Evangélikus Kossuth Lajos-Gimnázium, Nyíregyháza, 1939
11 A 17—18 éves ifjú, akivel ily értelemben foglalkoztunk, akit megértéssel vezettünk el eddig, kezd az élet komoly értelmére ébredni. A VII—VIII. osztályos tanuló előtt oly kérdések vetítődnek fel, melyek a komoly kötelességérzés és felelősségvállalás érzéseit kelthetik benne. Tanulmányai során ezekből gazdag anyagot kaphat, az ifjúsági élet munkájában komoly célok előtt állhat. Ennek a kornak legjellemzőbb vonása a líraiság és az igazi elmélyülés szándéka. Amint olvasmányaiban a regény és líra érdekli a legközvetlenebbül, akként életének jövendő pályáját is a líraiság és az elmélyülés kettősségében igyekszik meghatározni. A kor rendkívül alkalmas arra, hogy a jó alapozás most már komoly életfeladatok céljába állhasson. Az ifjú ebben a korban keresi a célokban nemcsak a reálitásokat, de az önálló tevékenységnek formáit is. Akarattá kell fejlesztenie azt, amit az értelem és az érzelem harmonikusságával eleddig kiépíthettünk benne. Természetes, hogy itt hatást, eredményt csakis úgy érhetünk el, ha az előző korok termékeny időszakát nem hagytuk veszendőbe menni, mert kellő alap nélkül nem építhetünk e korban semmit. Az életben végrehajtott tetteknél sohasem szabad egyoldalúságra törekedni, azaz az értelem vagy érzelem puszta erejére támaszkodni, mert sohasem nyerhetünk így igazi emberi ítéletet. Akaratunknak épen az értelem és érzelem kettősségéből kell következnie. Hogy ezt elérhessük, e korban fokozott figyelmet kell szentelni az ifjú irányítására. Mert ebben a korban kapja meg a komoly életcélok mellett az életérték.ek felől való döntés irányát is, s nem mindegy egy jövendő élet szempontjából sem, hogy az értékek minő rangsorát fogja ismerni és vallani, hinni. Itt válik, el már, hogy a felelősségérzés, avagy a felelőtlenség érzése válik-e uralkodóvá a lélekben. Mindez nem jelent mást, mint annyit, hogy öntudatosult erkölcsi érzék és erkölcsi érzés most emelkedik fel benne, vagy süllyed alá az erkölcsi felelőtlenség és semmibevevés gondolatvilágában. S ne feledjük, el, hogy a gimnáziumot végző diák szülőjének már csak azért sem mindegy, hogy e korban mi válik az ifjúban úrrá, mert a középiskolából kikerülő gyermeket szabadjára kell engedni, legtöbbször más városba kell adni, ahol idegen szempontok árnyékában nem bizonyos, hogy az élet talizmánját megszerezheti-e, megismerk;edhetik-e az élet igazi és nagy értékeivel. Azt kérdezhetik mindezek után a szülők tőlem, mit kell hát tennünk, hogy a legjobb úton haladjunk, s a gyermekünk javát szolgáljuk? Mindenek előtt leszögezem, hogy ezen a nehéz nevelési úton az iskola egymaga époly kevéssé tud eredményt elérni,
