Nyír, 1868 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1868-10-24 / 43. szám
II. évfolyam. 43. szám. Szombat,-október 24. 1S(>8. Szerkesztői és kiadó iroda: NYÍREGYHÁZÁN, Szarvas-utcza 118. szám alatt. Bérmentetlen levelek el nem fogadtatnak. Nyílt tér alatt 30 kr. bólyegdijon kívül minden négyszer hasábzott garmond-sorért 25 kr. o. é. fizetendő. VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Előfizetési dij í A kiadó-liivatalhaii egész évre . 5 fr. 50 kr. Házhoz vagy postán küldve G „ Félévre ........................................3 „ É vnegyedre ................................1 „ 50 kr. H irdetések dija: minden liatlinsálms petit sor egyszeri iktatásánál kr., többszörinél I kr. Bélycgdij 30 kr. Külföldre nézve kiadó-hivatalunk számára hirdetményeket elfogad : Zcislcr ÁL Pesten. Még egy válasz K. néhány szavára. A f.-szabolcsi lielv. hitv. evang. egyházmegye által az özvegy-árva- pénztár nevelése, — s illetőleg annak az életbiztosítás valamelyik módozata szerint, lehető eszközlése tekintetéből megbízott egyh. megyei küldöttségnek a „Nyir“ 36-ik számában közzétett s általa legczélravezetőbbnek is tartott azon javaslatát, — mely is a tömeges életbiztositás mellőzésével az egyéni életbiztositás mellett nyilatkozott : ugyancsak a „Nyir“ 38-ik számában K. ur, többrendbeli, de különösen azon felette súlyos váddal is támadta meg, hogy az egyh. megyei küldöttség javaslata a morál elveivel ellenkezik?— Mivel a biztosítás ezen módozata, a biztosított egyének mi- liamarábbi elhalásuk óhajtását előre felteszi?!! Bár ezen lapok 40-ik számában Gy. S. tiszttársam — „Észrevételek K. ur néhány szavaira“ czimü czikkében — ezen vádra nézve, valamint férfias nyíltság és őszinteség, épen úgy lelkészhez illő komolyság- és szerénységgel válaszolt is, feleslegesnek mindamellett nem tartom, hogy ezen vád részemről is visszautasittas- sékl! Minthogy egy lelkészi testülettől megbízott, szintén lelkészekből álló küldöttség ellen, annál, hogy annak munkálata a morál elveibe ütköznék, súlyosabb vádat már emelni sem lehetne : ennélfogva ezen állítást épen a morálból vett erkölcsi okokkal óhajtóm ezennel megczáfolni. Végig futván azért elmémmel, a küldöttségi munkálat ellen K. ur által emelt vád alapjául szolgáló s felhozott erkölcsi indokokat, — első tekintetre talán úgy látszhatik, mintha K. ur állításának mégis lenne valami valószínűsége?! Mert K. ur szempontjából indulva ki, s az általa érintett feltevést elfogadva, nem lehet tagadni, hogy az abból elvont következtetésnek van valamely visszatetsző színe!! De —• jegyezzük meg — hogy ez csak puszta látszat, mely magán a valódiság bélyegét közelebbről megvizsgálva, távolról sem hordja!!! Midőn ugyanis K. ur a küldöttségi munkálatot az erkölcstan szempontjából támadja meg, — nem gondolta jól meg, — hogy ezen állítása nem annyira a küldöttségi javaslat, mint inkább az ő nézpontjából a biztositó intézeteket terhelheti első sorban. S ezen váddal egyenesen a biztositó intézetek erkölcsi alapja ellen intézi a legsúlyosabb csapást!! Mivel ezzel, sem többet, sem kevesebbet nem mondott, mint azt, bogy a biztosításnak mind eszméje, mind pedig használata is erkölcsileg tilos?!! Nem tartjuk szükségesnek K. ur, vagy bárki ellenében is vitatni, hogy a biztosítás eszméje az erkölcstan elveivel mennyiben egyeztethető össze, mivel ezen kérdésnek az erkölcstan, vagyis inkább a vallás szempontjából! mélyebb tárgyalása nem is e lapok szűk körébe való; — s csak annyit bátorkodunk eziránt kérdeni, — hogy ha a biztositó