Nyír, 1868 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1868-01-04 / 1. szám

A kezdeményezés pedig e téren minde­nekelőtt a városokat illeti : mert legelső he­lyen a városok rendeltetése az állami háztar­tásban a miveltséget és munkásságot ösz- pontositani s mint a nemzeti erő gyűl- és tűzhelyei az egész hazára felvilágosodást és jólétet terjeszteni. Nyíregyháza városa megértette a váro­sok e fontos feladatát. E megértés kifolyásá­nak tekinthetők az iskolai alapítványok, me­lyek egyikéből a helybeli algymnázium is létesült. Ez városunknak már eddig is meg­termetté gyümölcseit: a mennyiben a belőle kikerült tanítványok, kik az országban szer­teszét tudományos kiképzésüket folytatják, az elsők közt találhatók a legkülönbözőbb tanintézeteknél. Azonban csalódás és önámitás lenne azt hinni, hogy városunknak már nincs több teendője az iskolavágy terén. Sőt ellenkező­leg : a mi eddig történt, bármily népszerű­nek látszassák is az, mindössze kezdemé­nyezésnek tekinthető! —Nem szándéko­zom részletesen elsorolni egy húszezer lako­son felül számláló városnak hány és minő nevelőintézetekre lenne szüksége, hogy ren­deltetését betölthesse. Csak két legsür- gősb teendőire hívom fel ezennel a t. ez. vá­rosi képviselet figyelmét : értek egy le- ánynöveldét s egy vasárnapi is­le o 1 á t. Az algymnásiumot a város a magasb- rendü tudományos műveltség terjesztésére alapítvány ózta. Ámde a gyumásiiun csak a férfinemet részesíti jótéteményeiben. Azért ha a város A-t mondott, szükségképen B-t is kell mondania, ha ifjai számára alapított magasbrendü tanintézetet, alapítson olyat leányai számára is: csak igy létesülhet a két nem közti helyes és szükséges egyensúly. Tudom, hogy erre sokan azt a megjegy­zést fogják tenni : nincs szükségünk tudós asszonyokra! —Isten őrizzen is azoktól; de a leánynövelde feladata nem is az, tudós, hanem mi veit nőket nevelni. Miveit nőkre pedig, kivált miveit anyákra, a társadalom­nak csak olyan szüksége van, mint miveit férfiakra. Főleg városokban a női miveltség- nek minél általánosabbnak kell lenni. Legelső helyen az anyák kezében van a haza jövője, az uj nemzedék sorsa. Nem is hinné, ki ne- velészeti tárgyakkal közelebbről nem foglal­kozik, mily döntő befolyású az anya neve­lői működése a gyermek egész életére. Min­den nagy férfin saját vallomása szerint édes anyjának köszöni nagyságának hírét. Lehe­tetlen is, hogy okos, miveit, belátó, jó anya gyermekéből hitvány vagy rósz ember vál­jék : de az ilyen anyák sem teremnek ám vadon, hanem kell, hogy előbb ők is azokká képezhessenek. Hogy pedig meglevő nyilvános tano­dáink még a tanítók legjobb akarata mellett sem képesek növendékeiket kellően kimivel- ni, ez azt hiszem nyilvános titok. A legkeve­sebb, mit miveit nőtől kívánhatni, az, hogy mindenesetre legalább „becsületes“ levelet tudjon irni. Csak ezen legkissebb mértékkel ismerve városunk nyilvános tanodáit kijárta leánynövendékeket, vajmi kevés megfelelőt, de minél több olyat fogunk találni, ki még csak folyékonyan olvasni sem fog tudni, ki még azt sem fogja tudni megmondani, váj­jon Ázsia Európában, vagy megfordítva Európa Ázsiában fekszik-e ? Hogy nyilvános iskoláink mellett leány- növeldékre tettleg szükségünk van, ezt azon tényállás is igazolja, hogy városunknak úgy­szólván minden bokrában teng . . . akarám mondani diszlik