Nyírvidék, 1882 (3. évfolyam, 1-53. szám)

1882-11-12 / 46. szám

III. évfolyam. Nyíregyháza. 177. szám. Vasárnap, 1882. deezemberhó 17. Vasárnap, 1882. novemberhó 12. (SZABOLCSI HÍRLAP.) TÁRSADALMI HETILAP. A SZABOLCSMEGYEI KÖZSÉGI JEGYZŐK EGYLETÉNEK HIVATALOS KÖZLÖNYE. Megjelenik hetenkint egyszer vasárnapon. Előfizetési föltételek: postán vagy helyben házhoz hordva: Ege« évre 4 frt. Félévre ^ „ ííegyedévre 1 » A községi jegyző és tanitó uraknak egész évre csak két forint. Az előfizetési pénzek, megrendelések s a lap szétküldése tárgyában teendő felszólamlások l?iriiijjer Jáuos ós Jóba Elek kiadótulajdonosok könyvnyomdájához (nagy-debreczeni-utoza 1551. száiu) intézendök. A lap szellemi részét képező küldemények, a szerkesztő ezime alatt keretnek bekuldetni. Bérmentetlen levelek csak ismertt kezektől fogadtatnak el. A kéziratok csak világos kívánatra s az illető költségére küldetnek viszsza. Hirdetési dijak: Minden négyszer hasábzott petit-sor egyszeri közlése 5 kr ; többszöri közlés esetében 4 kr. Kincstári bélyegdij fejében, minden egyes hirdetés után 30 kr fizettetik. A nyilttérl közlemények dija soronkint 15 krajezár. Hirdetések elfogadtatnak lapunk részére kiadóhivatalunkban (nagy-debreczeni-utcza 1551. szám); továbbá: Goldberger A. V. által Budapesten. Haaseusteiu ós Vogler irodájában Bécsben, Prágában és Budapesten, valamint Németország és Sveicz fővárosaiban is. üorn & Comp által Hamburgban. Nyíregyháza november 10. „Egyleti élet Nyíregyházán" czim alatt egy igeu érdekesen tartott czikk jelent meg e lap hasábjain, amely kétségen kivül minden olvasó figyelmét megragadta életrevalóságánál fogva; az egyesülés és társulás szükséges voltát igen talpra esetten fejtegetvén. Elősorolta czikkiró a társulás iránti idegenkedés szülte társadalmi hiányokat s azok szomorú következményeit: t. i. a társasélet pangását, a közügyek iránti közönyt, a széthúzást sat. Valóban ideje volna, ha a közszellemet, mely már oly régen alszik nálunk, felébresztenénk álmaiból. Ezt pedig ismét és ismét csak ujabb társulás és egyesülés utján érhetjük el. Csakhogy ez ujabb egyesülés már nem járna oly nehézségekkel, mint más társulások. Nem sokára beállanak a hosszú, unalmas téli esték, amikor oly sokan sóvárgunk egy kis szellemi szórakozás után. Igaz, hogy a kaszinó és polgári olvasó egylet kellemes szórakozást nyújthatnak és nyújtanak is az ott megjelenő tagoknak. De vajini sokan vannak még nálunk nem csak a jobb módú gazdák, hanem az iparosok közt is, akik nem tagjai sem a kaszinónak, sem a polgári olvasó egyletnek. Ezek szellemi élvezetéről, művelődéséről is kell gondoskodni a társadalomnak: ha boldog, művelt és megelégedett kiván lenni. Hátha pedig e szellemi élvezetet még anyagi haszonnal is össze tudjuk kötni: miért, ne sietnénk azt vállvetve létesíteni. Mivelt és nyugodt társadalomban élni mindig előnyősebb, mint olyanban, ahol a nemes erkölcsök és tiszta életnézetek hiányzanak, vagy félreértetnek. Igyekezzünk tehát átalakítani ilyenné a társadalmat. Alakitsunk ugyanis, „Szegény tanulókat segélyzö egyletetamelyet pártolni mindannyiónkuak A „NYÍR VIDÉK" TÁRCZÁJA. Költő és orvos. — Humoreszk. — Fordította : Klugr Antal. (Folytatás.) Higgadtan ? oh, ha te tudnád, miként forr és buzog bensőmben. Ha e perezben Huberti, az »Irodalom lapja,< vagy Kunczent az »Esti futár* kritikusa* kezeim közzé kerülnének! . , . Vagy jobban mondva, ha ezek szerkesztőit megfoghatnám, ugy nem tudom, ha holnap véres testi sérelemért nem vonnának-e felelősségre ? Tehát oly nagyon agyon akartak hallgatni? — Azt hiszed, hogy pár több vagy kevesebb parlamenti gorombaság bosszantana ? Ellenkezőleg! Mit várhat a satirikus egyebet, mint ócsárlást s hamis ítéleteket? Ha ivhosszu czáfolatokat vertek volna fejemhez; ha azt állították volna, hogy én vagyok a leggorombább a legfrivolabb költő, akit valaha Kronion esője