intézeteket, az egész müveit világ közvéleménye, mint az emberi nyomorok megszüntetése egyik hathatós eszközét, — úgy tekinti és ismeri el, — hogyan lehet, valamint az egész emberiség ebbeli meggyőződését, épen úgy a biztosítás bármely nemét is erkölcstelennek állítani?!!! Azon esetben lehetne talán K. urnák valami igazat adnunk, ha a küldöttség által elfogadott s ajánlott biztosítási módozat az életbiztosításra nézve a biztosisó intézeteknél elfogadva s divatban nem volna! De minthogy küldöttség ebbeli javaslata, a biztosító intézeteknél mind elfogadva, sőt köztudomás szerint használatban is van, — a mennyiben az életbiztosítások egyik rovatát képezi — véleményünk szerint küldöttség a biztosítás ezen nemét, teljes lelki nyugodtsággal el is fogadhatta?!! Vagy azt kell tehát állítanunk, bogy a biztosításnak nem csak eszméje, de mindennemű alkalmazásba vétele is erkölcstelen lévén, — az özvegy-árvapénztár nevelésére a nt. egyh. megye által czélba vett biztosítási szándék is ilyennek tekinthető! Vagy ha ezt nem mondhatjuk, minthogy az általános erkölcsi fogalmak szerint a civilisatio érdekében s annak épen ellenére ezt mondani nem is lehetséges, akkor azon természetes következtetésre kell eljutnunk, hogy K. ur erkölcsi indoka teljesen alaptalan s azt a logika törvényeivel összeegyeztetni képesek nem vagyunk. Épen igy áll K. ur állítása, ha azt szorosan az erkölcstan elvei szerint veszsziik vizsgálatunk alá!! Ali ugyanis mint lelkipásztorok nagyszerű erkölcsi hivatásunk szerint a közcrkölcsiség őrei, terjesztői, ápolói s hirdetői lévén, — valamint azt, a mit hirdetünk, alaposan tartozunk ismerni, — épen úgy, csak is azon erkölcsi elveket lehet, terjesztenünk, melyek a keresztyén tanban, az cr- kölcsiség isteni alapitója a Jézus által kijelölve, s mint olyanok élőnkbe sza- battak! Ezen általunk hirdethető erkölcsi elveknek mintegy központja, sőt minden erények koronájául, mi az önfeláldozás nagy, magasztos elvét ismervén el, ezennel van szerencsénk ezen nagy, felséges elvet, mint munkálkodásunk kiindulási pontját, K. urnák egész tisztelettel bemutatnunk!!! — Igenis! az önfeláldozási készség azon magaslata lebegett javaslata készítésénél küldöttség szemei előtt, melyre az emberiségnek épen legnemesebb, legtisztább jellemű fél-fiai eljutni világ végezetéig törekedni fognak, melyre eljutni mindnyájunknak is erkölcsi szent kötelességünk, — melynek legvégső, s az eget érő csúcsán, az erkölcsiség- legtisztább szeTÁRCZA. Golyó . .. golyó! . . . — Beszelj-. — Irta Dobránszky Péter. (Végo.) „A gondolat, az érzés — a nyomorI....“ „Emberi to öngyilkos szentségtörés, — én elloned esküszöm 1...“ Mint egy mytholog istennő áll ö — homlokán fagyasztó, villámterhes fonség, — a leküzdött érzés holálsohnjn árnyalja rá magát, — miként egy fergoteg borul rá a belső Viharok küzdelmo : kiderül, meg elborul — a gondolatok, az érzés őrült c-zikkázása ez; szemeiből tiiz lövell, ajaka remeg : szólni és nem szólni akar, keblén magasra dagad a rengő hullám, — az egész alakon n tiiz és fagy küzd; do ö nőm szól, mint n sir, balgat mint a halál, s mint észak jege. Lábainál egy térdre hullott szobor... olyan mint maga az imádás : fél, könyörög, remél.... Fél, hogy összediil az oltár, melyen áldozik... az oltár — szive; könyörög, mint a hnrangszó, midőn villámmal terhelten felhő tornyosul az égre, könyörög, hogy múljék el a vész; remél azt, n mit remélni szoktunk — üdvöt Ő szobor volt, szobor, élő, érző, olvatag Memnon-szobor; a fény reá ömlött az „istennő“ szemeiből, s e sugarak varázshatalma