egy leánynövelde. — Ezek egytől egyig magánvállalatok, csakhogy leg­többjében nincs is köszönet. Nem szándék- szóm ezek egyenkinti részletes bírálatába bocsátkozni; elég ennyit mondanom rólok, hogy legtöbbje nem is kíván rendszeresen szervezett nevelő-intézetnek tekintetni. De van köztük egy, a Palánszky-Csapó ldáné intézete, mely a nevelészet legelismer­tebb elvei szerint szervezve, gyakoi'lott tan­erők által támogattatva, s egy miveit, tapin­tatos, házias nő által vezettetve belélete ol­daláról a legszigorúbb igényeknek is meg­felel : csak hogy ennek megint az a be nem tudható hibája, hogy tágabb körben nem működhetik. Mert miután fenntartása fölötte költséges, a tandijak benne oly nagyok, hogy csak a legtehetősb szülők gyermekei láto­gathatják azt. Pedig felemlitém már, hogy kivált városban a női miveltséguek minél tá­gabb körökben kell hulláinzania. A dolog ilyetén állása mellett tehát ki­kerülhetetlen szükség, sőt a városnak gyermekei iránti legelső kötelessége le­ányai alaposabb kimiveléséről gon- d o s k o d n i. Két utón törekedhetik a város e köte­lessége teljesítése után; vagy maga állít leány növeld ét; — vagy megsegiti a meglevők egyikét, legjobbját, hogy ez cse­kélyebb tandíj mellett vagy ingyen is fogad­hasson növendékeket. — Az döbbeni utón nagyobb költséggel, de biztosabban; az utób­bin kevesebb költséggel és hamarább érczélt. Tekintsük e két út mindenikét köze­lebbről. x. y. z. (Folytatjuk.) Vizsgálódás a közerkölcsiscg mezején. Habár fájdalommal is. de lehetlen ki nem monda­nunk, hogy korunk haladás kora nemcsak fény, hanem árnyoldalról tekintve, halad népűnk és pedig sebes ro­hammal saját vesztére a megveszett erkölcs sikamlós utján; mint az írás mondja: „látják, hogy azon az ös­vényen sokan megsebesittettek, megölettek és mégis bátoi-kodnak azon elindulni; látják a barlangba beve­zető nyomokat, de kifele egyet sem, és mégis bátorkod­nak abba alászállani.“ Azt mondja a költő • Kórjeleit az időnek Látni úgy fáj a költőnek. Százszorosán vérzik szive Ha honának igaz hive, A népet vesztére törvén Fenyegeti tágas örvény. Ki van a mi szemünk sírva, S dalunk való könynyel Írva. Veszni kezd a nép erkölcse, Papolnnk. de nincs gyümölcse; Nincs orvosság a baj ellen, Gyérül a nyílt tiszta jellem. Hideg a nép; hűség, hála, Kegyelet már ritka nálla . . . Ki van a mi szemünk sirva Dalunk omló könynyel írva. Átkozottul teljed a fényűzés, a pompa, mi a gaz­dagokra úgy mint a szegényekre egyformán kártékonyán hat. A gazdagnak vagyona erős ostromnak van kitéve, s közelebb áll az enyészet mély örvényéhez, mint a gya­rapodáshoz, a szegénynek egyetlen kincse az ártatlan­ság emésztetik meg ezen veszélyes ragály által. A pom­pa, a fényűzés kedvelése elharapódzván, a nép között még gouoszabbul terjed az erkölcstelenség. A minden­napi példák fölmentenek azon szörnyű tettek véghez­vitelének előszámlálásától. hiszen tudva van az mind­nyájunk előtt, hogy a serdülő szende leány szeméről s a szűz szemérmet, miként ragadja el az átkozott pom­pa, midőn egy divatos öltönyért kész oda dobni ártat­lanságát. sodorták a nemzetet, hogy a népek hibás társadalmi szerkezetét ügyesen felhasználni tudó diplomatia csak­hamar megkezdette az elvénült ország ellen hadjáratát, s már 1773-lmn Lengyelországnak egy része feloszta­tott a kelet-északi három nagy hatalom között, s