Nyírvidék, 1884 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1884-01-06 / 1. szám
Y. évfolyam. 1. szám. Nyíregyháza, 1884. január 6. (SZABOLCSI HÍRLAP.) TÁRSADALMI HETILAP. A SZABOLOSMEGYEI KÖZSÉGI JEGYZŐK EGYLETÉNEK HIVATALOS KÖZLÖNYE. 0W~ Megjelenik hetenkint egyszer vasárnapon. "3*8 Előfizetési feltételek : postán vagy helyben házhoz hordva: Egész évre ..................... 4 frt. Fé lévre............................................................2 » Ne gyedévre.......................................................1 » A községi jegyző és tanító uraknak egész évre csak két forint. Az előfizetési pénzek, megrendelések s a lap szétküldése tárgyában leendő fölszólamlások Piringer János és Jóba Eleit kiadótulajdonosok könyvnyomdájához(nagy-debre- czeni-utcza 1551. szám) iutézendők. A lap szellemi részét képező küldemények, a szerkesztő czime alatt kéretnek beküldetni. Bérmentetlen levelek csak ismcrtt kezektől fogadtatnak el. A kéziratok csak világos kívánatra s az illető költségére küldetnek vissza. Hirdetési dijak : Mindon négyszer hasábzott petit-sor egyszeri közlése 5 kr ; többszöri közlés esetében 4 kr. Kincstári hélyegdij fejében, minden egyes hirdetés után ÖO kr fizettetik. A nyílttéri közlemények dija, soronkint 1b krajczár. Hirdetések elfogadtatnak lapunk részére kiadó hivatalunkban (nagy-debreczeni-utcza 1551. szám): továbbá: Goldberger A. V. által Budapesten. Haasenstein és Vogler irodájában Bécsben, Prágában és Budapesten, valamint Németország és Sveicz fővárosaiban is. Born & Comp által Hamburgban. Akit kevesen szeretnek. I. Ne ütközzenek meg a szives olvasók, hogy itt a lap élén, a vezérczikkek helyén, ily szépirodalmi tárgyat jelző czimmel találkoznak a helyett, hogy a fekete vonal alatt, a tárcza homlokán látnák azt. Szándékosan történt ez igy; nem pedig tévedés müve. Jelen czikk- nem szerelmi történet. Ilyennel nem akarom untatni a szives olvasókat. Akiről e vezérczikk szól sem nem férfi, sem nem nő. Nem lesz tehát benne sem szöktetés, sem mérgezés, sem öngyilkosság, sem házasságtörés: mint a mai modern irányú és morálu regényekben, hírlapi rajzokban és elbeszélésekben szokott történni. Azért nem lesz valami édes-mézes. Keserű lesz az sokaknak. Akiről e vezérczikk szól, inkább fogalom, eszmény; de azért nem álom, nem alaktalan test. Látható, drága és kedves valami. Létezik, tehát van. A világpolgárok geográfiai fogalomnak, a "koronás fők birodalomnak, a történetírók államnak, az önzők kincsbányának, a herék és dologtalauok magtárnak, a Katalinák és Görgeyek árúczikknek, a Curtiusok, a Mucius Scaevolák, a Cornéliák, a Zrínyiek, Hunyadyak, Kazinczyak, Kossuthok és Petőfiéit: hazának nevezik és tekintik. Erről a hazáról akarok én a „Nyírvidék“ ez évi első számában értekezni. A hazáról, akit csak kevesen szeretnek, akarok kissé elmélkedni. De hát mi is tulajdonképen a haza? Megmondom egy négy tagú körmoudatbau. Ahol Isten napja legelsőben rád veté sugára- it; ahol az első emberi szem szeretettel mosolygott rád; ahol anyád legelőször szivéhez szorított: ott van hazád! Mily szép, mily igaz és nagyszerű meghatározása, néhány sorban, a hazának! Óh vau-e ember; aki szeretettel ne gondolna arra a földre s annak a földnek azon pontjára, ahol a mindeneket éltető nap áldást-osztó melegét először érezte arczán elömleni? Van-e, lehet-e ember, aki szeretettel ne emlékeznék visza arra a földre s annak azon kis pontjára, ahol mint élőlényt, mint embert elősző ' karolták át szeretettel? Van-e, lehet-e ember, aki hazáját csak egy oly marok földnek tekintse, mint amelyet a porban játszó gyermek kis kezébe vesz és szélnek ereszt, amely az után a szói-szárnyain elvész a semmi ségben ? Bizony-bizony nem kellene, nem szabadna ilyen embernek