Nyír, 1868 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1868-07-11 / 28. szám
meny mérlege azonban a biztositó- társulat ügyállásától függvén, lehet több vagy kevesebb, mint azt e kimutatásba felvettük, és igy bizonytalan; de épen ily bizonytalan azon időtartam is, meddig a biztosítási dijt fizetni kellene, a mennyiben a biztosított egyén elélhet 30 vagy több évekig is, de elhalhat egy-két év múlva is, a jövőbe tekinteni nem lehet. Ha azonban legtúlzóbb pessimis- mussal semmi nyereményi osztalékot nem veszünk is számadásba s az 1300 irtot évenkint be kellene fizetnünk; ha az egyházmegyebeli 93 lelkész, jövedelmének egy százalékát minden évben elszakítván magától, családja jövőjének biztosítására eképen tőkésiti, ehez járulván az áldozatkész egyházak segítsége s a meglevő özvegy- árva-pénztár e czélra fordítható jövedelme — minden kétségen kívül, el fogjuk viselhetni a terhet, és azon megnyugtató édes öntudat fog lelkesíteni bennünket, hogy megtettünk mindent, mit egy embernyom megtehet, s egy századokra izmosuló oly fát ültettünk, melynek árnyékában — még meglehet — özvegyeink és árváink is — de az utókor bizonynyal meg fog pihenni, s áldani fogja azoknak emlékezetét, kik a sivatag pusztában nyugalmas helyről gondosko- dának. És csakis ez lesz azon — nem egész kegyelem — de egész, kielégítő, boldogító intézkedés, melynek létesítését nem kivülöttünk kerestük, de magknktól, önerőnkből eszközöltük, általa senki érdekeit nem sértettük, s protestáns lelkészi társadalmi állapotunkat minden kasztszerűségtől megmentettük. Gyöngyösy Sámuel. Nyíregyháza, julius 6. Igen tisztelt Szerkesztő ur! Azon bizodalomban lévén : miszerint az uraságod lapja s annak szelleme nincs sem egyik, sem másik párthoz határozottan lekötelezve ; ezen nézetből kiindulva, felkérem aziránt, lenne szives legközelebb kiadandó becses lapjába azon czikket felvenni s bevezetni, a mely ez idő szerint sajtó alatt lévén, egy keletkező társaságnak nyilt névaláírásával van szerkesztve, s a mint felebb mondám, ezúttal épen nem osztozol meg vele, szegény ember mindjárt jobban boldogulna, ba csak egy lova volna is?“ „Hjah! nagyságos asszonyom — felele a kérdezett — lehetne Jankovszkinak is három lova, ha úgy szeretne dolgozni mint én, de őkeme nem igen szeret dolgozni, s ba valamit keres mindjárt a zsidónál áll meg, bizony én nem osztozom vele, keressen magának ő is!“ „Igazad van Petrovszki, épen ezen feleletet vártam tőled, látod, ha neked fiad is, unokád is olyan dolgos ember lesz mint te vagy, még ivadékaid valaha gazdag emberek lehetnek. Látod az én őseim szorgalommal, munkával gyűjtötték azon vagyont, mely reám maradt, ha ők is olyanok lettek volna mint Jankovszki, bizonyosan én is gunyhóbau születtem volna. De azt mondom én nektek, hogy ha ti ma minden nemest kiöltök, és minden birtokaikat elosztjátok magatok között, bizonyára már két nap múlva nem lesz meg az egyenlőség, mert Jankovszki, vagy a dolgozni nem szerető emberek már a zsidónak adnának belőle borovicskáért, és tíz év múlva csak olyau szegények leimének mint most; Petrovszki pedig még többet szerezne a magáéhoz, meglehet mind meg venné a Jankovszki részét, ugyan mit mondanál neki Petrovszki, ha tiz év múlva osztozni akarna veled, ugy-e nem találnád igazságosnak kívánságát, sőt talán ki is vernéd házadból. Ilyen igazságtalanságot akartok ti most elkövetni lengyelek! Oh ne engedjétek magatokat elcsábit- tatni, titeket egy borzasztó szerepre, a nemzeti öngyilkosságra akarnak felhasználni, mert midőn uraitokat leölitek, a lengyel nemzetet irtjátok ki. A lő után indul a test, a fő gondolkozik, számit, valamely tettre elhatározza magát, és a test engedelmeskedik akaratának; mi lesz a testből ha a főt róla levágják ? Összeomlik az egész ember és semmivé lesz! Epen igy van az a népek életében is! A művelt osztály a fő, mely a tudatlan népet vezeti, eszével, vagyonával oda működik, hogy az egész