Nyír, 1868 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1868-10-24 / 43. szám
mély esi tője fiz istenember is állott!!! Úgy hogy epen ezen okból, a váltság isteni szerzője az idvezitőnek ide vonatkozó, az önfeláldozás isteni mérté- ke't nyilvánító azon szavaira is bátran hivatkozunk, melyszerint Máté evang. 26.r.28. verse szerint magáról mondhatta : „Az én vérem, mely uj testa- mentomnak vére, sokaknak bűnök bocsánatára kiontatik“ s szent János evangyélioma 6. r. 51. verse szerint ismét ezeket: „a kenyér, melyet én adok, az én testem, melyet én adok a világ életéért,“ — s ugyan ide vonatkozik, midőn róla a nagy apostol sz. Pál által ezek is mondatnak : — „ki adta magát váltságul minden emberekért“ (Tim. 1. 2. 6.) és megint leg- főképen (II. Kor. 5.15. verse) szerint: „egy megholt mindenekért“ !!! — Az emberi megváltás isteni müvére támaszkodva tehát, az idvczitő isteni hivatását, de legfőképen önfeláldozására ragyogó fényt vető, s az erkölcsi magasságot leghívebben kitüntető ezen szavaira azért kellett hivatkoznunk, miszerint kitűnjék, hogy az általunk ajánlott egyéni biztosítás elve magára a váltság isteni művére emlékeztetheti a gáncsot keresőket, s hogy az e szerint teljesen tiszta erkölcsi forrásból vette eredetét! Hogy a világ és az emberek nagy része, ezen mindenesetre nagy önmegtagadást igénylő elvvel megbarátkozni nem tud, s annak lehetőségét sokan az ábrándok világába helyeztetik, arról mi, valamint nem tehetünk, úgy más részről el kell szomorodnunk, midőn K. ur által az önfeláldozás nagy és nemes kötelme teljesítésének lehetősége, — úgy egyszerűen, —• még mi, mint lelkipásztorok iránt is kétségbe hozatik?!!! Hiszen! mi alkalmatos és alkalmatlan időben az általunk erkölcsi vezérelvül elfogadott önfeláldozás szép, de súlyos kötelességet nem csak a szószékből liirdet- getjük, — de azt híven teljesíteni is igyekezünk!! S erre például egész ha!... Isten megbocsáthat, ember — nem! Menjen ön az Istenhez ...! „Istennő“ ! Kolduljon ön, kolduljon térdre hullva és a szánalom egy sóhajt ad a nyomorultnak___„Istennő“, nyomorult, koldus „istennő“! megértett-o engem? Van-e még szivében egyetlen szikrája az önérzetnek, a becsületes önérzetnek? Ila van : akkor----akkor tudja, hogy mit tegyen!____ H ogy tetszik a szivek játéka nyomorult, koldus „istennő“ ?!... Ha! ha! ha!... Isten megbocsáthat ... ember — nem !...“ A megsemmisült „istennő“ nem érzett, nem hallott, a vér megfagyott ereiben ... felpillantott ... s ah! mit látott ott ? mit látott feje fölött? Egy halálfejet, egy fekete keresztet — a nemesis kezében. — Szülék, szerencsétlen szülék, ti vagytok e végzetterhas nemesis, a halálfej s a fekete kereszt kezetekben — a nevelés. A súly a kereszt súlya a gyermek fején van, a számadás súlya a ti fejeteken szülék, szerencsétlen szülék!-----------Hennin szólott, szólott olyan hangon, moly a koszirtót megrepeszteui képes, Dezső megingattad maradt mint a végzet! „Köszönöm, köszönöm Dezső__Isten önne l, Isten önnel!.. .Igen, igen : én tudom, hogy mit kell tennem : Isten megbocsát!... Isten, Isten önnel Dezső ...!“ — Ez volt az ő hattyúdala___ Büs zke, méltóságos, magasztos, fenséges lett ismét, fenséges — mint a megdicsőülés! Theáztak__ Herm in pompásan tudott theához szolgálni — ő adta a honnenrt. Theáztak... a rlium tüzet gyújt... a társalgás tűzzel, hévvel foly.... Hermái ajakén egy kérdés tévelyeg... „ő haboz, ő reszket“ ő szól : „Urak! mit tartanak önök az öngyilkosság felől, —- feltétlenül kárhoztatják azt önök?