Tiszavidék, 1869 (3. évfolyam, 1-51. szám)
1869-08-15 / 33. szám
in. Uj évfolyam. 33. szám. Szerkesztői és kiadó iroda: NYÍREGYHÁZÁN, Piacz-utcza a Komló melletti házban. Bérmentetlen levelek* el nem fogadtatnak. Nyílt tér alatt minden, háromhaaábos garmondsor 25 kr. és 30 kr. bélyegdij. Vasárnap, augusztus 15. 1869. ■ minden öthasá- ■ri igtat,ásónál élyegdij 30kr. Előfizethetni Nyíregyházán a kiadó-hivatalban és ifj. Csáthy Károly nyíregyházi és debreczeni könyvkereskedéseiben. . .-A.-Ujhely- ben Lőwy A. könyvkereskedésében, Bereghszászban Csaudcr Mórnál, hol egyszersmind hirdetések is felvétetnek. Nyíregyháza, auguszt. 14. (L.) Egész Európában alig van egy országnak oly áldott földe, mint Magyarországnak s mi magyarok még is szegények, a nélkülözésektől majdnem legjobban körülhálózva vágyunk. Nemzetgazdászatunk ugyan újabb időben örvendtes lendületet nyert, sok részben kielégítő lenne iparfejlődésünk is, de a köznép mégis szegény, előtte egész halmaza áll a bajoknak. Alig tévedünk, ha e válságos helyzet okát ama balkörülményben lenni állítjuk, melyszerint a mi köznépünk még mindig, a sok esek ben roszul fizető bizalmatlansági alapokon állva, némely oly dolgok és intézmények iránt is méltatlan előítélettel viseltetik, melyek — a mindennapi tapasztalás szerint--már országokat emeltek ki a tönk- rejutás örvényéből. Ily intézetek — melyek napjainkban is köznépünk részéről a kimagyarázhatlan merev közöny, mi több elvetéssel találkoznak: a tűz-, jég ellen s életbiztosító intézetek. Nagyon sokan vannak kik — elég tévesen — háttérbe szorítva az előrelátó ész által javaslatba vett tanácsokat, házaik s ingó vagyonuk megőrzését egyedül az Ur Istenre bizva, nyugodtan állanak a legsiralmasabb lehetőségekkel is szemben, mondván : ha az Isten rám akarja mérni ostorát, hiába minden ellenőrzés. A gondviselésnek épen nem telik öröme a mi jajainkban, de azért adatott az ész, hogy használjuk azt. Az ember földi sorsát egy magasabb kéz intézi, a jövő fátyla senki előtt nincs feltárva : megtörténhetik tehát, hogy a legjobb módos gazda, ki hosszú éveken át hulló verejtékével szerezte becsületes vagyonát, ha azt biztosítani könnyelműn elmulasztja, egy reggel csak arra ébred, hogy semmije nincs s mint földönfutó a koldustarisznyát akaszthatja nyakába. Bezzeg jó volna most, ha okulva az el- számlálhatlanul sok eseteken, biztosítva lett volna vagyona; meg lenne a mentődeszka, mely őt s övéit a nyomortengeréből mentené ki. Városunkban sok a szégény ember, kinek összes vagyonát háza, vagy nehány asz- tag búza teszi; siessen az ily gazda mielőbb a biztosítással, nehogy a halgatást keserű bánat kövesse. Az élet biztosítás szintén oly dolog, mely nem a legjobban hangzik a mi köznépünk fülében. Pedig ez a legjobb takarékpénztár, mely a koporsóink körül álló árváink számára a mindennapi kenyeret biztosítja. Tekintsünk példakép egy középosztályu gazdát; az általános tapasztalat szerint napokat élünk, midőn a birtokszerzés s va- gyongyarapitás a lehető legnagyobb feladat lett, mert a különoldalu országos és családi idült bajok folytán pangásba ment kereseti jövedék maximuma alig képes a napi maradliatlanul szükségesek kiállítását is eredményezni s a legszigorúbb beosztás kell oda, hogy egy gazda mai nap adósság csinálás nélkül családjával beusületesen megélhessen s ha ily helyzetben hirtelen egyik vagy másik szülő elhal, mi vár a gyermekekre, mi az árvák jövője, ha sem az elhalt szülők sem ők biztosítva nem voltak ? Nyomor, testi és szellemi eltörpülés. Azon derék férfiak, kik a társadalmi élet bukásának elhárítására hivatvák, különféle intézményeket gondoltak ki, hogy az emberek terhe könnyittessék, hogy a keserű ürömpohárba, örömeseppek is vegyüljenek. Ily üdvös intézmények az életbiztositá- sok, midőn a családapa vagy magát, vagy gyermekeit biztosítja, hogy a bekövetkezhető halálesetre legyen hova fordulni. Hány szegény árva áldotta már ez üdvös intézményt, kik nélküle, a szívtelen rokonoktól eltaszitva, az ínség