ezt csakhamar 1795-ben követte a második nagy felosztás. A bécsi kongressus 1814-ben Poroszországot euró­pai nagyhatalommá tévén : Lengyelországot újból fel­osztotta; a mikor azonban Poroszország lengyel birto­kainak nagy részétől elesvén, Sándor orosz czár nyert mintegy 2293 □ mérföld területet 4 millió lakossal, melyből egy 8 vajdaságra osztott lengyel királyságot alkotott, s 1815-ben az országnak uj alaptörvényt adott: melyben a személyes szabadság, szabad tulajdonjog tör­vényelőtti egyenlőség, bírói függetlenség, vallás-szabad­ság biztosíttatott; közigazgatás, törvénykezés, pénzügy és hadügy az orosztól elkülönítve maradtak. 1 aljon Szibéria fagy-börtöneinek és a testet has- gató kancsukáknak császárjától, még a legmerészebben rajongó képzeletnek is lehetett volna-e egy leigázott nemzet részére szabadabb alkotmányt reményiem ? Bi­zonyára a müveit Közép- és Nyugot-Európában, a bár­csak az uralkodó ugyauazonságábau egyesült társorszá­goknak, önállólag külön kezelt bad- és pénzügyet kö­vetelni, még korunkban is a politikai lehetetlenségek sorába tartozik. (?!) Azonban ezen első tekintetre talán szabadnak tet­sző alkotmány csak papírra tett, Írott malaszt ma­radt az oroszositó befolyás — mindent saját gyomrába temetni vágyó — kezében, ugyanazért a lengyelek nem is lettek vele megelégedve. A nemzeti önállóság és szabadság sírján loboghat a zászló, ha mindjárt a szabadság Istenasszonyának képe ragyogna is rajta : csak sir felett lobog az! Rakhatunk a halott koporsójára bárminő színes illatos virágokat, azok már el nem űzhetik az enyészet férgeit, melyek az élettelen hullát megemésztendik. A lengyel nemzet tehát, az orosz alkotmánynyali elégedetlenségének, önállóság, függetlenség nemzeti élet utáni vágyának az 1830-ki forradalomban adott kifejezést; a niely forradalom november 29-én este 20 varsói katona­növendék által kezdetett meg, a kik is felfegyverkezve a belvederei kastélyban lakó Konstantin nagy-herczeg a czar testvére meggyilkolására rohantak, a ki az orosz­lengyel haderő fővezére volt. A kastélyban gyilkos tusa támadott, a nagyherczeg testőrei mind egy lábig el­hullottak, de mind a mellett a halálra keresett nagy- herezegnek sikerült megmenekülnie, s már nov. 30-án az oroszok elhagyták Varsót. A nemzeti közigazgatási tanács Chlopicky tábornokot tette a sereg főve­zérévé. És most a nemzeti dicsőség napjai felviradnak, szent lelkesedésben lángol a hazáért minden hű kebel, a haza megmentésének a szabadságnak nagy gondolata erőt önt a karokba, lelkesedést a keblekbe. Czartoriszki, Osztrowszki meleg szavakban hívják hareztérre a nem­zetet. Radziwil Mihály főherczeg mint fővezér köztisz­teletben álló nevét kölcsönzi oda a forradalomnak; — a hullámzó ár mind merészebben tovább rolnin; Boltik Roman sandomiri követ 1851. január 25-én a nép in­gerült zaja közt kiáltja ki a Romanow háznak a kirá­lyi székből való eliizetését. Midőn febr. 5-én Diebitsch 170,000 emberből álló sereg élén benyomult Lengyelországba, bárha számban csekély, de lelkesedésében rettenthetetlen hadsereget talált, mely a grochowi, wawrei. bialolenkai gyilkos csa­tákban keményen véré vissza a zsoldos bérenczek roppant tömegeit. Chlopiczky, Skrzynecki, Fminszki, Üwerniczki halhatatlan nevet szereznek magoknak; egész Európá­ban a győzelmes lengyel seregek dicsősége hangozik, a mely