Nyír, 1868 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1868-09-19 / 38. szám
II. évfolyam. 38. szám. Szombat, szeptember 19. 18G8. Szerkesztői és kiadó iroda : KYIREG.YHÁ2ÁN,-Széna-tér 121 -ik szám alatti házban. Bérmentetlen levelek el nem fogadtatnak. Nyílt tér alatt 30 kr. bélyegdijon kívül minden négyszer liaflábzott garmond-íorért 2f> kr. o. e. fizetendő. Előfizetési díj küldve Hirdetései dija: minden hathasábos petit sor egyszeri iktatásánál 5 kr., többszörinél 4 kr. Bélycgdij 30 kr. SZABOLCSMEGYE ÉS A HAJDII-HEBtLET KÖZLÖNYE. Küllőidre nézve kiadó-hivatalunk számára Hirdetményeket elfogad ; Zeisler .VI. .1’esten. Villámhárítót a tetőre! így riadoz a „Nyír“ 22-ik számának czikkirója. Tetőt, uj fedeles országhirü vendéglői állásunkra, mert ha késünk vele — a szuette fedél összeroskud s emberhalál lesz. Na bizony! mondják többen, miért e nagy lárma? hisz állásunk fedele meg jó, daczolhat pár évig az idő vasfogával ! Csak biztassuk magunkat minek is hagynók el az ősi szokást. Minek a szükségtelen [kiadás ?! ügy van! Hanem aztán ki felel a bekövetkezhető veszélyekért?! Egy vihar kell csak s a roncsolt tető melyről a cserep inár potyog — romban hever. Pedig hát ez nem idétlen lárma. Csak körül kell tekinteni, s belátjuk, hogy az uj fedél égető szükség. Villámhárítót a tetőre! Aztán el azzal a piszokkal — szeméttel a nagy vendéglő környezetéről, vagy addig várjunk inig az összegyűlt szemétből „pyramid“ emelkedik?! Hát nem lehet a „talyigás gárda legényeit“ arra szorítani, hogy az etetések által okozott szemetet halomra hordják, esténkint eltakarítsák. Nem lehet az etetgetésckre a város heiteren tilalmazni?! Vagy örökösen térdig érő széniéiben fogunk gázolni?! Villámhárítót a tetőre! villámhárítót azon nagyszerű csarnokokra melyekben a legközelebbi országos vásár alkalmával a vásár bíróság... guggolt (székhelyét tartá). Uramfia mi nem történt velünk: hogy derék debreczeni szappanos (ezi- vis) barátunk 3 font szappan helyett 2 tont és lti latot adatott, de a pénzt 3 fonttól felvette, a vásár bíróság előtt e hallatlan zsarolásért panaszt akartunk emelni. . . hát — most jön a java — az alacsony gerendázat, az igazság utáni bujkálásunkban... feltartóztatott. Persze... beljebb nem hatoltunk, hanem neki estünk a kút melletti taposó kádnak s hideg vízzel borongat- tuk... fejünket. Ezt kiheverve, a kapitány úrhoz ballagtunk. Brrrrr... uraim! hát ürgék a városi elöljárók hogy ilyen residentiák- ban kénytelenek ülésezni ? hiszen ezek a „putrik“ valóságos kinzó kamarák! Aztán az a távolság egyik helytől a másikig. Hiszen ha ez igy tart, a gyors közlekedés czéljából távirdai huzalt kell e két székhely között létesíteni, vagy külön postát tartani, — s mennyivel többe kerül majd ez vagy a két táviró hivatalnok ellátása, mint az e czélra felállítandó épület. Na ez ugyan szép lesz! a megnyitásra elmegyünk. Hanem azért ne siessünk, várjunk még egy kicsit, tessenek elfogadni a mi találmányunkat, ez is eladó mint a cserépgyári épület — illendő díjért megmondjuk; mi módon lehet a vásári hírőséig teendőit „Gros“ helységéből elintézni. Ad vooem cserép és téglagyár! A Nyír 35. számának névtelen ezikkirója a „városi téglagyár hasznosítását“ tárgyazó czikkében eléggé kifejté azon előnyöket s hátrányokat, melyeket úgy a házi valamint a haszonbéri kezelés nyújt, a Nyír 36-ik számában (vegyes hírek között) olvasuk, hogy városunknak a téglagyár házi kezelésére nincs elegendő pénze, az régi dolog (fájdalom egyébre sincs) de hát kérdjük ha a haszonbéri