Nyírvidék, 1881 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1881-04-07 / 14. szám
II. évfolyam. Nyíregyháza. 14 szám. Csütörtök, 1881. áprilishó 7. MEGJELENIK MINDEN CSÜTÖRTÖKÖN. Főmunkatárs: VITÉZ MIHÁLY. Előfizetési föltételek: postán vagy helyben házhoz hordva : Kgé*z évre........................................................4 frt. Félévre.............................................................2 „ Negyedévre....................................................1 n A községi jegyző és tanító uraknak egész évre csak két forint. Az előfizetési pénzek, megrendelések s a lap szétküldése tárgyában teendő felszólamlások Plrlnger János és Jóba Elek kiadótulajdonosok könyvnyomdájához (nugy-debre- ezeni-uteza 1551. szám) intózendók. A lap szellemi részét képező küldemények, a Hirdetési dijak: szerkesztő czime alatt keretnek beküldetni. * 1 Minden háromszor hasábzott petit-sor egyszer Bérmentetlen levelek esak ismertt kezektől tő- 1 közlése 5 kr: többszöri közlés esetében 4 kv. , . Kincstári bélyegdíj fejében, minden egyes hirde- gadtatnak el. t<< ut<n 30 kr fizettetik. A kéziratok csak világos kívánatra» az illető, A ny||ttér| kUllomínyok dija »«ronkint 15 költségére küldetnek viszsza. krajezár. Hirdetések elfogadtatnak lapunk részére kiadó-hivatalunkban (uagy-debreczeni-utcza irodájában Bécsben, Prágában és Budapesten 1561. szám); továbbá: Goldberger A. Y. által Budapesten. Hansenstein és Yogler valamint Németország és Sveícz fővárosaiban is. Nyílt levél Dr. Gara Leóhoz. Tisztelt olvasóinkhoz. Lapunk második évfolyamának első évnegyede a közelebb múlt márcziushóval bevégző- dőt. Midőn innen folyólag újabb előfizetésre hiv- jukfel megyénk és városunk tisztelt közönségét, nem czólunk öndicséret tömjén füstjével kápráztatni a szemeket, sem fényes és be sem tölthető Ígéreteket helyezni előtérbe, — hanem mindössze is annyit mondunk, hogy a létező viszonyok köztt legjobb akaratunk szerint igyekeztünk a közügyet szolgálni egyfelől és másrészről jövőben is elkövetünk mindent, mi megyénk és városunk felvirágzásában sikerre, eredményre vezérelhet. Kérve egyszersmind a t. közönséget, hogy szives és önzetlen működésűnkben minket úgy a szellemi, mint az anyagi téren testvórileg gyámolitani kegyeskedjék. Maradván teljes tisztelettel Niregy- házán, 1881. márczius 29. A szerkesztőség. A „Nyirvidók“ előfizetési ára: postán, vagy helyben házhoz hordva: Egész évre ... 4 frt. Fél évre . . . . 2 frt Háromnegyedévre 3 „ Negyed évre . . 1 „ A községi jegyző s tanító uraknak egész évre csak két forint. Firing er János és Jóba Elek, n „Nyirvidék“ kiadó-tulajdonosai. A „NY1RVIDEK“ TÁRCZÁJA. Mikor én megyeri légátus voltam. . . (Vc<go.) És most megenged Jászay Bertalan tisztelt segéd- notär, ha ilyen tapasztalatok benyomása mellett én a mándoki levelezőnek adok igazat s elhiszem, hogy a közbiztonsági állapotok olyan középázsiai lábon állanak, mint ő meg-rendes-levelezte a szerkesztőnek. No de nem esett bennünk kár. Azóta sem láttam azt a tisztelt >átmutató< hazafit. Még haszonnak lehetne nevezni, mert azt mondta az én égiekkel játszó filosophiae professorom, hogy az ijedtség edzi az ember bátorságát. (No kerüljön