Nyírvidék, 1882 (3. évfolyam, 1-53. szám)
1882-08-20 / 34. szám
B9 1 NYÍRVIDÉ K« többség az eddigi alapou szabályozni nem akar. Az elnök a szavazás után elhagyta a gyűlést. Uj választás nem oszközöltetett. A választmány lemondott. Valószínűleg kormánybiztos fog leküldetni az ügyek tisztázása végett. (m) A megyei jegyzői nyugdij-választmány folyó évi augusztutbó 21-én gyűlést tart a megyeház termében. (Egészség-ügy) A közegészségi állapot juliusbóban feltűnően kedvező volt. Kevés beteg és csekély mérvű halálozás észleltetett. Leginkább az emésztési szervek bántaliuai voltak napi rendeu, hurutos és epés jelleggel, különösen hasmenéssel inkább a gyermekeknél. E kórtünet T.-Lök vidékén cholera-féle elfajulásig fejlődött. Cholera nostras eset több helyütt marült fel a megyében, u. m. Bátorban, Halászban, M.-Pócsoa, Mándok vidékén. Halászban egy eset halálos kimenetelű volt. (Tf) A nyíregyházai felső leányiskola II-ik osztálya tebát mégis felállíttatik. A városi képviseletnek e tárgyban hozott azon határozatát, maly szerint a II-ik osztály felállítását az állami segély magnyerésétől teszi függővé, a megyei közigazgatási bizottság legközelebbi üléseben félrevetette, s határozatilag kimondta, hogy : »a már felállított felső leányiskola I-ső osztályának kiegészítéséül. a semmikép sem mellőzhető II. osztály, az 5%-os iskolai adónak törvényszerinti igénybe vétele mellett, az lS8 2/3-ik iskolai évre már okvetlenül és hivatalból felállittassék s azt megelőzőleg még e folyó hóban egy tanítónői állomásra 500 frt évi fizetéssel és 120 frt lakpéuzzel pályázat nyittassák.* Ez osztály felállításával s a tanszék betöltésével a kir. tanfelügyelő bízatott meg, a községi iskolaszék közbejöttével. (Az adó-ügy Szabolcsmegyében.) Juniushó végével hátralék volt: 461,787 frt 32 kr. Ehez számítva a folyó évi III évnegyedre eső adórészletet (238,836 frt 82>/ 2 krt.) és az utólagos előírásokat (13,292 frt 75 kr.) lett az összes adótartozás: 713,816 frt 89 '/Í kr. Ebből levonva a folyó évi julius hó folyama alatt befizetett 48,879 frt 96 kit, és a 10,949 frt 96'/ 2 kr törlést: maradt juliushó végével hátralék 654,086 frt 97 kr. Az e folyó évi juliushó végével hátralékban maradt hadmentességi dijjal, az összes adótartozás juliushó végével 702,639 frt 96 kr. volt. Fizetés-halasztás juliushóban 4 nagy adófizetőnek engedélyeztetett. (m.) A szabolcsmegyei közig, bizottság erdészeti szakbizottságának tagjául Kállay Leopold, s a másodfokú erdei kihágási biróság tagjaiul pedig, Miklós Ferencz és Kállay Jenő bizottsági tagok választattak meg. (Időjárás juliushóban.) Az egész hó általában szokatlan nagy hőséggel és több ízben viharos záporral folyt le. A záporok erős égi háborúkkal jártak. A villám több ember életet oltott ki a megyében. A légnyomat maxim. 755.03'%,. (19-én,) minim. 745.33(10-én) havi közép száma 750.18'%,. A hőmérséklet maximuma 33.6° C. (9-én), minim. 11.8°C(3-án este), közép mérséklet 21,7° C. Összesen 14 napon átesett. Csapadék összege 160.40'%,. Derült nap volt 5.. borult 1., borongós 25. A szél ereje 2.4 volt; irányai: É. 18, É k. 17, K. 13, D-k. 5, D. 5, D-Ny. 17, Ny. 4, É-ny. 4=83. (Postaügyi statisztika). Szabolcsmegye területén 1881 ben 1.439,910 darab levélpostai, 99.773 darap kocsi-postai küldemény, 9,636,012 forint értékkel és 238,644 kiló sulylyal adatott le a megyében felállítva levő 40 postahivatalnál, a nyíregyházai állami postahivatal forgalmát ide nem értve. Nyíregyháza város területén 1881-ben leadatott bérmentes levél 141,552 darab, bérmentesitetlen levél 3,654 darab, levelezési lap 36,594 darab, keresztkötés és nyomtatvány 42,552 darab, árúmustra 1,962 darab, portó-mentes levél 38,184 darab, hirlap 123,156 darab, kocsi-postai küldemény 31,392 darab. 