Nyírségi Virrasztó, 1942-1943 (6. évfolyam 1-24. szám - 7. évfolyam 1. szám)
1942-09-01 / 17. szám
2 NYÍRSÉGI virrasztó MEGBÉKÉLÉS HAZA I. Lelkésznek csendesnapjai. — Július 27—aug. 2. — Számszerint bizony kevesen gyűltünk össze, alig tízen. De ez vendéglátó gazdánkat nem zavarta, Ö tudta, hogy akiket éppen ide és éppen most hívott, azok megjelentek. És oly dúsan megterítette kevés egynéhány un knk is az Ige, asztalát minden nap, mintha szépen összesereglettünk volna. Az első, amit az Úristen tudtunkra adott, az volt, hogy nincs velünk megelégedve. Éspedig nem azért, mert Ö kérlelhetetlen, nagyigényű lenne, hanem mert mi, akiket szentségre hívott el az Isten, megalkuszunk testtel, vérrel, ördöggel, világgal. „Mily nagy az én nyomorúságom" — keseredtünk bele a magunk megismerésébe. Aztán szólt az Isten örömhozó üzenete örökké új Evangéliumáról, Jézus váltságáról. Sírva alázkodtunk meg a kereszt alatt: énértem, énhelyettem, énmiattam. — Mily nagy az Isten szereteténirántam, — fakadt fel a hála szívünkből. És átérezhettük újra. hogy akiket a Fiú megszabadít, valósággal szabadok lesznek. Nem új módszert kaptunk itt, hanem megújította szövetségét velünk az Isten a Jézus Krisztusban. Bövölködtünk az Igében, örömben, egymás szeretedében és most is tele van ? szívem hálával, hogy ezeken a napokon én is ott lehettem. Békefí Benőné. II. Evangéliumi szolgálatra nevelő csendesnapok. — Augusztus 3—14. — Egymást követő két nyáron, most másodszor vettem részt a szokásos evangéliumi szolgálatra nevelő csendesnapokon. Önkénytélenül is összehasonlítást kellett tennem a kettő között. — Következtetésként nem azt szeretném levonni, melyik volt a sikerültebb, áldottabb, csak azért állitom az ideit a tavalyi mellé, hogy a mostaninak különleges, nem mindennapi áldásai annál szembetűnőbbek legyenek. A tavalyi volt ,,Az Evangélumi Munkásképző Tanfolyam" bár emez tervben és programúiban kötöttebb- nek és szabályszerűbbnek ígérkezett, de azon folyt le minden példásan és mintaszerűen: résztvevői — igencsak hívő emberek — a végére illőképen megújultak, növekedtek, öregbültek tudásban stb. stb. — Az idén a meglepetések már ott kezdődtek, hogy akadt néhány „megnemtért“ hallgató is, akiknek a már tanfolyamon szükséges előadások kemény beszéde legalább is kínaiul hangozhatott volna, de ... épen itt a csoda, ezeknek is saját nyelvükön hangzott, sőt személyes megszólításként, új életre való elhívásként szólt néhányunknak, amint az utóösszejövetel bizonyságtételeiből kicsendült — annak ellenére, hogy a tanfolyam tanfolyam-nívón maradt mindvégig. A másik meglepetés minket, „hívőket“ ért. Isten nem engedte meg, hogy szokás szerint elpepecseljünk „gyarlóságainkon", kényelmesen örvendezzünk az új meglátásoknak, összefüggéseknek, hanem sokunknak életünk legmélyére nyúlt le: elevenünkre tapintott, talán eddig észre sem vett, vagy sokat takargatott, de legégetőbb, legközpontibb kérdéseinkre adott 'gyakorlati megoldást. — így aztán, ha a tanfolyam-nívóhoz már nem is illene (?) tapasztalatom és érzésem szerint legtöbben a megtérésre kényszerítő igéket és „A bűnből Hozzád sietek" alapmotívumú énekek visszacsendülő sorait hoztuk magunkkal, a többi áldások élén. Ez volt hát idén a nem mindennapi, a különös ajándék: a Szentlélek meglepetésszerű, Programm- és szabályszerűségeken túláradó munkájának konkrét, kézzelfogható dolgokban való megtapasztalása. Hadd szóljak még pár szót a szolgálatra való közvetlen felkészülésünkről is. A reggeli áhítatokon, mint egy-egy drágagyöngy: Jézus példázatai kerültek elő Az itt felvetődött kérdések részleteit, gyakorlati vonatkozásait csoportos bibliakörökben bszéltük meg. Az előadások és bibliatanulmányozó órák egyrészt a szolgálat gyakorlatában igazítottak útba, másrészt növeltek a „szent tudományban“ élményeken alapuló hitünket biztosabb talajra helyezve. (Erre a sikerült „vizsga" feleletei szolgálnak bizonyságul!) Esti áhítataink evangdi- záló jellegűek voltak. — A tanfolyamot záró Úrvacsorában jutottunk el a lelki befejezőpontra is sokak tanúsága szerint olyan mélységét és magasságát járva meg a- Krisztussal való egyesülés dicsőiilt örömének amit kifejezni nem, — csak megélni lehet. Vájjon mennyi igazi, életet odaszánó szolgálat fog fakadni ennyi áldásból: a háládatosság gyümölcseként...? Fábián Éva. III. Ébredés! konferencia. —- Augusztus 16—20. — Isten kegyelméből ebben az évben is megtartottuk az ébredési konferenciát a Megbékélés Házában. A konferencia lelki vezetője dr. Ecsedy Aladár lelkipásztor volt. Amint a négynapos konferencia beszámolójához kezdek), egy kedves diákfiú vallomása jut eszembe, aki elmondta, hogy azért szakította meg balatoni nyaralását és jött el a Megbékélés Házába, mert fel akart ébredni. — Felébredni! — ez a vágy nem az ö egyedüli kívánsága volt, többen, sokan kívántuk ezt. Isten Lelkének semmi földi korlátot figyelembe nem vevő hatalma és szeretete lett itt nyilvánvaló: volt itt öreg, középkor^, fiatal, ifjú, férfi, nő, tanult és tanulatlan Krisztust már ismerő és őt kereső iéhek de eggyé tett bennünket a közös kívánság: felébredni! A bűnből, halálból életre kelni. Isten Lelke munkálta is az ébredést, az ö dicsőségére! A délelőtti előadásokon az Ur Jézusra való nézéssel ébresztgette az Ige lelkünket. A kísértések kőzö'ti magatartásunkra, a Jézus szentségének megnyerésére és
