Nyírvidék, 1882 (3. évfolyam, 1-53. szám)

1882-12-17 / 51. szám

III. évfolyam. Nyíregyháza. 51. szám. Vasárnap, 1882. deezemberhó 17. (SZABOLCSI HÍRLAP.) TÁRSADALMI HETILAP. A SZABOLCSMEGYEI KÖZSÉGI JEGYZŐK EGYLETÉNEK HIVATALOS KÖZLÖNYE. Megjelenik: hetenkint egyszer vasárnapon. Előfizetési föltételek: postán vagy helyben házhoz hordva : Egész évre 4 f> Félévre 2 „ Negyedévre 1 A községi jegyzó és tanitó uraknak egész évre csak két forint. Az előfizetési pénzek, megrendelések s a lap szétküldése tárgyában teendő fölszólamlások l?irii»g-er János és «Tót>» XUek kiadótulajdonosok könyvnyomdájához (nagy-debreczeni-utcza 1551. szám) intézendók. A lap szellemi részét képező küldemények, a szerkesztő czime alatt kéretnek beküldetni. Bérmentetlen levelek csak ismertt kezektől fogadtatnak el. A kéziratok csak világos kívánatra s az illető költségére küldetnek viszsza. Hirdetési dijak: Minden négyszer hasábzott petit-sor egyszeri közlése ö kr ; többszöri közlés esetében 4 kr. Kincstári bélyegdij fejében, minden egyes hirdetés után 30 kr fizettetik. A nyílttéri közlemények dija soronkint 15 krajezár. Hirdetések elfogadtatnak lapunk részére kiadóhivatalunkban (nagy-debreczeni-utcza 1551. szám); továbbá: Goldberger A. V. által Budapesten. Haasensteiu és Vogler irodájában Bécsben, Prágában és Budapesten, valamint Németország és Sveicz fővárosaiban is. Dorn & Comp által Hamburgban. A létérti küzdelem. IV. Olvasván a t. szerkesztő ur által megnyirbált és jegyzettekkel kisért III. közleményemet; megvallom, hogy félben akartain szakitani czikksorozatomat nem azért, mintha nem tartanám jogosultaknak a szerkesztő urakat arra, hogy egyik-másik czikket, ha azok szellemét és irányát bármi okból nem osztják, megjegyzésekkel kisérjenek; hanem inkább azért, mert meggyőződésem ellen nem tudok irni. Minthogy azonban azt kellett tapasztalnom, hogy czikksorozatomat több vidéki lap, jelesen a hozzánk legközelebb eső „Debreczen-Nagyváradi Értesítő" is közli: elhatároztam, hogy bármily nehezemre esik is, befejezem czikksorozatomat, lehetőleg kerülve az oly eszmejárást, amelyet a „Nyírvidék" t. szerkesztője nem követhet. Nem akarok polemizálni. Én tisztelem mások véleményét; ugy az e lap t. szerkesztőjeét is. Jól esett volna megvallom, ha ő is kissé elnézőbb lett volna czikkem szelleme iránt. De hát ez az ő dolga. Ha akadályokat nem gördit vala tollam elé a „Nyirvidék t. szerkesztője: elmondtam volna szépen, csendesen egymás után, hogy a magyar társadalom, a magyar elem küzdelme a létért, mindaddig meddő és sikertelen marad, amíg Magyarországon a sajtó azon elem, azon seperált társadalom kezében lesz, amelynek befolyása alatt áll ma, csakis nagyon kevés kivétellel. Elmondtam volna a fájdalomnak legszelídebb hangján, hogy kik azok a titkos tényezők, akik ma a nemzet, a kormány és a társadalom szemére a hálót szövik: hogy a magyar társadalom nyomorúságos volta szembe ne tűnjék sem benn a hazában, sem kinn a nagy világban. A „NYIRVIDÉK" TÁRCZÁJA. Tévedés. (Karezolat.) Semeházyné őnagysága a lehető legjobban nézett még ki, arcza legkevesbbé sem árulta el éveinek számát. Pompásan tudott öltözni s, amiért is sok irigye volt. Modora előkelő és lekötelező, mosolya igéző volt. A szavakkal épp oly könnyedén játszott, mint a férfiakkal, akik mindig igen szívesen tölték körében az időt. Termei ízlésesen voltak berendezve, cselédsége a fővárosban legügyesebb és megbízhatóbbnak volt elismerve. Ismerősei azonban vagyoni állapotát nem tartották valami fényesnek; sőt azon is csodálkoztak, hogyan bírja hitelét fenntartani ? Ezzel ő nem sokat törődött. Elte