Nyír, 1868 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1868-11-21 / 47. szám

ki izraelita congressusra a képviselő-választás Nyíregyházán.

Sichermann Jakab a haladó és Spiro S. az orthodox párt választói c hó 1 i-én délután gyűltek ösz- sze városunkban. A Sichermann párt- ; beliek este zeneszó mellett fáklyás menetet rendeztek és városunk polgármesterét megtisztelek, hol Bleuer Mór egy velős alkalmi beszédet tartott. — Ezután kezdődött a bankett, hol vig poharazás közt a jövő nap tendői felett folyt a vitatkozás. Az ellen, illetőleg orthodox pártbeliek is bejárták a város utczáit — de nem zeneszóval, hanem illuminált fővel — kiabálva : „éljen Spiró! zsidó követünk.“

Másnap reggel mindkét pártbeliek — külön-külön helyen — reggeliztek. A Sichermann pártbeliek köz- zül egy bátorságot vett magának az ellen táborba menni, de meg is adta az árát vakmerőségének, mert kétfe- lől megtámadva, saljával majd meg- fojtatott, oda nem számitva az ridegeket, melyeket kidobatása alkalmával kapott jóremény fejében.

Kilencz órakor előbb a Spiro párt nagy éljen kiáltások között és zászlók lobogtatással, később a Sicher- : mann párt zeneszó mellett vonult be a városház udvarára, mindkét párt igen csendesen és szépen viselte ma! gfU‘

A választási bizottsági elnök egy beszéddel nyitá meg a választást, mire a választási szabályok felolvastattak; ezek után kezdődött a szavazás és minden választó oda nyújtván igazoló jegyét, de a szép rend egyszerre megzavartatván azáltal, hogy egy polgári izraelita, kinek igazolási jegye nem " volt, szavazni akart; mire egy kis vita keletkezett, mindenki a vitára ügyelt.

Ezen szünetet egy nehány fiatal felhasználta és feldöntötte a bizottság- asztalát, a jegyzőkönyvet és begyült szavazási jegyeket széttépték, és kész volt a verekedés veszekedés ugyany- nyira, hogy a bizottság kénytelen volt katonaságot kérni, mely azonnal ott termett és hclyreállitá a csendet. A csend beálltával jegyzőkönyv és igaTÁRCZA.

1’ e síi levél.

((Szégeny Pest. — Egy viharos akadémiai ülés. — A delegátusok. — Omnibus. — Egy soroksári kirándulás. — Girardin rokona. — Rotter Irma. — Korteskedés).

Szegény L’est! Szegény Pest!... valóban e szívből eredő sóhajjal kell levelemet kezdenem, végig gondolkodván azon számtalan belzavar fölött, mely egy év óta háborgatja fővárosunkat ; először elmegy a városkapitány marad csak polgármester, óriási perlekedések után visszanyeri a kapitányt elmegy a polgár-mester; szerencsénkre Sereghi indítványa, melyszerint az egész képviselő testület kövesse a polgár- mester példáját, megbukván, a zavaros ügy el volt intézve, midőn egyszerre egy 2000 aláírással ellátott petitiót nyújtanak be a képvi- selőháznál, melynek tartalma; hogy a főpolgármesteri hivatalt egész uj választás által kell betölteni. Csoda tehát, ha Pest szomorú képet vág? valóban nem.

A legtoutosabb események közzé a múlt hétfői akadémiai gyűlés tartozik, melyben dr. Akin K. levelező tag tartá székfoglaló beszédét; a tagok nagy számmal jelentek meg hírlapok és könyvekkel ellátva, melyeket az unalmas ülések alatt olvasgatni szokták: de bezzeg félre tették azokat, midőn Akin elkezdő villámait szórni először is a cultusminíszter ellen, roszalván annak működéseit respective nem működéseit midőn panaszkodék, hogy a magyar egyetemi tanárok, egy fiatal kivételével nem bírnak a kor igényeinek megfelelő képességgel, hogy nincs csillagdánk, holott Peruban is van hogy a m. t. társaság a könyvtárra évenkint ezer forintot költ, mig ellenben a franczia például a napsugarainak megvizsgálására 27.000 frankot ád. Befejezvén beszédét, melyet inkább prédikácziónak nevezhetünk. Greguss Ág., Bal- lagi M„ de különösen Rónay J., czát'olgatták állításait, s azt ajánlottak hogy e prédikáczió ne

zoló-jegyek hiányában a szavazást folytatni nem lehetett, mire elnök a gyűlést feloszlatta. Szóval Nyíregyházán a választás nem ment végbe.

