Nyírvidék, 1883 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1883-12-30 / 52. szám
IV. évfolyam. 42. szám. Nyíregyháza, 1884. október 19. KÖZLÖNYE. (SZABOLCSI HÍRLAP.) TÁRSADALMI HETILAP. A SZABOLOSMEGYEI KÖZSÉGI JEGYZŐK EGYLETÉNEK HIVATALOS W Megjelenik hetenkint egyszer vasárnapon. "3* Előfizetési feltételek : postán vagy helyben házhoz hordva: Egész évre ...................................................4 frt. Fé lévre........................................................2 » Ne gyedévre...................................................1 » A községi jegyző és tanító uraknak egész évre csak két forint. Az előfizetési pénzek, megrendelések s a lap szétküldése tárgyában leendő fölszólamlások Jóba, Eleit kiadótulajdonos könyvnyomdájához (nagy - debreczeni - utcza 1551. szám) intézendők. A lap szellemi részét képező küldemények, a szerkesztő czime alatt kéretnek beküldetni. Bérmentetlen levelek csuk ismertt kezektől fogadtatnak el. A kéziratok csak világos kívánatra s az illető költségére küldetnek vissza. Hirdetési dijak : Minden négyszer liasábzott petit-sor egyszeri közlése 5 kr ; többszöri közlés esetében 4 kr. Kincstári bélyegdij fejében, minden egyes hirdetés után 80 kr fizettetik. A nyílttéri közlemények dija soroukint 15 krajczár. Hirdetések elfogadtatnak lapuuk részére a kiadó hivatalban (nagy-debreczeni-utcza 1551. szám): továbbá: Goldberger A. V. által Budapesten. Haaseustein és Vogler irodájában Bécsben, Prágában és Bndapesteu, valamint Németország és Svelcz fővárosaiban is. Dorn & Comp által Hamburgban. Legyünk magyarok! Nem-de különös refrehn, különös felhívás? Magyar hírlap élén magyar olvasó közönséghez, magyarul így szólni: Legyünk magyarok! ha nem is valami rettenetes, de minden bizonynyal — sajátságos valami! Pedig fájdalom e felhívásnak, e felszólalásnak még ma, a honfoglalás ezredik évfordulójának csak-nem küszöbén is van értelme; nem-csak, de- sőt égetően szükséges fohász, amelyet minden magyar honpolgárnak naponkint ismételnie kellene nem az Egek urához ugyan, hanem egymáshoz intézve azt! Sajátságos egy nemzet ez a magyar! Csaknem egy ezredéven át védte e haza határait, nemzeti önállóságát és létjogát az erőszakos megtá- madtatások ellenében, külső és belső barczok közepette. De a fegyver mindig magyar kezekben villogott. Magyar vér áztatta a haza bérczeit és völgyeit. Egyik rabigát még jóformán le sem rázta nyakáról, már hozták a másikat. Volt idő, amikor nem magyar, hanem idegen parancsolt e hazában és volt az ur. A sasok fészkeit verebek csiripolták körül. Az ősi várakba éhes rabló csapatok vonultak fel. A magyar pedig részént idegen földön, részént hazájának rengetegjeiben, barlangjaiban keresett menedéket. A templomok környékét felverte a gaz. Az oltárokon kialudt az áldozati tűz. A kereszt helyében félhold tündökölt. És a magyar nemzet mégsem veszett el, nem pusztult ki. A néptelen területek, a lakatlan városok és falvak fölött Mariusként könyező királyok, idegen földről beédesgetett tudósokkal, iparosokkal és földmivesekkel népesítették be a kiA „NYlRVIDfiK“ TÁBCZÁJA.' Didjáza, A tehuantepeki királynő. (Vége.) — Lord White, nézze meg kérem, mi van azon hordóban. Lord White megnézte, s azt mondd hidegen, hogy lőpor. — Elégé mennyiség e cellát, s a felül dolgozó embereket a légbe vetni ? Szóljon, kérem, ha nem elég, még egy másikat hozatok, — Sennora. ügy vélem elég. — Úgy hát mondja barátainak, hogy távozzanak, s egy csákánycsapást se tegyenek tovább, különben .... — Különben ? — E lópor felrobban. — Hiszen, akkor ön is meghal. —Az nem számit,mikor nemzetem