szállnia parancsolt... „a Mennon-szobor“ szólt: „Her- min I“ — s mutató ujját balmolléro helyező — ezt itt aczélhcgy... azaz orgyilok liasitá; de épen mert orgyilok hasitá — a seb hegedni tud : engedjo remélnem, hogy kegyed a hegedi? sebet nem tépi fel újra, újra és mélyebben, ölön, halálosan ......... A z „istennő“ nézett büszkén, merően, a szemeiből folyó sugár a lelket szúrta által, a lelket fagyasztotta meg, ő rendületlen volt mint esküje, ö maga egy — eskü volt — önnönmaga ellen. Ez az istennő az, ki koszm-ut fűzött; mert Darvy gróf azt mondta neki, hogy ő „ jól vív “ ez az „istennő“ volt az, ki a koszorúra azt liimzé, hogy — „a győzőé.“ A pályázók Darvy gróf és Dezső valáuak, — miként azt Szcrk. pl. bm, li. tudjuk. — De ugyan ki nem füzno koszorút a hírért, hogy egy gróf vorekedett meg értté, kivált, kivált a ki „ember" szeretne lenni 1 V Nézett mérőón, mozdulatlanul, aztán szólott: „Mit akar ön?“ „Hormin! a koszorún az állt, hogy: „a győzőé.“ „Ha! ha 1 hal... Imo ujjai mutatják a jelét, bog)- üli a „győző“. Különben jegyezze meg ön, hogy o zsámolynál bárók és grófok szoktak térdelni 1.. és on V !...“ „Hormin! érzi-e a mit beszél, az égre Ilormin; azt hiszi ön : egy szív üdvével lehet ily kegyetlen játékot űzni ? 1... „Ismételten pazarlóm ön előtt a szót, miden egyszeu mindenkorra kijelentem, hogy lábaimnál már grófok, bárók hódolata térdelt, — e tény mértéko azon távnak, mely mostan fejemtől zsámolyomig terjed, számokkal igy fejezőm ki o mértéket: én és ön?!... L...Her- miu és K ... Dezső ? ...! bal ha 1 bal... E szavakra a „szobor“ mint istenítélet emelkedett fel, úgy látszott mintha mind- és mind magasabbra nőne, magasra, mint az ép. s mintha innen kérne valamit : — Ítéletet. Ő nem szólott, mint a tőr, hallgatott mint a kc- resztrefeszittetés... egy néma tekintet villáma járta át az „istenuöt“ fejétől zsámolyáig, kezét a kilincsre tövé, jobbját ililctteljes méltósággal emelő fel s némán, megrázó némán mutatott egy tárgyra... egy halálfejes fekete keresztre ... némán, megrázó némán, mint az Ítélet.., s aztán... eltűnt.... Egy szörnyeteg kaczngott Dermin szemébe... egy halálfejes fekete kereszt----A halálfej fogát vicsorgottá felé, a fek ete kereszt rohant, rohant hogy karjaival átölelje........ 0 rohant, menekült — maga sem tudja, hogy hová? Az a halálfej, az a fekete kereszt üldözi őt, üldözi uyugalmát. űzi, kergeti őt az a halálfej, az a fekete kereszt — a lelki- üsmeret......... V astag oszlopokban bugyogott fel a folyam, az az örök forrás, melyből a folyam bugyogott fel — a kiapadhatlnn örök idő. E folyam szilaj hullámai ép oly változatlan sebességgel ümlöttek be abba a 'éghetetlen fekete tengerbe — a múltba, mint ezelőtt ezer — tiz — százezer és ki tudja hány. évvel ? A jövőből lesz jelen, a jelenből múlt, n múltból — semmi, mert elfeledik. Dezső abban a korban élt, melyben egy bizonyos űr azt kiabálja bonniink, hogy : tölts be, tölts bo engem ! Üdv, vagy boszu — mindegy 1 csak legyen valami, a mi azt betöltse. Ő betöltötte ezen űrt, teli, teli, bosznval színig teli : ö boszuból megházasodott... azaz jegyet váltott. A katasztrófa láng jai még égnek keblében, égnek de a boszu tűzifáján; szivében minden lüktető vércsepp egy-egy tőr amaz „istennő“ mellének szegezve, ki porig sújtotta őt. így volt ez, de a világ szemének a rémtörténetet nem volt szabad látnia, mórt a világ nyelvének csak fulánkja van, mely mar és szúr___ Dezső és Hormin a külvilág előtt — „ba rátok“ voltak. Dezsőnek arája volt... o kéz kárhozata lett volna előbb, most — mennyországa az___ I lyen a boszu üdve, ez a boszu mennyországa. Herminnol a társas élet hulláma többször összehozá öt, és midőn elváltak : mindig, de mindig az a baljóslat sugárzott szemeiben, mely Iierminrc azt a kérlelhette» halálfejet, s azt a tart karú fekete keresztet uszító___mindig, de mindig....! Végzetterhes „mindig 1“ „Oh én bűnhődöm, átkom szörnyű, ölő ... itt-itt e tüzkarvnly szivemen... érzem oh érzem : ez az eskünek az átka----!