Nyelvtudományi Közlemények 113. kötet (2017)
Tanulmányok - Fodor István: Hajdú Péter őstörténeti munkássága (Péter Hajdú on prehistory) 5
Hajdú Péter őstörténeti munkássága 21 Az igazság kedvéért azonban Hajdú azt is megjegyzi: „elismerem, hogy a biogeográfiai módszerrel meghatározott őshazát nem tudom semmiféle régészeti emlékhez csatlakoztatni. Erre nem is törekedtem, és ezt a jövőben sem kívánom erőszakolni” (Hajdú 1968: 6, 1969: 259). Ez a kijelentés helyénvaló volt megszületésekor, az azt megelőző időben és - sajnálatos módon mára sem veszítette el aktualitását, amikor „hívatásos” sarlatánok állami támogatással végzik áldásos tevékenységüket. (Akadémikus mikrobiológus írt hátborzongató magyar őstörténetet, a köztelevízióban onkológus futtatta rögeszméjét hun rokonságunkról, és a sort még hosszan folytathatnám.) Mindez megerősíti Hajdú igazát: történeti következtetést elsősorban csak abból a tudományágból vonjunk le, amelyhez igazán értünk. A szerző azonban azt is megemlíti, hogy vannak olyan régészeti elméletek, amelyek közel állnak az ő elgondolásához. P. N. Tret’akovot, V. N. Cemecovot és A. H. Halikovot nevezi meg, de az utóbbi kazányi tatár kutatót említi, mint akinek elmélete a leginkább rokonítható az övével (Hajdú 1968: 7, 1978: 56-57). Halikov 1969-ben megjelent monográfiájának végkövetkeztetése az, hogy a finnugor őshaza a Káma völgyében, a Káma és a Volga egybeszakadásának vidékén, valamint az Urálban s annak a keleti oldalához csatlakozó nyugat-szibériai területeken lehetett a Kr. e. III. évezredben. A Kr. e. IV. évezredben ehhez a kulturális egységhez még jóval nagyobb nyugat-szibériai területek csatlakoztak egészen a Jeniszejig, s ez lehetett az uráli őshaza (vö. Fodor 1977: 298). Természetes, hogy egy ilyen óriási kiterjedésű őshaza esetében nem volt nehéz rokonítani a két elméletet. Véleményem szerint azonban ennek ellenére a Hajdú által körvonalazott őshaza mégis Cemecovéhoz áll közelebb, aki a Kr. e. IV. évezredi őshazát közel ugyanarra a területre teszi, mint Hajdú, csak valamivel délebbre (i. m. 299-300). Ezt az elgondolást a régészeti lelőhelyek indokolták, hiszen északabbra alig vannak lelőhelyek. Ezt a nehézséget maga Hajdú is belátta, később némileg korrigálta is az őshaza térképét, az uráli őshaza területét kiterjesztette az Irtis vidékére is (Hajdú 1987: 293-294). A fentiekből nem nehéz azt a következtetést levonnunk, hogy az 196 0-a s évek végére a hazai és - ami jóval fontosabb - a nemzetközi tud om ányos közvélemény számára is sikerült kétséget kizáróan beigazolnia őshaza - elméletének tudományosan sokkal megalapozottabb voltát Lászlóén á l.* 21 gyanakkor igazi hályogkovácsként minden gátlás nélkül tenyereitek bele tőlük igencsak távol álló tudományokba is, mint például a genetikába.) 21 Hajdú egyetlen alkalommal sem tért ki László könyve utolsó részletének bírálatára. Mint fentebb utaltunk rá, László Gyula az ötvenes évek közepén még azt tervezte, hogy könyvében végigkíséri majd az uráliak, finnugorok és ősmagyarok életútját égé-
