Nyírvidék, 1885 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1885-08-23 / 34. szám
VI. évfolyam. szám. Nyíregyháza, 1885. augusztus 23. (SZABOLCSI HIRLAP.) TARSADALMI HETILAP. A SZABOLCSMSGYEI KÖZSÉGI JEGYZŐK EGYLETENEK HIVATALOS KÖZLÖNYE. ÍVlegjeleniU hetenkint egyszer vasárnapon. KlöHzet.ési feltételek : postán vagy helyben háahoz hordva: Egész évre |,.| Félévre ... ....'» Negyedévre ... 1 » A községi jegyző es tanító uraknak egész évre (•Hiik két 'óiAz előfizetési pénzek, megrendelések s a lap szétküldése tárgyában leendő felszólamlások •J«ha kiadótulajdonos könyvnyomdájához (nagy - debreczeni - utcza 1551. szám) intézendök. » A lap szellemi részét képező küldemények, a s/.erkusztó czime alatt kéretnek buküldetni. Bermentetlen levelek csak Miiertt kezektói fogadtatnak el A kéziratok csak világos kívánatra s az illető költségére küldetnek vissza. Hirdetési dijak : Minden négyszer liasáb/.ott petit-sor egyszeri közlése 5 kr : többszöri kozles esetében 4 kr. Kincstári bélyegdij fejében, minden egyei birdr tés után tfO kr tizettetik. A nyílttéri közlemények dija sorixikiut I krnjczjir. Hirdetések elfogadtatnak lapunk részére a kiadó hivatalban (nagy-debreczeni-utcza 1551. sz-im) : továbbá: Uoldberger A. V. áital Budapesten. Haaseusteln és Vogler i rodá jában Béc sben, Prágában és Budapesten, valamint Németország es Svelcz fővárosaiban is. Horn & Coiup által Hamburgban. Az 1884. XVII. törvényczikk és a magyar iparos. V. Amit a kereskedőkről IV. közleményemben elmondottam volt, hogy t, i. kereskedőink nagy részénél hiányzik a nemes ambiczió és a valódi szakértelem ; ugyanaz áll az iparosok uagy részéről is. A ruházattal tehát éppen ugy vagyunk, mint a kereskedelmi fogyasztási czikkekkel. A szegényebb iparosok igen drágán dolgoznak és éppen nem pontosak a ruhák elkészítésénél. A vagyouosabb iparosok, akik a szegény ebbeli kel dolgoztatnak, nem adnak jó szabást de még jó szövetet sem; a munkások pedig össze férczelik a munkát. Ily panaszokat hallunk minden oldalról, aminek az után az a szomorú következése, hogy Debreczeuben Budapesten st.b. dolgoztatnak a jobb módúak és tartósabb ruhát kapnak, mint azok, akik helyben szoktak dolgoztatni. A lábbeli készítőkre szintén sok a panasz. Azok a czipők csizmák, amelyeket a helybeliek nagy része készít és árul, minőség tekintetében, nagyon messze maradnak a Debreczenben és Budapes'en készülitek mellett. C/.ipés/.eink némelyike, sőt nem tévedek ha azt mondom hogy a legtöbbje, még a mértékre sem fektet semnii súlyt. Neki tneg vaunak az ő kaptafái, ő azokon nem változtat; tessék a megrendelőnek azokhoz szabni lábát. Bánja is ő, ha agyon kínozza is a kuudschaft lábait. Nincs tehát, nem lehet okuk panaszra czipészeiuktiek. ha a fogyasztó közönség egyik-másik raktárba megy czipőt választani. Legalább ott meg vau az a joga. hogy szabadon választja azt a czipőt és felöltőt, amely legkényelmesebb ; az után meg uem kell utána várakozni hetekig, mint sok iparosuál. A „NYÍRVIDÉKI TARCZÁJA. A hirlapirás mestersége. (Nyolczadik közlemény.) Bármiként alakuljanak is a hírlapírói viszonyok a közelebb megtartandó hirlap rói kougresszuson; a hirlapirás