kezelést fogadjuk el, mi lesz a bérlet tárgya? A jog nem . . . mert téglát, cserepet, vályogot gyártani bárki is jogosítva van. Más tehát nem lehet mint a cse- répgyári épületeknek elkeresztelt egy pár „viskó“ melynek bérösszege legfeljebb pár száz ft lehet. Bezzeg ezzel majd ki fizethetjük 60,000 frt adó hátrányunkat. Hát aztán ezért az egy pár 100 írtért bevágjuk útját, városunknak az épitkezésekbeni haladását! Most 14 frt a téglának ezre, s mert nem drága, a szegényebbek is építkezhetnek, a bérlő 24—30 írtért adja a téglának ezrét, a cserepet pedig még drágábban'— akkor... akkor majd vakarhat) uk fejünket Hogy a házi kezelés eddig hasznot hajtott kétségtelen legalább a befektetett tőke 6u/o kamatja mindig megkerült sőt a forgalom nagyságával több is; ám tessék erről bárkinek is meggyőződést szerezni. Nem itt szőrit a csizma, s nem itt rejlik a baj, hanem ott keresendő az: hogy roszul gazdálkodunk. Nagy kamatra kölcsönt veszünk, aztán túlságos atyáskodási bőkezűséggel kiadjuk 6%-ra s mikor fizetni kell — hogy pénzünk nincs, — haszonbérbe akarjuk adni még a levegőt is, s megfosztani polgártársainkat ama jótékonyságtól, melyet „áldozat“ nélkül fentarthatuánk. Több is veszett Mohácsnál! Isten velünk! Valamit a talinrék-iuugtárnkról megyei szempontból. (Vége.) Alkalmazva már ezeket hazai viszonyainkra, lehetetlen első pillanatra fel nem ismernünk, hogy mi e primitiv állapotokból minden hátramaradásunk mellett is, már kiemelkedünk. — Nálunk a népesség kivált az ország észak és délnyugatán már elég siirix; van a nagy városok közt előkelő helyet foglaló székvárosunk s forgalmi központunk; vaunak díszes vidéki városaink, s élénk üzleti piaczaink, van gőzhajó- zásunk, vannak vasutaink, s legalább csirájukban feltalálhatók nálunk mindazon intézmények, melyek a nyugati civilisátio vívmányaiként dicsőittetnek; és naponkint sűrűbbé szövődnek mind politikai, mind társadalmi, mind nemzetgazdászati életünk körül azon kötelékek. e melyek ama müveit népek szövetségéhez szorosabban fűznek s elismert tagjává avatnak béliünket. E szövetség pedig épen közgaz- dászatunkra, melynek köréhez a szóban forgó intézmény is tartozik, gyakorolja a legmélyebb befolyást; s érvényesítette már is azon rendszert, melynek főrugója s éltető eleme a minél élénkebb csere, s ehez képest főrangja a csereérték szaporítása; a mi természetszerűleg a pénznek mint leghatalmasabb csereértéknek s legtökéletesebb csereeszköznek túlsúlyára vezet s mindenütt a pénzbeli műveletet és közvetítést jutatja uralomra. A közmagtáraknak, avagy is kétes eredményű intézményét tehát már csak azért is egy meghaladott fejlődési fok szüleményeinek kell tartanunk, mert ez nem a pénzbeli kezelésen, hanem a természetben való tőke gyűjtésén alapszik, tehát. ennek minden hátrányaival is bir. A párhuzam legvilágosabban tünteti fel ezen hátrányokat s emeli ki a pénzbeli gazdálkodás előnyeit az épen vizsgálatunk tárgyává lett intézménynél is. Álljanak tehát szemben mindkettőnek sajátságai: A gabona nagy kültérben aránylag csekély értőket képvisel, tőkétitése tehát roppant költségbe kerülő épületek felállítását feltételezi. Ezeknek fen- tartása a kezelő és ellenőrző személyzet díjazása, az értéknek jó részét elnyeli, más része már a kezeléssel önmagában is beapad, az ellenőrzés nehézsége mellett pedig a sikkasztások révén s több kevesebb elszivárog. E mellett a gabona rövidebb időszakokban is nagy áringadozásnak van alávetve, mi nem csak folyton kétessé teszi a tőkeérték állását, de fölötte megnehezíti