Nyír, 1868 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1868-07-11 / 28. szám
28. szám. Szombat, julius 11. 1868. II. évfolyam. Szerkesztői és kiadó iroda: NYÍREGYHÁZÁN, Széna-tér 121 -ik szám alatti házban. Bérmentetlen levelek el nem fogadtatnak. Nyílt tér alatt 30 kr. bélyegdijon kívül minden négyszer hasábzott garmond-sorért 25 kr. o. é. fizetendő. SZABOM SNE<?!i: ÉS A HAJDE-KEBÍILET Előfizetési díj : A kiadó-hivatalban egész évre . 5 fr. 50 kr. Házhoz vagy postán küldve . 6 „ Félévre ..............................................3 „ É vnegyedre ...................................1 „ 50 kr. H irdetések dija: minden hathasábos petit sor egyszeri igtatásánál 5 kr., többszörinél 4 kr. Bélyegdij 30 kr. Külföldre nézve kiadó-hivatalunk számára hirdetményeket elfogad : Zeisler M. Pesten. Előfizetési felhívás „NYÍR“ 1868. évfolyamának második felére. Előfizetési feltételek: Félévre, (juh—dec.) . . 3 frt. Évnegyedre (jul.—szept.) 1 „ 50 kr. A „Nyír“ kiadó-hivatala. Kegyelem-év és biztosítás. (Vége.) II. Ezek volnának azon ellenokok, melyeknek figyelembevétele után e sorok Írója az egész kegyelem-évet sem kor-, sem czélszerűnek nem, sőt igen sok érdekekbe ütközőnek találja. Azon indokok, melyek az indítványban a papi özvegyek és árvák szomorú sorsára vonatkozólag oly érzékeny szavakkal elmondatnak, elmondhatók általában minden szegény öz- vegyről, s az indokolás nyomán a kér. felebaráti szeretet e jóltevő melegét épen úgy igényelhetné mindenik, s a napszámos, ki a nap hevében izzadva munkálkodott mások javára, épen úgy megvárhatná a társadalomtól, hogy özvegyéről s árváiról gondoskodjék, mint ezt indítványozó a papok özvegyeire s árváira nézve óhajtaná. Protestáns lelkésznek messzire kerülni kell minden oly intézvényt, mely a kaszfhzerűség jellegét viselvén magán, őt a társadalomban külön álló s túlzott igényeket formáló testületnek bélyegezhetné s kiforgatná azon állásából, melyet eddigelé elfoglalt; avagy az egyházakra oly teherként nehezítené, melynek nyomását még halála után is egy ideig érezhetőleg viselnie kellene. — És ha önzők nem akarunk lenni, nem inkább oda kellene-e működnünk, hogy a szegény tanítók, kik a lelkészekéhez aránylag felényi vagy harmadrésznyi csekély jövedelmökbol még annyira sem képesek családjuk jövő sorsáról gondoskodni — része- sittetnének habár csak féléves kegyelem jótéteményében is ?! Nem alamizsna, nem kasztszerű s könnyen visszahatást szülhető eszközök felhasználásával kell tehát özvegyeink s árváink sorsa enyhítéséről gondoskodnunk : hanem férfiakhoz ülő oly eszközökkel, melyek magunkból eredve, önerőnk által létesíthetők! Igaz, hogy ily úton a múltak gyászos mulasztásait egy szempillantás alatt helyrehozni nem lehet; de ha igaz az, hogy küzdés edzi az erőt : úgy a kitartó áldozatnak meg kell hozni ok- vetetlen a megkivántató jutalmat! — Mennyivel megnyugtatóbb volna el- szenderülni azon gondolatban, hogy önerőnkkel biztosítottuk családunk sorsát, s mentettük meg özvegyeinket, árváinkat a kétségbeeséstől!! E tekintetben sokkal életrevalóbb, sokkal czélszerűbb azon másik eszme, mely a hivatalt egyházmegyei gyűlésen pendittetvén meg, tervjavaslat készítés végett, bizonyos iránypontok szemmeltartása mellett, egy küldöttségnek adatott ki. Ezen eszme, valamelyik hazai életbiztosító társulatnál, a lelkésztársak közzül egynek az egyházmegyebeli összes papság által tekintélyes összegig leendő biztosítása! Nagy áldozat, hosszú nóta; hány özvegyünk fog elhalni