lenni. Pedig fájdalom! van. Mindig volt, és lesz mindaddig, amig az emberiség nem tekinti magát egyenlőnek embertársaival. Mig a hatalmas a gyengén uralkodni kíván; mig a gazdag a szegényt lenézi; mig akadnak, akik mások véres verejtékéből szeretnek élni; mig léteznek oly törvények, amelyek nem a haza összes lakosságának, hanem csak egyes osztályainak érdekeit védik és dédelgetik; mig lesznek olyanok, akik hivatalokért, kitüntetésekért, levetkőzve emberi méltóságukat, féreg módra csúsznak és másznak a hasonló vérből és húsból való nagyok és hatalmasak előtt; mig lesznek emberek, akiknek szen- tebb és előbb való saját nyomorult életük, mint a közös társadalomnak jóléte; mig lesznek birák, akiket a pátricziusok és talentumok megvesztegethetnek; mig lesznek irók, akik a történetet és az erkölcsöket képesek meghamisítani: addig mindig akadnak Katilinák és Görgeyek. Ellenben a Curtiusok a Mucius Scaevolák, Cornéliák, Zrínyiek Hunyadiak, Kazinczyak Kossuthok és Petőfiek száma mindig apadni fog. Hősök és gyávák, önfeláldozók és haszonlesők mindig voltak és lesznek. De a hazafiságnak, az igaz és önzetlen hazaszeretetnek talán soha sem voltak oly kevés hivei, mint napjainkban. És ez úgy látszik, hogy a világ összes nemzeteinél igy áll, amelynek, mint mindennek, szintén meg van a maga oka. Egy uj eszmét szült el az itj világ: a világpolgárság eszméjét. Ez eszme ássa alá ma a lia- zaszéretet oltárának alapjait. Ez eszme rágódik a mai társadalom fájának gyökerein, mint az erkölcsi kultusz Lotosz-virág®i*) az anyagelvüség. A világpolgárság eszméje már is harezban áll a hazafiasság, a honszeretet, a nemzeti érzület eszméjével. Győzni azonban aligha fog a világpolgárság ephemer életű eszméje, a hazaszeretet eszméje, a hazaszeretet ezredévek óta fennálló bűbájos hatalma fölött. A világpolgárság az összes földet egy hazául, illetőleg egy közös lakó helyül tekintvén: az általános összeolvadás, csak is egy, szintén közös nyelv használata mellett érvényesülhet. Ez pedig alig ha fog valósulni valaha. Azért kár a világpolgársággal bárkinek is kaczérkodni. Nem tesz, nem téliét, *) A Lotosz virágain, mely, a hindu mythos szerént, szent virág, az istenek és nemtök szoktak szenderegni. Szerző. A „NYÍR VIDÉK“ TÁRCZÁJA. Az anyai szeretet hatalma. (Hindu beszély.) I. HinduBtánt, a jelen időszámítás ötödik százada előtt, a maitól színre, vallásra, szokásokra nézve egészen különböző nép lakta, fekete szinü, fetish-imádó és vad. Ekkor törtek át Himalája szent bérczeinek nyugo- ti kapuin a fehér bőrű Árok, s hozták magukkal a Védát, a tudás szent könyvét, melyet a Braraarshi Buddha irt össze, sugalmazva az egy felséges örök szellem által, ki miután megteremtő a világot, annak igazgatását számos tőle függő istenek között osztá fel. Indvának átadá a léget, Varuuának a vizet, Agninak a tüzet, Járnának a mindent meghódítónak a halál országát. Maga pedig a világteremtő a főhatalmat Visnuval az alakitóval és Shivával az alakfelbontóval magának tartá fenu. Writa és Bala voltak az ellenséges nemtők; mert ellenhatásnak kellett mindenütt lenni, hol hatás mutatkozik. Ezen könyv lett azon polgárzat teremtője, mely a szent bérezek hazájában uj életet nyitott meg. Nemesedtek és szelídültek az erkölcsök, a régi önkényt és zavart törvény és rend váltotta fel, s paradicsommá változott áldásos szellemének lehellete alatt a gyönyörű félsziget. E fehér bőrűek pedig Árják voltak, vagy is helyesebben Árok, a minthogy a tudás szent könyvében megállapított négy várna közzül a három első, a papi, védelmi és kereskedelmi Arjának neveztetett el. Ezen Várnák Bráma nemesebbh részeiből származtak; a negyedik azonban a szolgák, vagy Cudarok várnája annak lábaiból vette eredetét, azért is örök