gyermekeivé lettek volna. Ha valamit, úgy főleg az életbiztosítást ajánljuk mindenkinek különös figyelmébe; mert a végórában a haldoklás kínjai közt is vigaszt ad az az embernek, ha biztosan tudja, hogy hátrahagyott kedvesei nem lesznek kénytelenek más ajtaja előtt kenyeret koldulni. Közit épülik közt eláradt bajt isiiként lehetne Kesziüiteíai. Minden rosznak keletkezésében kell eleit venni, mig orvosolkatlanná nem válik. Ezért Dicsérendő a kormányoknak ama bölcs intézkedésük, hogy a ragályos betegségek megállítására zárlatot rendelnek, felügyelőket neveznek : inig sokszor ezek által hatályosan eleje is vétetik a rosznak, sok gonosznak. Nem lenne e üdvös azért a szabadsága miatt ön vesztére siető köznépünknek szabadságát korlátozni a kormánynak, mely anyagi és erkölcsi veszte lélé gyorsan viszi, s mely miatt az egész senyved : sőt nemze- dékről-nemzedékre veszélyesebb rohamokban tör kiV A kik a köznép közt laknak, látván ezeket naponkint nagyobb-nagyob mérvben kifejleni; tehetetlenségükben csak fájó érzetet emelnek; de fékezésére semmit sem tehetnek sem tettel, mert nincs hatalmak, sem tanácscsal, mert az elhangzik — meg nem fékezhetik. Kisértsük meg azért, — ha csak gyenge vonásokkal is, — rajzolni, miként lehetne segíteni a bajon?! azonban. Mondjuk el először egyenkint a bajnak okait. írjuk le népünk köz rósz szokásait : élet módjukat, mik ugyan nem újak; de már ma az elfajulásnak fokozódott nagyságában veszélyesekké váltak : Minő a korcsmá.zás. Lakadalmaskodás. Temetkezés. Téli esték vagy fonó házak. Ezekre fordítja ma köznépünk minden figyelmét, minden idejét, minden vagyonát, minden erkölcsét. Ezen tényezőknek tékozlott vesztegetése feltartózbatlanul viszi elsülyedéséhez. I. A korcsma az a mely a legkisebb helységben is meg volt, hol a munkás népnek erősitő-itala tartatott, pénzért kiszolgáltattatott. A magyar né]) áldomást ivott eleitől fogva: iszik ma is. Már pedig italt nem tarthatott minden ember: igy kellett lenni olyan helynek, olyan egyénnek, —• ki mérsékelt árért — e szükségletről gondoskodjék Eleinte itt csak kiszolgáltatott : Ma pedig ez egy veszélyes ingerrel kecsegtető bünbarlangá lett; hol a szánandó és magáról megfeledkezett ember mcgfngatván. csak akkor szabadul ki, midőn már nincsen rajta sem erkölcsiségnck ékes palástja, sem mezítelenségét elfedő öltözéke. Itt romlanak az apák, itt romlanak a fiák. Köz szokás, hogy az ifjak 16-ilt években leginkább legényekké lesznek, és társaik által feliittetnek : ez pedig igy történik. Vasárnap délután minden legény és ifjú összegyűl a korcsma előtt; be várják mig az apák is össze gyülekeznek, és akkor veszi kezdetét az ünnepély, kikiáltják a 16 éves ifjúnak, s ha több vau sorrendel mindenik- nek nevét, és megcsapják, s ezzel legényé van avatva : Ha némelyik érzékenyen veszi, ott vau a biztató apa : „Ne félj fiam nem halsz meg alatta, igy volt ez koromban is.“ Elvégződvén a műtétéi, a felüttetett legények parancsolnak pálinkát; nem a mennyi elég; hanem ki mennyit bir magába tölteni : van pénz, nincs pénz, az apa fiáért jót áll : ezt pedigjól érti a dupla krétájus addig isznak, addig húzalkodnak mig a különben is dühösségre fokozó — pálinka megtévén hatását : •—• a felavatott legénynek is erejűket mutatni akarván, nem nézik testvért, apát, barátot : — oly általános vérengzéssé fejük, melynek csak az általános kimerültség vet véget, és a késő éj : Ekkor ki hogy tud haza tántorog; de a keresztre érdemes vitézek ott maradnak a korcsmában, kivált az uj legények vitéz tetteikről beszélgetve, isznak, nem isznak, •— azért nő a rovás. És az apa által felszabadított — az apai vagyonra — ez naptól fogva szabadon iszik és itat. Ezt fékezni nincs ki, pedig falu helyen ez kivált nyári vasárnapokon igy történik. Csak egy esetet mondanék el, — mi a többit képviseli : és ez czáfolhatlanul igaz. II. A lakadalmaskodás. Ha egy ifjú pár eljegyeztetett. ha egy gyermek született, ha valaki meghalt, azt mondták rá, hogy a pap zsebjébe került : Ma