Tiszavidék, 1871 (7. évfolyam, 1-53. szám)

1871-11-26 / 48. szám

kieszközlése végett egy elbocsájtó bizonyitváuynyal ellátandó. Egy ily eibücsájtó bizonyítvány nélkül cselédet szolgálatba venni annál inkább tilos, mert azon eset­ben a loglaló elvész, és a gazda s cseléd közt kötött uj szerződés érvén} telennek nvilvánittatik. Ha a cseléd hat héttel uj év előtt gazdájával tisztába nincsen, ez a szolgáiatbaüi tovább maradás szándékának tekintendő.“ — MKama r Ssászló és B e r c s é n y i Béla „Egy év múlva“ ezimíi szimnüvet Írnak, mely de- czember közepéig készen lesz, s a debreczeni szín házban adatik elő. A nevezett színmű egy jeles da­rabbal fogja szaporítani a s/inházi játéksorozatot. — Révész Imre „Magyar protestáns egy­házi és iskolai Figvelmező“ jének okt. és novemberi füzete megjelent s beküldetett szerkesztőségünkhöz; e jeles füzet most is a szokott gazdag tartalommal jelent meg; nevezetesebb czikkek benne: „A nazaré- : Húsokról,“ Szőllősi Antaltól: „Mutatvány gymn. pae- i dagogiából“ Varga Jánostól; a tárczában Csokonai szobrának leleplezési ünnepélye. Balogh Ferencztol; | s több egyháztörténelmi okmány. Ezenkívül a rendes rovatok ismert változatossággal és tartalmasán van­nak betöltve Ismételve ajánljuk olvasóink figyelmébe ; Révész e nagybecsű füzeteit, — Szerkesztőségünkhöz be küldetett : „Emlékbeszéd“ Imre Sándortól, felolvastatott a Cso- konai-szobor leleplezési ünnepélyén, 1871. okt. Il­kán. 20 lap. Ára? — „Dicsköltemény“ 40 aranynyal jutalmazott és a Csokonai-szobor leleplezési ünnepé­lyén elszavalt pályamű; irta Szász Károly. Ára? — -M gazdasági felsőbb tanintézeten az el­múlt őszi szünidők alkalmával tartott néptanítói ok­tatás bevégeztével, azok a kertészetből különböző feladatok megoldására szóliitattak fel. Ezen alkalom­mal többen gyümölcslanemesitési mintákat készítet­tek; a minták közziil különös figyelemre méltó volt a Levandovszky István unghvári néptanítóé, ki ezért egy aranynyal jutalmaztatott, — Pazár Istváu nyír­egyházi néptanító pedig dicsérettel tüntettetek ki. — Szabolcsmegye bizottmányi gyűlése — mint értesülünk, — deczember 5-dikén tartatik meg Nagy-Kállóban. — Punkovics István munkácsi püspök ur egy Hajdu-Doroghon felállítandó kisdedóvoda alapjára 400 forintot adományozott. E nagylelkű és nemes irányú tényt a b.-doroghi közönség f. hó 14-kén tartott közgyűlé­se zajos éljenzések között a legörvendetesebb tudomá­sul vevén— elhatározta: miszerint részéről uem kiraéünd Bemmi áldozatot, hogy e már régtől közszükséget képezett üdvös intézet felállítását, a kegyes főpásztor óhajához képest, mielőbb lehetővé tegye; e végből az ügy tovább vitelére egy 7 tagú bizottmányt nevezett ki. Ha meggon­doljuk, mily szerényen van a munkácsi püspökség dotálva, k e mellett mily számosak azok, kik e terjedelmes megyé­ben úgy a papság és éneklészek, mint ezek özvegyei, árvái és a szegény hívek részéről a püspök ur kegyeire szorul­nak, s kik közül vigasztalás nélkül ismert jó szive senkit sem hagyhat: előttünk áll (írja a tudósitó,) e tényben a legnemesb áldozat, melynek becsét kitünőleg emeli az : hogy — mert ő tőle származik — eredménye biztos! Az áldások égi adója jutalmazza meg a nagylelkű főpásztort e kegyességéért, s fordít-a kedvezőbbre püspökségének anyagi helyzetét, hogy ekkép legnemesb szive sugallatát mindenkoron követhesse. neki. Izletesebb ételek, jobb bornemüek, csinosabb berendezés vehető észre, de még a dorbézolások napirenden vannak. — reményijük, hogy vendéglő­sünk ennek is orvosa leend. — MS.