Nyelvtudományi Közlemények 113. kötet (2017)
Tanulmányok - Róna-Tas András: Vitás magyar etimológiák. Válasz Honti Lászlónak (Disputed Hungarian etymologies. A reply to László Honti.) 37
Vitás magyar etimológiák 73 Magyar: fel, fél, (ajtótfél, fél-, bél PFUgr *piöe > PUgr *piőd (> POUgr *päl > PVog *páí, POsty *pel) > EAH * (peh > H fél, föl ’up(wards)’, PFUgr *pälä > PUgr *páb (> POUgr *pél > PVog *päl, POsty *pelhék) > EAH * ipáid > H fél2 ’half, PFUgr *pele- > PUgr *peh- (> POUgr *pil- > PVog *píl-, POsty *pél-) > EAH *(peh- > H fél- ’to be afraid’, PFUgr *pele > PUgr *peb (nincs az OUgr-ban) > EAH *<peb > H fél' ’(door) post, pillar’ (in ajtófélfa ’door-post’ etc.’, félszer > fészer ’shed’ etc.), PFUgr *pále > PUgr *pále (nincs az OUgr-ban) > EAH *bäb > H bél ’intestines, the inner part’. Először is állapítsuk meg, hogy a homonímia csak az ősmagyarban jött vagy jöhetett létre. Az obi-ugor nyelvek nem mutatják semmi jelét annak, hogy az esetleges homonímiát hangtani (részleges hangtani) asszimilációval oldják fel. Az asszimiláció az ősmagyar kor kezdetén jöhetett létre, amikor a FUgr szókezdő /p-/ még /p-/ volt, hiszen, ha már spirantizálódott volna (> (p), akkor nem zöngés zárhang /b-/ hanem zöngés bilabiális spiráns /ß-/keletkezett volna. Azt is látjuk, hogy a homonímia elkerülése nem történt meg a magyar fal főnév és fal- ige, a magyar fog névszó fog- ige esetében, ami talán még magyarázható a szófaji különbséggel, de nem történt meg a fel, fél, (ajtófél továbbá a fél- ige esetében sem. Természetesen itt is lehet szófaji okokat találni. Honti is megállapította, hogy a nyelv sokszor tűri a homonímiát, ő az ár szavakat idézte. Idézhette volna a két húgy ’csillag’, ’vizelet’ vagy a két hó ’hónap’, ’snow’, a két íz ’betegség ’, ’édes’, a két méh szót is. A WOT-ban ismertetem ezt a jelenséget (1016), megjegyzem, hogy komoly kétségeim vannak. Ugyanakkor hozzátettem hogy ebben a kategóriában, vagyis a másodlagos zöngésedések között, az egyetlen lehetséges jelölt a magyar bal szó. Mi húzódott meg e véleményem mögött? Úgy is fogalmazhatunk, hogy a homonímia elkerülése egy hangtani folyamatot indított el, a zöngésedést. Létrehozott két olyan hangot (b-, d-), amelyek addig nem voltak a magyarban. Azt nehéz feltételezni, hogy a magyar hangrendszerbe a b- és a d- fonémák a szókezdő helyzetben éppen a második magánhangzó zöngéssége következtében a homonímia elkerülése érdekében jöttek létre. Ezek a hangok szerintem később, idegen, először török, majd szláv, német hatásra kerültek a magyar nyelvbe. A fennmaradt török jövevényszavaink közül szókezdő helyzetben 74 esetben őrződött meg a szókezdő b- (WOT 1077). Ha egy nyelv el akaija kerülni a homonímiát, akkor a nyelv már meglévő elemeiből vagy rendszeréből választ. Persze ezt az Abaffy, Honti és mások által említett bonyolult lehetőséget kizárni nem lehet, de, mint