szolgaságra lett Ítélve. Honnan jöttek ezen Árják vagy Árok az ő fehér arczukkal ? Elmondom röviden azt is, mielőtt tüzetesen tárgyamhoz fognék. Ária, mint tudva van, Assyria és Kaukázus hegyei és a Káspi tenger között virágzott egykor. Boldog, békés földmivelő nép lakta, de onnan a harezos népek által kiszorítva, kénytelen volt ásóját, kapáját fegyverekké átkovácsolni, s három különböző irányban indult el uj hazát keresni. Az egyik faj a Kaukáz bérczei közzé hatolt, b mivel vándorolt, az ős nyelven elnevezték őket általában guruknak, azaz vándorlóknak s alapiták e néven Grúziát (Guruziát), azután Kolcb vagy az ő nyelvükön Köles (Köles) országot, amennyiben védelmi szempontból magukat bekeríteni, s elzárni kelle. Ezek voltak a Mag-árok s elterjedtek a Don folyó torkolatáig s innen nevezték őket utóbb Döntői Magároknak (Dentu-Mogeria). A másik raj ment a Káspitó partján felfelé Sog- diana felé, ezek voltak a Pártosak, Massageták, sat. Ezek később elenyésztek az őket környező népek tömkelegében, de erős nyomokat hagyva a történelemben. A harmadik raj az Indus folyón áthatolva a Thi- beti bérezek északi alján telepedett le egy időre, s innen utóbb China nyugoti bérczei alá vonult, sok dolgot adva a jámbor chinaiaknak, kik végre kénytelenek voltak magokat tőlük egy óriási falbástyával elzárni ; de ez sem használt mindaddig, mig végre sikerült nekik a két testvér fejedelem Peus és Punuch között megha- sonlást idézni elő. Ekkor szövetkeztek az egyik párttal s a másikat az altai bérezek közzé hajtották. Ezek voltak azon Hunok, kik később Európába betörtek, s ezeknek visszamaradt utódai a Várhunok, kik számokban nem bizhatván gyűrű alakú földvárakkal erőditék meg székhelyeiket. Azonban a Thibethi hatalmas bérezek alján betelepült raj nem egészen ment China felé : az ily nemű székhely elhagyásokat rendesen belső meghasonlás, pártviszály szokván előidézni. Az elmaradt rész tanácsosabbnak tartotta áthatolni a szent bérezek túlsó oldalára, melyet az ott lakó, fekete bőrüektől könnyen elvitatni véltek, s az Indiát meghódító király neve Arja volt. Ezek voltak Delhi a szent város épitői. Bármit beszéljenek azok, kik a népeket Árja, Túrán, Sémi és indogerman törzsekre osztják fel, az Árja faj a Brámás hinduknál megjelenik, amint ezt a Véda, a tudás szent könyve bizonyítja, midőn a három első Várnai Árjának nevezi el, midőn a Brámás fehérbőrű hindukat egy északfelől betörő s a fekete arezu benszülötte- ket meghódító fajnak nevezi, a e betörés azon időre esik, midőn a húnfaj a tbibeti hegyek tövében táborozott. Ezeket mint előszót bocsátottam elbeszélésem elé, 8 az ár-nép mozgalmait, azért említem itt meg; mert itt azt a hindu néppel is kapcsolatban hozza a Véda, a hinduk szent könyve. II. Ganges, a szent folyó azon magas bérezek zugaiból fakad, melyek Bráma felséges kék égsátorának szolgálnak oszlopul. Akik Delhiben a szent városban laknak, gyakran ezerenként zarándokolnak a szent folyóhoz, hogy hullámaiban megmosakodjanak, s a gonosz szellemek, melyek a tisztátalanságban gyönyörködnek, erőt ne vehessenek felettök. A szenny oly árnyék, hol kigyók lappanganak. A szent folyó partjai magas karcsú pálma erdővel voltak szegélyezve. Diszlett azon ritka fa is, melyet a szánsz- krit nyelvet beszelő hinduk Aszókának neveztek el, ami anyit tesz, mint bútalan, s virágcsomói kábító illattal üdvözölték Bráma szemének megnyílását és elhu- nyását harmattól felüdülve. E ritka szép fa narancs szinü virágai akkor nyitják ki serlegeiket, ha egy szép hölgy érinti lábaival tövét. Érzi a bűbáj hatalmát ez is, melylyel Bráma a nőket megdicsőitette, megáldotta, hogy megszelídíthessék az erőt, s a sivatag királyát, az oroszlányt, hogy a görög mythoB szerént igájokba foghassák . /
