Nyírvidék, 1883 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1883-09-30 / 39. szám
IV. évfolyam 39. szám. Nyíregyháza, 1883. szeptember 30. (SZABOLCSI HÍRLAP.) TÁRSADALMI HETILAP. SZABOLOSMEGYEI KÖZSÉGI JEGYZŐK EGYLETÉNEK HIVATALOS KÖZLÖNYE. f* * *Sg§f~ Megjelenik lietenkint egyszer vasárnapon. "IgS® Előfizetési föltételek: postán vagy helyben házhoz hordva : Egész évre ..................................................................................4 írt. Fé lévre...........................................................................................2 „ Negyedévre..............................................................................1 „ A községi jegyzó és tanító uraknak egész évre csak két forint. Az előfizetési pénzek, megrendelések s a lap szétküldése tárgyában teendő fölszólamlások Piringer’ János és Jóba miéit kiadótulajdonosok könyvnyomdájához (nagy-debre- czeni-utcza 1551. szám) intézendők. A lap szellemi részét képező küldemények, a szerkesztő czime alatt kéretnek beküldetni. Bérmentetlen levelek csak ismertt kezektől fogadtatnak el. A kéziratok csak világos kívánatra s az illető költségére küldetnek viszsza. Hirdetési dijak: Minden négyszer hasábzott petit-sor egyszer közlése 5 kr ; többszöri közlés esetében 4 kr. Kincstári bélyegdi] fejében, minden egyes hirdetés után 30 kr fizettetik. A nyílttéri közlemények dija soronkint 15 krajezár. Hirdetések elfogadtatnak lapunk részére kiadó hivatalunkban (nagy-debreczeui-utcza 1551. szám); továbbá: Goldberger A. V. által Budapesten. Haaseusteiu és Vogler irodájában Béesben, Prágában és Budapesten, valamint Németország és Sveicz fővárosaiban is. Dorn & Comp által Hamburgban. Cselédi és munkás viszonyaink. v. Minden társadalomnak, teliát az államnak is, mely szintén nem egyéb, mint a társadalmi osztályokból alakult és tömörült egész, — mondom minden társadalomnak alapja a tiszta erkölcs és az ezt tápláló és felmagasztaló vallási érzület. Amely társadalomban a közerkölcsiség lazul és pusztul : ott a vallásosság nagyon rósz lábon áll. Ahol pedig a vallásos érzület, az istenség iránti magasztos tisztelet és félelem hiányzik: ott minden tulajdon, vagyon, becsület, erény veszendőben van. Nem puszta szó, nem üres plirásis, nem önmagunk és mások ámitása tehát a vallás fogalma. Életszüksége ez a társadalomnak és az államoknak, amely nélkül egyetlen luiszon-négy órára sem állhatna fenn egyetlen ország is. Mind ezt igen jól tudjuk. Az egyházak ezt hirdettetik a szószékekről és az oltárok előtt. A törvényhozás büntetést szab az erkölcs-ellenes cselekmények megtorlására. Erről Írnak a hírlapok. Ezt fejtegetik a vallásos könyvek ezrei. És mégis alig van szónoklat, amelyre kevesebbet hajtana a tömeg; alig van törvény, amely többször és többféle alakban játszatnék ki; alig van hirlapi czikk, amelyet kevesebben olvasnának át; alig van könyv több, felvágatlan állapotban a nyilvános és magán könyvtárakban: mint az erkölcsi predikácziók; mint a közerkölcsiségre vonatkozó törvény-szakaszok; mint az erkölcsi irányú czikkek, és mint a vallás-erkölcsi eszméket terjesztő müvek. Talán ezért állitják ki az imakönyveket szines, ezüst- vagy éppen arany-vágással, hogy a tulajdonos közönye és mellőzése felismerhető ne legyen az illető könyv. felvágatlan fóliánsain. Miért van ez igy és nem ellenkezőleg? Honnan van az, hogy a vallás és erkölcsi élet iránt oly nagy a közöny a társadalom minden rétegében. Talán a mag, az ige, a vallás-erkölcsi igazságok elvesztették csiraképességüket ? Vagy a mag- hintők, az ige-terjesztők meghamisították a magot s az igének más, hamis értelmet adtak? Vagy a talaj termő-ereje változott? Nem. A mag, az ige a régi. A maghintők, az igemagyarázók, ma is hívek ősi hagyományos tisztükhöz. A