-Szoboszlóról és H.-Nánásról több | levelet kaptunk, melyben az ivóvíz miatt panaszkod- I nak, Az illető városok elöljárói helyesebb dolgot alig tehetnének, mint azt : hogy kellő számú ártézi kuta­kat csináltatnának, melyek képesek lennének a la- | kusságot jó, egészséges vízzel ellátni. — MM.-Szobosz'iőn az uj vendéglő felszente- I lési ünnepélyére legközelebb táncz- estélyt fognak rendezni; a tiszta jövedelem, — mint halljuk, — jó­tékony czélra lesz felajánlva. — A szabolcsmegyei s hajdú-kerületi is­kolai tanács folyó hó 16-kán N.-Kállóban a megye­ház kis termében tartá meg évnegyedes gyűlését Mely alkalommal Tokai Nagy Lajos ur jelentést tett a népnevelés terén a tankerületben történt legújabb mozzanatairól, egyszersmind egy alaposan kidolgozott javaslatot terjesztett a gyűlés elé. Ezen javaslatban különösen felemlítendő, miszerint a megyei iskola- tanács oda törekedjék, hogy törvényhozás utján az iskolai tandíj fizetések eltörlendők, minden iskolában az ingyen iskoláztatás behozandó. Miutáu pedig a tandíj eltörlésével a népiskolák költségei fedezésére az állami adó 5 °/0-je kevésuek bizonyul, intézked­jék a törvényhozói testület, miszerint ezen iskolai adó úgy a községi, mint a felekezetek iskoláinál is az iskolai tanács belátása szerint felemeltessék. Az isko­lai adók a megyei tisztviselők utján szedessenek be és tisztán mint iskolai alap külön kezeltessenek. — A tanyai iskolák szaporításának és fentartásának terhét ne csupán a község viselje, hanem az állam is kellőleg gondoskodjék azokról. Miután a felekezeti iskolák felett jelenleg az állam csupán felügyel, a községiek felett pedig ren­delkezik, a népiskolai törvény 116. §-sa akkép mó­dosítandó, hogy „mindennemű népoktatási intézet közvetlenül a község hatósága alatt álljon.0 Hogy pedig a népnevelés terére készülő ifjak ne csupán kenyér-kereseti menhelyül tekintsék a tanítói hivatalt, hanem tisztességes évi fizetés által is édesgetessenek e pályára, a népiskolai törvény 142. §-ban foglalt tanítói fizetések 100 írttal felemeltesse­nek, úgy hogy a népiskolai tanító fizetésének mini­muma ne 300 frt, hauem tisztességes laká9 mellett legalább 400 frtot tegyen. A munkaképtelenné vált tanítók és tanítónők állami segélyzése a törvény 145. §-sa szerint a hit- felekezeti tanítókra is kiterjesztessék, 30 évet kiszol­gált és elaggott tanítók illő nyugdíjban részesüljenek. Ezen üdvös javaslatok a megyei iskola-tanács által közhelyesléssel fogadtattak, s a megyei rendes gyűlésen bemutattatnak, hogy ezúton a törvényhozás elé terjesztessenek. Ugyanezen megyei iskolai tanács gyűlésen a tanfelügyelő ur bemutatta Sperlách Hermin kisasz- szony leánynevelőnő folyamodványát, melyben a kisasszony a Nyíregyházán megnyitott IV. osztályú leány-növeldéje részére nyilvános jogért esedezik. — A magyar keleti vasai gvulafehérvár- maros-vásárhelyi vonnia f. hó 20-kán átaladalott a köz­forgalomnak. Hiteles helyről nyert értesülésünk szerint a megnyitás minden ünnepélyesség nélkül ment végbe, a mint ez a már forgalomban levő nagyvárad-kolozsvári vonalon is történi, miután a társulat csak összes vonalai­nak kiépítése után szándékozik ünnepélyes megnyitást rendezni. — A kassu^oderbergi pálya legkésőbben deczember 1 -jen fog a közforgalomnak általadatni. — Kállai István és Hogy es Károly ur egy nyilatkozatot küldtek hozzánk, melyben kérik a szerkesztőséget, hogy nyilatkoztassa ki, miszerint a h.