Evangélikus főgimnázium, Nyíregyháza, 1906
— 10 Es Rákóczi Ferenc, mint magyar szabadsághős, így lelt -- nemcsak egy eszme harcosa és mártírja, hanem egyenesen a magyar nemzeti géniusz megtestesülése, a rabságból való megváltás nagy munkájának véghezvitelére. Kétszáz esztendő múlva visszatekintve óriási nagyságára, az alakját övező káprázatos fényre s a mártírság keresztjén pihenő felkent fejének mélységes gyászára, egy pillanatra az a gondolat lopózik az ember leikébe, vájjon nem a legenda- köllésre való hajlam tette-e Rákóczi alakját azzá, aminek ma látjuk. Csábítgatja az embert valami, hogy szedje elő ama kornak minden hiteles történelmi okmányát, elemezze, szedje széjjel s próbáljon tárgyilagos képetalkotni a nagy férfiúról. Hátha erényeiből néhány százalékot le lehetne írni kortársai, a viszonyok javára, s talán személyes hiúsága rovására, s így rekonstruálni egy Rákóczit, aki épolyan ember, mint más ember, se jobb, se rosszabb azoknál, kik valaha saját sorsukat egy nemzetéhez kötötték. De ez csak egy pillanatig tart. Akiben a XVIII. század elejének jó magyarja bízni mert és bízhatott, az nem lehetett olyan ember, akihez foghatót csak még egyet is találni lehetett volna. Pedig az a hit meg volt s ami belőle következik, az letagadhatatlan. S e hitet próbára tette a Gondviselés Rákóczi szívében is, a nemzet szívében is Dicsőség és gyász, végül minden reménységnek hajótörése voltak e hitnek próba kövei, tisztító tüze, s e hit színaranynak bizonyult a próbakövön s a szenvedések pokoli tüzében egyaránt, csak az a kár, hogy a nemzet részé ről nem volt elég erős. Sok pótolhatatlan történelmi okmány ment már veszendőbe s helyük kitöltésére a pragmatikus történelmi gondolkozás érzi magát hívatottnak; de ha a Rákóczi Ferenc koráról se írásban, se hagyományban nem maradt volna egyéb hiteles okmányunk, mint a hírhedt s Isten jóvoltából immár méreg fogát vesztett 1714-diki törvénycikk, mely Rákóczi Ferencet a bűnök bűnével» hazaárulással vádolja, akkor is be volna igazolva Rákóczi isteni küldetése, akkor sem kételkedhetnék senki abban, hogy a nagy fejedelem nem volt más, mint az ég kegyelmének testet öltött mosolya, melylyel a megsemmisülés örvényének szélén álló ma
