Evangélikus főgymnasium, Nyíregyháza, 1897
11 Farkas a nyájra sosem tör már, szarvas se remeghet Hálótól: a szelid Daphnis nyugodalmat óhajtott. Elragadó szózat tör a fákkoszorúzta hegyekről, A sziklák s a csalit dalokat zengnek fel az éghez: „Istenné vált ő!“ — mind ezt harsogja. — „Menalcas.“ Légy kegyes és áldott! ime négy oltárt felajánlunk: Phoebusnak kettőt, kettőt a te tiszteletedre. Korsót tiszta habos tejjel kettőt teszek arra Évenként, azután kettőt tele zsíros olajjal; És a mi fő: vidám lakomát tartok sok itallal, Bent a kemenczénél télen, fa alatt aratáskor, Serlegszámra adok Chios jóféle borából. Damoetas s Aegon, ama krétai, dalra fakadnak, Közbe satyrmódon tánczot jár Alphesiboeus. S így marad az mindég, mikor ünnepi áldozatunkat Nyújtjuk a nympháknak s a mikor járjuk mezeinket. Míg vadkan maradand erdőnkben s hal vizeinkben, Míg a tücsök harmat- s nektárcseppet kap a méhe: A te neved, híred s a dicsőséged nem enyészik. ügy tesz a földmivelő, mint tesz Bacchus- s Demeternek, Néked is évenként fogadást s te betöltőd a vágyát! — — Mopsus. Énekedért méltón megajándékozni ki tudna? Kellemesebb, gyönyörűbb az a halk szellősusogásnál, S szebb annál, mikor a zuhogó hab a parthoz ütődik, Vagy mikor a sziklás völgyekbe csörög le a csermely! Menalcas. Kisded ajándékéi furulyámat imé felajánlom, Ez zengé: „Tetszett Corydonnak a csinos Alexis“ — S „Mondsza te, Damoetas, ki e nyáj ura, tán Meliboeus?“ Mopsus. És te fogadd szívesen tőlem szép, ritka növésű Bézfejü fütykösömet; hányszor kívánta hiába Antigenes, ki pedig kedves vala akkor előttem! . . .