“ A tüzes, ifjú társaság illetetleniil a kérdés tárgyától — könnyedén monda ki Ítéletét, műit szokás oly feladványoknál, melyekről tudjuk, hogy semmi utógondolat nem kiséri; egyedül Dezső tudta a kérlelheti™ végzetet, ő látta a nemesist kezében fekete kereszttel, látta — és reá gondolt. Mindenki adott véleményt a kérdésre. Volt, ki az öngyilkos tőrét gyáva, volt ki őrült fegyvernek jellemezte. „Gyáva, mert a kétségbeesés szokott hozzá nyúlni, kétségbeesni az életünket is fel lehet mutatnunk?!! — Mi ugyanis a prot. lelkipásztorok élete egyéb, mint megszűnés nélküli terhes küzdelmek, nélkülözések, s szenvedések szakadatlan hosszú lánczolata, 1— úgy hogy kevés boldogabbak kivételével, a lelkipásztorok nagy többségéről — minden nagyítás nélkül bizton elmondhatjuk, hogy ők valóban a haza és vallás élő martyrjai?!! S azt sem kell feledni, hogy az önfeláldozás ezen tövises mezején korántsem kénytelen- ség, de hivatásunk teljes öntudatával futjuk mindnyájan pályánkat!! Küldöttségnek tehát ezen erkölcsi föltevésen alapuló kiindulási pontja annyival is inkább indokolt és jogosult lehetett, mivel munkálatát oly egyének számára készítette, kik az önfeláldozás példátlan erényében magukat egész életükben gyakorolják, kik özvegyeik árváik sorsának enyhítéséről, a legnagyobb erőfeszítés, s most legközelebb is, a czélba vett biztosítás által, újabb s súlyosabb terhek elvállalása által is gondoskodni szivök szerint óhajtanak; — s hogy e részben is múlt idők mulasztásait helyrepótolhassák, csak egyedül a szegények s ügyefogyottak Istenétől segittetve, egy jobb jövő reménye fejében, szegény családaiktól elszakítva, úgy is csekély jövedelmeik parányait hordják egy rakásra!! Ilyen egyénekről pedig bátran feltehetni, hogy a midőn egymás, s mindnyájok utódainak nyomorult sorsa enyhítéséről van szó, ott az áldozattételtől még azon esetben sem riadnak vissza, —- ha azon K. ur által említett szívtelen, — miszerintünk teljesen alaptalan, — óhajtással kellene is találkozniok, miszerint az özvegy- árvapénztár érdekében — halálunkra várnak?!! S mi úgy is hiszszük,hogy az „egy mindnyájunkért“ legtisztább erkölcsi elv erejénél fogva, özvegyeink árváink sorsa könnyebbitése czéljából az egyéni biztosításnak K.ur által in- criminált terhes kötelességét, bárki is közzülünk a legtisztább szívvel és erős nem tud. A gyenge, .a gyáva retten meg a rémtől, melyet ellene küld a sors; nem mer vele megbirkózni, hátrál, megadja magát csúnyán, gyáván, lábaihoz diil a sorsnak mint egy rabszolga, a méltóságot eldobja magától, s a helyett, hogy annak a hitvány rémnek emberileg szemébe nézne, kitér előle, s elárulja kárhozatostul és gyáván önnön zászlaját — a vég- czélt; — a czélt, melynek érdekében egyik ember a másik embernek kölcsönösen adóssa. — Ezen adósságot csak az Istenség keze veheti le rólunk; de mi magunk önkényileg ■—■ soha, soha! Valahányszor ez történik : akkor csalja meg az ember az embert és magát a legirtóz- tatóbb módon. Ez tolvajlás, erőszakos rablás, durva megszakgatása azon kötelékeknek, melyek Istenhez, emberhez és önmagunkhoz fűznek ! Mit ? — gondolja a gyáva — én féljek, rettegjek minden pillanattól, mely előttem áll? féljek, rettegjek, midőn egy gyenge ujjnyomás aggodalmaimtól megment ? ! A helyett hogy vértezné mellét, aczélositaná lelkét és izmait a küzdelemre, s eként szólana : jer hitvány rém! tanuld ismerni és imádni az Isten képét, jer küzdj meg az emberrel. — Jer nyomor, jer rém, te egy sereg vagy, én magam vagyok : én nem félek tőled, én megvetlek, megöllek téged hitvány, kisértő rémsereg! — a helyett: porba omlottan koldul kegyelmet, koldul egy golyót, egy méregcscppet — a gyáva. Az ön- gyilkosság az emberi méltóság megfertőzése, a rendeltetés gyalázatos elárulása, csalás, tolvaj- lás, erőszakos rablás — megrablása az Isten jogának, megtapodása az ember kötelmének. Az öngyilkosság a legógbekiáltóbb gyávaság! Az öngyilkosság őrültség, a félelem, a rettegés őrültsége. Jő a rém, mi megijedünk, hátrálunk, rohanunk visszafelé fejvesztve, s a helyett. hogy az ész, a lélek egyetlen súgóra azt mondaná : hó ! megállj rém, hadd tapogassalak meg, hadd kergesselek már most én téged, — a helyett: lázas, őrült félelemmel futunk az ijesztő lidércz elől, nem jut eszünkbe, hogy : szaladj ellene te, és akkor ő fog