nemzettest egy nagy czélért lelkesüljön. Öljétek le őket, romba dől az egész nemzet és sírjaikban egy ország fog elhamvadni! Nos lengyelek, itt állok előttetek, jertek sajtó alatt áll, — miután közérdekű dolog s a véleményeknek tisztázására van számitva, reményiem, hogy kérésemnek helyt adand. Maradok stb. Blahunka József. Polgártársak! A bizalom és szeretet nevében, mint szabad polgárok, őszinte jóakarattal szólunk hozzátok. Hallgassatok meg! A városban kiosztott nyomtatványokból, de a „Nyír“ czimü lapból is értesültünk : bogy benneteket az u. n. „Bal kör“, vagyis az ellenzéki politikai párt megalakítása végett legközelebb egy iskolába hívtak össze, hol többek részvétele mellett a „Bal kör“ megalakultnak nyilvánittatván, elhatároztatott, hogy aláírási ivek fognak hozzátok vitetni azon czélból, miszerint azokat ti is aláírjátok, s ekként a „Bal kör“ tagjaivá legyetek. Polgártársak! Hőn üdvözlünk mi minden hazafias lelkesedést, őszintén tisztelünk minden józan ellenvéleményt és tiszteljük a ti egyesülési szabad- ságtokat is; de azt hiszszük, hogy „mindennek megvan a maga ideje“, s valamint a gyümölcsnek : úgy a politikai kérdéseknek is a fejlődés természetes fokozatain kell ke- resztülmenniök, hogy megérjenek és egészségesek legyenek. Az uj képviselői választás és tiszt- ujitás még úgy is bizonytalan, és törvény szerint is liosszasb idő múlva fog csak megtörténhetni. Addig tehát a békés egyetértést és köznyugalmat zavarni, a munkás polgárokat saját műhelyeiktől elvonni, és ekként a drága időt és munkát, mint valódi közös kincseket — vesztegetni, közvetlenül reátok, közvetve pedig városunkra, sőt a hazára nézve is egyiránt felette káros lenne. Polgártársak! Szerencsés a haza : ha a különböző politikai pártküzdel- mekben minden illető fiait a higgadt s hivatott értelem, és a tiszta, önzés- telen hazafiuság érzete vezérlik! Ellenben jaj a nemzetnek, ha pártszenvedély, önző érdekek és át- kos visszavonás dúlnak fiainak keblében ! öljetek meg, nyugodtan fogadom gyilkaitokat, mert ti meghallgattatok!“ „Nem, nem! mi nem ölünk meg tégedet — kiáltának sokan, mi közben többen ruhája szegélyét csókolák — kérünk beszélj nekünk, beszéded visszaadja eszünket, oh kérünk beszélj nekünk!“ Mig a pórok magokba szállva józauódtak ki gyilkoló hevükből, s megvilágosodván látte- rök, még tovább is hallgatni akarnák a grófné meggyőző szép szavait, s már épen hozzá is akart az kezdeni, midőn egy erőszakos rúgásra beesett a korcsma ajtaja, melyen lengyel pór rontott be s durva hangon felkiáltott : „Mi történik itt, miféle nagyságos méltósá- gos prédikál itt előttetek, ki hívta őt ide ha- zudozni, hogy ti gyávák még sem öltétek meg, sőt úgy álljátok körül mintha orrotok vére folyna, le vele ő legyen az első áldozat!“ Mig az érkezett pór eképen szólott, övéből pisztolyát ragadta elő s egyenesen a grófnőre czélozott, ki kezeit emelte fel s védőleg tartá maga elébe, de Petrovszki épen közel lévén hozzá, épen azon pillanatban, midőn a pisztolyt el akará sütni — fellöké annak karját úgy, hogy a golyó a padlásba fúródott. „Megállj komám — szóla hozzá Petrovszki — a nagyságos asszony igen szépeket beszél nekünk, mi őt hallgatni akarjuk!“ „Ismeritek-e ezen embert — szóla a grófnő — ki fegyvérét reám sütötte? ... De fogjátok meg őt, mert ismét pisztolyt vesz elő, nem szereti ő az én szavaimat hallani, mert mindjárt lerántom gaz álarczát előttetek!“ A grófnő parancsára többen megragadták s ellenállása daczára karjait el nem bocsátották. „Ez emberről azt vélitek nemde, hogy egy szerencsétlen koldus lengyel testvéretek, a kit földes ura juttatott koldusbotra. Valóban jól eltanulta nyelveteket, hogy fel nem tudtátok ismerni! Elhiszitek-e ha én azt mondom nék- tek, hogy ez az ember muszka kém, még csak nem is lengyel, elhiszitek-e, hogy ez az ember kapitány a kozákoknál, a neve Gyurovics, a kormány bérencze, a ki nagy jutalmat kap azért, hogy veletek az urakat leöleti; és azon Ezektől minden igaz hazafinak kötelessége, de a polgári elemnek fő-fő érdeke is óvakodni; mert a polgári elem uj felkentje- s uj tényezőjévé avattatván az alkotmányos politikai szabadságnak, kell hogy arra érettnek, méltónak és érdemesnek tanúsítsa be magát; és kell : hogy a politikai jogok gyakorlatában a szabadelvű, de biztos, józan ..