az ínség keservének könyűiben, mig ezen eszme megizmosulván, életet fog ölteni, — mondják az ellenkező oldalról?!! Ez igaz, és mivel a biztosítandó élettartamától feltételeztetik a megváltás ideje; ez oly bizonytalan távolban lehet, hogy sokan elhunyhatnak közülünk, mielőtt szemeikkel megláthatnák az Ígéret betelését. De erre nem szabad gondolnunk, nagy dolgok csak nagy áldozatok által létesíthetők s csak szűkkeblű önzés teheti ezen ellenvetéseket. Vizsgáljuk meg közelebbről, és pedig számokkal illustrálva a biztosítás eszméjét, és azonnal meg fogunk győződni, miszerint az áldozat nem lesz oly felette nagy, mint egyelőre gondoltuk volna. Egy 40 éves lelkészt biztositunk a „Hazá“-nál 40 ezer forintig, a társulat alapszabályai szerint évenkint fizetni kellene 1300 irtot, és ezenfelül kezelési, bélyegdijakat, de a melyek — ha egyszerre és pedig Pesten fizettetnék hz évi illetőség — számításba is alig jöhető csekélységet tennének. Első tekintetre elviselhetetlennek látszik ez összeg, és egy ember bizonytalan jövőben történendő haláláig fizetni azt, évtizedekig tartható nehéz teher volna rajtunk. De könnyítik ezt azon nyeremények, melyeket a biztosító - társaság kötvényszerüleg igér nyújtani a biztosítóknak. így például a „Haza“ a tiszta nyereménynek 50 %-át adja. Ha már, — feltéve, hogy a társulat ügyei középszerű eredménynyel kezeltetnek — évenkint 6 %-ot adna nyereményképen a biztosítóknak, a mi pedig nem túlcsigázott remény, a mennyiben ennyi osztalékra a társulat alakulása első évében is, mikor legtöbb kiadásai vannak, — biztos kilátás van : ezen esetben, már az első évben a befizetett 1300 frt után, 78 frt nyereményben részesülnénk; a második évben ismét befizettetvén 1300 frt, ekkor már kétszer 78 azaz 156 frt osztalék jutna, és igy tovább, minden évben 78 írttal több. A nyeremény vagy benthagyatnék a tőke növelésére, mely esetben az évi nyeremény-osztalék is szapo- rittatne'k, és a kamatok kamatainak hozzáadásával 12 év elmúltával, mig a biztositott tőke 47 ezer frtra növekednék, az évi nyeremény már ekkor 1313 frtra emelkedvén, ha évenkint kivétetnék, belőle a biztosítási 1300 frt évidij kifizettethetnék, és a fizetés az egyh. megye részéről megszűnnék; — vagy pedig kivétetnék minden évben a nyeremény-osztalék, ezen esetben, minden évben 78 írttal kevesebbet kellene befizetni, a mikor is 17—- 18 év elmúltával ugyancsak annyira emelkednék a nyeremény — mindig 6%-ot véve fel — hogy magában elegendő lenne a biztosítási dij kifizetésére; első esetben 12 év alatt befizetett 15,600 frt után örökölne az egyh. megye 47,000 frtot; a második esetben 17 év alatt a nyereményeken kivid befizetett 11,502 frt után örökölne pedig 40,000 frtot. A nyereTÁRCZA. A varsói menekültek. Történeti beszély Gyöngyösy Sámueltől. (Folytatás.) De a mint a grófnőt többen felismerek, mert atyja jobbágyai közül is többen voltak az elvakitott nép között — többen felkiáltának : „Pothorodeczki!! Pothorodeczki 11 Halál a Potborodeczkiekre 11!" A kiáltozás a legéktelenebb ordításba ment át s hosszú késekkel, kardokkal, vasvillákkal és kaszákkal rohantak a védtelen nő felé, „Csak rajta, csak rajta bős lengyelek ivadékai — kiálta fel varázserejii csengő hangja egész hatalmával a grófnő — vagytok-e még többen is, ugyan hány százan lehettek, hogy egy fegyver nélküli nőt megöljetek? Hatalmatokban vagyok, magam önként jöttem közzétek, megölhettek, ám tegyétek, de elébb hallgassatok ínogl" „Nem hallgatunk — ordít az ittas