77,616 kiló sulylyal és 5.365,802 forint értékkel. Forgalom: a megye területén, Nyíregyháza kivételével, 1881-ben volt a bevétel 1.453.571 frt. 70 kr., a kiadás 441.604 frt. 25 kr Többlet 1.011,967 frt. 45 kr. Nyíregyháza város területén a bevétel 469,373 frt. 82 kr., a kiadás 167,024 frt. 78 kr. többlet-. 7,705 frt. 86 kr. Az egész megye területén többlet 1.19,673 frt 31 kr. (Bűnügyi statisztika) A központi fogházban juliushóban le volt tartóztatva 199 fegyencz. Ezek közt elitélt 59., fölebbezés alatti 80., vizsgálat alatti 60.— A kisvárdai járásbíróságnál le volt tartóztatva 37, köztük 24 elitélt, 13 vizsgálati. — A nagy-kállai járásbíróságnál le volt tartóztatva 10,— A nyírbátori járásbíróságnál 16. Az egész megyében összesen 264 egyén. (i) Lukács Ödön nyíregyházai ref. lelkész s felső szabolcsi esperes legközelebb megjelent » Vasárnapi, ünnepi s alkalmi imák, szószéki használatra. »czimü művét Könyves Tóth Kálmán, aki ugy az egyházi, mint a világi irodalom terén elismertt tekintély, a Kolozsváron megjelent »Protestáns Közlöny* f. évi 32 számában, a legkedvezőbben méUányolja. Bírálatából adjuk a következőket: »Lukács Ödön, — minden kételkedés nélkül kimondhatjuk, hogy hálás szolgálatot tett lelkésztársainak, s müve hézagot pótol ima-irodalmunkban. Ő nemcsak tanulta, de érezte is az imádságkészités nehéz művészetét. Minden sorából buzgóság, igazi kenetteljesség s benső bit árad ki, s a technikai szabályokat soha sem téveszti el szem elől . . . Bibliai idézetei nem keresettek, s mesterkélten illesztvék be, de mintegy oda nőni látszanak. Zengzetesség, lágyság, fő jellegei . . . Emelkedett irály, de mindamellett egyszerű, in quo et Elepbas natat et agnus ambulat . . . Lukács Ödön imái bátran kiállják a versenyt elődeiével s biztos kelendőségre számithatnak, mihelyt a nagyérdemű közönség megismeri. Nekem legalább lelki gyöuyört szerzettt ez imák átolvasása. Még csak egyet! Ha, mint megérdemli, imái második kiadást érnek, az alkalmi imák közé illeszszen még tisztviselők, presbyterek választásakor mondandó imákat is. Ezekre is nagy szükségünk vau, miután most 3 évenkint ejtetnek meg a választások. Farsangi imát, talán Révészt követve, szintén egyet csatol; holott ezt is jó lett volna többet készíteni, mert hiszen a farsang több vasárnapon- át tart. Egészben véve nem ajánlhatunk mást, lelkésztársainknak, mint azt, hogy ez imákat szerezzék meg s építsék általok Isten anyaszentegyházát.» (Gazdátlan melltíí) A sóstóra vezető uton, az erdőbeu egy kis arany melltű találtatott a napokban ; amely a városi kapitányi hivatalban van letéve A tulajdonos átveheti a kapitányságnál. (e.) Olcsó gabonaszállítás Németországba. Berlinből sürgönyözik, hogy Németországban, az ottani rosz termés miatt nemsokára igen mérsékelt gabna-tariffákat fognának életbeléptetni, a német-magyar forgalom részére. A tariffa-engedmény vaggononkint 20—70 márkát tenne. Ez a hír igen nagy fontosságú reánk nézve; mert ez esetben gabnakivítelünknek oly tér nyittatnék meg, amelyet a Bismarck-féle vasúti politika elzárt előle, mivel az Elbán át való ut, csak időrabló kerülő volt. A jeleutés ugy, ahogyan vau egyelőre csa'í azt tudatná, hogy az eddigi módszert melyet Bismarck Németországra erőszakolt, meg akarják változtatni. A szándék keresztülvitele első sorbau a gabona-vám megszüntetését tenné szükségessé, amihez a vasutak gabnaszállitási tarififái mérséklésének természetszerűen csatlakozni kellene. Ugy látszik azonban, hogy a tariffa-eugedményt is