és nemes irányt kövesse, s hiú ábrándképek után ne kapkodják; mert különben veszélybe döntheti a hazát, s megsemmisítheti saját kivívott s még igen zsenge álláspontját. Polgártársak! E nézetektől vezéreltetve, mindnyájunk közös javáért, testvériesen figyelmeztetünk és kérünk benneteket : Óvakodjatok általában minden időelőtti és tüntető cse- lekvényektől, és még most minden gyíílésezésektől, de különösen óvakodjatok az elibetek adandó ivek aláírásaitól; mert mi azt tapasztaltuk, ti pedig egy közelebbi gyászos időszakban magatok is okulhattatok rajta: hogy az ily elhamarkodott aláírásokkal csak önmagatoknak és családjaitoknak ártottatok. Most minden nap gazdag az eseményekben és változásokban. Ne adjátok fel tehát időnekelőtte független- ségtöket; hanem várjatok béketűréssel, az idő mindent megérlel. Majd mi is lobogtatni fogjuk azon irányelvek zászlóját, mely alatt őszintén beszélni és nyíltan cselekedni fogunk. Addig is gondolkodjatok komolyan, bíráljatok meg higgadtan és önállóan minden tanácsot, és csak az igazi jót, üdvöst és lehetőt elfogadva, válaszszátok annak idejében azon cselekvési irányt, melyet hűn követve, boldogok lesztek ti, s boldog lesz veletek a haza is! Éljen a haza! Éljenek az igaz honszerető független polgárok ! ! Nyíregyházán, jul. 5-én, 1868. Jármy Menyhért, Báthy (Sztrnhár) Károly, Kralovánszky Gyula, Hrabár István, Meskó Sámuel, Simon Endre, Kovács Gerö, Blahunka József, Meskó Pál, Kralovánszky Móricz, Kaoska János, Kralovánszky László, Szamueli Baruoh, Bodnár István, Riszdorfer János , Dómján Sámuel, Palioz Mihály, nyíregyházi polgárok. földeket, melyeket nektek ígért osztalékul, az elvérzettek birtokait legnagyobb részben ö fogja örökölni. Ez a gaz rabló már megelőzött benneteket, s egy jó konczot elrabolt előletek; .nem várhatta be a mai napot, mert nem akart .veletek osztozni, múlt szombaton atyám palotáját kirabolta katonáival, s felperzselé; és atyámat a jó, a nemesszivü öreget, ki oly sokszor tett jól véletek, mint egy ebet agyonveré s még ez nem elég, az összevagdalt véres testet palotánk ablakába akasztatá, pénzét elrabolta, férjemet és Osztrovszki Arthurt, midőn testvéremmel az oltár zsámolyánál térdepelt, hogy esküvel is egymáséi legyenek és engemet mint rablókat elfogatott. Én szerencsésen megszabadultam körmei közül, de a többieket talán a vérpad várja! Ha kétkednétek szavaimban, tépjétek le róla darócz köntösét, bizonyosan magán felejtette századosi egyenruháját, vagy ba nem, más jelről megismeritek, fején egy csekély vágást találtok, melyet a haláltusát vivő szegény atyámtól kapott emlékezet okáért, hogy e seb égesse lelkét még a síron túl is, s ne légyen nyugalma e földön, ne a sirban, ne a pokolban, mindenütt üldözzék őt ébren s álmaiban a meggyilkoltak véres árnyai!“ E szavak közben a grófnő átokra emelte kezeit, a felingerült pórok pedig letépték Gyu- rovicsról a lengyel póröltözetet, s diadal kiáltással fedezték fel rajta a századosi egyenruhát, melyet a hideg miatt csakugyan magán hagyott, és dühösen támadták meg a pórok kiáltván : • „Halál az árulóra!“ „Nem, lengyelek ti nem lesztek gyilkosok — monda Hedvig — csak magatoknak ártanátok, mert ellenségetek kemény számadásra vonna benneteket bű ebének haláláért, bocsássátok őt szabadon, hadd pusztuljon el!