Nyii'í'alombok.

XXV.

(Több a bor az elégnél. Aligha, — miután itt a képviselő választás. Ki a vivát? Felfordultvilág. Hordók és családok veszedelme. Mi gondja rá az újságírónak? Egy furfangos missiona- riiis lefüleli urambátyámat és az atyafiakat. Paripa és nyak, — az utóbbi nem sokat ér.)

A „bor-ág“ a nyár tropikus hősége daczára is oly dús termést árasztott ez évben, hogy a temérdek bortól — pinczéinjc szerény bordó — létszámára gondolva — majdnem komolyan megijedtünk. Talán bizony az a venyige összebeszélt a bodnárokkal s számukra Ígérkezett jó „g’scliaft“-et szerezni; vagy azt akarta beigazolni, hogy terem ő kegyelme a „Hoib- renck“ mivelés nélkül is; vagy talán megunta már hallgatni modern „Falstaffok“ és „piros hajnalorru Orbánok“ nagy szomoruságos ama kántilénáját :

Száraz kút a gégém csapja,

Süti a szomjúság napja ;

Még meggyül,

Ha rá lior-esö nem hűl, —

ki tudná ezért-e, miért-e, elég a hozzá, van borunk quantum belénk fér, quantum satis, sőt még ennél is több valamivel...

— Micsoda? Több? Lassan a testtel ! Hát a nem sokára bekövetkező képviselő-választások mit vétettek ?

— Igaz biz a! És ezt teljesen elfeledtük! De már igy revokálunk, s ezennel ünnepélyesen visszavonjuk fentebbi tulmerész állításunkat, mintha az idei bő bortermés elégséges lenne a kert alatt álló nagyszerű alkotmányos ünepekre és hétköznapokra. Qui vivra, verra!

* *

*

„Ki a vivát ? Kire szavazzunk ? Kit válasszunk képviselőül ?“ már is e kérdések hangoznál! — habár még csak szórványosan — napjainkban; pedig az ujbor (már tudniillik az a „karczos vinkó“) még csak némileg is alig tisztult meg. Hátba majd közelebb jutunk a választási határnaphoz, s a szőlőnedü is élvezhetőbbé válik, mennyivel nagyobb mérvben és zajjal szerepelnek e kérdések perzsaszőnyeges salo- nokban és fakilincses kunyhókban, vendéglőkben és tabernákban sertéstorokban és névestéken ! Mig nem aztán az utolsó napokban minden más kérdés elhallgat és háttérbe vonul mellettök, — perlekedő felek kibékülnek, haragosak összecsó- kolódznak, testvérek meghidegülnek, kebelbará- tok düellálnak, Adóniszok elhanyagolják imá- dottaikat, Iíomeók és Júliák meghasonlanak, diákok félredobják a könyvet és kalamust, a nők nem ócsárolják egymás toilettejét, a börze nép- telen, a templomok üresek, az italmérő helyek színig telvék, a „pitykés. ujjasnak “ nagy az ő becsülete, a „bugyogó“ és „qúotakalap“ megkapja (persze csak „ad hoc“) az „urlaubspasst,“

nyomassák ki mit többen ellenezték, mivel az alapszabályokkal elenkezik, de Akin saját kérelmére, ki ezt azon érvvel is támogató, hogy ez csak egy későbbi értekezés bevezetése az ajánlat határozata lön emelve. E beszéd fölötte kellemetlenül érülté a tagokat mivel Akin a tüdős társaságot, mely őt tagjául fogadta, mint iskolás gyermeket leczkézett, szemére lobbant- ván hogy sok nem tudós, ergo tudatlan tagja van ; de hiába nem lehet mindenki — dr. Akin.

A gyűlés befejeztével a jegyző felolvasó Beust levelét, melyben köszönetét nyilvánító a fölött, hogy a kis terem a delegácziónak átengedtetett.