világát. A nőkkel barátságos lábon igyekezett állani, a férfiakat szívesen vezette tévutakra. Ez év május elején az idő felettébb kedvezett a sétáló közönségnek ; tehát Semeházyné sem mulaszthatá el az alkalmat felhasználni, hogy egy hosszabb sétát tegyen. A váczi körútról, ahol ő lakott, az Erzsébet-tér felé irányozá lépteit, amidőn egy üzletből választékosan öltözött fiatal ember lépett ki, s a már elhaladt hölgyet keresé szemeivel. Vizsga tekintetét körlll-hordozva a jaro-kelők között, csak hamar felfedezte ő nagysága pompás fehér strucz-tollal díszített kalapját, s a következő pillanatban már alig tíz lépésnyire követte őt. Semeházyné mitsem gyanítva, lassan sétált tovább; mig a parkot megunva, a váczi utcza felé tartott. Az ifjú nem téveszté őt szem elől. A véletlenség azonban ugy hozta magával, hogy egy ismerőse jött azon Mindezekre azonban, most már nem reflektálok. Nem feszegetem a sebeket, amelyeket a magyar társadalom testén a magyar országgyűlés több sége ejtett a föltétlen zsidó-emánczipáczióval. Én hiszem, meg vagyok győződve, hogy ugyanazok a kezek nem sokára meg fogják találni azt a varázsszert, azt a boldogító köteléket, amely alatt eme sajgó sebek biztosan begyógyulnak. Adja Isten, hogy addig találják fel, amig a seb végkép el nem borítja a magyar társadalom testét: nehogy a gyógyszer veszélyesebb legyen magánál a betegségnél is. De hogy a gyógybalzsam minél előbb és biztosabban feltaláltassák, kell, hogy a magyar sajtó, amelyet a magyar elem, tehát még mindig a legerősebb faktor e hazában tart fenn, szakítson eddigi nemzet-ellenes, hazafiatlan magatartásával. Ne szőjje tovább is a hálót a nemzet, a bel- és kiilközvélemény szemeire: nehogy előbb-utóbb saját szemfödelét varrják meg belőle. Azt mondják és igazán mondják, hogy a sajtó ma már világhatalmi fontossággal bir. Ugy van. A sajtó teremti a közvéleményt. A közvélemény idomítja és alakítja át a társadalmat; ez csinálja az állampolitikát. Amilyen a sajtó valamely államban, olyan a társadalom. Ha a sajtó tisztességes: tisztességes a társadalom is. Ha a sajtó hazafias nemzeti irányban működik: a hazafias tettek és erények első helyen állanak a társadalomban s mint ilyenek tiszteltetnek a társadalom legutólsó tagja által is. Ha a sajtó elismeréssel és tisztelettel szól az elvszilárd hazafiakról, a nemzet kitűnő embereiről, az elvek és a haza martirjairól: a társadalom soha sem lesz szegény nagy-emberekben. Ellenben ahol a sajtó, feledve magasztos hivatását, egyes osztályok, felekezetek és népfajok érdekeinek szolgálatába áll; ha megtagadja azt a tárirányból, honnan ő, s ezzel kénytelen volt néhány szót váltani; miközben társának sietős dolga lévén, a hölgyet elhagyták. Semeházyné futólag reájuk pillantott, s nem álhatá meg, hogy az ifjú osinos arczára még egy rövid •tekintetet ne vessen.. A szerencse kedvezni látszott neki; mert az ifjú pár lépés után elvált ismerősétől s egy kirakat előtt megállt. A szép asszony még egyszer megnézte őt, ami az ifjú figyelmét sem kerülte el; mivel a kirakat üvege a hölgy árulója lőn, s az ifjúnak tükör gyanánt mutatta, hogy figyelmen kívül nem hagyatott. Az ifjú ajkán egy pajzán mosoly siklott el, midőn a hölgyet tovább követte. Semeházyné ő nagysága egy önfeledt pillanatban véletlenül átnézett a túlsó oldalra; látszólag egy hölgy öltönyét vizsgálván, de e közben tisztán látta, hogy az ifjú utja ugyan az, ami az övé. Szép szeme egy pillanatra fel ragyogott. Nem volt ellenére, hogy — mint ő hivé — e kedves csinos ifjút elbájolá ; s elhatárzá magát egy kísérletre. A legközelebbi divat-kereskedés ajtajának kilincsére