“ Gyurovics mérgében fogait csikorgatta és fejét verte a falhoz s rémitő átkozódások között igyekezett magát az erős karok szorításai közül kiszabadítani, a grófnő szavaira elbocsátották, de többen arczul verék, megköpdösék, megrugdosok, sőt nehány botütéssel is megtisztelték, mígnem átkozódva elfutott. Nyíregyháza, julius 10. Több nyíregyházai polgár aláírásával, bizonyos — nyomtatásban megjelent felhívásokkal *) árasztatott el városunk közönsége, melyben a polgárok hangzatos szavakban intetnek, hogy a megalakult baloldali körbe alá ne Írják magukat, s egyúttal az aláírás veszélyeire is figyelmeztetnek. Megvalljuk, nem vagyunk képesek érteni Deákpárti polgártársaink ezen elhamarkodott ilynemű fellépését! A Deákpárt történhető bukása miatti félelemből történik-e mindez; vagy azon czélból, hogy a „fölhívás“ alá Írott s egy-kettő kivételével már eddig is ismeretes Deákpárti nevek hivatalos és nemhivatalos tekintélye által pressiót gyakoroljanak a nép szabad meggyőződése nyilvánithatására ? Alkotmányos országban egyik esetben sem igazolható eljárás! Egy baloldali kör alakulására csak egy Deákpárti kör alakításával lehetne felelni! De ám tegyék polgártársaink azt, mit pártjok érdekében a becsület és törvényesség korlátain belül tehetnek, — mely korlátokon túl, biztosíthatjuk őket, mi sem fogunk csapongani —- alkotmányos ezen polgári jogaik gyakorlásában őket akadályozni nem fogjuk : de hasonló loyalis eljárást várunk tőlük is, s egyszersmind kikérjük, hogy a szabad polgároknak hazafiui ezé- lokra irányzott törvényes társulhatási jogaikat akár pressio, akár terrorisa- tio által ne akadályozzák, és ezt megváljuk mindaddig, mig a társulás veszélyes irányt nem vett, különösen tisztviselőinktől, kiket a közbizalom épen a törvények őreiül választott; kikérjük továbbá, hogy deákpárti polgártársaink, proklamáczióik indokául még meg nem történt dolgokat fel ne vegyenek. Ugyanis, tévesen mondatik a felhívásban, mintha a baloldali kör a Dovin iskolájában junius 28-án tartott értekezlet alkalmával megalakult volua, tévesen mondatik, hogy ott aláírási ivek kibocsátása határoztatott volna el,s ennek folytán téves az ezen két indokra bazirozott egész okoskodj Lapunk egész terjedelmében hozza ezen felhívást. Szerk. „Nekem — monda hozzájuk a grófnő midőn lecsendesültek — el kell hagyni hazámat, én szökevény vagyok s Magyarországra bujdosom; ha itthon maradnék kivált a mai jelenet után el nem kerülhetném a vérpadot! Isten veletek ti eltántorított, de megtért fiai hazámnak, maradjon veletek áldásom, és ha rám emlékeztek, jussanak eszetekbe a miket mondottam nektek. Majd jő egy szebb idő, a midőn ti szabadok lesztek telkeiteken, s a zsarnok lán- czait összetörve újból felépítjük e honfi vérrel áztatott szép hazát. Vigyázzatok a harczi trombita hivó szavára, hogy az készen találjon benneteket az élethalál nagyszerű harczára; egymást ne bántsátok, szegény hazánknak nagy szüksége van minden lengyel életére I Éljetek boldogul! „Ne hagyj el bennünket — mondák többen — vagy mi is veled megyünk harczolni Magyarországra I“ „Köszönöm barátaim részvétüket, ti mind családapák vagytok, nektek tűzhelyeiteket elhagyni nem lehet, mivé lennének nejeitek gyert- mekeitek, ha idegen földön elvérzenétek, nekem pedig maradnom nem lehet, a ti ragaszkodástok engem nem oltalmazna meg a zsarnok körmeitől : de azt szívesen fogadom, ba nehányan a galicziai határokig elkísértek, mert Gyurovicstól félnem kell, ő engem üldözni fog mindenütt, hogy kézre keríthessen.“ Örömmel teljesítették a pórok a grófnő kívánságát, pár óra múlva két jó háronüovas parasztszekór állott a csárda előtt, egyikre a grófnők ültek Jozefinával, másikon a kiséret foglalt helyet, mig némelyek lóháton követték őket. Kerülő mellékutakon apró falakba pihenve, hol a pórok által mindenütt a legnagyohb szívességgel fogadtatott, végre elértek a galicziai határokhoz. Itt érzékeny búcsút vettek a grófnők kiséretöktől s jelentékeny összeggel kínálták meg őket, de mit azok el nem fogadtak; kölcsönös áldás kivánatok között elváltak egymástól, a grófnők könyező szemekkel tekintettek vissza az elhagyott hazára. Mikor láthatják meg ismét annak határait? (Folytatása következik.)