Nyírvidék, 1884 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1884-10-12 / 41. szám

NYIRVIDÉ K." A köz gyűlés elvetendőnek nyilvánította Fráter Ez után Szomjas József nyújtott be egy határozati javaslatot, amely a következőleg haugzik : .Szabolcs­megye honvéd-egylete értesülvén azon mozgalomról, mely Görgey \rthur 1848-ki honvéd tábornoknak a közvé­lemény és a történelem előtti rahabilitálása érdekében megindittatott; mai napon hozott határozatában kimond­ja hogy nem jutott semmi oly adat birtokába, mely őt' a nemzet köz véleménye által Görgey felett kimon­dott kárhoztató itélet gyengítését czélzó nyilatkozat tételére indíthatná; s hogy minden e czélra irányuló törekvést elhibázottnak és a közvélemény s a tortenelem félre vezetésére irányuló illetéktelen beavatkozásnak tart.* E javaslatot, mint határozatlant, a nagy többség szintéu elvetendónek jelenté ki. Székely Benedek Krúdy javaslatát ajánlja elfoga­dásra azzal a hozzá tétellel, hogy mondja ki a hatá­rozat azt is, mikép az egylet Görgeyt .hazaárulónak* tartja. Ez a kifejezés azonban fölöslegesnek találtatván, a határozatból kihagyandónak moudatott ki. Palánszky Sámuel_ szintéu egy ujabb határozati javaslattal lépett fel. Ő ugyan is .helyteleníti az iga­zolási mozgalmat, s fentartja a közvélemény által ki­mondott haza árulási vádat, s annak megmásitását nem akarja.< Lényegében Krudyéval egy lévén, helyesléssel fogadtatott. Szini Pál pártolja Krúdy javaslatit. Temesváry György uem érzi magát hivatva Görgey tette fölött ítéletet mondani. Pártolta Fráter javaslatát. Végre szavazásra került a dolog. Minthogy azon­ban a közgyűlés kimondotta, hogy csak az e megyében igazolást nyert honvédek járulhatnak a határozat mel­letti szavazáshoz; és mert a javaslatok indokolása alatt többen elhagyták a termet: a beadott 27 szavazat köz­zől 24 a Krúdy javaslata, a másik két szavazat mellett pe­dig csak 3 szavazat nyilatkozott, Krúdy javaslata tehát általános szótöbbséggel lett elfogadva és határozatképen kimondva. Id. Krúdy Gyula indítvány képen előadja, mikép óhajtandó volna, ha az egylet oda törekednék, hogy ün­nepélyes alkalmakkal az egylet tagjai egyenruhában zászló alatt vonulnának ki; hogy ez által is szemlélhe­tővé tétetnék az uj nemzedék előtt az 1848/9-ki honvéd­ség, s ezáltal ösztönöztetnék a hazaszeretet dicső erényére. Czélszerű volna azért, mondja indítványozó, ha az egylet részént gyűjtés, részént jótékony előadások utján, igye­keznék némi pénzalapot teremteni a szegényebb sorsú honvédek felszereléséhez. Magától értetik, hogy az egyen­ruhában járás csakis önkéntes színezettel birna s uem volna kötelező, amit kívánni netp is lehet. Székely Benedek Krúdy inditványát kivihetetlennek tartja; amenuyiben a magyar nemzet a honvédeket tör­vényesen el nem ismerte. Szerénte az egyenruha szemet azuma a törvény emberei előtt. Szomjas József megnyugtatja Székelyt, hogy az egyenruha viselés általánosan el van ismerve és megengedve. Aggodalomról tehát szó sem lehet. Az országos menház rokkantjai, s a budapesti honvédegylet tagjai minden ünnepélyes aktusnál egyen ruhában jelennek meg. Krúdy történetileg kívánja, az egyenruha viselése által, megörökíteni a hazafiságot, amely már-már fájda­lom hanyatló félben van; hogy az ujabb nemzedék ebből is tanuljon a hazáért lelkesedni. A közgyűlés örömmel vette az iuditványt s a vá­lasztmányt megbízta, hogy tegye meg