-szoboszlói újdonságokat nem ők írták, — mit is ezennel kinyilatkoztatunk. — HL.-Szoboszlón ugyanazon jó madarak, kik a múltkor a „kontyos“-beli csapiárt s'nejét csak­úgy magyarosan elpáholták, kiszabadulván börtönük­ből, jelenleg a Szt.-György-beli korcsmárost s uejét verték meg. Úgy látssik. hogy sorba akarják verni a korcsmárosokat. Persze most mór a hűvösön ülnek, hogy nem soká, mutatja azon körülmény, hogy a múltkori esetért is alig voltak bent pór hétig. — MM*-Szoboszló. A mit a bölcsek nem tud­tak feltalálni, feltalálja azt a nép. A napoiíbari a szo- boszlói erdőben lévén vadászni, azt hallottam a csősz­től, hogy a ki Sz.-Mihály naptól Sz-György napig akar aludni s tehát félévre eiakarja tenni a hasát, Sz-Mihály nap körül, midőn a kígyó téli szállására megy, vegye ki a szájából az általa vitt füvet s egye meg s bizton elalszik tőlle. — Ez aztán a valami. — SS »•Szcboszlém jobb szellem uralg már a vendéglőben is; az uj vendéglős más alakot adott Miután a kérelmező nevelőnő folyamodványa ! í képesség! bizonyítványokkal felszerelve s a törvény ! értelmében kellő tanerők által ellátva találtatott, a | megyei iskola-tanács Sperlách Hermin nevelőjének j i nyilvános jogot adományozott.- A „Nyíri Közlöny* s z e rk es ztője K. í Krnetky István ur, alattomos ármány következtében, a szerkesztőségről lelépni kényszerülvén, helyette a szerkesztőséget ideiglenesen Dobay Sándor ur, as „Nyíri Közlönyí£ kiadó tulajdonosa szerkeszti. Mély I sajnálattal vettük a volt szerkesztő ur visszaléptet, j annálinkább, mivel a „Nyíri Közlöny“ szerkesztése j szakavatott kezeket igényel, e nélkül pedig nincs jövője. — A nyíregyházi dalárda folyó hó 25- kéu a nagy vendéglő termében táncz vigalom mai egy­bekötött dalestélyt rendez, óhajtandó, hogy ezen szel­1 lemképző mulatságba minél számosabb pártoló közön- | ség résztvegven, s a dalárda előadását pedig siker j i koronázza! | _ Nyíregyházán t. hó 22-éu a debreczeni j vonat midőn az átjárónál robogott, Kovács nevű gaz- 5 dálkodó, a vasúti őr tiltakozása daczára is, szekéré- j vei átakart hajtani, s az egyik sorompót kocsisával j kinyittatván : azonnal hajtatott által s szekere már a | sínek közepén volt, de az idő rövid lévén, hogy ko­csissá a másik sorompót is kinyithassa, a mozdony j vörös szemei pedig nagyon látszottak : szekeréről j hirtelen leugrott s éles késével a szerszámokat elvág- j ván, lovait szerencsésen kimenté, szekere pedig a j szó szoros értelmébe véve darabokra tört. Ez aztán t szabolcsi lélekjelenlét ! A mozdonynak nem lett semmi baja, hanem azért mások példájára, az igazgatóságnak nem ártana az ilyen urakat keményen megbüntetni. — Ki látott sárfolyát s beugáliai világi tást? A ki nem látott az utazzék a délutáni vonattal Nyíregyházára, s ott feltalálja ezt. De különösen a „Szarvas“ csapszéknél, hol e sorok írója szemtanúja volt, midőn két nyíregyházi fiaker, (azaz csak taliga) dűlt fel, szerencsére csak ládával megrakodva, mert itt valóban veszedelmes járni, hozzájárulván még a világítás is. Nem tudnának ezen a városatyák segí­teni ? vagy ez is addig fog maradni, mig az uj