tevé kezét, s azután bement. A kísérlet kedvező eredményt mutatott fel, mert az ifjú megállt ezen bolt kirakata előtt; de, — mint ő nagysága belülről észre vette, — nem az oda kitett tárgyakat, hanem őt lesték szemei. Enyelegni akart az ifjúval, s annak bosszantására több apróságot vásárolt azon czélból, hogy jól megvárassa őt. Az ifjú arczán már látszott a türelmetlenség, midőn Semeházyné kilépett. A szép hölgy nem nyomhatott el egy hamis mosolyt, midőn az ifjú felsóhajtott, mintha mondta volna: sadalmat, nemzetet, hazát, amelynek nyelvén közlekedik a művelt világgal; ha a tisztességes erkölcsök nemesítése és terjesztése helyett, az arczátlan feslettség szemérem-sértő hangján és színeivel szól olvasóihoz; ha a becsületet és erényt nevetség tárgyává teszi; ha a gazokat és becsteleneket védelmébe fogadja: ott nincs, nem lehet életerős és tisztességes társadalom; nincs jóra való igyekezet és nemes törekvés; nincs hazafiúi erény; nincsenek tiszta erkölcsök. íme ilyen a sajtó a szerént, aminők az azt képviselő hírlapok s az ezeket szellemi táppal ellátó hirla pirók. Nagyon természetes tehát, hogy ha a sajtó hivatása ily nemes és fontos: az azt képviselők, a hírlapírók sem lehetnek közönséges emberek. Mindenesetre szellemileg képzetteknek, erkölcsileg nemeseknek, jellemileg szilárdaknak, értékileg megvásárolhatlanoknak, hazafiság tekintében pedig hárompróbásoknak kell lenniök. Nézzünk szét a magyar hírlapirodalom csarnokában. Mit látunk? mit tapasztalunk? Azt, hogy az éretlen suhanezok, a qualiíikáczió nélküli exiparosok, a bukott diákok sat. csak ugy hemzsegnek ugy a fővárosi, mint a vidéki olympuszon, akiknek csak szélhámosságuk nagyobb irodalmi képzettségüknél. Ezt igazolják : a sok hírlapi botrány, az utczai verekedések, a jogosulatlan párbajozások és tettleges fellépések nyíltan és orozva, a hírlapírók és a nem hírlapírók közt. Az ily szégyenletes kinövéseket a hírlapírói egyletnek kellene lemetszeni a hírlapirodalom nemes fájáról. De fájdalom, a „Budapesti hírlapírók egylete" és az irodalmi társulatok ezekkel igen keveset törődnek. Mert czéljuk csak a megélhetés, nem — Végre ! Az ifjú pedig e mosoly láttára egy magán-beszédet kezdett, mely körül-belül igy hangzott: — 0 észrevett, s mosolyából azt következtetem, hogy el akar előlem tűnni; de — s itt már ő mosolygott — ezt nem engedhetem meg! Most az egyszer azonban csalódott, mert Semehá" zyné urnő épp oly lasBÚ lépésekben haladt előre, mint elébb. — A patvarba! — gondolá az ifjú — Meddig tart ez még ? soh sem megy már haza felé I Ő nagyságának csakugyan nem látszott ez szándékában lenni; mert viszafordult s a váczi-utczán még egyszer átsétált; miközben igen jól látta, hogy az ifjü erényei közt a kitartás első helyen áll. A dolog kicsit boszantani kezdé, mert már csakugyan haza akart menni. Végre is nem maradt más hátra, mint eltúrni a kényszerhelyzetet s ő nagysága betért a kigyó-utezába, onnan a Korona-herczeg utczán át, egy negyed óra múlva lakasához ért. Kíváncsian tekintett viszsza, midőn a kapun befordult s az ifjú 20—25 lépésnyire volt tőle. Gyorsan futott fel a lépcsőn a szép nő, midőn az ifjú a kapuhoz ért, már ő az előszoba ajtaját betette és bezárta maga után. Alig dobta le azonban felöltőjét, midőn az előszoba villany-csengettyűje látogatót jelentett. — Nézd meg, ki az!? — szólt szoba-leányához. A kedves kis Nanett fürgén az ajtónál termett, s kinyitá azt. Fiatal emberünk mosolyvgva kérdé : — Semeházy urnő? Igen itt lakik, — felelte a leányka — de . . Igen, tudom, — szólt az ifjú közönyösen, — most jött haza s átöltözik. Nagyon helyesen I Én addig vá-