hátrálni előtted. Meghal a szív, felbomlik az ész, elvész a fej, —- egy szörnyű, egy irtóztató visió rohan ránk, a pillanat egy eltemető hullámot dob ránk bőszült lázzal, mi nem keresünk mentő deszkát, elhagyjuk magunkat.,.. s aztán megint a mint üz kerget az a rém, aként futunk, hátrálunk visszafelé ... hátrálunk szem és fej nélkül és bele hullunk egy feneketlen gödörbe, készseggel önként elvállalja?!! Mert mi ezt, — ha csakugyan a nt. egyh. megye által javaslatunk el fog fogadtatni, — másképen még gondolni sem tudjuk!! Valamint tehát, már elvontan is, özvegyeink árváink sorsának enyhítésére irányzott ezen törekvésünk, az önfeláldozás nagy elvét foglalja magában, úgy, az is kétségtelen, hogy küldöttség az egyéni biztosítást illető javaslatában e nemes erénynek valamint már magasabb fokára igyekezett jutni, úgy ebbeli kifejezése törekvésében, egyedül az erkölcsiség legnagyobb mestere, Jézust, s az ő önfeláldozási legremekebb képét kívánta lelki szemei előtt tartani! Ezek szerint K. ur azon súlyos vádja, mely ebbeli javaslatunk erkölcsi oldalát támadta meg, —■ úgy hiszszük, önként meg fog semmisülni, — s világosan ki fog tűnni, hogy a midőn minket akart az erkölcstelenség súlyával terhelni, ugyanakkor az erkölcstan elveivel maga jött igen súlyos ellenkezésbe ! Sokat, többet bizonyít tehát állításával K. ur, mint akár a logika, akár az erkölcstan elvei szerint lehetett volna! Kimutattuk szintén ellenébe, hogy az egyéni biztosítást illető javaslatunk teljesen erkölcsi, s azon alapra van általunk fektetve, melyre is a keresztyén vallás s az egész keresztyén társadalom alapítva van!! Azt is igazoltuk, miszerint lelkésztársaink az önfeláldozásnak ezen általunk megjelölt magasabb fokára is nem csak képesítve vannak, de a szegény elhagyatott árvák érdekében, a biztosításnak K. ur szerint ezen visszatetsző nemét is készek lesznek elfogadni, — aunálfogva ebbeli vádjának, tiszteiét- és becsülettel legyen mondva — épen erkölcsi súlyt nem is fogunk adni, — mivel adni nem is lehet, — s csak annyit mondunk ezek után K. urnák ezen állítására, a mennyit egy bizonyos vallási sektának Idvezitőnk ide vonatkozólag, — természetesen egy sötét, fekete zűrzavarba, hova a nap egyetlen sugára sem hat — o gödör — az őrültség ... itt... itt keresünk fegyvert, hogy védjük magunkat... a rém, a gödör réme kezünkbe ad egyet — az öngyilkot. Az öngyilkosság a legdühösebb őrültség !... Csak Dezső, egyedül Dezső nem szólott még... Es ön Dező, mit gondol? Kérdé Hermin. „Egy esetben erény az öngyilkosság : midőn a veszélyeztetett becsületet nem lehet másként, mint önóletiink árán megmenteni.“ Néma lett minden és komoly, miként a hang. mely tompán rezegte át a termet. Az „istennő“ megrendült az ítélet súlya alatt, mely fejére volt mondva; de ő nyugalmat, erőt szenvelgett és szólt tovább : S ha már a becsület megmentése feltétlenül ily áldozatot kíván, — mely öngyilkolási mód a legszebb, a leglovagiasabb önök előtt : „Golyó, golyó ___!“ Kiáltó Dezső, s a társa ság utána zúgta : „golyó, golyó ...!“ A harsogó lég fölkapta a hangot, és átadta a szabad mindenségnek, s az egész min- denség zúgott, bömbölt, s a tomboló zűrzavar mennydörgése azt riadozta, hogy : golyó golyó I Az „istennő“ agya zúgott... örvények kerengtek henne... úgy érezte mintha szive közepén egy hideg, hegyes ólom fúródott volna keresztül___ Az a nemesis...! Az a fekete kereszt...! A pezsgő forr... a kedv csattog, harsog a zene___ „Anyám! fejem úgy ég, szédülök, roszul érzem magam : menjünk haza!