a kezelést is. Ha ugyanis a begyült gabona készlet eladásánál a piaezi árak kedvező állása vétetik zsinór mértékül, akkor veszélyeztetik a ezél, mert épen a beköszöntő Ínség találhatná a magtárakat üresen, ha ellenben az uj termés kielégítő eredménye váratik be: akkor rendszerint veszteséggel, és a töke apadásával jár az eladás. Végre a gabona, azon idő alatt, inig a magtárban tartatik, holt tőkét képvisel s kamatozatlan hever. Ellenben a pénz kis térimével nagy értéket s tartósságot egyesítvén, őrzése könnyű és költségtelen, a kezelésben semmi fogyatkozásnak alávetve nincsen; biztosan ellenőrizhető; érték ingadozást csak hosszabb időszakban szenved; kikölcsönözése egyszerű és ennélfogva gyümölcsözése is szakadatlan. Ez összehasonlításból kitűnik, hogy kiváló gyűjtő erővel csak a pénz bir, s hogy az önsziikségUuket túlhaladó productio és tőkemegtaka- ritásnak legolcsóbb s legsikeresebb módja : a pénzbeli. Ha továbbá fontolóra vesszük, hogy általános Ínség nincs is, vagy csak századokon át fordul elő, a viszonylagos szükség és bőség közti különbséget pedig a forgalmi eszközök folyton haladó tökélyesedése mindinkább kiegyenlíti s egyenlőbbé teszi egyszersmind az árakat is különböző helyek és vidékek közt, s igy a bőter- mésü országot a szükölködőnek magtárává alak it ja át, a minek fényes példája nagy szel ü gabonakivitelünkben épen legújabban tárul szemünk elé, akkor arról is meg kell győződnünk, hogy az Ínségesek ellátásának legolcsóbb módja is a pénzbeli vagyis a piaezi vétel, s legjobb magtár az angolé a jól megtelt zseb. Mert ha számításba vesszük azt, hogy ínség nem minden évben van, hogy tehát, a magtárak készleteinek nem minden évben hanem talán csak minden 10—15 évben vennénk hasznát; ellenben az azzal járó s fönt körülirt tetemes veszteségeket miuden évben szenvednénk, akkor könnyű belátnunk hogy a magtári tőke legalább is két vagy háromszor annyiba kerülne, mint a pénzbeli, mely kamatok kamataival ugyanazon idő alatt megkétszerezi magát. Két vagy háromszoros áron pedig a legnagyobb Ínségben is vehetünk ugyanannyi mennyiségű gabonát s akár Amerikából szállíthatjuk azt ide. Ez oka, hogy mig ily szállitások a nyugateurópai államokban majdnem rendesek : takarék-magtárakat egyikben sem látunk keletkezni, már pedig ott mindent, mi haszonnal jár, kiaknáz a fürge vállalkozó szellem s létrehoz a bőségben meglevő tőke. A szabad forgalom tehát itt is az egyedül helyes közvetítő, s a magtári intézmény csak zavarólag hatna arra. Vegyük fel csak például, mily ki- pótolhatatlan veszteséget és romlást árasztott volna az ránk, s miliő zavart okozott volna az a külföldnek is, ha mi a tavali gabnakivitel alkalmával a jövő telöli aggodalmunkban és előre- látáskép, gabonafeleslegünket a for- galum elől takarékmagtárakba zártuk t? O volna el. Nem állítottuk volna-e ezzel fel egyikét a forgalom ama nevetséges korlátúinak, melyeknek mielőbbi teljes ledöntésétől várjuk anyagi felvirágzásunkat. S nem mosolyogna-e a külföld méltán kiskorúságunkon, ha pénzerőnk gyarapítására kínálkozó ez alkalom elől önmagunk zártuk volna ol az utat Ha tehát megengedjük is, hogy kisebb körben, egyes helységekre alkalmazva, haszonnal létesíthetők ilyes takarékmagtárak, ha elismerjük is, hogy különösen a termelők ily czélu magán egyesületei, a mennyiben takarékosságra szoktatnak és megszorult kisebb gazdákon vetőmag előlegezések, által s egyéb módon segítenek, üdvös hatásúak lehetnek : nagyobb arányban, jelesül pedig megyei takarékmagtár alakjában és keretében