talaj még mindig elég fogékony a szép, nemes és igaz eszméknek befogadására és virágba- fejtésére. Hanem megváltozott az időjárás, az égalj. Az újabb időkben átalakult társadalmi viszonyok ellentétes állást foglaltak el egymással szemben. Az újabb — szerintük korszerű— eszmék provokátorai nem vették számba a különféle osztályok vallás-erkölcsi kathekizmusát. Egyenlővé akarták tenni, még pedig egyszerre, a hegylánczolatokat a völgyeletekkel. Egy és ugyanazon orvossággal akarták gyógyítani a külön-féle betegségben szenvedőket. És lett egy nagy cliaosz, egy óriási bábeli zavar, amely egy érdek helyett támasztott százat, egy czél helyett ezret. Kimondta ugyanis a törvényhozás, a többi közt, a vallásegyenloséget; de elfeledte összeegyeztetni a vallás-erkölcsi fogalmakat, a közös erkölcsi élet föltételeinek egyik legfontosabbikát, amely még egyrészről az egyes vallás felekezetek lényegén nem változtatott volna semmit; más részről, vallás-erkölcsi, I közművelődési és államgazdászati szempontból, ki- számithatlan hasznot és nyereséget nyújtott volna az egységes társadalomnak, a közös hazának. Értem ez alatt a hét hetedik napjának kötelező, még pedig egyöntetű megünneplését. Midőn egyesek társulatba lépnek, hogy erősebbek legyenek együtt, és hogy a közös czélt biztosabban s könnyebb erőfeszítéssel elérhessék : kell, hogy az egyéni szabadság korlátoztassék; kell- hogy egyesek áldozatot hozzanak a közös szabadság a közös jólét biztosításának czéljából. A magyar törvényhozás erről megfeledkezett. Emánczipálta a zsidóságot, jogot adott nekik ingatlanok szerzéséhez, hivatalok elnyeréséhez, de nem rendezte a vasárnapokat ezen, a munkaszünetre és vallásos érzelmek terjesztésére hivatott és rendelt napokat. Köztudomású dolog ugyanis, hogy zsidó cseléd és munkás vajmi kevés van. A zsidó földbirtokosnak pedig csak úgy kell a belső és külső cseléd, s a mezei munkás, mint bármelyik vallásfelekezet-beli földbirtokosnak. Igen természetes tehát, hogy a zsidó földbirtokos a keresztény cselédét szombaton, vagyis az ő ünnep-napján, nem küldheti templomba, hanem dolgoztat vele szombaton is. Vasárnap pedig a zsidó gazdának nem lévén ünnepe: a keresztény cselédet vasárnapon is foglalkoztatja csakúgy, mint szombaton és a hétnek más napján. Mi következik ebből ? Az, hogy épen azok előtt záratnak be a templomok, a vallás-erkölcsi életnek e hathatós melegágyai, akiknek azokra a legnagyobb szükségük vau, —• a szegény tanulatlan munkás-, a cseléd-nép előtt. A „NYÍRVIDÉK“ TiRCZÁJA, Az örökösök. Boazóly. Irta: Elug Antal. (Folytatás.) Képzelhetjük Ilonkának gyermeki csodálattal vegyült ijedelmét, midőn következő napra a lefolyt éji jelenet után felébredvén, egy szegényesen bútorozott szobában egyszerű fenyőnyoszolyán találta magát. — Gyuri bácsi — volt első szava — jöjjön már gyorsan! Istenem mond siránkozó hangon, de rósz ember. Milyen sokáig jön. Az öreg Margit néne, miként őt Györgytől nevezni hallók, e perezben lépett be konyhájába. A gyermek hangjára azonnal besietett szobájába. — Jó reggelt gyermekem — szólitá meg a leánykát — hogyan aludt? Ugy-e nagyon összerázta a kocsizás? Fejtsétek meg lélek búvárok miként vau az, hogy a gyermekszív pillanat alatt vonzódni képes a javát akaró egyénhez, mig ösztönszerüleg undorodik attól, ki bár hízelgő modorban, boldogságát alá ásni igyekszik ? Ilonka egy rövid óra lefolyása alatt szivéből leikéből vonzódott gyámjához az öreg Margithoz. A gyermek ártatlan őszinteséggel beszélte el Györgygyeli legutóbbi párbeszédét, kérdéseire elmoudá, hogy atyja, kit hivatalnokai mindig méltóságos grófnak neveztek s ki őt oly igen igen szerette (e szavaknál könnyei záporként ömlöttek szegénykének), nem régen balt meg s hogy Gyula bácsi magához vette őt és