mestersége azért még sokéig nehéz és kellemetlen foglalkozás marad külöuösen a provinczián. Hinban bir a vidéki szerkesztő a hírlapirodalom rutinjának miudeu árnyalatával; hiáhan használja a „tisztelet a kivételeknek"-l&Q villámhárítót; hiában teszi a„ Nyilt tér" utáu a szokásos „Az e rovat alatt közlöttekért nem felelős a szerk." \ biábau illeszti a zárjel közzé, hogy „mi nem hiszsziik", vagy „fentartással közöljük": a kérdőre vonatásoktól, a megtániadUtá<októl azért uincs megvédv-. Általános gyengéje az embereknek, hogy az igaz mondást nem tudják szó nélkül hagyni. Jaj annak a szerkesztőnek vagy hirlapirónak, aki valamelyik köz tisztviselő hivatalbeli eljárását meg meri róvui. Hasztalau minden mentegetőzés. A villáin lec«*p. Még jó, ha az illető tisztviselő, a lup visszaküldéséu kívül, más elégté telt r.eui követel a kötelességét teljesítő szerkesztőtől. Ha pedig a hírlapíró szemet huny egyik másik köz tisztviselőuek kevésbé megrovásra méltó, vagy épeu hivatali l.iizeóságból eredö túlkapására: azonnal kész a vád a közönség részéről, hogy bünpalástolú, hogy részrehajló sat. És folyik a harcz — az igazság és a hamisság harcza. Szerencsés, ha ugy kerülhet ki a bajból, hogy nem kell visszavonnia megrovó közleményét. • Kimaradt talán a báli újdonságból N. N. kisasszony ueve, vagy éppen öltözéke a valótól kissé eltérőleg íratott le; avagy valamelyik úrhölgy kevésbbé illeuaes eljárásáról rosszalólag emlékezik meg az illető referens: már a hált követő reggel megjelennek a megbi/.ottak a szerkesztői irodában n kérdőre vonják a felelős szerkesztőt az elkövetett felség-sértésért. És foly a harcz, a sértett hiúság forszírozott harc/a mindaddig, mig a felelős szerkesztő egy ildomos »Flaukenbeweguug<gal el nem dönti a harezot, természetesen a referens Mi ennek a természetes következménye ? Az. hogy naponkint több lesz azoknak száma, akik vagy a kereskedésekben szerzik lie vagy a szomszéd nagyobb városokban rendelik ineg lábbeli és egyéb szükségleteiket. Ezt pedig csak az iparosok báuják meg. Igy vagyunk más iparágat űző iparosokkal is, akik még egy részről elég okot szolgáltatnak a boszankodásra ; más részről a sajnálkozás érzetét költik fel azokban, látva hogy az iparosok leguagyobb része nem igyekszik a közönség pártfogását, áruinak jóságával es lehető olcsó voltával kiuyerui. De azért folyvást panaszkodnak, hogy a közönség nem pártolja a hazai gyái tnuiuyt. És ebben igazuk vau az iparosoknak, De más részről igazuk lehet, sőt vau, mint már előadám, a fogyasztó közönségnek is. Mindezen bajok okából okvetlen nagy rész háramol a hiányos ipartörvényekre is; amelyek nagy mérvben járultak és járulnak az iparosok mai nyomasztó helyzetének előidézéséhez. Különösen elismerem azt, hogy a régi ipartörvény nagyon rosz volt; valamint azt. is, hogy a mostani sem egészeu helyes és hazai ipar viszonyainkhoz alkalmazott,. Más résztől azonban a hazai sajtóban a magyar iparosok ellen gyakran hangoztatott azt az erős vádat sem tartjuk egészen indokolatlannak, hogy a vidéki kis iparosok nagy része nem halad, uem tanul; holott ma, midőn az iparnak minden ágában ujabb és ujabb találmányok és javítások váltják