e tekintetben a ozétszerüeknek mutatkozó előleges intézkedéseket. Elnök bejelenti, hogy az 1848/9-ki honvédegyletek központi választmányának elnöke, a választmánynak f. é. májushó 12-éu Budapesten tartatt ülésében felolvasott 8 nagy lelkesedéssel elfogadott ama jelentését, amelyben megkereaendőuek véleményezi a választmány a kormányt az iránt, hogy ezentúl egy második honvédegyletnek alakulását ha nem gátolja is, de a .Budapesti 1848/9­iki honvéd- egylet* czimet, egy netalán később alakulható egyletnek ne engedélyezze, — az egyletnek egy példány­ban megküldötte. A jelentés tudomásul vétetett. Végül elnök a jelenvoltakat megható szavakkal hivta meg a másnap Nyíregyházán az ág. ev. imaházban megtartandó gyász isteni tiszteletre, az 1848-ik évi ok­tóber 6-ik napjának 35-dik évfordulója alkalmából. Ez után a gyűlés katonás üdvözlet urán eloszlott. (100) Köz ügyek. A szabolcsmegyei honvéd egylet határozata Görgoy igazolási ügyében. Tekintettel arra, hogy 35 év folyt le immár az óta. amidőn Görgey Arthur az 184 9/ 9-dik évi magyar honvédsereg főparancsnoka, a nemzet közvéleménye a hon-árulás vádját kimondotta; és ő e legsúlyosabb és leg­megbélyegzőbb vádat, ily hosszú idő lefolyása alatt, máig hallgatag eltűrte a nélkül, hogy önigazolására competeno fórum előtt lépéseket tett volna; de tekintettel arra is, hogy azon mozgalom, mely ez idő szerént. az ő rehabilitatiója érdekében, meginditta­tott, nem az ő saját nyilt férfias fellépéséből, hanem egy e czélra szövetkezett titkos, megbízás nélküli társulat által lett kezdeményezve: miudezekuél fogva a »Szabolcsmegyei 184 9/ 9 dik évi honvéd-egylet* ünnepélyesen kijelenti, hogy a meg­indított illetéktelen mozgalmat roszalja, Görgey Arthurra a nemzet közvéleménye által kimondott hon-árulás vádját fentartja. s őt a hazára nézve erkölcsi halottnak nyilvánítja. Kelt Nyíregyházán a szabolcsmegyei honvéd-egylet­nek 1884. évi októberhó 5-én tartott köz gyűléséből. Kmethy István, Kraszuay Gábor, JW^ elnök. M. Krúdy Gyula, Székely Beuedek, Kralovánszky László, Szomjas József. Palánszky Sámuel, Kraszuay Péter, válatztmányi tagok. Értesítés. A feisö-tiszavidéki gazdasági egjlet t. tagjai ezen­nel értesíttetnek, hogy a f. hó 13-án délelőtt 9 órára hirdetett közgyűlés, közbejött akadályok miatt, f. 1884. évi novemberhó 5-énekdélelőtti 9 órájára napoltatott el. Nyíregyházán, 1884. októ jer 11-én elnöki megbízásból: Szentkirályi János, e. titkár. iparügy. Miként már jeleztük is, a nyíregyházai iparosok kö­zött ujabban egy nagyobb szabású mozgalom iudult meg. Arról van szó, hogy a helybeli összes ipartársulatok fel­osztanak s az uj ipartörvény vonatkozó szakaszához ké­pest, egy testületté alakulandanak. E kérdést illetőleg, az egyes társulatok elnökei és tisztviselői már hónapok óta tárgyalgatják azou módo­zatokat, melyek felhasználása mellett, a dolog elintézése a legsikeresebben volna aszközölhető. Az eszme megva­lósítása általuk elvileg elhatároztatván ; a részletek meg­vitatásához fogtak, s a dolgot annyira-amennyire a megérlelés stádiumába juttatva kieszközölték, hogy az elsőfokú iparhatóság a fentebbi kérdést tárgyazandólag a törvényszerű közgyűlést össze hivta. Ezen közgyűlés f, hó 4-én meg is tartatott, mely­ben mintegy 220 iparos vett részt, jobbadán olyanok, kik az ipartestület eszméjének már eddig is feltétlen barátai voltak, s kikrp nézve a szónokok által kifejtett