pedig ez másként van : ma a korcsmáros zsebjébe került. Csak ezelőtt 20 évvel is valóban egy élvezetes ünnepiesség volt köznépünknél a lakadalmaskodás : ma pedig az esküvő előtti napon elkezdődnek féktelen ivás, zavart lárma és kicsapongások közt. — Az esküvő napján ha vannak is menyegzői hivatalnokok, — nincs meg a példái rend, — alig akad egy menyegző, hogy az esketés délig megtörténjék és józan arezot alig látni. Óh vágynak kivételek is! — Úgy folytatják éjjel és nappal örökös ivás és ordítás közt egész héten : jobb érzésű kerüli, mert nem talál tiszteletet, nem megkülönböztetést : borzasztó látvány ma egy közönséges lakadalom! satb. (Folyt, köv.) Fest, auguszt. 13. (A bajos levélírás. — A Fiabon moi-te. — A színház. — Kőmíves. — Neue Welt. — Margitsziget. — Császárfürdői bál. •— 31! R. meleg. — Krakau. — Égj- apáczahistória. — Pest és Paris rokonsága. Jelen körülmények között levelet Írni nem a legcsekélyebb feladatok egyike, nem csekély először is azon roppant trapicus meleg miatt, mely az embert mindennemű munkára, tehát a levélírásra is képtelenné, teszi, a hévmérő 34—36° R. meleget mutat; másodszor az úgynevezett tárca-anyag teljesen hiányzik, a haute voice leginkááb fürdőkben tartózkodik s igy a clironique scandaleuse-böl mitsem tudunk felmutatni; a honatyák is legnagyobbrészt vidékve rándulván, a mulattatónak is igen nagy szükiben vagyunk, szóval a saison olyan morte, hogy már morte-bb nem is lehetne; egy franczia iró azt módja: „unalmas, mint egy academiai ülés“; de meg vagyok győződve, hogy ha julius hóban Pesten tartózkodik vala. sokkal hatályosabban fejezhette volna ki az unalmat: és valóban felsül az, ki most hozzánk jő azon szándékból, hogy mulasson, mert elvonva attól, hogy például a nemzeti színházban színész s közönség egyaránt ásitozik, a német fabódé — no de erről hallgatni szoktam, s hallgatok jelenleg is, — alig van hely, hol az ember kedélyesen mulathatna; a városliget egyik járatlan helyén magyar színi társulat működik Kőmives vezénylete alatt, ki nem hirdeté sem eljövetelét, sem előadásainak kezdetét s a látogató közönség száma után Ítélve még most sem látszik ittlétéről értesültnek lenni; különben is K. társulata épenséggel nincs arra hivatva, hogy a szunnyadozó magyar Thaliát uj életre serkentse; egyéb részletekbe nem bocsátkozhatom „de comoediantibus nil, nisi bene“ elvnél fogva. Nem hagyhatom ez alkalommal említés nélkül a — különösen vidékiek által látogatott — „Neue Welt“ czimü helységet, melynek caracteristicus elemei röviden véve : rósz étel. ital ditt, ár szerfölött nagy — ennyi a test felüditcsére szolgál, szellemi élvezetülpedig Mademoiselle Antoinette (már huzamosb idő óta) lehető legszemtelenebb gesticulacióival gyönyörködteti a közönséget, azért mondom gesticulacióival, mivel chansonjaiból a hallgatók 9—10-ed része szót sem ért; helyesen jegyűé meg valaki, hogy inkább „alte Welt“-nek kellett volna elnevezni, s nagyon szomorú volna ha az uj világ ily alakot venne fel; inár azon körülmény is igazolja a főváros kétségbeesett unalmas helyzetét, hogy oda tömegesen kirándul, holott az ízlésével koransem egyezik. Uj még általam eddig érintetlenül maradt mulatóhely : a Margitsziget; a nyájas olvasó ne tulajdonítsa kizárólag gáncsoló kedvemnek, ha itt is igen sok árnyoldalt kénytelcnittetek emlitcui, mert igaz, hogy néhány év múlva egyike lesz a leggyönyörűbb mulatóhelyeknek, de ma még arra fejletlen; csupa épülőben levő ház (kész egy sincs) — az az artési kutak építése okozza, hogy az embernek folyton deszkák és köveit között kell balancirozni, összesen két kis hajó Nádor és Klotilde szállítja a nagyszámú közönséget, miből természetesen a verekedés és tolakodás el nem maradhat, annyival is inkább, mivel rendőr alig található; hihetőleg úgy vélekednek az illetők : addig mig eldöntve nincs Pest-Buda v. Pestmegyeé a sziget, addig üssék be orrukat es bukjanak a vízbe ha tetszik. Hanem a mi jó nincs — az még lehet s reméljük is — Yis á vis van a Császár
