Nyelvtudományi Közlemények 113. kötet (2017)
Tanulmányok - Róna-Tas András: Vitás magyar etimológiák. Válasz Honti Lászlónak (Disputed Hungarian etymologies. A reply to László Honti.) 37
Vitás magyar etimológiák 57 deinek nézete, amely szerint a táltos végső soron a tát- „száját kinyitja stb.’ igéből származna, jelentéstani okokból nem lehet elfogadni. Összefoglalva: Honti ismét csak a korábbi vélemények melletti érveket foglalja össze, nem mérlegeli a nehézségeket, problémákat. Táltos szavunk körüli viták egyelőre még nincsenek lezárva. 19. tojik (WOT 911-914; H 2017: 67-69). Honti: „A magyar toj- igének a tol- igével való kapcsolatát szemantikailag valószínűtlennek látom, egyébként pedig egyetértek Róna-Tassal: „H tojik is of debated origin. It may be a U inheritance, but it may also be an early T lw” (RTA 2011b: 913), vagy inkább talán az ősmagyarban kontaminálódott a két ige, ami által megszilárdulhatott az ’Eier legen’ jelentés”. Róna-Tas: Itt most egyetértünk, bár hozzátenném, hogy ma a magyarban csak egy ige van és az csak ’tojik’ jelentéssel. 20. úr, ország (WOT 969-974; H 2017: 69-72). Honti: Hosszan és egyetértőleg idézi úr szavunkról általam előadottakat (Róna-Tas 1994), amelyben azt írtam, hogy ha volt az ősmagyarban egy *uru alak, annak jelentése ‘férfi’ volt, ez nem lett volna elegendő az úr szó jelentésének kialakulására, de esetleg megkönnyítette az azonos hangzású és igen közeli jelentésű török szó átvételét. Honti így zárja cikkem ismertetését (H 72): „Róna-Tas alapos elemzés után jutott erre a következtetésre, egyet is értek vele, utolsó mondatát azonban kommentálnom kell: meglehet, hogy úr szavunk kettős eredetű.” Ezután arra mutat rá idézve több szlavistát (Kiss Lajos, Zoltán András) hogy ország szavunk szláv jelentéstani hatást mutat, nem hagyva figyelmen kívül a latin befolyását sem. Végül így záija megjegyzéseit: „Nekem ez esetben is úgy tűnik, hogy egy finnugor alapnyelvi szó és egy törökségi jövevényszó összeolvadásának eredménye lehet vizsgált szavunk, azaz a magyar úr, az ország pedig csak a létrejöttében megnyilvánuló hasonló szemléletmód révén lehet rokona a szláv szavaknak”. Róna-Tas: Honti itt tehát összeolvadásról beszél. Erről részletesebben 1. alább (p. 60) de a lényegben egyetértünk. 21. vejsze. Vitatott török eredetű (WOT 994—996; H 2017: 72-74). Honti visszatér Rédei (1986) nézetéhez: „Rédei ekképpen indokolta nézetét: A szó alaktani elemzése a nyelvtörténeti adatok segítségével nem ütközik nehézségekbe. A vejsze stb. a legrégibb nyelvtörténeti adatok tanúsága szerint először birtokos jelzős szerkezetekben fordult elő: putu ueieze, feku ueieze (ТА). Az utótag valószínű olvasata: *wejeszé. Az alább következő etimológia alapján az esz > ész deverbális névszóképző, a végső é pedig egysz. 3. sz. birtokos személyjel. A mai vejsze alak úgy keletkezett, hogy a két nyíltszótagos tendencia értelmében a második szótagbeli e kiesett, a birtokos személyjelben pedig é > ё > e rövidülés