érdeke forog szóba. — De én nem akarom, hogy ön meghaljon Sennora. Távozzék kérem, majd én felrobbantom a bordót. Bizha- tik bennem, hiszen tudja, hogy szeretem önt. Adja ide a viasz gyertyát, s távozzék kérem. Didjáza holt halavány lett. — Távozzék Sennora, én nem akarom, hogy ön meghaljon. Ha már behatoltam egy nemzet életének titkába, az az én bűnöm, nem az öné. E titok ön előtt szent. Nos, akkor szent előttem is. Meghalok én egyedül. Ne legyen e titoknak két áldozata. Didjáza remegett, sajátos erőtlenség fogott ki e kiváltságos jellemen. Már alig állhatott. A csákány kopogás mindig erősbült. Didjáza aggálya mindig növekedett. Végre? Végre legyőzve, Lord White mellére hanyatlott. — Szeretlek — susogá aléltan. — Mister Köváry. Here yak ? Come hither. #) Lásd: a 38-adik számot. Sz. pusztított, és kipusztult haza területeit. Kiváltságokkal, szabadalmakkal ajándékozták meg a jövevényeket; migsaját véreiket ott hagyták a jobbágyság nyűgéi közt. A legtermékenyebb földterületeket, az aranyban és ezüstben gazdag bányavidékeket bocsátották az idegenek mívelése alá; amiből az után dúsgazdagok lettek. A kitüuőbb jövevényeket a nemzet főuraihoz hasonlókká, — nemesekké tették, uradalmakkal ajándékozván meg őket; és lett belőlük olyan földes ur, oly köz és főnemes, mint a honfoglaló hét vezér akármelyik ivadéka. És mind ezen jogokért, kiváltságokért, jólétért mit kívánt a magyar nemzet ? Mondhatni semmit. Mert hiszen a munkásság, a békés együtt-élés s a fel- sőbbség iránti tisztelet és hódolat: minden társadalomban élő embernek önmaga iránti kötelessége. A magyar nemzet pedig ezeken kívül mást nem követelt a betelepítettektől. A szász maradt szásznak, a flandriai maradt flandriainak, a szerb szerbnek, a sváb svábnak sat. Ha történt is a hazában itt- ott olyau beolvasztási kísérlet, mint Tolnamegyében; csak kísérlet maradt. Tolnamegyében ugyan is az 1831 évi novemberhó 21-én és deczember- hó 13-án Szekszárdon folytatólagosan tartott közgyűlés jegyzőkönyvében 2280 és 2957 számok alatt kimondatott hogy: „E megye (Tolna) nem kis részében ujjabb és ujjabb külföldi gyarmatokkal szaporodott lakosi nemzeti egyesülésöknek, s a zsengében legsikeresebb eszközlése végett az egy vallásu községeknek csak egy féle iskolájok és ebben a tanítás magyarul legyen“; nem különben kimondatott ugyancsak e gyűlés folyama alatt 939 sz. a. hogy: „Az oskolába járó gyermekek, ama ruhaneműt, melly a megyének több helységeiben a nemzeti külömböztetést mintegy képezi s fentartja, — Here Jam Mylord. — Hangzott felülról. — Kérem, ha életem ön előtt kedveB, szüntesse meg a munkálatot. Egy csapás se többé. A csapások megszűntek. Lord White megc-iókolta Didjáza homlokát. — Meg van elégedve, Sennora. ? — Kérdé tisztelettel. — Még nem ; mert szeretlek. — Parancsára állok Seunora, mit követel még ? — Mentsen meg a haláltól. — Már megtevőm. — Még nem. — A munka megszűnt. — Sorsom csapása még csak most erős. — Legyőzzük azt is; mert szeretünk. E kettős akarat istenileg erős. — Meglátjuk — mondá Didjáza komoly állást foglalva Lord White előtt. Gondolkozott, azt mondá. — Lord White ön nemes férfiú. Megérdemli, hogy jövőmet kezére bízzam; de akkor múltam is öné. Azonban fájdalom nem vagyok magamé. Én egy üldözőt nemzet fejedelme és főpapja vagyok, a nem, nem határoz mi nálunk. Az én utódaim öröklik a fejedelemséget, s a Nagual főpapságot. Férjem, ki szivemet megosztja, tartozik osztani vallásomat is, de csak titokban. De ön azt nem leheti. S igy a nemzet titkának szentsége követeli halálomat. Előre láttam azt, — mondá busán lehajtva Bzép