csak egyszer a balsai révész csolnakábal) Hanem Megyeren csakugyan utóiért bennünket a Nemezis. Nem emberi gonoszság, de a szent természet űzte velünk csalafárdi játékát s a talaj kitanulhatatlan volta lön okozója amaz első bukásnak. Megyertöl Rád majd egészen két puskalövés- nyíre van, hanem azért közelebb esik Nyíregyházához Miskolci, mert ez utóbbi utat szárazlábbal meg lebe- tenni. Miután a megyeri porocbián a napi legfontosabb teendővel az ebéddel végeztünk; az ábrándos zöldbabot, az idylli csuszát, a szenvedélyes pörköltet, mind- megannyi kedves elkölteményeket ahoz értő poétái hangulattal élveztük volna (bort csak épen annyit ittunk, Az idő gondolkozik, és ujabb-ujabb eszmékkel ajándékozza meg az emberiséget. Uj és magas eszmékkel, melyek ha testet öltenek, megvalósulnak, ujhodást és felvirágzást alkotnak a társadalom életében. Azonban az ember nem nagyon lelkesül a magas eszmékért, és ha vaunak is, — a minthogy nem is hiányzottak solia, — egyesek, kik egy-egy nagy eszmét létesítendők vagyonukat, szabadságukat, kedveseiket, sőt életűket is feláldozták, — a nagy tömeg majdnem hihetetlen makacssággal ragaszkodik elavult világnézletéhez, legyen az bármily képtelenség, rejtsen bár vészt és romlást kebelében. Nem balgaság volna-e gondolja magában— a megszokott kényelmes öltönyt ujjal cserélni fel, mely talán szőrit is, szellős is, ne legyünk bőlcsebbek apáinknál, — és hogy az ilyen észjárás valahogy ki ne menjen a forgalomból, arról ugyan lelkiismeretesen gondoskodnak a hamis próféták, jól tudván, hogy ha a nép nagykorúságra emelkedik, üresen maradnak a húsosfazekak, melyekből most gazdagon lakmároznak. Úgy látszik igaza van Darwinnak, midőn az ember őseiül egy férget jelez, — a lassú fejlődés, a csigára emlékeztető haladás, melyet az emberiség életében tapasztalunk, mindenesetre mellette bizonyít. A létezőnek ezen kultusa, az idő egyik uj eszméjének merev tagadása tűnik szemeinkbe megyénk, és főleg székvárosunk társadalmi életében. a mennyit adtak), útnak ereszténk önnönmagunkat a szomszédos Rád községbe, a mely bizony van akkora nagy, hogy beillenék — tanyának is. A Tisza környéke — tehát a »Nyírvidéki is (par- donez moi Szerkesztő! nem a lapot értem:) olyan, mint hajdan a halott siratást pénzért teljesítő vénaszszonyok,akiknek mindig könnyezett a szemük. Itt is — a Tisza körül tó, mocsár, láp, kiöntés, vízerek sat. érik egymást, Megyer és Rád közt pedig olyan káka toilettel ékeskedő pocsolya nyújtózik végig, hogy arról csak annak lehet fogalma aki látta már Északamerikában a Dismal mocsárokat, melyről egy szép költeményt Moore után Arany Jáuos poétázott magyarra, melyben a szerelmes legény meghalt kedvesét e mocsárok közzé megy keresui s ott vesz. (Lásd Arany összes költeményeit. Uj olcsó kiadás 1 kötet 72. lap.) No hát ilyen az a megyeri vizesteknő, hogy száradjon ki örökre. Csak ott kerülgettük előre, hátra mint Senyei a miniszterséget, a nélkül, hogy belemertünk volua vágni. Valami zahvágó ember egyszer meglátva kínlódásunkat, biztatva igy szólt: »Csak menjenek neki az urak, hiszen átjáró van azon, alig ér térdig a viz, ott ahol a káka le van taposva.« »Inkább kerülnénk egy kicsit, ha ki lehetne kerülni.