Evangélikus főgymnasium, Nyíregyháza, 1897
Alkalmi beszédek. i. A király nevenapján, 1897. október 4-kén, abból az alkalomból, hogy O Felsége a nemzetnek a tiz szobrot ajándékozta, elmondotta: Porubszky Pál. Szeretett ifjúság! A nemzeti büszke öröm és igaz lelkesedés tüze, mely sziveinkben ég, s a szeretet és tisztelet nemes érzése, mely a megnyilatkozást keresi, hozott ide minket, hogy jó öreg királyunk nevenapján mi is megünnepeljük őt. Mert kell, hogy a büszke öröm és lelkesedés lángja lobogjon fel minden magyar ember szivében, ki hazáját szereti, ha a közel múlt napok országos eseményeire visszaemlékezik s azok nagy jelentőségét megérteni képes. — Megértette azokat egész Magyarország. Azért gyulnak ki az öröm tüzei Kárpátoktól az Adriáig mindenfelé, azért harsog fel az öröm- és hálaszózat a magyarok Istenéhez milliók ajkáról, hogy áldást kérjen a nemes király életére és könyörögjön ennek az életnek meghosszabbításáért. De hát miért is épen most e lelkesedés? Váljon a magyar nemzet nem mindig tiszteli-e a királyt? Idestova 900 éve, hogy uralkodóink fejét királyi korona ékesíti, s minél több és több század tűnt el az idők tengerében, a korona, illetve a megkoronázott király tisztelete annál nagyobb, annál szentebb lett a magyar szivében, mert a megkoronázott főben látta a nemzet alkotmányának erősségét, szabadságának biztosítékát. Már a középkorban, Anjou házbeli királyaink alatt fejlődött ki hazánkban az a szinte babonás felfogás, hogy a korona az a szent kapocs, mely a királyt és nemzetet összefűzi, egybe forrasztja; mely nélkül törvényes uralkodás nem létezik és a mely a vele fölkent király személyét a nemzet szemében szentté, sérthetetlenné teszi. Király és nemzet együtt képezték a szent korona testét; koronázatlan király nem lehetett eme egységes testnek a része, ellenben koronázott király feje volt annak, a nemzet három osztálya pedig a testnek tagjai. A koronázott király személyének sérthetetlenségét pedig az eskü szentsége telte azzá, melyet koronázáskor tesz le a korona viselője. Esküt az alkotmányra, a törvények megtartására. II.