Károly bátyját. — Hát aztán mondja csak gyermekem mielőtt Györgygyel elindult otthonról, beszélt-e Gyula bácsival. — Nem beszéltem senkivel — moudá, a visszaemlékezés miatt elfojtott zokogással; még Károlytöl sem búcsúzhattam el, pedig ő is oly nagyon szeretett, ő volt egyedüli vigaszom. Én nem is tudom, hogyan kerültem el hazulról, csak annyira emlékszem, hogy egyszer nagy erdőbe jutottunk. Azutáu még sokáig utaztunk, de az utolsó nap kivételével, mindig éjjel s nem nappal. Szegény Károlyom, csak legalább őt láthattam volna ! Hisz úgy fog sajnálni, ha nem leszek közelében! Csak ide jönne, úgy örömest laknám itt Margit néninél. — Hivjon engem gyermekem anyjának, mert ezentúl anyja is fogok maradni. — Én nem bánom, mondá a leányka bájos uaiv- sággal. Én úgy megszerettem, mihelyt megláttam. Minél tovább hasonlította össze az öreg nő György és Ilonka vallomásait, annál erősebben lön benne a meggyőződés, mikóp itt valamely bűnös cselekmény titka rejlik, azért még azon nap délutánján elment tanácskozás végett a falu lelkészéhez s ott hűen elbeszélt előtte mindent, amit a leánykától és Györgytől hallott, — Halmosi — Halmosi — mondá a derék, híveit igaz leikéből szerető lelkész, midőn Margit a leányka családi nevét emlité, e név nem egészen idegen előttem. Ugyan hol is hallottam én e nevet ? Hasztalan gondolkozom nem jut eszembe . . . Hogy itt bűntényről vau szó, az kétséget nem szenved; azért, ba Margit asszony tanácsomat követni hajlandó, úgy a gyermeket okvetlenül tartsa magánál; azon pénzt pedig, melyet havonkénti díjazásául fog kapni, félre teszszük s neveltetésére fordítjuk. Mennyi idősnek véli a gyermeket? — Öt-hat éves komnak látszik. Legelső oktatását e szerint itt községünkben is nyerheti, további kikópeztetésére, ha azt rám bízza, gondot fordítok én. — Oh ezer örömmel! Az Isten áldja meg főtisztelen- urat nemes közreműködési szándékáért. Midőn a gyermeket átvettem, azon gondolat ébredt bennem, hogy önnek pártfogását kérem. — Legyen egészen nyugodt Margit asszony. Én fáradbatlanul fogok kutatni a gyermeket boritó titok leleplezése végett s én reményiem, hogy az Isten rávezet bennünket a helyes ösvényre. Isten vele! * * * Gróf Halmosi Gyula a legutóbbi éji meróny óta egészen elzárkózott családjától. Ötöd napra György is megérkezett. A gróf még ébren volt szobájában, bár az idő már későre járt, midőn bekopogtatott. — Nos György minő eredménynyel jártál? Sikerült-e a porontyot nyakamról lerázni? — Minden jól ment méltóságos gróf ur — mondá amaz éktelen bajlongások között —. Nóném eleinte vonakodott ugyan, szerette volna, hogy a titok kulcsát kezébe adjam. — Remélem, csak nem követtél el ilyen badarságot ? — De igen, az az midőn láttam, hogy nénómen nagyon erőt kezd venni a kíváncsiság, meséltem neki olyan valószínűnek látszó történetet, hogy továbbra mi kétsége sem maradhatott fenn: sőt még azon haszon is háramlik ebből ránk, hogy, ba a gyermek esetleg valamit szólni találna származásáról, az az ón közlésem folytán teljesen hihetetlennek fog látszani. — Derék ember vagy hű Györgyöm. Most már csak a fiú van hátra. Még eddig azt hiszi, hogy buga jó helyt vau. Reggel szakitok ő vele is. íme olvasd a levelet, melyet e czélból Írtam! Ezzel egy levél alakba hajtott papirt vett elő iró asztalából s átnyujtá Györgynek, ki halk hangon olvasá a következőket • Méltóságos gróf ur! Tisztelt rokonom! Szomorú kötelességet vélek teljesíteni, midőn kedves rokonunkról a kis Ilonkáról oly hirt vagyok kénytelen önnel közölni, melyre ha rá gondolok, szivem fa- csarodik össze. A leányka viruló egészségben érkezett hozzám; de harmad nap múlva veszélyes betegségbe esett, melyből, daezára a rögtön érkezett orvosi segélyMai számunkhoz egy nyolczaű iv melléklet van csatova.