“ E szavakat Hermin mondá, és ő — haza ment___ Másnap épen a Szécsényi requiem volt G___őn — és az estély egész közönsége e gyakarattal elhatározó, hogy korán reggel kivétel nélkül G___re rándulnak ki egy társaságban, úgy a mint együtt voltak. Az ut G — re épen azon a városon és helyen vitt keresztül, a melyben és a hol L. Henninék laktak. A csillagok egyenként aludtak ki az égen, távol a keleti láthatáron rózsaszínű felhők úszkáltak___ felülről egy kék tenger mosolygott a lá... a lég illatárban fürdött, a virág harmatgyöngyökben ... fenn, fenn a kéklő magasban a pacsirta dallá reggeli imáját: a lcggyö■ r nem többes, de eg-yes számban akarván értetni — oly jellemzően s találóan mondott, a midőn az ellene szórt elmetévesztő kérdésekre nekik felelt volna : „tévelyégték, mivelhogy az írásokat nem tudjátok!!“ Őszintén megvallval K. úrtól, — kiben is minden hihetőséggel vallásunknak egy értelmes s tudományosan müveit tagját lehet szerencsénk tisztelni, — nem ezt vártuk*volna; — hanem hogy e helyett azon kérdés tárgyalásába ereszkedik bele : miszerint egyházaink s hitsorsosaink tehe- tősbjei e nemes és szent czélhoz minő mérték s arány szerint járuljanak?!! De hiszszük, hogy a mi haladt, még nem maradt el,s egy ily szellemű következő czikkével annyival is inkább meg fog örvendeztetni, mivel hogy ez morálellenes várakozás lehetne tőlünk — azt csak nem mondhatja?!! ________ Várady Pál. M egjegyzés Gyeugyösy Sámuel ur észrevételeire a {‘.-szabolcsi egyh. megyei életbiztosítás tárgyában. A „Nyír“ 40-ik számában Gyön- gyösy S. ur, az előttünk ismeretes ■ biztosítási tervezet ellenében közzétett „nehány szavunkat“ becses figyelmére méltatván, szerény nézeteinket nem osztja, — sőt az általunk felhozott érveket, — melyeknél fogva mi a tervezet czélszerűtlenségét kimutattuk, — semmi vagy igen csekély fontosságúnknak tartja. — Nagyon szívesen bocsátkozunk véleménycserébe Gy. S. úrral, mert meg vagyunk győződve nemes intentiójáról, — de bocsássa meg, ha jó szándékból származott észrevételeire — nehány igénytelen megjegyzést teszünk. Mindjárt a ezikk elején ismétli Gy. S. ur a bizottmány feladatát, mondván „czélul, melyet a küldöttségnek munkálatánál szem elől téveszteni nem lehetett, az egyházmegyei öz- vegy-árvapénztár gyarapítása volt kitűzve, iránypontul akként nyörübb nyári hajnalhasadat volt. Oly üde, oly nyugdt, oly ünnepélyes , oly selytelemdus minden___Csillaghalál, pacsirtadal, harnjateső, virágillat ... visszhangos félhomály, még nyugszik, még álmaival játszik minden, minden az ájtatos kis pacsirtán kívül----Csak egy pislogó mécsl áng sugára tört át egy redőtelen ablaktáblán. Minő vakmerő fény az, mely a csillagok titka után leselkedik? Menjünk csak közelebb felé : minő fény az ott ? Ah! mi az ? A nyitott ablaknál egy hölgy alakja, abba a kék tengerbe elmerült szemekkel ! Arczán egy egész lélek ünnepélye van. E nézésben, ez ünnepélyben együtt volt az imá- dás, a bocsánat, a búcsú — ez arcz olyan volt mint a megdicsőülés. Valhaányszor egy-egy csillag hunyt cl : egy-egy búcsumosoly ömlött el arczán, mintha mondaná : Isten veled tűnő, elmúló fény.... Isten veled : a viszontlátásig! Nemsokára találkozunk ... örökre, örökre — elválhatlanul... Isten veled tűnő, elmúló fény ...! E hölgy Hermin volt, égre függesztett szemekkel, kezében egy imádságos könyv és egy — hatcsövű revolver.... Az éggel épen tisztában volt, midőn lódobogás és kocsizörej ért füléhez ___ő rögtön ké szen volt. Egyseire akart bocsánatot az égtől és dicsőséget (? I) a földtől : egy hideg karikát nyomott szive felé, egy billentyűt nyomott meg jobb mutató ujjúval, és a kidördült hegyes hideg ólom ép úgy fúródott a szive kellő közepén keresztül, mint a hogy azt még „istennő“ korában érezte volt átfuródni. Hermin jól sejtett: a kocsikon az estély közönsége volt útban G.... re a Szécsényi requiemre___ A kocsik azonnal megállották : a férfiak rohantak a dördület nyomán és egy feszület zsámolyán ott találták az előítéletek véres áldozatjót, a véres, a megtépett szivü „istennőt“ általfurt kebellel... karjaival görcsösen ölelve át a feszületet___Az a nemesis ... az a halálfej__az a fekete kereszt.......... Szülé k ! nézzétek meg, nézzétek igen jól ezt a — fekete keresztet! Vigyázzatok! a számadás súlya a ti fejeteken van.......!