áztatott: egyetlen szót sem vesztegetnék rá. De nem : ők dicsérnek engem! — Ok dicsérnek ? S ez bosszant téged oly nagyon ? — Érts meg jóL Van a dicséretnek egy neme, amely sértés árt; valamint van oly ócsárlás, amely felmagasztal. De itéld magad. Tiz hét előtt a Satirák kikerültek a sajtó alól. Lásd Edgár én valóban türelmes és elnéző vagyok. Amint most egy éve a »Szőke Isolda* czimü versben irott novellámat agyonhallgatták, igy szóltam magamhoz: Nyugodjál meg Ótto! az csak első, zsenge mü! Másodszor majd jobban megy! De most . . . tudja Isten Edgár, ez égbekiáltó . . . — Azt mondod, bogy dicsérnek s mégis oly rosz hangulatban vagy? Dicséretük talán iróniával vegyült? — Nem Edgár. De tegyük fel,hogy te egy gyógykezelést véghez vinnél . . . szent kötelessége. Alakítsunk pedig egy ily társulatot nemcsak a szegény iskolások érdekében, hanem saját magunk művelődése érdekében is olyformán, hogy kössük össze ezt a felolvasási estélyekkel, amelyre belépti jegyek 10, vagy 4 krjával lennének válthatók. A krajezárokat a szegény iskolások segélyezésére, a felolvasásokat pedig saját okulásunkra, különösen a nép művelésére fordíthatnánk. A polgári olvasó egylet bizonynyal készséggel engedi át helyiségét hetenkint legalább egyszer. Helyiség tehát van. Felolvasók szintén találkoznak. Ott vannak mindjárt első helyen a tanár és tanitó urak, a nyilvános leánynöveldei tanítónők, az ügyvéd, orvos és lapszerkesztő urak. Lehet, hogy kezdetben e felolvasások nem lesznek oly látogatottak, mint azt óhajtanánk. De az nem baj. Minden kezdet nehéz; az ujitás miudig nehézségekkel jár. De az estélyek folytonos megtartása, azoknak a lapok utján való ismertetése: előbb-utóbb felköltené az általános érdeklődést. A nővilág szintén megjelenhetne az estélyeken; minden estélyen gondoskodni kellendvén egy-egy hivatásuk körébe vágó tárgyról. E felolvasások utján sok oly dolgokról nyerhet az ott megjelenő felvilágosítást, amelyeknek megszerzéséhez egyes ember csak nagy utánjárás, még nagyobb anyagi áldozat árán juthat. Más tekintetben pedig a szegény tanulók számára is szép tőkét lehetne beszerezni. Én hiszem, hogy e szerény indítványom, amely korán sem kivihetetlen, kedves visszhangra fog találni, az illető körökben. Különösen felhívom a tanári és tanítói testületeket, szíveskedjenek e tárgy fölött behatóan gondolkozni. Álljanak az ügy élére 1— Édes jó Istenem! . . . — Nos miért sóhajtasz? Az még az éjjel megtörténhetik. Csak egyetlen szerencsés véletlen . . . — Ne emlékeztess röpkeszárny u szerencsémre daemon te! —No ez csak föltétel. Tehát tegyük fel, hogy egy gyógykezelést hoznál létre, amelynek sikerülése által szivedből büszkélkednél. És most jön egy kartársad, aki felett te, tudományos tekintetben, tízszerte magasabban állsz 8 a közönségnek mesterkélt hangon adja elő, hogy valóban nagyszerű sikert mutattál fel, különösen mint kezdő, . . . csak dicsérőleg lehet felemlíteni . . . s hogy kitűnő szorgalom és tanulmányozás után még hírneves orvos válik belőle . . . Mit mondanál az ilyen dicséretre, mi ?.. . Nos: ezen methodust követik Huberti és Kunczen. Huberti ironikus, irigy jellemű ember. Mindenütt ellent vél, aki hírnevét elhomályosíthatná. Néhány év előtt ő maga is nyilvánosság elé bocsátott egy kötetke satirai költeményt. Borzasztó valami, melynek olvasását legnagyobb ellenemnek sem kívánom. Im itt, olvasd csak ez ostoba irkafirkát s mondd meg őszintén, nem kivánkozik-e az ember bőréből kibúvni? Edgár olvasá. »Satirák«****Ottótól. A kötetke sok érdekest tartalmaz. Itt-ott a rimek is szerencsésen kezelvék; csak a d és t a p és b az s és sz közötti különbségeket nem látszik a szerző érteni. Ajánlanék neki Wieland tanulmányozását. — Nos Edgár ? — kérdé Ottó midőn az olvasást befejezte, — ez az egész kritika? — Nem több, — viszonzá Ottó — szégyen most a humort ugy is annyira nélkülöző korszakban egy 300 