elégségesnek tartják. A gabona tariffát még e hóuapban szállítják alább. X Az uj ezres bankjegyek, amelyek folyó évi szeptemberhó 1-sővel már forgalomba hozatnak, egyharmaddal nagyobbak lesznek az uj százasoknál, és hasonlóképen kék alapon uj csinos alakokkal s jelvényekkel lesznek ellátva. (Helyreigazítás.) >A kuglizóban« bekezdésü mult számunkban megjelent közleményünk alól tévedésből a »Beküldetett« elmaradt. Különben is a rendezőség megkeresése folytán, kinyilatkoztatjuk: hogy az említett közlemény téves informátiókon alapult. (k.) Löfkovics Ignácz ós neje leánynevelő intézetükben az uj iskolaévi tanulmányok előadása, mint az intézet tulajdonosoknak lapunk mai számában közlött jelentésükből is látható, folyó évi szeptemberhó 1-én megkezdetik. Felhívjuk olvasóink figyelmét eme jelentésre. A A számadó őrmesteri intézmény a hadseregnél jövő 1883-ik évi január elsőtől kezdve, egy közelebb megjelent hadügymiuiszteri rendelet szerént, megszűnik. Ezek helyét a számadó altisztek foglalják el, akiknek száma azért nem baladja meg az eddigi létszámot. Az első rangú számadó altiszt zsoldja az őrmesterével, a másodrangué pedig a szakaszvezetőével lesz egyenlő. Ez uj intézkedés által több százezer forint takaríttatik meg. (pb.) A fuvarozási ügy országos rendezése iránt, a belügyminisztérium kebelében, beható tárgyalások folynak. Több oldalról felmerült panaszok következtében, a bérkocsi ügy, és a fuvarozási viszonyok szabályozása már elodázhatlauná vált. A törvényhatóságok részéről helyenkin t e czélból alkotott szabályzatok sehol sem vozettek a kivánt eredményhez. A miniszter-tanács fog tebát dönteni a felett, vájjon e fontos kérdés megoldása rendeleti uton, vagy az ipartörvénynek megfelelő kiegészítése által hajtassák-e végre? * Az országos főpostai igazgatóság már elkészítette a külföldi szállítmányokról szóló uj vámnyilatkozatot. A nyilatkozat világos zöld papirra van nyomva s alakja oly nagy, mint a postai szállító leveleké, szövege 3 nyelvű: magyar, német és franczia. Az egyes rovatokban kitüntetendő: a küldemény mennyisége, neme, önsúlya, megnevezése, értéke s az illető küldő által aláírandó és kelettel ellátandó. A tudni valók, melyek utasítást adnak a nyilatkozatok kitöltésére nézve, a hátulsó oldalon olvashatók. E nyilatkozatok használata legközelebb életbe fog lépni. (kk) A pénzügy minisztériumnak legújabban kibo| csátott rendelete értelmében, az 1881. évi LX. t. cz. alapján, az árverési kérvényhez csatolandó s a községi elüljáróság által az ingatlanok becsértékének igazolása végett, kiállítandó adóbizonyitványok magánügyi okiratokat képezvén: mint ilyenek, 50 kros bélyeggel látandók el, s a kiállító elüljárósági közegnek, — a megyék által szabályrendeletileg,— ily okmányok kiállításáért megállapított dij megfizetendő. -(- A debreczeni országos dalár-ünepély alkalmából, »Emlék album* czim alatt diszlap adatott ki a dalárünnepélyt rendező-bizottság által, Karczag Vilmos és Szabolcsi Lajos szerkesztésével, csinos kiállításban. A »Emléklapok* tartalma, igen természetesen, csakis az ünnepély közvetlen közelében mozog. Az ünnepély részleteinek és lefolyásának, a dalverseny dijainak, a megjelent daltársulatok tagjainak sat. ismertetésén kivül, hoz pár alkalmi csinos költeményt és híreket ugyancsak és kizárólag a dalünnepély köréből. Az' emléklap elég érdekesen van összeállítva; kiállítása szintén elegáns. Egyes szám ára 10 kr. )( A debreczeni kereskedelmi és iparkamara 1882-ik évi juliushó 15-én tartott 11-ik rendes közgyűlésének jegyzőkönyve beküldetvén szerkesztőségünkhöz, abból a következő közérdekű adatokat hozzuk köztudomásra. Ez idő szerint a kamarának van 48 beltagja, 54 kültagja. Szabolcsmegyéből tagjai a kamarának: Csapkay Jenő Pavlovics Imre, Jánószky András, Andráscsík József, (rend. tagok) Friedmann Sáudor, Palaticz Béla (póttagok) Nyíregyházáról, Szamecz Márk és Révész Pál (póttagok) N.