fejét, — ezért idejövetelem előtt a főtanácsosnak átadtam a nemzeti kincsek kulcsát, és számláját. Készen vagyok a halálra, hogy a titkot, melyet ön nem oszthat, megmentsem. Lord White azt jegyzé meg, hogy már kifejezte azt a határozott akaratát, mely szerint a Sennorá- nak meg halni nem szabad. Szerinte nincs egyéb hátra mint, ha épen e tárgyban elkerülhetetlen a halál, tehát majd meghal ő. A dolog nagyon egyszerű. — Da hiszen akkor én is meghalok Mylord ; mert szeretem önt. tudni illik a rövid nadrágot és gyapjú harisnyát okvetlen letegyék; és az iskolákra, mint közintézetekre nézve fenforgó tekintetnek e részben is eleget tévén, a nemzethez, melynek tagjaivá neveltetnek, minél korábban és teljesebben csatolják magukat sat.“ A rendelet azonban csak a papiroson maradt, amely teljes szigorral soha és sehol sem hajtatott végre; bár ama követelés, vagy inkább hazafiul óhajtás koránt sem volt valami jogtalan avagy méltánytalan. Aki hazát cserél, szükségképen cserélnie kell szivet, viseletét és nevet is. Ezt méltán elvárhatja az az uj haza, amelynek karjaira bizta a beköltözött önmagát, családját és ennek boldogságát; s amelynek védelme alatt kívánt élni és énjét megörökíteni. A magyar hatóságok azt hitték, hogy idővel a beolvadási proczessus önként, magától is be fog következni. De biz az nem következett be. Csak nagyon szórványosan történt némi beolvadás a nemzet testébe. E tekintetben Szabolcs és Zemplénmegyék talán legszerencsésebbek. A szabolcsi sváb telepitvények ma már egészen magyarok; úgyszintén a Zemplénbe kebelezett trau- czonfalvi, károlyfalvi és józseffalvi sváboknál is csupán a családi nevek maradtak még meg németnek. És ez az már, amihez én ez úttal szólni akarok : az idegen család, vagy is tulajdon nevek meg- magyarositása. Az idegen országokból e hazába behozott német, szláv, szerb stb. hangzású tulajdon nevek viselésének ma már nincs értelme. Amikor az állam nyelvének tanítása, tehát az állam összes lakosságának lassankinti megmagya- rositása törvényileg kimondatott: a német, szláv, — Már bátorkodtam megjegyezni Sennora, hogy e tárgyban határoztam, hogy annak megtörténni nem Bzabad. De különben úgy vélem, hogy a dolognak más oldala is van. Úgy tudom, — folytató — hogy a Nagualismus tulajdonképen egy titkos indián nemzeti szövetség, mely a kereszténységet nem zárja ki. Ily titkos társulatok, szövetségek léteznek a kereszt, államokbau is. Ilyen például a Skott Orient, és a János rendű szabad kőműves aég, melyek közül az előbbinek magam is tagja vagyok, Nincs itt másról szó, mint egy indián nemzeti páholyról, melynek titkát kell, hogy örök pecsét fedezze. Sennora, adja kezét kérem. Én beállók az indián páholyba is. Avasson be az első közgyűlés, vagy nagy munka alkalmával, — Ah — kiáltá föl örömmel Didjáza, reszketve fonva szobor szerű teljes karjait Lord White nyaka körül. — Élek ismét I Ön adá vissza életemet. Legyen az öné I — Csak úgy Seunora, ha kicseréljük, s az öné az enyém lesz. — For ever Milord! — For ever Sennora 1 * * * * * Másnap Mr. Brasseur, midőn Lord Whiteot ég Didjazát megpillantó, kaján mosolygással mormogó fogai között. — Sacre Dieu! ki hitte volna, hogy a nagual rózsa oly kábító varázs hatalom, hogy még Lord White szivét is izzó lávává forralja. No, de Kleopatra valóban királyi nő, s most már meg van Antoniusa is. Nincs egyéb hátra, mint egy Actium. Az is megjött, de győzelemmel; mert azon nap Lord White két millióval lépett be a vállalatba oly kikötéssel, hogy a Rayudeja hegy az ásatásoknál megkímélve legyen, miután e hegy az indiánoknak nemzeti szent helyök. Végre.