« »Dejszen lemehetnek Székelyhidig, még sem érik ennek végét» «No már annyira nem megyünk Rád faluért felelém, de hátha eltéveszti az ember az ösvényt ?« kérdém a zabvágótól. >Az sem nagy baj, nőm ér az tovább, mint hónaljig sehol sem.« No ez szép biztatás, hanem azért jerünk neki. Reszkess te Rubikon 1 Elöl ment a kollégám, a Országszerte megindult a nagy mozgalom a családnevek magyarosítása ügyében, az intézkedő körök — igen bölcsen — lehetőleg megkönnyítették az eljárást, naponta olvassuk, mint cseréltetnek fel az idegen nevek jó hangzásit magyar nevekkel, és mi a legmagyarabb megyék egyikének lakosai hallgatunk és tétlenül veszteglőnk. A név nem határoz, — gondolják sokan, s talán igazuk is vau némileg, de szerintünk még is nagyobb igazuk vau azoknak, kik nevükkel is igyekeznek hangsúlyozni, hogy ők igaz gyermekei e földnek, melyről azt mondja a nagy költő: „a nagy világon e kívül nincsen számodra hely, áldjon vagy verjen sors keze, itt élned halnod kell!“ Ön uram ez utóbbiak sorában foglalt hülyét, — fogadja üdvözletünket! De fogadja szívesen egyszersmind azon kérelmünket is, hogy az említett országos nagy mozgalom keretébe vonja be Nyíregyháza városát is, e várost, melyet czégtáblái után ítélve, soha nem mondanánk Szabolcsmegye székvárosának, —vagy legalább keltsen érdeklődést ezen ügy iránt azokban — és ilyenek igen sokan vannak, kikkel érülközik, gyógyítván eképen nemcsak a testuek, hanem a társadalomnak is betegségét. És azt hisszük kevesen lesznek, kik példáját nem követendik. Legalább mi ezt várnánk Nyíregyháza városának hazafiasságukról országszerte ismert polgáraitól. —t. — bottal tapogatózva követém én. Alig tettünk két lépést midőn egy nagy felekezetnélküli béka ugrott keresztül előttünk délutáni siestájából, majd az orrunkhoz dörzsölte zöld Ubcrzieberjét. Ez annyira zavarólag hatott ránk, hogy kollégám félrelépett s az iszony rémkiáltásával czup- pant bele a habarékba. Én saját botom nyujtám segélyére, mit ő megragadott s erőkifejtés tekintetéből hátraléptem, s azon perczben a másik oldalon, én estem lefelé a Dismal , akarom mondani a Megyeri mocsárba. Ijedtemben eleresztem a botot s egy magas nádba fogóztam. Pedig az efféle eljárás olyan — hogy költői hasonlatot mondjak — mintha a lány hűségébe fogódzik az ember. Mindkét esetben hínárba jut. Erős képzelő tehetségemnél fogva már krokodilusokat is éreztem lábaimnál. Kiabálásomra bejött a zabvágó ember s eltitkol- batlan nevetés közt hozott ki oda, honnan elindultum. Kollégám már akkor a túlsó parton törülte volna magát, ha lett volna mivel. Hogy leszünk már most? töprengtem. Éu neki nem megyek ennek a gibraltári szorosnak a’khinai császár legszebb sipkájáért sem. Megkértem a zabvágó embert, s mint a hogy Nagy Kristófot festik a kis Krisztussal vállain, úgy ballagott át velem a rádi partra. No ugyan jól néztünk ki, mint a munkát félbehagyott vályogvető czigáoyok. Ilyen dísztelen állapotban csak a rektorhoz menjünk, oda is a kerten keresztül, ne lássanak az utczán. Bejutottunk a tanító lakásába, — az természetes, hogy nem volt otthon. Az asszonyka meg egy keheldús vidéki teremtés csak úgy a félig zárt ajtón keresztül