“ Ez egy sóh aj volt. A terem njra csengett, csattogott és harsogott : estély volt L. Herminák egy pesti ismerősénél. A párok viharosan aprózták azt a tánezot, mely csak aprózva — tónez. Harsogott a zene, viliarzott a táncz, szikrázott az élez, pattogott a pezsgő___ „ Tizenegy óra !... s gróf X___gróf Y___ báró /..... még mindig távol... 1“ Ez is egy sóhaj volt. Hullámzott a pengő, csengő tónoz örvénye, forrott és hullámzott az „istennő“ keble is, ö örvényen lebegett, örvényén a kétségbeesésnek. 0 bűnhődött, az ü átka szörnyű, ölő volt, neki tüzkarvaly tépte szivét, — s épen, mert kétségbe volt esve : neki pezsgőznie, theáznia, táuczolnia, tombolnia kellett, lázas, örült szenvedélynél. Ö tánczol, rohan, forog, kereng épen mint az az örvény szivének közepén... forog, tánezosa clszédül s ö a tétlenség hordorején I egy pnmlagra hull, egy pamlagra, melyen Dezső ült, s melyen tollát most „ón és ön ?“ együtt. A torom harsogott, csengett, zúgott, a táncz örvényzett, a pezsgő pattogott, s a közönségnek most az egyszer természetű ellenére nem volt sem fiile, sem szemo; vagy lm volt is — melyik estély az, melynek no volnának nyilt titkai ? Egy tomboló szenvedély, egy bőszült bullám sznkgatta, meg azt a gátot, melyet a salo- nok kigyúnyelvo úgy liiv, bogy : „etiquette“. A tüzes pezsgő dagasztotta a szenvedély áradatát, ez ár rombolva ragadta örvényén az „istennőt“ ő térdre bulit és szólott : „Van önnek szive Dezső? Oh szóljon az égre! — szóljon! Van!? Akkor ön Isten, s az Isten megbocsát a térdrchullt megbánásnak : éu... éa térdemen vagyok ___Oh szóljon egy s zóit — a mindenség, az Istenség szavát, egy hangot, csak annyit, hogy : megbocsát 1 E tüzkarvaly szivemet tépi át...! Mondja és érezzo o szót : megbocsátok 1... s aztán gázoljon agyon egy férget lábainál, egy nyomorult férget — engem 1........“ „ Mit akar ön?! Még mindig kísért...? Ón tudott zsarnok lenni és megölt egy szivet, nem 1 Kettőt ölt meg: az eflyimet és a magáét___ Azt kérdi : van-c szivem ? Nincs 1 ön g yilkolta meg !... Igen, két szivet ölt ön meg, — tudjn-o mit tesz az két szivet ölni meg? Ez az, a mit sem föld sem ég soha nem bocsát meg. En elátkoztam önt, mint ön engcinet........ Kárhozat önre! Kérjen bocsánatot a p okoltól 1 én inog nem bocsátók___Megölt ön e ngemet, most én ölöm önt meg. Nos : hogy tetszik, „istennő“, bog)- tetszik a játék, a szivek játéka ? Boldogságomat megölhette ön — az hatalmában állt; becsületemnek egyedül én vagyok ura ... én ember vagyok 8 az embernek becsületre van szüksége, e nélkül hitvány szemét. melyen mindenkinek kénye megfcrtőzliet 1 ...Nekem arám van.... Nézze ön ott a hölgyet — ö arám. Becsületem, éltem enyim és övé! Értett? Emlékszik-e még e mértékre: „én és ön ?" Nézze ön e hölgyet, nézze — ö az ön istenítéletei... Átok, kárhozat önre...! Én meg nem bocsátók ... nem tudok mivel megbocsátani, nincs szivem... ön. ön ölte meg. tint sajnálni lehet, megbocsátani önnek — nem ! Az eltapodott férog egy sóhajt érdemel : ön is kap egy sóhajt — kegyelemből I Értett, értctt-c „istennő“ ? Á kegyelem sóhaja I... Ha 1