tömeg — halál az urakra, halál a Potborodeczkiekre 11“ és a fegyverek ismét felemeltettek elleue. Hedvig nyugodtan állott mint szikla a ha- ragvó tenger tajtékjai között. „Jól van! — monda s e közben széttárta keblén fekete öltönyét — jertek itt van szivem, gyilkoljatok meg, hiszen a hős lengyelek utódai útonálló rablókká lettenek! — szétnézvén a grófnő, néhányat felismer közöttük, s rögtön a felismertek egyikéhez fordulva igy folytaié szavait ; — Jankovszki itt vagy te is?... meg van-e még a szép piros ruha, melyet nődnek s gyermekeidnek küldöttem, midőn az adóba lefosztották rólatok utolsó rongyotokat? No hát nem felelsz ? .. Jöszte csak, jó éles késed van, mért nem mártod szivembe ? És te Petrovszki ki haldokló nődet házunkhoz hozád, mert a betegnek enni adni nem tudál, és ott felgyógyulván hárombóuapi eleséggel ellátva egészségesen tért vissza hozzád, miért nem hasítod kardod- Szerk. pl, bm. h. dal ketté e koponyát, vagy e szivet, mert rólatok gondolkozni, mert benneteket megszánni merészelt? Te is öreg Novinszki itt? Mit csinál leányod kinek számára atyám fél év előtt száz rubelt adott menyasszonyi hozományul, jövel jól kifent kaszáddal vágd le urad leányáénak fejét, gabonát úgy' is még vagy fél évig nem vághatsz vele! Ti nem feleltek, szemeiteket lesütitek ? ugy-e ti mielőtt megölnétek engem elébb megfogjátok szavaimat hallgatni ?“ Senki sem felelt a grófnő szavaira, a fegyverek lehanyatlottak, csak egyetlen hang kiáltott fel merészen : „Mi meghallgatunk és nem is ölünk meg majd csak akkor, ha mindnyájan kimulattuk veled magunkat szép grófnő! A ti uraitok úgy is sokszor elcsábítják s szerencsétlenekké teszik a mi szegény leányainkat, illő hogy a kölcsönt egyszer már mi is vissza adjuk!“ szavai után éktelenül kaczagott s vésztjósló hunyori- tással intett társaira, mire azok jóváhagyólag bólintanak fejeikkel. A grófnőnek ez illetlen szavak hallattála arczába szökött a vér, s egy drága kövekkel kirakott nyelű tört vonván ki kebléből, még keményebb hangon kiáltotta : „Istenemre ti azt nem fogjátok tenni, mert a ki hozzám merészel ily nemtelen czélból nyúlni, előbb kóstolja meg e tört, mint enge- met érinthetne; avagy elébb fog ez szivemig helyet találni, mintsem ti testemhez nyúlhatnátok! Hallgassatok! A nemes elszántságon s e rendkívüli bátorságon clbámultak a pórok, lebüvölve nem mertek egy hangot sem kiejteni. A grófnő tehát felhasználva az alkalmas perczet elkezde hozzájok lelkesítő hangokon szólani : „Lengyel férfiak! ti egy szép, egy vitéz s egykor oly boldog és hatalmas nemzetnek vagytok fiai; Ínségben, nyomorban küzdőtök, fekete kenyeretek is csak szűkén van s keservesen nézitek, midőn gyermekeitek éhségtől halványan kiáltanak hozzátok eledelért; ruháitok rongy- foszlányai nem képesek elfedezni tagjaitokat, a hidegben a ruliátlanság miatt hányán fagynak meg gyermekeitek! Hajh nem igy- volt ez azelőtt! Ti ősz apák nem emlékeztek-e reá még, midőn aratás ünnepén oly boldogok voltatok, földes uraitoknak is, nektek is telve voltak csűreitek. Most azt mondjátok, azért vagytok nyomorultak, mert földesuraitoknak kell dolgoznotok ? Apáitok még többet dolgoztak, mert erősebbek voltak, az éhség nem csigázta őket el, még sem szenvedtek szükséget! És ki az oka annak, hogy még jobbágyok vagytok? Azt hiszitek, hogy a lengyel főurak nem tudnának hasonló nagyok lenni az áldozatban mint a magyarországiak ? Ott felszabadították a jobbágyokat, mert az uralkodó és a nemesség egyetértve alkották meg e