El fognak tehát mégis jönni azok a német delegátusok, már igazán kiváncsi vagyok, mint fognak az urak bámulni ha pl. látni fogják a vendéglőben, hogy az étlapon nem csak gulyás és paprikás, hanem más étel is van, hogy már nekünk is vannak lóvasutak, hogy házaink, utczáinlc ép oly tiszták mint Bécsben, hogy nálunk továbbá minden részvénytársulatokon van alapítva, hogy már legközelebb egy „Részvény- társulat alakítására szolgáló eszmék részvény- társulat“-unk is lesz a mi pedig még nekik sincs, hogy végre omnibusaink sokkal több kényelemmel, sokkal több elegantiával vannak berendezve, mint az övéik. Csak úgy ne járjanak az omnibusokkal, mint egy vidéki ismerősöm, ki restelvén egy negyed órai sétát gyalog hátratenni, omnibusba ült, mely őt azonban Soroksárra vitte, hol rémülésére, vette észre, hogy mindenütt inkább van, csak ott nem, a hol sajátkép lenni akar, de ez semmi se volt azon nagyszerű meglepetéshez képest, melyet tározójának távolléte okozott, Soroksáron garas pénz nélkül lenni! ez valami különös élvezet lehet. Szegény ismerősöm végre kénytelen volt a kon- dukteur felebaráti szeretethez folyamodni, hogy szállítsa haza a vitelbér elöleges lefizetése nél- zetése nélkül, kiszállván megesküdott többé om- nibusba be nem ülni. Meghiszem neki. Csak valami delegátussal ne történjék ilyesmi például „Pater Greuterrel“ kiilümben mindjárt elbeszéli hogy mily istentelen barbar a magyar. Hát ahhoz mit szólnak a német urak hogy Girardin

a nagyságok mind mind demokraták, jelszó : „a nép szava Isten szava,“ —• szóval igazi „felfordult világ,“ mig nem aztán valahára elérkezik a válságos nap, mely határozott választ ád a hosszasan és makacs szívóssággal vitatott kérdésre — „ki a vivát?“

Hanem addig sok hordó beadja a kulcsot.

Beadja? De be is adta már. Mert annyi bizonyos, hogy Bikkmakki uram ő kegyelme pinczéje már eddig is háromszor ürült ki, és ugyanannyiszor lön újból felszerelve... No azt meg mindenki tudja hogy Dreifusz ő nagysága már az Érmelléket is megjárta borért, miután e vidéken többet nem kapott... Hát még a többi nyilvános és titkos követjelölt mit vétett? Ba- karfi, Pölöskei, Szamosi és a jó ég tudná : hány még ? Hiszen mióta a mostani majoritás felfedezte és utilizálja ama varázsigének : „szavazzunk!“ csodás horderejét, miért nem lehetne akár Piti Palkó öcsénk is képviselő ? Aztán meg, ha 70—80 éve egyszerű kézművesekből, pinczérekböl, pórfiukból hatalmas tábornokok, maréchall-ok sőt fejedelmek is válhattak, miért nem nőhetné ki magát egy iskola végzett, czi- vilisált egyén a „magas politikai“ vezér szónokává, az országgyűlés tevékeny és intéző szellemévé ?... Az igaz, hogy az ilyen merész röptű ámbitiók, nem csak a hordókat, hanem a családokat is igen gyakran ruinálják, s maholnap „más faj áll a négy folyam partjára“ ... de hát mi közöd neked ehez jámbor ujságiró ? Jobbra át! és mesélj tovább... vess bukfenczet, mulattasd a nagy érdemű publikumot!

* *

*

—■ Apropos kedves uram bátyám! tudja-e hogy miután a többiek visszaléptek, csak bárom követjelöltünk van ?

—■ Hallottam, mordult vissza urambátyám.

ügy reményiem azt is fogja tudni, hogy „mi“ leszünk győztesek ?

— Lassan a testtel! „Mi“ is ott leszünk.

— Legyen ... egy-két fecske nem csinál még nyarat.

— Egy-két fecske ? De öcsém ! nincs neked annyi „embered“ mint nekem.

— Lehet... hanem azért csak kocczant velem drága kedves urambátyám, úgy is régen kocczantottunk... a kedves Piroskája lakadal- mában.

— No ördögadta fiúja! hát csak kocczan- tok veled, a miért akkor a lányokat megtánczol- tattad ... azóta is mindig emlegetnek...

— Engem ? emlegetnek ? kedves egyetlen egy jó bátyám! Ugy-e az én kedves Mariskám az én szivem Juiiskám ? Kncczantsunk érettök, a szeretetve az imádásra méltó lánykákért...