ven­déglő felépül ? Mi pedig a világítást illeti, miért nem égnek lámpák ? talán ismét befagytak a javított nyír­egyházi utczai petroleumoslámpák, mint januárba? JB r testté#. Az 1870-dik évi XLIi. törvényezikkely értelmében ujonau szervezendő városi bizottság, (képviselőtestület) felerészben h törvényhatóság területén legtöbb egyenes \ államadót fizető honpolgárokból állván, ezen bizottsági tagok névjegyzékének öszszeállitásával í. évi 209. sz. köz­gyűlési végzés folytán küldöttség bízatott meg. Hogy a városi lakosok közül azok, a kik ezen név­jegyzékbe való felvételre jogosítva vannak, vagy a kik az adó kétszeres beszámításának kedvezményében részesülni kívánnak, az errenézve megkivántató kellékekről magok­nak bővebb ismeretet szerezhessenek: az elől említett törvényezikkelynek ide vonatkozó pontjai ezennel közzé tétetnek. MM. Fejezet. A törvényhatósági bizottságról. 19. §. A bizottság áll felerészben a törvényhatóság területén legtöbb egyenes államadót fizető azon nagykorú honpolgárokból, kik országgyűlési képviselő választásra jogosítva vannak; hason fele részben pedig a válesztó kö­zönség választottjaiból. 20. §. Bizottsági tag átalában nem lehet: a) a ki írni és olvasni nem tud; b) a ki a törvényhatóság területén legalább két év óta nem bir, vagy ugyanannyi idő óta ott nem lakik és adót nem fizet. c) a ki a törvényhatóság közjavadalmait haszonbéri vagy a törvényhatósággal más számadási viszonyban áll. 23. §. A sorrend megállapításánál csak a törvényha­tóság területén fekvő ingatlan vagyon s a törvényhatóság területén élvezett jövedelem összes egyenes államadója és a személyes kereseti adó vétetik számításba; továbbá az állami, felekezeti, községi és magán tanintézetek tanárai( a tudományos akadémiák tagjai, a folyóirat és lapszer­kesztők, a lelkészek, az ipar- és kereskedelmi kamarák bel- és kültagjai, úgy szintén a magyar államban érvényes oklevéllel ellátott tudorok, ügyvédek, orvosok, mérnökök, gyógyszerészek, sebészek bányászok, erdészek és gazda­tiszteknek összes egyenes államadója kétszeresen szá- mittatik. A férj vagy atya államadójába a nő valamint kiskorú gyermekek álíamadója is beszámítandó, ha a nőnek vagy a kiskorú gyermekeknek vagyonát kezeli stb. 24. §. Azok, a kik a 23. §. kedvezményét igénybe venni kívánják, az ülések tartama alatt az igazoló választ. niány előtt szóval vagy Írásban jelentkezni, s jogosultsá­gukat igazolni kötelesek. A ki nem jelentkezett, vagy jogosultságát igazolni nem tudja, az adó kétszeres beszámításának kedvezményé­től azon egy alkalomra elesik.“ Ezeknek előre bocsátásával figyelmeztetik a lakos­ság. hogy a legtöbb adót fizetők névjegyzékének össze­állítására nézve a kellő intézkedés megtétetett; továbbá, hogy ezen uévjegyzék a városház nagy tanácstermében •— mindenki általi megtekinthetés végett •— kitétetik, s az a ki abban fel nein vétetett valamint az is, a ki a 23. $. kedvezményét igénybe venni kívánja, a névjegyzéknek e tekintetbeni megigazitásáért f. évi deczember 3-4. 5. napjain a uagytanácsteremben üléseit nyilvánosan tartandó küldöttség előtt szóval vagy Írásban jelentkezhetik; ké­sőbbi felszólamlásnak hely nem adathatván. Kelt Debreczenbcn, 1871. november 20. Simonffy Mmres Pap Perencz. főkapitány, mint küld. elnök. küldött, jegyző. Felelős szerkesztő : ilj. Csáthy Károly.

Next

/
Oldalképek
Tartalom