Evangélikus főgymnasium, Nyíregyháza, 1897
22 összetalálkozásának, a törvények, a 48-diki törvények szentesítésének napja. Április 11-dike ugyanis azt szentesítette, amit márczius 15-dike proklamált, amit a magyar nemzet kívánt, a miért évtizedeken át küzdöttenek hazánk legkiválóbb szellemei. Őseink, apáink máskor is alkottak törvényeket. A szent korona egész teste: nemzet és király teljes egyetértésben, egy szivvel-lélekkel sokszor, többször közösen munkálták a haza javát; hogy többet ne említsek, a legújabb korszakból ott vannak a II. Lipót alatt hozott 1790—91-diki törvényczikkek, melyek már az alkotmány diadalát jelentik az absolutismussal szemben. Honnan van mégis, hogy e törvényalkotásokat ismerjük ugyan, a nemzet összesége mindamellett egyedül a 48-diki törvényekért lelkesül, ez az 8 evangéliuma s üneppé azt a napot teszi, melyen ezen törvények szentesi ttettek ? Hogy e kérdésre megkaphassuk a feleletet, hazánk történetének könyveit kell lapozgatnunk. E tekintetben különösen utallak benneteket a kezeitek között levő forrásmunkákra. S ha ezt teszszük, látni fogjuk, hogy Magyarország István király ideje óta alkotmányos ország volt ugyan, de 1848-ig, amint mondani szokták: az alkotmány sánczain belül a kiváltságos rendek: nemesség és papság foglaltak csupán helyet, birtokukban az összes jogokkal és kiváltságokkal, mig a nép, az istenadta nép, az alkotmány sánczain kívül, a terhet viselte, vagy épen az alatt görnyede- dezett. Polgári osztály, hazafias érzelmekkel lelt polgári közéj) osztály századokon keresztül nem létezett, idegen volt az, legfeljebb vendég. S ha mégis, ily körülmények daczára, nagy volt hajdanta a magyar, köszönhette azt egyes nagy királyainak s a kiváltságos osztály hazafiságának, vitézségének. — De vajmi gyakran volt ez ország szerencsétlen, boldogtalan. Szerencsétlen és boldogtalan mindannyiszor, valahányszor pártoskodás és viszálykodás dúlt a hazafiak között és a gyámoltalan, vagy tehetetlen királyok még a törvényeknek sem tudtak, vagy voltak képesek tiszteletet, érvényt szerezni. A nép, az istenadta nép ilyenkor is, mint a pápai követ mondá ismét: tamquam cadaver et lignum, — nem volt benne öntudatos erő, nem volt élet, egyáltalán nem létezett. Századok múltának, századok jöttének újra. Koronás királyaink úgy bántanak e nemzettel, mint meghódított néppel.