.. Az ármányos Guszti aztán addig kocz- czantgatott a vén kérges „szittyával“, mig gyöngéd apai szivén fogva 's holmi „jegygyűrűt“ is emlegetve szerencsésen átrántotta Bikkmakki táborába, s e „jó fogás“ után azonnal más „vad“ után siet az **i vendéglőből...

— Hová hová édes atyámfiai ily estének idején ?-— Megyünk át a nagyságos úrhoz. Oda izent hozzánk a kerülőjétől, s a „falu“ minket küldött „dépucióba“. Tudja az ifjú ur, követválasztás lesz maholnap s aztán ilyenkor a szegény ember nagy becsben van.

— Már édes véreim ! nem látom át hogy miképen volna nagy becsületük kegyelmeteknek Dreifusz uram előtt, ha még nem is valami tisztességes úri embert küld hozzájok, hanem a kerülőjét! Egy rósz kerülőt ilyen előkelő és érEmil egyik nőrokona, ki egész lélekkel a színészetnek szentelte magát, oly előérzettel viseltetik a magyar nemzet iránt, hogy nyelvét elsajátítván, jövő hó végén a budai népszínházban fog fölópni. az első próba — mint mondják — remekül sikerült hogy miért Budán és nem Pesten azt nem tudjuk, de azt igenis jól hogy Molnár ritka képességgel biró szinigaz- gató, s hogy mégsem kap szubventiót, annak

okát tudja a —

............ A nemzeti színházban

R

otter J. balette-tánczosnő vendégszerepel a közönség tetszéssel fogadja annál is inkább mi- - vei csak ritkán van alkalma balettet látni noha van nehány igen jó erő mint Campilli, Róka urak Lövey, Peleky k. a. és mások.

A korteskedés a legújabb polgárok részéről nagy mérvben foly, (sőt mikorára levelemet a t. szerkesztőség megkapja már vége is lesz). ■ Általában a zsidók oly kitünően viselik magu- gukat a korteskedésben, mintha csak Mózes születése óta mást nem is tettek volna mint : képviselőket választani.

Sajkay Béla.

Nagy idők apró történetei.

Képek az 1848/<>-ki szababságharczból

Gyöngyösy Sámueltől.

(Folytatás.)

Bélának — mert igy hívták a halvány ifjút — igen jó, leedélyes édesatyja volt, a ki mivel azon régi barátságos magyar vendégszerető táblabirák közzé tartozott, kik mindenkit öcsémnek neveztek, átalában Laczi bácsi név alatt volt ismeretes, nagyon megütközött Béla fia előadásán.

„Azt a fűit megöli a bánat, — monda Laczi bácsi szeretett élete párjának — mindennap haloványabb, mindennap szomorúbb, én nagyon féltem, ugyanazért én nem is bánnám ha valamiképen be tudnám soroztatni.“

„Ugyan az Isten szerelméért mit gondolsz öregem, azt a gyereket elbocsátani, hiszen az első ágyúgolyó szele menten leütné?!“

denies választó polgártársakhoz ! Ilát nem tudott „őkeme“ maga menni ilyen okos és világlátott emberekhez ! ő, kinek itt jóformán „se országa se hazája ?“ Szégyen gyalázat! No de hát csak menjenek,... pedig én meg épen kegyetekhez akartam átrándulni, mint követe és megbízottja Bikkmakki bátyámnak, hogy estére egy kis barátságos találkozásra hivjam.

— Köszönjük uram! de már csak elmegyünk ő nagyságához...

— A mint tetszik atyámfiai! Majd szívesen látja az a vén zsebrák „dohos“ borral és „bivaly“ pecsenyével... épen ma „esett-el“ vagy kettő ... abból lesz a „trakta“ ...

... Az „atyafiak“ összenéznek,... pár szót váltanak... azután kezet fognak Guszti barátunkkal, s ígérik hogy estére az egész „falu“ elmegy Bikkmakki úrhoz. Majd bizony! a világ minden kincséért sem vennék fel, hogy őket is azzal gúnyolják, mivel három éve a girgácziai választókat vérig boszantották, hogy jóllaktak „eset bivalykussal“.

El is ment az egész „falu“, s midőn a „kastély“ udvarába a jelentékeny számú választók bevonultak, Bikkmakki ur öröm sugárzó arczczal sugá Gusztinak.

•— Öcsém, ha megválasztanak, legjobb paripám a tiéd.

— És én nyakamat teszem rá, hogy megválasztják kedves bátyámat.