argumentatiok tehát legfeljebb azon okból voltak szüksé­gesek, hogy lelkükben az elhatározás gyökerét még in­kább megszilárdítsák. Egyik ipartársulati eluök szót kérvén, meggyőző érvekkel mutatta ki azon állás pont jogosultságát és okszerű voltát, melyet e kérdésben az iparosok elnöki értekezlete foglalt el. MintegyVí óránál tovább tartott beszédében kimu­tatta, hogy az uj ipartörvény csaknem egészen azon szellem­bea lett meghozva, mely szellemben épen maguk a nyír­egyházai iparosok is meghózandónak kívánták; s igy ha ön­magukhoz következetesek akarnak lenni, a végrehajtási in­tézkedéseket magukévá kell tenuiök, s az ibartörvénynek szerénte legfontosabb szakasza előnyeit érdekükben lehe­tőleg kizsákmányolni. E szakasz nem lenne más, mint amely az ipartestületek intézményét tárgyazza, s tekin­tettel arra, hogy az ipartestület intézményében meg vau­nak azon kiváualmak, melyek az iparosok közt megbom­lott rendet helyre állítani és fentartani, az iparosok erkölcsi tekintélyét növelni, az egységes erőkifejtést lehet­ségessé tenni egyaránt képesek; továbbá tekintettel arra, hogy az ipartestületnek hatósági joggal való felru­házása magában oly materialis erőt tartalmaz, melynek előnyeit az iparosok, ma kellőképen nem is méltányolhat­ják : ajánlja miszerint mondja ki a közgyűlés, hogy az ipartestület megalkotását feltétlenül kivánja. Utána Leffler Sámuel tanár emelt szót, s ad ho­miuem érvelve, egy a legmelegebb ügyszeretettől sugár­zó beszéddel kivánt hatni, melynek alaptétele: az egyesü­lés által teremtett erő áldásainak s előnyeinek feltüntetéséből, az ipartestület meg alakításának szükségességét vezette le. Aesopusnak a veszsző nyalábról szóló meséje után, hivat­kozással az ipartestületekhez fűzött hatóság számtalan előnyeire, ajáulja az előtte szóló indítványának elfogadását. Ugyanez értelemben szólottak még többen az ipa­rosok közül is. Végre a közgyűlés egyhangúlag elhatá­rozta, miszerént az ipartestületet megalakítani kivánja. Ez után Jánószky J. értekezlet: elnök a közgyűlést fel­oszlatta. ÚJDONSÁGOK. f Az aradi vértanuk kivégeztetésének gyászos emlék­ünnepélyén nagy számú közönség jelent meg az ág. ev. imaházban. A koszorúkkal díszített gyász ravatal az ol­tár előtt volt felállítva, a vértanuk nevét tartalmazó 13 szalaggal. A volt honvédeken, megyei és járási tisztvise­lőkön s a miuden rendű közönségen kivül, a helybeli tűzoltók is megjelentek az ünnepélynek emelésére. Az alkalmi imát, mint lapunk már előre jelzé, n. t. Bartha­lomaeidesz János esperes-lelkész ur bocsátotta az egek urához engesztelésül a 13 vértanú ártatlan halálaért, és tauuság tételül az általuk a halálig védelmezett ügy szentségéről és diadaláról. Az iskolai dalkör szintén közre­működött. Végül az ünnepély az összes jelen volt közönség által felállva hangoztatott »Szózat«-tal záratott be. * A felső tiszavidéki gazdasági egyesület, folyó évi novemberhó 5-én délelőtt 9 órakor Nyíregyházán a megye­ház nagy termében, mint a lapunk mai számában közzé tett értesítésből is látható, közgyűlést tart. (**) Chotvács Ágost helybeli gymnasiumi igazgató­tanárt folyó hó 5-én éjjel könyen végzetessé válható sze­rencsétlenség érte. Egy lépcsőn ugyan is megbotolván, egyik lábszár-csontja el törött. Igen valószínű azonban, hogy bajából ki fog épülni ; amit mi, ugy az ő és Családja, valamint a tanügy érdekében is, szivünkből kívánunk. -+-A kolera