-Kállóból. A kamara ez idő szerénti elnöke Sesztina Lajos, a kereskedelmi osztály elnöke Szepessy Antal, az iparos osztályé Szikszay Lajos. Folyó évi márcziushó 10-ik napjától julius 16-ig beérkezett 977 ügydarab. Kamara illeték beszállittatott: 3093 frt, 62 kr. Bevehetetlennek igazoltatott: 17 frt, 51 kr. Az 1880-ik évi kamarai számadás a nmélt. földmiv. ipar és kereskedelmi minisztérium által megvizsgáltatván: a bevétel 26,482 frt 67 >/ 2 kr., a kiadás 8662 frt 35 kr., s igy 17,820 frt 32 '/ 2 kr., készpénzmaradványnyal helyesnek találtatott. (b) A petróleum megadóztatásáról szóló 1882. XVIII. t. cz. folyó évi szeptemberhó 1-én, mint már emiitettük, életbe lép. Ugyanazért az utasítás 1 §. értelmében a debreczeni magyar kir. péuzügyigazgatóság felhívja mindazon kereskedőket, akik ásványolaj elárusitásával foglalkoznak és 100 kilogrammot meghaladó készlettel birnak, miszerint a 100 kilogrammot meghaladó készletet a törvény hatályba léptének napjától számítandó három nap alatt és pedig ott, hol kir. adóhivatal van, a kir. adóhivatalnál, ahol pedig kir. adóhivatal nincs, a községi, illetőleg a városi elöljáróságnál jelentsék be és a meglevő egész készlet után, a törvény 2-dik §-a értelmében 100 kilogramm ásványolaj után 6 frt 50 krt számítva, a fogyasztási adót egyidejűleg fizessék le. A bejelentéshez szükséges nyomtatvány (ivenkint 2 kr.) a községi, illetőleg a városi elöljáróságnál megszerezhető. A bejelentés két példányban állítandó ki és az abban foglalt rovatok pontosan betöltendők. A fogyasztási adó lefizetésére egy, legfeljebb hat havi időre terjedő halasztás engedélyezhető. Aki azonban e halasztást igénybe kívánja venni, köteles annak engedélyezéseért, legalább 14 nappal a törvény hatályba lépte előtt, a pénzügyigazgatósághoz Írásban folyamodni és folyamodványában határozottan kitenni az időt, melyre a halasztást igényli. Mindaddig, mig a fogyasztási adó lefizetéséről vagy hitelezéséről szóló bizonylat kézben nincs, az adó alá eső ásványolajat, azon helyiségekből, amelyekben elhelyezve van, elszállítani nem szabad. Köteles továbbá mindenki, aki ásványolajjal kereskedik, a fentebb kitett időponttól számítandó hatvan nap alatt a 100 fiszta súlyú kilogrammot meghaladó adó alá eső ásványolaj-készletének honnan vételét vagy megadóztatását igazolni. Tudtul adatik továbbá, miszerint a fentebb jelzett 60 nap alatt mindazok, kik ásványolaj-kereskedést űznek, jövedéki felügyelet alatt állanak, miért is kötelesek a pénzügyi közegeknek az ásványolaj-készlet helyiségeibe a bemenetelt vonakodás nélkül megengedni és az azok által kivánt munkát vagy személyesen teljesíteni, vagy segéd személyzetök által végeztetni. Végre figyelmeztetnek az ásványolajjal kereskedők, miszerint a bejelentés elmulasztása és az adó le nem fizetése esetén, a törvény 35. §-a értelmében, az adó négyszeresétől annak nyolczszorosáig terjedhető birsággal fognak büntettetni. (Sajtóhiba igazítás). Lapunk 33-ik számának »Nyilttér*-ében Friss László aláírással megjelent czikk következő pontja: »1881 évi junius 30-ik és julius 1-ső 2-ik napjain Nyiregyházán tartott egyházmegyei gyűlés határozati jegyzőkönyvének 155 számú pontjában világosan olvasható, hogy az úgynevezett kölcsönt csak is Bakó tiszteletes ur kérésére adtam*, tulajdonképen igy olvasandó: ilSSl évi junius 30-ik és julius lsö 2-ik napjain