... Nagyon könnyen teszi nyakát kocz- kára... jele hogy igen keveset ér...

Z. Y.

LEVELEZÉSEK.

ICis-Várda, 1868. nov. 18. Az izr. congres- susrai képviselő-választást megelőzőleg két párt jelöltje állott szemben, Rotliféld Ábrahám kis-várdai, és Rochlitz Márton mogyorósi lakosok személyében. 17-én este azonban a helybeli főrabbi Weinberger Izsák is fellépett. — A választás reggelén mindhárom párt emberei szokatlan érdekkel gyülekeztek a pia- ezon, — hol a kereskedések és házak ablakai megteltek kiváncsi szemlélőkkel. — A számból azonban még az eredményt következtetni nem lehetett; legjelentékenyebbnek Rochlitz pártja mutatkozott, már csak azért is mert az intelligensebb rész képviselte. Lovakon zászlós ifjak vezették a számos — választókkal telt szekérsorokat.

Délelőtt 11 óra körül megindult a választmány a törvényes bizonyság kíséretében a kirendelt katonai fedezettel a választás színhelyére a vásártérre;—-hol a választást megelőzőleg oly heves viták voltak, s a kortesfogások annyira igénybe vétettek, hogy a katonai erő gátolta csak meg a békés lefolyást akadályozó összeütközést. A bárom párt külön össze- tömörülvén, a legnagyobb szám Rochlitz jelvényeit viselte, midőn azonban elnök a választókat felhívta, s a szavazás tettlegesittetett volna, a Rothfeld párt, látva bukását, a helybeli főrabbi részére f u s s i ó t csinált, s e tény által a Rochlitz derék pártjának győzelme hajótörést szenvedett, s a mint tudom 65 szótöbbség volt.

Hogy mi vezette a Rothfeld pártot a fu- sióra, indokolni annál kevésbbé lehet, mert a rabbi és Rothfeld elvre nézve különbözők, de ha ez nem állna is : még akkor is egy rövid h óra alatt a jelölt lemondása nélkül a főkorteseknek ily csúnya komaediát játszani a választóikkal alig szabad, főkép akkor : midőn elvek vannak kérdésben.

„Könnyű neked beszélni, ■— válaszola az öreg ur — mit tudod te hogy mi az a haza- szeretet; érted is te hogy mi az, mikor a hazát veszély fenyegeti és az ember nem mehet védelmére, hej asszony nagy lelki fájdalom az ! én már túl vagyok az ötvenen, és mégis nem állok jót magamért, hogy valami öreg csapatba be nem állok! No most az egyszer annyi mint kétszer-kettő négy, a fin elmegyen, magam viszem- be, és ha be nem akarják venni, majd csinálok valamit.“

„Jaj Istenem, én édes Istenem I Kedves gyermekem, liát azért hoztalak a világra, hogy a ráczok, horvátok összeapritsanak?!“ — monda keservesen siránkozva a mama.

„Asszony, ne hozz ki béketürésemből pi- lyergéseddel, a mit megmondtam, megmondtam; a fiú katona lesz, s ha ellenkezel még magam is beállók, akkor aztán babusgathatod, csucsuj- gathatod magadba a két kisebbiket.“

És úgy is lett a mint Laczi bácsi megmondotta, hiába könnyezett a mama, hiába vette elő minden néven nevezendő női mesterfogásait, az öreg ur most az egyszer hajtha- tatlanul szilárd maradt s még azon nap elment fiával a hadfogadó parancsnoksághoz.

„Uraim! — monda a mint fiát magával bevezette — ez a gyerek, katona szretne lenni, én már tovább nem hallgathatom sohajtozga- tásait, nem nézhetem pityergését, azért nagyon kérem sorozzák be őt, mert bizony nem él egy hétig ha elutasítják!“

„Hány éves?“ — kérdezi a parancsnok. „Még nincs egészen tizenöt!“

„Nagyon gyenge, nem bírja el a fegyvert!“ „Álljon a mérték alá!“ — mond ismét a parancsnok.

„Három vonallal kisebb a mértéknél, — mond az orvos — nem ide való !“

„Üm, üm! — mormogott Laczi bácsi^ magába, és mélyen gondolkozva méregette fiát tetőtől talpig, — gyenge biz az tagadhatatlanul, monda végre érthető hangon, de lehet azon segíteni! Ugyan kérem megütöm-e én a mér-