oldal erősségű könyvet 5 sorral lepaskolni. De az valódi Huberti modor. Ha többet mondana, akkor az a közönségnek már feltűnő lenne. Tudományos müveket, a regényt, tragoediákat, szóval mindent, a miőt nem érdekli, ivhoszszaságu bravour czikkekben beszél meg. De ahol saját s egyetértve a városi értelmiséggel, teremtsék meg a „Szegény tanulókat segélyző egyletet". Ez egylet választmánya, kezébe vehetné a felolvasó estélyek szervezését is. Egy iparos. Nevelésügyünk érdekében. Megdöbbenve tapasztaljuk a mindennapi életben a hanyag iskoláztatás káros következményeit. Megfoghatlan azon közöny, melylyel népünk az iskoláztatás iránt viseltetik, vagy az eláltatott szellemi szikra nem képes felfogni a tudomány becsét és szükségességét ? Talán a fárasztó munka megbántja a nemesebb iránt való érzést? s marad tovább is hitvány egyszerűségében? Piruljon el az az ember, aki, élemedett kora daczára, tiz ujját megszámolni képtelen; aki ha évi termését, melyőrt annyit izzadott, fáradozott, piaezra viszi, a vételár összeszámolását lelketlen alkuszokra bízza. Szegényedésünk oka legelső sorban a tudatlanság, mely népünket jellemzi. A tudatlanság homályt von szemünkre s képtelenek vagyunk felismerni egy nálunknál élelmesebb faj káros működését, amely megsemmisülésünk örvénye felé zaklatva irányítja lépteinket; hajdani anyagi jólétünk romjain arany várat kovácsol utódainak számára! Minden embernek állapotához mért műveltséggel kell birnia! Hányan vannak, akik oktalan gazdálkodással, képzettség hiány miatt, megbocsáthatlan bőkezűséggel pazarlották el a javakban dús ősök által rájok hagyott gazdag örökséget; mert a drága időt, melyet iskolákon kellett volna tölteniök, játékasztalok, agarászat; vivótermekben hagyták elrepülni. Most érzik tudatlanságuk szégyenletes voltát, üres fővel ha befolyásos rokonok pártfogása folytán a közügyek zöldasztal áhez kerültek, botránytszülő járatlanságukkal kárára válnak a társadalomnak. A méltányosság azt kivánja, hogy a megrovás általános legyen; mert az iskoláztatás vétkes mulasztásának bűne feltalálható a palotákban, mint az utolsó pór egyszerű hajlékában. De van-e okunk a köznépet mulasztássalvádolni, midőn a kormány elhanyagolta 1868-ig koronája forog a játékban, ott szigorúbb, mint egy spártai. — Nos és collegája az »Esti futár*? — kérdezé tovább Eggár. — Oh az még badarabbul viszi a dolgot, — viszonzá Ottó keserű ajkbigygyesztéssel. — O nem is titkolja, hogy neki minden irodalmi újdonság terhére van. Oly nyilatkozatokat idéznek tőle, amelyek classikaiaknak volnának nevezhetők, ha kevésbbé brutálisán hangzanának. » Kritikai vándorlásaiban« is csak az ujabb kiadásban megjelent régibb műveket beszéli meg, melyek szerzői többé ^veszélyesek* nem lehetnek. Az ujabb törekvéseknek még annyi figyelmet sem szentel, mint Hubert. Csak a divatos vígjátékokkal foglalkozik behatóbban. »A szinpad, mondá a minap a journalista, egyetlen egy önálló világ; a többi irodalmi művekkel csak külsőleg függ össze.* Én minden ujabb, nem a szinirodalomba vágó szerzők ellenében ellenségkép állok. Ezek az ő saját szavai, mit mondasz hozzá? — E férfinak legalább világosan kimondott programmja van ; azon felül a mód igen kényelmes. — De lelkiismeretlen! Ördög és pokol! ha a kritika nem könyörül rajtunk, honnan tudhassa meg a közönség, hogy mi tulajdonképen élni is bátorkodunk? Hiszen csak nem kürtöltethetjük magunkat, mint a maláta-kivonatot. — Hm, ki tudja? Ilyen semmirekellő világban minden eszköz megengedhető. — De a költség!? Ki győzné a költséget? Jól tudod, hogy mi költők a főid kiosztásnál rövidet buztunk. — S miként nyilatkozott Kunczened a >Szatirák* felől. — íme olvasd! Edgár szétterité az átnyújtott lapot. »Schiller költeményei — olcsó kiadás ...» — Még lejebb! — utasitá őt Ottó. — Becsületemre! mondá az orvos, — a kritikus ugy megbeszéli az »Idegen leányt* és »Laurát,* mintha