nagyszerű törvényt. Nekünk a muszka parancsol, mi az ö ellenére még jót sem tehetünk. Próbáljuk meg ha én ma jobbágyi telkeiteket felszabadítanám, holnap sem az enyém nem lenne, sem a tiétek, kauern elvenné a kormány, mely- az ily tettet veszélyes újításnak bélyegezné. De ha nem erőszakoljátok is a dolgot, eljő az idő, midőn szabad urai lesztek ti is azon földeknek, melyekre apáitok és a ti verejtéketek hullott! Ali lengyelek nem ez a ti boldogtalanságotoknak oka, nem volt itt panasz mig az orosz a szabadság e földjére, melyet apáitok vére öntözött — nem tette lábait; nem volt e nemzet irigy egymás boldogságára, mig az orosz reánk nem tette lánczait, hogy kisarczolja a nép zsírját, életerejét az elviselhetetlen adókkal, hogy igy majd az éhen felhőit nemzetet egy csapással kiölhesse. Emlékezzetek csak 18 év előtt mily dicsőséges harezokat vívtunk még ellene! A gazdagok kincseiket, a szegények vérüket hozták a szent haza oltárára és a szent ügyet csak árulás buktathatta meg. Most a sanyargatott gazdagnak nincsenek kincsei, és a kiéhezett szegény nép nem bírna elviselni egy hadjáratot. De még mindig fél hatalmas ellenünk a bárdot a végső nagy- csapásra felemelni fejünk felé s mit tesz, hogy orvul gyilkolhasson le bennünket? báránybőrbe öltözteti farkasait, hozzátok küldi benneteket elcsábítani, mintha mindazon nyomornak, melyet ők idéztek reánk mi főnemesek, birtokos urak lennénk okai! És ti meghallgattátok őket, összeesküdtetek ellenünk. Mit mondottak e gaz csalók néktek ? Ugy-e azt r üljétek le szegény emberek az urakat és javaikat meg fogjátok egymás közt osztani, e mellett minden nemes fejőért egy arany jutalmat kaptok. Hiszitek ti ezt? . . . Nézzétek mog Varsó palotáit, büszke lengyel főurak lakták ezeket egykor, hisz még ti is emlékezhettek reá! Hol vannak most e főurak ? Egyik elhullott a bakó csapása alatt a vérpadon, a másik most is hordozza Szibéria bányáiban éltének átkait; és palotáikat talán eladták, oh nem! elrablá azokat a kormány és üldözőink között osztotta ki jutalmakul gyilkolásunkért. Még egy néhány maradt meg közülük lengyelek kezében, irtsátok ki ezeket, bad folylyon el a nemes lengyel vér, jobb lesz nektek kancsukás orosz urakat szolgálnotok. Mert azt ne higyjé- tek, hogy egy talpalatnyi földet kapjatok, megosztoznak azon majd ők, kik benneteket ellenünk zúdítottak. Oh szerencsétlen lengyelek titeket egy irtóztató munkára basznál fel közös ellenünk az orosz. 0 nem akarja, hogy a világ azt mondhassa, miszerint az orosz czár ok nélkül kiöleté a lengyel nemességet, mert ily bűnért Európa könnyen megfenyítené; tehát titeket lázit ellenünk, hogy rátok mutatva elmondhassa a világnak : ime a lengyelek egymást irtják, az ily nemzet életet nem érdemel, s akkor felemeli a kifent bárdot, a porba sujtand benneteket s reátok még súlyosabb lánczokat vernek, mely alatt görnyedve még azt sem lesz szabad mondanotok, hogy lengyelek vagytok. Egy arany egy nemes fejéért! lengyelek egy aranyért képesek lennétek legyilkolni a nemzet színét virágát ? Ám kezdjétek meg rajtam, itt vagyok öljetek meg, egy arany oly szép pénz, bizonyosan többet ér egy nőkebel kiomló piros vérénél!“ „Nem, nem, — feleiének többen — beszélj nekünk tovább, beszélj mi hallgatunk mint Isten angyalát!“ „Jól van I — folytató tovább a grófnő s ez alatt a győzedelem fényének egy sugara vonult keresztül vonásain — Petrovszki, neked a mint emlékszem reá három lovad van, és Jan- kovszkinak egy sincs, mond meg nekem, miért
