Evangélikus Kossuth Lajos-Gimnázium, Nyíregyháza, 1939
10 mény nélkül. A gyermek közben feljelentést tett az árvaszék,nél, s én is elhatároztam, hogy utánajárok itt a dolognak. Sajnos, itt sem értem el eredményt. Kihallgattak, jegyzőkönyvet vettek fel, s végül is, mint később megtudtam, az árvaszék az anyához visz- szautasította a gyermeket. Mondanom sem kell, hogy az anya közben három ízben is ügyvéddel megfenyegetett, eljárnak velem szemben, ha magam is azt akarom, hogy a gyermek elkerüljön a háztól. Később a gyermek kikerült a kezeim alól, ismételnie kellett. Három év múlva találkoztam vele egy nagyobb társaságban falun. Félrehívtam, s megkérdeztem: Mi van veled? Hol vagy? Édesanyádnál lakói? A gyermek legyintett kezével, s így válaszolt: Sajnos, igen. De — mondta nevetve — a régi kétségbeesések nem gyötörnek, napirendre tértem a dolgok felett. De nagyon hálás vagyok azért a tanár úrnak. Nem a tanár úron múlt, hogy nem sikerült. íme egy eset, melyben semmi sem sikerült, csak egyetlen egy. Az, hogy a gyermek érezte akkor, nem áll egyedül a világban nagy kérdésével, kapott egy segítő kezet, mely ha nem is ért el sikert, mégis annyit igen, hogy a keserves egyedüllét óráiban valakit maga mellett tudhatott, valakire számíthatott, valakire talán szeretettel is tudott gondolni. Akiben és akiknek szívében és lelkében az érzelmek kellő helyet tudnak kapni, azok megérthetik a jótéteményt, ami az osztályfőnök lenni képes. A kétségek és várakozások kora ez a pubertás, s a gyermek úgy szereti mindazok; kezét ilyenkor megfogni, akik megértik, nem gúnyolják, nem kicsinyük le azzal: ,,mit tudod te, mik az élet nagy gondjai", vagy ehhez hasonló szavakkal, hanem megértést tanúsítanak vele szemben, s főleg nagyon komolyan veszik. A szülőnek is az a hivatása ebben a korban elsősorban, hogy a gyermekének minden kérdését a legkomolyabban vegye. Egy lekicsinylés, semmibevevő gesztus már elég ahhoz, hogy felégessünk gyermek és magunk között mindent, s némaságra kárhoztassuk a gyermeket örökre. S ne higgyük, (hogy ennek a kornak nincsen meg a maga nagy magvetése. Az a hódolat, mely minden gyermeknek alapérzése, ilyen esetek után hág a legmagasabb fokra. Ezt a hódolatot megszerezni nem azért kell szülőnek és osztályfőnek, lelki vezetőnek egyaránt, mert ez a hódolat a gyermeki lelket magunkhoz köti, hanem azért, mert minden hódolat, mely őszinte szívből fakad: mélységes szeretetet ölel magában, s erre a szeretetve nagy szüksége lesz a gyermeknek élethivatása kifejlése és teljesítése során.