ellen. A m. kir. belügyminiszter, a fenyegető koleraveszélylyel pzembeu, »népszerű ismerte­tést* állított össze s abból a törvényhatóságoknak egye­lőre 50 — 50 füzetet küldött meg a közönség, különösen pedig a lelkészek, tanítók, jegyzők, elöljárók stb, közt való kiosztás végett. Egyúttal fölhívta a törvényhatósá­gokat, hogy a szükségesnek mutatkozó nem magyar nyelvű példányok számát vele közöljék. Az ismertetés ugyanis a hazában élő nemzetiségek nyelvén is meg fog jelenni, s kellő számban megküldetik a törvényhatósá­goknak terjesztés yégett. A kis füzet népszerű s könnyen érthető nyelven az összes óvó intézkedéseket tartalmaz­za a fertőtlenítő eljárással együtt. (§) A jövő evi országos kiállításra, a vas és fém­ipar (XI) csoportba Nyíregyházáról Schmotzer János 3 db. kést fa tokbau és Neubauer testvérek vas sodrony matráczot jelentettek be. Bejelentésük már el is fogad­tatott. Üdvözöljük a derék iparosokat, akik szerény vá­rosunknak ez uton is jó hir-nevet igyekeznek szerezDÍ. X Nyírbátorban, az ott létesítendő kisded óvoda alapjára, folyó évi novemberhó 15-én, a nagy vendéglő termében zártkörű tánczvígalom tartatik. Belépti dij: személyenkint 1 frt. Családjegy 3 frt. Felülfizetések kö­szönettel fogadtatnak és hirlapilag nyugtáztatnak. Ké­retnek a hölgyek minél egyszerűbben megjelenni. • Balsán folyó hó 7-én dél után tűz ütött ki, amely 5 házat, több mellék épületet és takarmányne­müt hamvasztott el. A kár 3000 frtra tehető. Szerencse hogy az épületek biztosítva voltak. (!) Folyó októberhó elsejével két újonnan hozott fontos törvény lépett életbe. Az egyik az uj ipartörvény, amely az iparosok helyzetének s ez által magának az iparnak javítását czélozza. El lesz-e érve a czél, a követ­kezés fogja megmutatni. A másik uj törvény a szesza­dóra vonatkozik, amelynek értelmében a szeszgyár tulaj­donosok szeszmérö gépek alkalmazására köteleztetnek; hogy ez által a gyártott és adó alá eső szeszmennyiség pontosan meghatározható legyen. (s.) Sternberg L. szakolyi kereskedő a legközelebbi debreczeni vásár alkalmával, Szakolytól 3 órányira 250 forintot vesztettel. Károsult a szenvedett kárt csak ott­hon vette észre. Azonnal vissza fordult, és az elvesztett pénzből 45 forintot megtalált az ország uton; de az ott keresztül hajtott marhák által szétszórt és tiport állapotban. * A debreczen hajdúnánási helyi érdekű vasút, Debreczen, Debreczeu-Vásártér, Hajdu-Böszörmény. Haj­dú Dorog és Hajdu-Nánás személy, podgyász, gyors és teheráru forgalomra berendezett állomásokkal; továbbá Szt.-György a személy és podgyász felvételre berende­zett kitérővel, folyó októberhó 5-én a nyilvános forga­lomnak átadatott. (§) A fővárosban hamis egy forintos bankjegyek hozattak forgalomba. Eddig már több darab koboztatott el. Jó lesz itt a vidéken is vigyázni, e hamisításokra annál inkább, mert egy forintos banknétával a legsze­gényebb ember is rendelkezik; tehát inkább ki vau té­ve az egy forintosok által való megcsalatás veszélyének. + A tót gyolcsosok érdekében, akik Árva, Turócz és Zólyom megyékből gyalog és szekéren házi szőtt gyolcsot hordanak szét az országbau, a kereskedelmi miuiszter két rendeletet bucsátotl ki a törvényhatósá­gokhoz ; amely szerént e házaló tótok ez után is hord­hatják gyolcsaikat ugy a házakhoz, miut a heti vásárra. Hogy azonban esetleg, a gyolcson kivül, más ipar czik­ket is ne árulhassanak, egy úttal