fel egymást, ha iparának fejlődését figyelemmel nem kiséri minden egyes iparos, s képességét és munkáját az ujabb vívmányokkal szemben, értékesíteni uem igyekszik: az hátra marad és csakhamar túlszárnyaltatik élelmesebb és tanulékonyabb iparos társai által. Az igazat megvallva, az sem tartozik a ritkaságok közz', hogy sok iparos minden más foglalkozást szeret inkább, csak saját bátráuyára. Még az is megtörtént, pedig éppen Nyíregyházán, hogy egy ily báli referádábol kinőtt hírlapi polémia következtében, az illető referenst fényes nappal az utczáu tauaadták meg. Bizony az ily steukerkedések nem nagy műveltségre vallanak. H mein azért a hírlapíró, a referens »haszontalan skribler* czimmel tiszteltetik mep. Egyik idő a másiknak, egyik eszme a másiknak, egyik érdek a másiknak igen sokszor ellensége lévén ; lehetetlen minden eszmét és érdeket ugy felkarolni, terjeszteni és ápolui, hogy a másik érdek es eszme háttérbe ne szorulna; vagy legalább hogy azok vezérei sértve ne érezzék magokat. És foly a harcz — az érdekek harcza. Elszólja magát valamelyik városatya a gyűlésteremben s midőn badarságait szórul-szóra látja a helybeli újságban reprodukálva, elpudeálja magát, s dühösen ront a szerkesztőre, ho^y a közgyűlési értesítő az ő beszédét elferdítve közölte; miért is igazítsa ki, különbeu a lapot visszaküldi. Majd az iskolás gyermekek pajkosságait lója meg a hirlap. Ekor elő lép az igazgató s fulmináns nyílttéri czikkben támadja meg az illető rovat-vezetőt, illetőleg a szerkesztőt & valótlannak, pedanteriának kereszteli a legjobb akarat-szülte hírlapi figyelmeztetést. Ha a színházi referens egyik-másik színész szeredének leifogását, alakítását veszi bonczkés alá s az aestbetikai és lélektani törvények alapján mondja ki ítéletét: biztosra vohet', hogy a legközelebbi szini előadáson ki lesz parodiázva. Két vagy több politikai párt ran egy városban, s a választások közelegnek ? Ember legyen az a hírlap iró vagy szerkesztő, aki ily párt-küzdelemből simán, baj nélkül kerül ki. Ha a kormánypárt embereiről kedvező leg szól. az ellenzék azonnal rá fogja, hogy mameluk,bérencz, hazaáruló s»t. Ha az ellenzék felé hajlik nézetével és hajlandóságával: a kormány párt embereitől kap ki, hogy ilyen auarchistn, olyan republikánus és rend felforgató sat A Bzemiták és autiszemiták közt folyik talán vala mi harcz a társadalom kebelében, vagy a hírlapok hasábjain? S valamelyik ouálló gondolkozású hírlapíró vagy szerkesztő, nem akarván a tüzet olajjal oltani, a iparát nem. Vállalkozik mindenre, még adóvégrehajtó, uapdíjas. hivatal szolga is kész lenni; csak hogy tőkéjétől, vagy gyalujától szabadulhasson. De hát ezzel a sajtó nem sokat lendit az iparosok sorsán. Az örökös jajveszékelés és pauasz nem szünteti meg a létező bajokat. Ezek elősorolása és az iparosok korholása helyett, inkább arról kellene gondoskodni: miképp javítsunk a kis iparosok helyzetén. A legelső mód e tekintetbeu az volna, hogy a hazai közöuség ne vegyen külföldről semmit. És ez nem is ütközhetnék nagy akadályba; mert hála istennek sok oly iparosunk van ma már, akik a külföldi iparos czikkeivel képesek versenyezui. De valljuk meg az