győzelemről győzelemre vezettetik. Most a Geis- már orosz tábornok hadteste semmisül meg Wawrénél, majd a Rosen tábornok hadtestét éri hasonló csapás Dembe Wielkic mellett; majd ismét szerencsés liarcz vivatik Iganic mellett Pohlen tábornok serege ellen! Szép napok voltak ezek, az elaggott rab lengyel még lánczaiban vagy Szibéria jeges bérczei között is lelkesedve emlékezik reájuk! De mit ért minden vitézség, mit ért a nemes bá­tor önfeláldozás, ha a minden nemes czélt megdöntő viszálkodás egyenetlenkedés ütötte fel tanyáját a győ­zedelmes hadseregben; mit ért minden, ha az árulás kiszámítva, sötétben készitgeté az igát a szabadsághő­sök nyakába, jutalmul a dicső, a bátor küzdelemért ? Ugyanis Krukowieczkinek sikerült ármány és cselszö- vény által oda vinni a dolgot, hogy' a szabadsághősök sergei szétszórattak Paskievich által, Varsó megnyitotta kapuit az orosz seregek előtt. És a nagyszerű bátor küzdelemből nem maradt egyéb, mint romok, vér, mely tavakkal ontatott, gyilkolás, hazátlan bujdosás, nyomor és oly kemény iga, melyhez hasonlót talán még egy nemzet sem hordozott 11. ? . . A szervező rendelet 1832. február 26-án bevégzi Lengyelország felosztását, minden kiváltságait eltöröl­vén orosz tartománynyá teszi s az oroszositást a leg­nagyobb mértékben elkezdi. Dzierwichi 1833. ápril havában, még egy őrült­ségig vakmerő lázadást tervez, de látva annak kivihe­tetlenségét, látva egyúttal azt is, hogy a menekvés útja előtte elzáratott : megmérgezte magát, társai pedig ki­végeztettek. Ugyancsak 1833. novemberben Zawisza Arthur szervezett még egy felkelő csapatot, de a mely Varsó és Kalisch között legyőzetett! Azután sötét lett .... mint a sírban! . . . . Mit láttok ezen irtózatos sötétben ? . . . Vért, pusztulást, halált! . . . Vérpadokon villámló bárdokat, hóhér kezekben széttépett testeket, és . . . behunyt szemeket! Igv végződött a kezdetében oly dicsőséges lengyel forradalom, a legnagyobb hazafiak vagy leöldöstettek, vagy Szibériába száműzettek, a legtöbben, kik a vér­szomjazó kormány boszuját kikerülhetők. birtokaiktól megfosztatva bujdosók lőnek; és a tőlök elrabolt, több millióra menő vagyont a kormány tábornokai főemberei között mint majorátusokat osztotta szét, a fényes palo­ták a gazdag birtokok orosz főurak sajátjaivá levének s ez által az országban egy telivér orosz aristokrátia állapíttatott; és ültetett a nemzet szivébe egy égető gyilok. mely folytonos tőrdöfésivel kínozza e szegény, e vértanú nemzetet, mert a kormánynak ezen intézkedése folytonos táplálékot nyújt a gazdagság után sovárgó oroszok telhetetlenségének, hogy felhasználva minden nemtelen eszközöket, a még régi uraik kezében levő nagyobb birtokokat sajátjaikká tegyék; ezen intézkedés­nek tulajdonítható nagy' részben az, hogy a lengyel nemzet oly iszonyú módon irtatik, s hogy a reá borult nagy sötétségben folytonosan nem láthatunk egyebet, mint vélt. pusztulást, halál!. Vérpadokon villámló bál- dókat, hóhér kezekben széttépett testeket I és . . . be­hunyt szemeket I . . . És most térjünk át történetünkre, melynek alak­jait nem a teremtő képzelem alkotá, ha nem mind­annyian élő alakok valónak és az írónak nem maradt semmi más, mint rendbeszedni az eseményeket s a megtörtént dolgokat összeállítani. (Folytatása következik.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom