Nyírvidék, 1880 (1. évfolyam, 1-40. szám)
1880-11-04 / 32. szám
nyékét, bizonyára zsákszámra gyüjtlieti az adatokat és amely adatok arról fognak tanúskodni, hogy ezen reclamközlemények 90 százaléka mind külföldi érdeket dédelget, jóllehet excusationis causa — X. jel alatt. Már most mi ennek a következménye. Az, hogy a jóhiszemű közönség látva a lap szövegébe X. jel alatt becsempészett reclamot, nem j a saját meggyőződése után indul, hanem valamely vállalat soliditását azáltal látja garantirozva; mert ' hát azt „hazafias“, mindenporczikájában „magyar“ j lap . ajánlotta; vagy ha nem ajánlotta, az illető hamburgi, vagy cochin-—-chinai bankár tere-feré-jének a lap oly helyén engedett helyet rendelkezésre, minek folytán a viszonyokkal avatatlan közönség jóhiszeműsége lépre és jégre kérdi. Ezen lap szűk terjedelménél fogva nem részletezhetjük ez ügyet ezúttal bővebben, de a biztositó intézetekre nézve megjegyezzük még, hogy vannak hazai vállalatok, mint például a „magyar- franczia“ vagy I-ső magyar biztosító-társaságok*s azoknál is lehet ép oly előnyös föltételek mellett biztosítani, mint bármelyik külföldi intézetnél. Bolyongó. Ébresztő, a két év óta alvó f. szabolcsi ref. lelkész-egylet részére. Sokan vitatták már s vitatják még ma is, hogy vájjon a megnyert csata által szerzett dicsőségből a vezért, vagy a közkatonákat illeti-e nagyobb rész ! ? Sokan Hannibált, Napóleont, Bemet és a többieket, egy szóval, a vezéreket istenitik. "Mások meg a közkatonák elszántságát, lelkesülését és kitartását magasztalják. Alkalmasint leghelyesebb a közvetítő nézet, inelyszeriut sem a jó vezér, jó katona nélkül, sem a jó katona kitűnő vezér nélkül nem boldogul. Egyik a másik nélkül nem mehet semmire. Én azonban csak a jó vezér nélkülözhetlen voltát; tehát a kérdésnek egyik részét akarom kellő világításban feltüntetni. Volt nekünk, felsőszabolcsi ref. papi testületnek egy lánglelkü, egy lankadatlan buzgalmu, éles látású és jós tehetségű tisztes ősz vezérünk, aki nemcsak minket, e. megyét; hanem igen sokszor az e. kerületet is vezényelte és gyakran a kerületet ennek magának az akarata ellenére is a saját eszméi irányának követésére terelte; akire büszkeséggel tekintettünk ; mert a vallási és egyháztársadalmi kérdések fejtegetésénél az ország gondolkodó s vallásáért, egyházáért és ezek fejlődéséért tettre kész irányadó férfiak gárdájában is ott szemlélhettük. E tisztes ősz vezér, a poraiban is áldott, s közöttünk boldog emlékezetben élő Litkei Péter, buji ref. lelkész, e. kerületi képviselő s a felső-szabolcsi ref. lelkészegylet elnöke vala, aki még emlékezetének varázsa által is képes bennüket lelkesedésre hangolni s az ideális, a társadalmi nemzeti és emberiségi eszmékért s czélokért küzdelemre buzdítani, nemesebb részünk gerjedelmeit lángra gyújtani, kitartásra ősz* Ne feledjük «a Fonciere-Pesti biztosító intézetet sem, melynek szilárdságát eléggé tanusitja azon körülmény, hogy a tiszántúli ref. egyházkerületben lévő egyház épületei csaknem mind ott biztositvák. Szerk. — Ked—vés — jó — a—nyá—nk ! S azzal mindkettő hörögve összehull. Vérök ösz- szefoly. A mint átölelve tartják egymást; még ajkaik valamit suttognak. De ah! ki értené a haldoklók suttogásait, ki ügyelne azokra a jó Istenen kívül? A vonaglók véghörgését ki értené? Hisz azok: kínos, kebelrázó, érthetlen viszhangok. így hullott el a két testvér egymás karja által. Még folyt a harcz, még dörgöttek az ágyuk, csattogtak a kardok, süvöltött a golyó; (mely közé a haldoklók jajszava is hangzott) még tartott a csata életre halálra. Oh hányszor viszhangozta e csatatér, az egymásra rohanó lovak riadóit ?!) Szolimán kifejtette egész hadrendét s erejét; de mi — hagyjuk itt a csatát, annak kimenetelét bízzuk Istenre; keressük fel a bu- songó özvegyet Hampó Endre cs Béla édes anyját; mondjuk el; hogy? és hol vannak fiai? Nézzük őt, hogy mit csinál ?! Hát Bede Teréz a szomszéd szép leáuya ?!.... VII. A szegény özvegy asszony, néhai nemes Hampó András uram özvegye (a jó Klári néni) mióta Béla fia távozott hazulról: sokat könuyezett; naponként fogyott, veszett, pusztult, hervadt, mint virág, melynek gyökerén titkos féreg foga rág. Addig busougott, addig epekedett, mig végre a bánat megtörte s ágyba fektette: beteg lett. Most is rosszul van. Gazdasága után nem láthat, a miért is : a mi kis vagyonkája s házi eszközei vaunak; pénzzé teszi és egyedül azon ártatlan állatoknak (a gondtalanul s vígan turbékoló galamboknak) él, melyeket elbeszélésem elején is em„N Y f K V I D É K.“ töuözui, hogy még a kedvezőtlen viszonyok között is, az ellenmondások daczára is tőlünk telhetőleg hassunk, tegyünk, hogy a jó és szép igaz valósítása utáui törekvésünkben soha meg ne restüljünk. E lelkes ősz vezér mint mély gondolkozó s bölcsészileg képzett elméjű ember, ismerte a ref. lelkész missióját s tényleges helyzetét. Ő vallotta s egész lényével igazolta, hogy a ref. lelkésznek minden erejével azon kell törekednie, hogy a mester, a világ idvezitő és megváltó istenember Jézus nyomdokaiba léphessen. Azt vallotta, hogy a ref. lelkésznek az emberiséget szeretni, ennek haladását, fejlődését, tökéletesedését, felvilágosodását, boldogságát minden erejével munkálni szent és elodázhatlan kötelessége még akkor is, ha az emberektől üldözte- tik, bántalinaztatik vagy mellőztetik. Neki a jelszava legyen mindig: »excelsior!« mindig feljebb, mindig magasabbra, a Krisztusi eszmény felé emelni az embert és emberiséget. Hitte és hirdette azt is, hogy ehez ismeret, tudomány kívántatik a lelkesedés és őszinte emberszeretet mellett is. A tudomány szerzésnek, az öntökéletesedésnek pedig eszköze a gondolkodás, elmélkedésen kívül a jó könyv. A szűkös sorsban élő, csekélyül dotált ref. lelkésznek pedig, kivált a tudományok mai fejlődése és elterjedése mellett nem lehet a maga erejéből, akármilyen takarékos és elvonult életet él is, anynyi könyvet beszerezni, hogy magát necsak a színvonalon fentarthassa ; hanem azoknak, mintegy emelő szárnyaknak segélyével, ameuynvire lehet előljárjon. Nem ; mert ő nem egyedül hivatásának, hanem családjának is köteles élni : mivel azt hirdeti a bibliából, hogy »aki az övéiről gondot nem visel, a hitetlennél alábbvaló.» Aztán az is szükség az apostol szerint, hogy »ő magát például adja a gyülekezetnek mindenekben ; »mert a ref. lelkész mint mondatik, egy darab életnek középpontja, kire sok szem néz s igy példás életet kell élnie magáutársadalmi és mindenek felett, családi életében is. Neki nem lehet a feleségét fürdőre küldeni, hogy leányfővel jöjjön haza. A házas életnek azután az a következése, mint egy ref. esperes ismerősöm a minapában hozzám írott levelében mondá, hogy a csemeték megszaporodnak, ki őszi, ki tavaszi; akikről már ha nem példányszerüleg is, de lelkiismeretesen gondoskodnia kell a lelkész apának s igy a jó könyvre kevés jut. Ezek miatt sürgetett, izgatott a mi elhunyt lelkes ősz vezérünk a ref. lelkészegylet alakítása mellett mindaddig, mig ez 1874. jun. 4-én meg is alakult. Mindjárt az alapszabályokba felvétetett, hogy az egylet egy könyvtárt alakit a tagsági dijakból, mely könyvtárnak egy része Nyíregyházán, a másik Kis-Várdán, egy harmada pedig N.-Kállóu, az illető lelkészeknél helyeztetik el. Az eszme nem maradt papiroson, Írott malaszt gyanánt; hanem testet öltött. A könyvtár becses tudományos : philosophiai, theologiai, természettudományi könyvekből megalkittatott. Nem lehet tagadni, hogy a három megjelölt helyen sok becses könyv vau. De hogy mennyi van biztosan s melyek azok a meglevő könyvek: azt határozottan aligha tudja valaki; azonban, hogy ref. lelkésztársaimnak kileuczti- zedrésze nem tudja, ezt már biztosan állítom. Mig az ősz vezér élt, addig ő az egylet ügyét elaludni nem engedte ; mert — rendes szokása szerint egyegy hónalj könyv, jegyzőkönyv s iromány-csomaggal járta híven, lelkiismeretesen a gyűléseket, — ha másként nem tehette, az e megyei gyűlés első napjának délutánján rögliték. Azokat etetgeti. Sokszor felsóhajt s fiaiért imát küld az egek urához s mindannyiszor könnyei megerednek. — Kedves asszony uéném ! legyen nyugodtan ; — mondá Bode Teréz, ki azóta, mióta Béla távozott; rendesen a jó Klári néni mellett volt, — hiszen azt ígérte, hogy vissza fog térni a mi nagyobb örömünkre, s én bízom Istenben, hogy meghallgatja színből eredő imánkat s számunkra visszaadja őt. — — Ha az én számomra adja vissza az ég: akkor meghalunk ők, s én nem látom többé élve őket. Koszul vagyok, érzem: nekem, meg kell halnom. Küszöbömön, előttem a halál. — Édes néni! Ne hagyja magát ezen szóval eltántorítani, hogy »halál.« Mert igaz ugyau, hogy a jövendőt senki sem tudhatja halandó — s igy azt sem, hogy kedves aszonynéni meddig fog élni; — de mindazáltal hiszem, hogy az a halál nem fog még elérkezni. — Kedves gyermekem! »An« tudom, mi a bajom! Hallgass reám! Most a mit mondok józanon és ép elmével s mindent átgondolva mondom:»ime itt van e levél, add ál atyádnak. Ebben az van Írva, hogy ha fiaim megj önének : csekély vagyonom adassák rendelkezésükre ; ha pedig fiaim el találnának esni a mostani háborúba! akkor vegye azt saját birtokába, neked hagyományozom. A kapcsos bibliát, összes ruháimat és a galambokat — úgyis már régóta te viselsz gondot reájok — haladéktalanul e percztől fogva miud, mind sajátodul tekintsd.« — Alig mondá e szavakat: (s látsíot hogy elmondásuk megerőltetésébe került), midőn hirtelen rosszul tönzött egyleti gyűlést tartott s ott az egylet ügyei és más, a ref. lelkészi kart érdeklő ügyek megbeszéltettek. Ha ez sem sikerült — az e. megyei gyűlésen, a zöld asztaluál is beszőtte ő vagy egyik, vagy másik beszédébe az egylet és könyvtár dolgát, Résenn volt a figyelme uutalan; sürgetett, toborzott, lelkesített s pirougatott a maga utólérhetetlenül kedves, papos modorában. Szóval igazi lelkes vezér volt, akinek a vezetése mellett a »legénység« mindig győzelmesen birkózott meg minden feladattal. Mióta őt, a vezért elvesztettük, tespe- dünk; nem tudunk menni se előre, se hátra, mint a vén rák — Tompa szerint. Nincs, aki vezessen lelkesítsen. Halála óta, két év óta, gyűlésünk sem volt. Könyvtárunk nem szaporodott. Mondják, hogy a pénztárban van vagy 200 frt, de biztosan mennyi; ki tudja, ki vizsgálja?! Elvesztettük a vezért s a csapat elzül- lött. Pedig mily sok volna a teendőnk. A könyvtárban tudtommal nincsenek meg sok jeles; sőt világirodalmi hirü könyvek, — Hiányzanak a magyar tudományos akadémia, a magyar történelmi társulat kiadványai. Történelmi müvekben különösen — legalább tudomásom szerint a — könyvtár szegény. Nincsenek meg Tóth Fereucz egyháztörténelmi: Lampe Ember Pál ritka becsű dolgozata ; továbbá Horváth Mihály munkái. Aztán