igazat, ha minden iparos nem igyekszik a mai kor igényeit kielégítő c/.ikkeket létre hozni: a fogyasztó közönség nem uagy és hasztalan áldozatot hoz-e, ha a jó, szép és olcsó külföldi iparczikk ignorálása mellett, a drágább és silányabb hazai iparczikket vásárolja. Ha tehát iparosaink meg akarják menteni axisteueziájukat, igyekezzenek saját iparágukat a fejlődés mai magaslatára emelni. Ha az iparműhelyekben megtanulták a gyártás és készítés mesterségét; mint önálló iparosok tanulmányozzák annak titkát, hogy miként lehet legjobb, legcsinosabb és lehető legolcsóbb kézművet előteremtem. Iligvjék el iparos polgártársaim, hogy egy csinosan és ízléssel felvarrt folt többet ér egy uj készitményű Ízléstelen lábbeliuél. Aki egy csinos foltot nem képes vagy nem akar felvarrni valamely ruhaneműre, uem érdemli meg, hogy ujat varrassunk nála. Legyeu tehát a jelszó: a tanulás és a munkátság.' Minél többet dolgozunk, annál többet keresünk; tehát annál olcsóbban is dolgozhatuuk. Ez nem phrázis, ez igaz és nagyon is érvényesíthető életszabálv. semlegesség terére lép: a szemiták azért fordulnak el tőle és lapjától, mert. őket nem támogatja; az antiszemiták pedig azért, mert nézetük szerént a szcmitákkal tart, Tessék az után ily viszonyok közt okosnak lenni. Mert a tapintatosság a hírlapírónál, a közönség közt nem jő tekintetbe. Itt teljesedik be igazán az a latin közmondás; »Incidit in Scyllam, qui vult evítare Charybdim«!!(A Scyllába esik, ki akarja kerülni Cbaribdiszt.) Ha valamely vidéki hirlap elég önállósággal és lelki bátorsággal bir ítéletet mondaui valamely jótékony czélu társadalmi intézet téves eljárása fölött; ha nőtlen legény a szerkesztő, készen lehet rá, hogy a legelső tánczestélyen valamenyi úrnő és hölgy kikoeorazza; ha nős, nejéval éreztetik az illető intézet tezetói haragjukat. Megtörténik, és miért ne történnék, hogy a 3—4 hírlappal is megáldott (?) tárosban, egyik birlap, számítva a botrányos híreken kapkodó közönlég támogatására, mint a ga/dátlan eb mindenkit megugat él megmar; aki előtt nincs semmi szent és tiszteletre méltó; sárba hurczolja a köz tiszteietuek örvendő egyének azemélyét csupa negédességből, valóságos sportot csinálva mások megszégyenítéséből. Természeteseu a jobbak es nemesek érzelme fellázad az ily üzelmek ellen, és a másik hírlapban minden lehetőt elkövetnek ama rakonczátlanság megfékezésére. Az a raási' hirlap szívesen ajánlja fel lapjának hasábjait a rend és tisztesség embereiuek , aminek az után az a következménye lesz, hogy a piszkolódás éle a szolgálatát felajánló lap szerkesztője ellen fordul; sőt személyes megtámadtatásnak is ki lesz téve. És ki hinné!? midőn ez a megtámadtatott szerkesztő védelmet, vagy legalább igazságos tanúskodást kér azoktól, akiknek érdekeért annyira kitette magát és lapját: egymagára marad; uem akarván senki sem uma tisz tességtel-n lap boszujával és sértegetésével szembeállani. Ilyen és e ekhez hasonló insultusoknak, bántalmaknak és fájdalmakuak van kitéve még ma a hírlapíró: ha hivatásának férfiasan és lelkiismeretesen akar megfelelni. Bizony-bizony nem oly könnyű dolog az a hirlapirás mestersége; bár mit állítsanak is róla!