Nyiregyházán tartott egyházmegyei gyűlés határozati jegyzökönyvének 155 számú pontjában világosan olvasható, hogy az úgynevezett kölcsön 8°/ 0-i. Megjegyzendő, azon kölcsönt csakis Bakó tiszteletes ur kérésére adtam. Iskolai értesítés. A nyiregyházai ágost. ev. VI. osztályú gymnasiumban a beiratások augusztus 31-én és szeptemberhó első napjain történnek. Ugyanakkor tartatnak a felvételi- pótég javitó vizsgák. A rendes tanítás szeptemberhó 4-én kezdődik. A gymnasiumi tápintézet szeptember első napján nyittatik meg. A tápintézetbe hasonlóan vallásfelekezeti különbség nélkül vétetnek fel a tanulók. Ebédért és vacsoráért 50 fttnyi évi dij, két részletben előre fizettetik. Azon tanulók, akik tandíj, vagy tápintézeti dij elengedéseért akarnak folyamodui, kérvényeiket az igazgatóhoz s ez uton az iskolai tanácshoz terjeszszék be. Szeptemberhó 15-én túl benyújtott kérvények figyelembe nem vétetnek. Nyíregyháza, aug 15. Az igazgatóság. Irodalom. Megjelent az »Önügyvéd* 7-ik füzete. (Irta Knorr Alajos, kiadja ifj. Nagel Ottó Budapesten.) E füzetben a szövetkezetekre vonatkozó szabályok befejezése után, ismerteti a szerző a vízszabályozási és bányatársulatok szervezetét és az egyesületekre vonatkozólag fennálló szabályokat, közli a pénzintézetek részvénytársulatok, vállalatok és egyletek, az országon kivül székelő vállalatok, intézeteknek Magyarországon lévő fiókintézetei és vállalatai bélyeg és illeték kötelezettségére vonatkozó határozatokat; egyszersmind a társasági szerződések különböző nemeiről iromány-példákat hoz. Az érdekes tartalmú füzet ára 30 kr. A Képes Családi Lapok 45-ik számának tartalma : Lidérczfény. Elbeszélés; irta Szépfaludi Ö. Ferencz. (Folytatás.)— Egy madárhoz. Költemény; irta Thuróczy Endre. — Bois-Joly asszony, Bíszély Pierre de Chatilontól: francziából fordította Bérczy Gyula (Folyt)— Az anyák büszkesége. Elmefuttatás Fi deliótól. — Vénus asszony. Beszély ; irta Gandy Ferencz. fordította Edvi Illés László (Vége.) — Melyik az igazi ? Bünügyi elbeszélés ; irta Phillantrop. (Vége) — Egy nászajándék. Irta M. B. — Költemények, irta Perényi Kálmán.— Képeinkhez. — Mindenféle. Képeink : Alexandriai képek. I Menekülő európaiak hajóraszállása. II. Egy bolthelyiség ostromol tatása. — Tigris majomvadászaton. — Búzavirág. Melléklet : A „Tavasz és nyárutó" czimü regény 91—96. oldala. Előfizethetni ; Mehuer Vilmosnál, Budapest IV. ker., papnövelde-utcza 8. sz, Egész évre 6 frt, fél évre 3 frt, negyed évre 1 frt 50 kr. * Megjelent és beküldetett: a »Magyar Lejjicon* 108 füzete, Lonkay-tói Luther Mártonig terjedőleg. Ára 30 kr. Nyilt-tér,*) Értesítés. Van szerencsénk a nagyérdemű közönséget tisztelettel értesíteni, hogy a törvénynek megfelelő kellékekkel és miuden kényelemmel berendezett leánynevelő-intézetünkben, a beiratások f. é. augusztus 25-én kezdődnek meg. Ezentúl is oda irányuland főtörekvésünk, hogy nem csak saját működésünk és a legjobb tanerők alkalmazása, hanem a növendékek és bennlakók irányában tanúsítandó szigorú felügyeletünk és nyájas bánásmódunk által is megnyerjük a nagyérdemű közönség megelégedését. Jövő tanévben a fehérnemű-szabásban és gépvarrásban is alapos tanítás fog adatni, mely czélra egy ebbeli szakképzett tanítónő alkalmaztatik. A rendes tanórákon kivül pedig a nagyobb leányok, naponkénti 1—2 órán át, külön oktatásban is részesülhetnek. A rendes tanítás szeptemberhó 1-én kezdődik, mely napon a gyermekkert is megnyittatik. Bővebb tudósítás az intézetben, vagy értesítő által. Nyíregyháza, 1882. augusztushóban. tisztelettel Löfkovits Ignácz és neje. *) Az e rovat alatt közlöttekért nem felelős a Szerk.