intézkedett, hogy az emiitett 3 megye törvényhatósága, az ott készült czikkek kellő fölismerhetése czéljából, azokat alkalmas bélyeggel lássa el. * Az épitő iparosok téli tanfolyama. Az állami közép ipar tanodában a télen szünetelő épitő iparosok, kömivesek, ácsok és kőfaragók számára rendezet' tanfolyam f. éri novemberhó 3-dik napján fog meg nyittatni. A tanfolyam négy téli félévre terjed s éven kint novemberhó elejétől, márcziushó végéig tart. í 1 tanfolyamon az illető épitő iparosok rendszeres szak kiképeztetést s annak sikeres bevégzése után végbizo nyitványt nyernek. Tanulókul felvétetnek a 14-dik élet tevőket betöltött azou kőmives, ács, és kőfaragó segédek akik folyékonyan olvasni, irni és számolni tudnak, i legalább egy évig a gyakorlatban működtek. A felvé telre jelentkezők erkölcsi bizonyítványt, továbbá főnő keiktől igazolványt tartoznak el í mutatni arról, hogj mely idő óta működnek a gyakorlatban és melyik szak ban dolgoznak. A beiratások az intézet helyiségéber (VIII kerület, Bodzafa utcza 28 sz.) oktoberhó 15 dik napján kezdődnek s e hó végéig tartatnak. Irodalom. Könyvismertetés. „A B C," az irva-olvastató tanmód szerént, irt: Bánhegyi István tanfelügyelő, újonnan átdolgozta Gdo vin János tanító. Könyvtáramban találtam ez egészen uj könyvet bizonyosan .János bácsi* csempészte bele. Igy lep ő mei ajándékaival mindenkit. Szívesen adja, nem szereti hi hálálkodnak érte. Kedves kis ajándék; becsesebb nem ii lephette volna meg egykori tanitványát,-kartársát, min saját tapasztalatainak gyümölcsével, e könyvvel. Lássul tehát, ismerjük meg! Minden elemi iskola számára irt tankönyvnek fölei 2 elvhez kell ragaszkodnia; 1. a fokozatosság, 2. a gya korlati használhatóság elvéhez. 1.) A fokozatosság általánosabb elvének szemelőt tartása megkívánja, hogy: a) A könnyebbről menjünk a nehezebbre; tekintv a hangokat a kiejtés, a betűket a leirhatás szempontjából b) Az ismertről ismeretlenre, tekintve a hang é alak beli rokonságot. c) Egyszerűről összetettre, főleg a betüalakitá szempontjából. 2.) A gyakorlati használhatóság elve az ismert hac goknak, betűknek szókká, könnyű mondatokká füzésí kivánja. A Bánhegyi-Gdoviu'féle »A B C* a fokozatosság elv< it legnagyobb részben megtartja. Az i hang, betű isméi tetése után természetesen mind alakítás, mind leirhatá szempontjából könnyebb, s a gyermeki fejlettséghez mér tebb az ú, mint az r hangot, betűt tárgyalni; mert e; alakja, és nehéz kiejtése miatt, nem fokozatos lépcső az utíu; tehát a paedagógia elvének nem felel meg. Az i, ii, n, m, betűk tárgyalása után én czélszi rübbuek láttam volna az r betű ismertetését az e-né ugy alakítás, mint szó és mondatszerkesztés szempontjí ból. Az r, az u előrészéből és egy kis i összetételébe áll, tehát könnyebb szerkezetű mint az előrehajtott ki resztül húzott vonással irandó e. Azért sem iátom az után helyén tárgyalva az r betűt; mert az előbbine egy vonását sem birja alkatrészül, igy a kettő között ej csepp alakrokouság sincs. A szó és mondat szerkeszti szempontjából is ajánlandóbb az e helyet az r-et tá: gyalni. Mikor a növendék ismeri, változatos csoportos tásokat eszközöl az i, u, ü, u, ni betűkből; menuyiv több gondolkozásra, ulakitásra, csoportosításra ad alka mat az r, mind az e ?! Az s tárgyalását a 10-ik helyeu koraiuak találoi Állításom igazsága mellett bizonyít a gyakorlati élet i

Next

/
Oldalképek
Tartalom