Evangelikus főgimnázium, Nyíregyháza, 1908
A növények érzékenysége. Jelen kis közleményemmel a botanikának olyan részét fogom előttetek, kedves tanítványaim, feltárni, amelyről a természetrajzi órákon, sajnos, igen keveset szólhattam. Mint minden tudomány, úgy a botanika is, végtelen nagy terjedelmű ; a rendelkezésünkre álló idő rövid, s így bizony igen sok érdekes dolgot nem mondhattam el, amit pedig még közölni szerettem volna veletek. Az embernek első kötelessége, hogy azt, ami körülveszi, a természeti tárgyakat, az azokban nyilvánuló erőket ismerje. Ismernie kell pedig azért, mert az ott szerzett tapasztalatokat az életben, bármely pályán mozogjon is az illető, feltétlenül értékesítheti; megismeri önmagát s a maga helyét a természet többi lényei között, s megtanulja azt, hogy az ember nem valami kiváltságos teremtménye a természetnek, hanem többi élőlény-társai között a legmagasabb fejlődési fok jelenlegi ura, a többi élőlénnyel teljesen egyenlőjogú tagja a földön lakó élők világának. Az el nem mondott dolgok kis részben való pótlására szolgáljon alábbi közleményem, amelyet kérlek, olvassatok el figyelemmel, s kívánom, hogy jelen pár sorom szolgáljon buzdításul a természet titkainak a kutatására s növelje bennetek a természettudományok iránt való szeretetet; mert higyjétek meg, legnagyobb boldogság a természetet ismerni. Aristoteles, az ó-kor nagy természettudósa, a természet két országa t. i. a növények és állatok között az érzékenységet tette meg határkőnek, s azt mondta, hogy ami ezen határon belül esik, tehát amelyek éreznek, azok állatok, ami pedig a határon túl van, azaz, amelyek nem éreznek, azok növények. Aristotelesnek ez a nézete egészen a 19-ik század elejéig tarII.
