni 6 és fél órakor bekövetkezett gyászos kora elhuny­tát. Az ártatlannak hült tetemei folyó 1886. évi októ­berhó 29-éu délután 4 órakor fognak az ev. ref. egyház szertartása szerint, szarvas-utezai 108. számú házukból a vasút melletti sírkertben örök nyugalomra tétetni. Kelt Nyíregyházán, 1886. októberhó 29. Áldás és béke drága poraira !« X Játókpónzeket gyártani többé nem szabad. A belügyminiszter ugyanis elrendelte, hogy a játékpénzt gyártók és árulók a járásbíróságok elé idéztessenek, és üzelmeiket mint kihánt büntessék. A rendelet kibocsá­tására okot az adott, hogy a játékpánzekkel sok tapasz­talatlant rászedtek; aranypénz helyett erőszakolván azo­kat a lépre csalt köznépre. *** A jógbiztositási szövetkezet tárgyában megin dult mozgalom, mind szélesebb körben veri fel a hullá­mokat. Alig van nap, amelyen egyik-másik gazdasági egyesület ne nyilatkozzék ellene vagy mellette. A felső tiszavidéki egyesületen kívül, a szövetkezet ügyét magukévá tették még a baranyamegyei, a békésiuegyei, az aradi és az abauj-toruamegyei gazdasági egyesületek. Ellene nyilatkoztak a szövetkezetnek a fehérmegyei és a szólnok­dobokamegyei gazdasági egyesületek. *** A kolera gyógyítására a iFiume* csaruokro­vatában a következő érdek '8 sorokat olvassuk : *E vesze­delmei járvány gyógyítása érdekében különösen a leg­utóbbi időben uem egy tekintélyes szakférfiú nyilvání­totta véleményét. A legutóbbi napok alatt dr. GUcich A F. lovag, nyugalmazott finmei főorvos, hazánkban is­mert orvosi tekintély, a kolera gyógyításáról kimondott véleménye újdonságánál fogva, bizonyára méltó föltűnést fog kelteni ugy a szakkörök, mint a közönség, ellőtt. Dr. G-lacich a tanulmányából beküldött kivonatban ha­tározottan az állítja, hogy e bajnál a halált eía6 sor­ban s szívszélhűdés idézi elő, mely bajnak oly erélyej eszközökkel kell elejét venni, melyek a sziv verését hathatósau előmozdítják s ezzel együtt az egész vérke ! ríngési rendszert. E czélra a szájba ammooiak, a bőr alá­pedig kéaéther alkalmazandó. Dr. Vuketich városi köz­kórházi orvos követte e gyógyrendszert, s a következmé­nyek azt mutatták, hogy számos beteg tisztán e gyógy­módnak köszönheté felgyógyulását. Nyilvános köszönet. A legőszintébb és tiszteletteljes köszönetünket fejez­zük ki ez uton mindazon barátainknak és ismerőseinknek, akik szeretett Ernő fiacskánknak f. hó 29-én végbe ment temetésén megjelenni szívesek voltak. Nyíregyháza, 1886. októberhó 30. Péter László és családja. Felelős szerkesztő: JANCSÓ GÉZA. Kiadótulajdonos : JÓBA ELEK. 56-1. szám 1886. Árverési hirdetmény. Alulírott kiküldött végrehajtó, az 1881. évi LX. t. cz. 102. §-a értelmében, ezennel közhírré leszi, hogy a nyíregyházai kir. járás­bíróság ""/ses- számú végzése által, özv. Moravszky Györgyné nyíregyházi lakos végrehajtató javára, Moravszky András u. i. lakos ellen, 244 frt töke, ennek esedékessé vált 6% kamatai és eddig összesen fí'J frt 10 kr. perköltség követelés erejéig elrendelt kielégilési végrehajtás alkalmával, bíróilag lefoglalt és 695 frtra becsíllt lovak, szekér, taliga, sertések, gabona és ?ab terményekből (5 hectoliter vető mag kihagyásával) álló ingóságok nyilvános árve­rés utján eladatnak. Mely árverésnek a ""/sss- P- sz. kiküldést rendelő végzés folytán a hHy szinén, vagyis Nyíregyháza városház udvarán leendő eszközlésére, 188G. év novemberliá 10-ik napjának délelőtti 10 órája határidőül kitüzetik, és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatuak meg : hogy az érintett ingóságok, ezen árverésen, az 1881. évi LX. t. cz. 107. §-a értelmében, a leg­többet ígérőnek becsáron alul is eladatni fognak. Az elárverezendő ingóságok vételára, az 1881. évi LX. t cz. 108. §-ában megállapított feltételek szerint, lesz kifizetendő. Kelt Nyíregyházán, 1886-ik évi októberhó 23-ik napján. 296 -l—l) Vay Andor, kir. bir. végrehajtó. 1857. K. 1886. A dadai alsó járás főszolgabirájától Pályázati hirdetmény. Ti^za-Polgár községében megüresedett jegyzői állo­más, melynek javadalmazása évi 700 frt. fizetés, termé­szetbeni lakás, 32 hold 1200 • öles szántóföld használata és megyei szabályrendeletileg megállapított munkadíjak­ból áll, folyó évi noveinberhó 11-én reggeli 9 órakor T.-Polgár község házánál választás utján fog betöltetni. Pályázni kívánók felhivatnak, hogy szabályszerűen felszerelt pályázati kérvényeiket f. é. novemberhó 9-én délutáni 5 óráig alólirott főszolgabírói hivatalnál beadni annyival inkáhb el ne mulasszák, mivel a később érkezó kérvények figyelembe vétetni nem fognak. Kelt Tisza-Lök, 1886. ontóber 17-éu. (285 -3-2) Dobos Imre, fószolgabiró. Fa eladás. Nagy-Halász községehez tartozó tiszaháti erdőmből mintegy 25—26 holdnyi p. 1200DÖ1 circa 25—30 éves kis részben puha, de legna­gyobb részben kemény tölgy, gyertyán, éger és szilfából álló fa-állomány ez évi kivágatási jogosultsággal eladó. Értekezhetni személyesen, vagy irásbelileg a tulajdonosnál: Nagy-Halász, utolsó posta Kemecse. (294-2-1) Hönscli Miklós. Ajánlkozás. Egy gépész-lakatos, aki már 16 év óta gép­kezeléssel és mellette a kovács mesterséggel fog­lalkozik es sajá., szerszámmal is bir, lljévre ajánlkozik a n. é. gazdakezönségnek illendő kommentióra. Bővebb fölvilágositással szolgál szí­vességből lapunk kiadóhivatal; . (293-1—1) 10-000 ft, 5 000 h20ÍO1bt.I1I A78 8 pénznyeremény. A magyar lovar -egylet sorsjegy-irodája: Budapest, váczi-utcza 6. sz. Hirdetmény. Demecser községben és határa ban kigyakorolható összes italmérési jog az 1887. Szent György napján kezdődő három (3) évre Demecser község házánál a folyó 1886. év de czemberhő 1-sö napján délután 2 órakor, vagy esetleg ugyanazon hó 15-éu szintén délután 2 órakor nyil­vános árverésen haszonbérbe adatik. Bánompénz 150, azaz egyszáz öt­ven o. é. forint az árverés kezdetekor félévi haszonbéri összeg a leütéskor leteendő. A feltételek Demecser község házánál mindenkor megtekinthetők. Kelt Dem> cserben, 1886. október 6 án. Elek Emil, 277—3—3) közbirtokossági megbízott. XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X Uj üzlet nyitás. Vau szerencsém a n. é. helybeli és vidéki közönség becses tudomására hozni, hogy folyó évi októberhó i5-én, a nagy-debreczeni-utczában (1003. sz.) Kerekréthy Miklós úr házában VÁSZON- és FEHÉRNEMŰ-ÜZLETET NYITOTTAM, s azt a mai kor igényeinek teljesen megfelelőleg rendeztem be. Legfőbb törekvésem az leend, hogy finom, tartÓS és Ízléses VáSZOÜ- és fehér­neműim dús választású berendezése által, a n. é. vevő közönség eddig is tapasztalt láto­gatását fokozzam. E czélból divatos kész fehérneműim minden létezhető minőségben és nagy mennyiségben vannak raktározva. — Vászonféléim s az ezzel rokontárgyak, u. m. ágyne­műek, abroszok, asztalkendők sat. sat. a leghíresebb gyárak termeivényei; amelyek közzül különösen kiemelem az oly kedvező hírben álló s általam személyesen beszerzett kitÜnÖ minőségű szepességi vásznaimat. Nem sajnaltam semmi áldozatot, csakhogy újított vállalatom, az itteni piaezon kiállja a versenyt nemcsak, desőt azokat, berendezés és olcsóság tekintetében, felül is múlja; ami által a n. é. közönség azon kedvező helyzetbe jut, hogy az eddig a fővárosi üzletekből drágán és nagy késedelemmel beszerezni szokott szükségleteit helyben olcsón és gyorsan vásárolhatja be épen oly kitűnő minőségben. A n. é. közönség előbbi szives pártolását továbbra is kérve, maradtam kiváló tisztelettel; ( 17 3--*--3) UNGÁR UFÓT. X X X X X X X X X X X X X w X X X X X X X X X X X WEI1ERGER BERNÁT mint az újonnan berendezett .GŐZFÜRDŐHÖZ' czimzett (előbb „Huszár") vendéglő és szálloda bérlője, tisztelettel tudatom a n.é. közönség­gel, hogy a fürdőzéssel oly igen összeillő ]5 és ízletes falatozáshoz minden szükséges élelmi czikkekkel bőven ellátva üzletemet, a fürdőbe való kirán­dulásnál szíveskedjenek rólam is, illetőleg konyhámról megemlékezni. Nemkülönben értesítem az utazó kö­zönséget, hogy a szálló vendégek szá­mára csinos berendezésű szobák is ren­delkezésre állanak. Nyíregyháza, 1886. októberhó. WEINBERGER BERNÁT, vendéglöt. Legjobb és legszebb Harmonika és mindenféle zene műszerek kaphatók csupán Trimmel N. J.-nél BÉCSBEN VII. Kalserstrasse 7* Árjegyzékek kívánatra ingyen és portómentesen küldetnek 296-30—19 Kovács ^ kerestetik. | A királytelki uradalomba egy gazdasági s jó va­saló kovács mes- | ter kerestetik. * •• I Értekezhetni | ugyan ott a tiszt- | tartói hivatalban. } jj Uj faiskola megnyitás. Homok földben nevelt, gazdag gyökerű, «&{ hiteles névvel ellátott igen szép fejlődésü AJ 1, 2, 4 éves alma, körte, őszi és kajszin­2 baraczk, szilva, cseresznye és meggyfák, n 500 fajban, darabonkint 15 krtól 40 krig, valamint vadonezok. alvó szemzések, gyü­mölcs-magvak, szemző- és ojtó galyak ^ jutányosán kaphatók UNGHVÁRY LÁSZLÓ-nál, városi kertész és faiskolatulajdonos CZEGLÉDEN (Pestmegye). Posta, távírda és vasúti állomással. Nemesitett gyümölcsfa készletem a 25 ezret meghaladja. — A rendelő 100 drb vé­telénél megfelelő árengedményben részesül, 200 drb vételénél csomagolás és vasúthoz szállítás ingyen. Tájékozás végett! A 15 kros 1—2 éves példányok hajtása 130 cm.-től feljebb; fent legnagyobb részök 3—6 kisnajtásu koronával. A 35—40 kros, 3—4 éves példányok 1'/»—2 méter magas derékkal, s 1—3 éves szép ko­ronával birnak. A fajok legnagyobbrészt szaktekinté­lyünktől, Bereczky Máté úrtól valók. Gyors és pontos kiszolgálásról kezeskedem. 9*~ Hatvan oldalra terjedő s kimerítő ^ árjegyzék kívánatra ingyen 8 bérmentve. Mivel az őszi ültetés mindég sike­resebb : az elszállítás azonnal, tehát nagyobbára őszszel történik. (284—3—2) * * * * * * * * * * * * xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

Next

/
Oldalképek
Tartalom