a paedagógiai irodalom teréről hiányzanak Herbert, Spenzer, Lubrich, Bliss Áron jeles munkáik és mások; melyekre pedig a ref. lelkészeknek, mint hivataluk és hivatásuknál fogva a tanítói rendhez tartozó egyéneknek, elkerülhetetlen szükségük van s melyeket egyes ember alig bir beszerezni; közkönyvtárakkal pedig milyenekkel a kis Svájcznak minden valamire való városkája bir — mi nem rendelkezünk : tehát az ily egyleti szakkönyvtárakra elkerülhetetlen szükségünk van. Pénzünk úgy hallom volna már mindezekre; de nincsenek egyleti gyűléseink, ahol azok megrendelését sürgethetnénk. Volnának másféle tárgyak is, melyek az egyleti gyűlés megtartását szükségessé tennék. Ott volna például a Gróf Lónyay Béla ur lelkes felszóllalása ; »egy szükséges társadalmi mozgalom« czim alatt, ami reánk nézve korszakalkotó eszméket mozgat. (Lásd »Egyetértés« 267. sz. mellékletet.) Meg nem állhatom, hogy ne idézzek egy pár passust a nemes grófnak a reform, lelkészeknek, a gróf ur szerint »a hű és önfeláldozás ez apostolainak sorsán könnyiteni vágyó« felszólamlásából. Azt mondja ugyanis a gróf ur egyebek közt; mely osztálynak tartozik a magyar nemzet nagyobb hálával, egy szomorú, sötét korszakban elkobzással fenyegetett nemzeti önállása, vallása, szabadsága megőrzéséért, mint éppen a protestáns papi osztálynak. A keresztyénség első századának magasztos tradícióit, a pogányüldözések korának martyrjait láthatjuk újra éledni, ha tanulmányozzuk hazánk történetét ezen korszakban. Mily önfeláldozással, bámulatos szilárdsággal tudott a támasz és segély nélküli szegény protestáns lelkész küzdeni vallásáért, s istenben bízva, hitére támaszkodva ellenálni, a zsarnokság és elnyomás minden üldözéseinek mindaddig, mig ügyét diadalra nem se- gité«. így a lelkes, nemes gróf ur. És mi ? ! Szerénységünkben irulunk-piruluuk ezen őseinket s dicsőített protest, papi eldődeinket és közvetlen elődeinket, sok részben kartársainkat is érdeklő szavak olvasásakor ; de nem teszünk testületileg egy lépést, hogy a dicsők nyomaiba lépni igyekezzünk ! Még csak beszéd tárgyává se tesszük a gróf ur felszólalását. De volnának lett, Teréz meleg ágyba fektette; de a jó Klári néni többet nem szólt egész nap. Másnap félre beszélt s csak fiait kiabálta. — Nézzétek ! . . . Ott vannak ! . . . Igen! . . . Csattog a kard ! . . . Bömbölnek az ágyuk! . . . Látom fiaimat! . . . Most nagy füst fogta el szemeim elől! . . , Nincsenek ?.!... Küzdenek! .. . küzdenek ! . . . Ah! jőuek fehér paripákon! .. . Egyik ló össze rogyott! . . . Nézd! mint .foly a vér!.... Ők ölve, hajh! ........... s azzal Bede Teréz karjai közt kiadta nemes lelkét. — Teréz a rábízott levelet átadta atyjának. Bede Ádám tisztességesen eltemetteté az özvegyet. Hamvai ott nyugosznak a székelyfalvi sirkertben. — És a szeretet nem hagyja jeltelen sirdombját: Bede Teréz olykor-olykor felkeresi a jó Klári néni sírját: megáztatja könynyeivel s a szeretet virágait hinti reája. Hampó Endrét és Bélát pedig hiába várták. — Várták egész esztendeig. Ekkor a hir elterjesztő felölök, hogy és mint estek el. Bede Ádám (a Teréz atyja) pedig ekkor a reá bízott összeget a szé- kolyfalvi ref. egyháznak ajándékozá. Hát a szép Bede Terézből mi lett? Vágysz tudni kedves (olvasóm ? . . . . Gyász ruhát öltött magára s egész esztendeig gyászolta Hampó- Bélát; gyászolta nem csak külsőleg, de belsőleg — lelkében is, azon órától kezdve, melyben megtudta Béla halálát. — Ez idő alatt sokszor felkereste Isten házát, a templomot, hogy Istenével társalogjon buzgó imáiban s kérje segedelmét. HiBtr"
