Nyelvtudományi Közlemények 112. kötet (2016)
Tanulmányok - Pintér Lilla: A kontextuális tényezők szerepe a szerkezeti fókusz óvodáskori értelmezésében (The role of contextual factors in preschoolers’ interpretations of structural focus) 365
382 Pintér Lilla uk, illetve ahhoz ragaszkodniuk ebben a feladatban, mint abban, amelyikben nem állt rendelkezésükre tágabb kontextus. Az viszont, hogy az óvodások többsége számára ez a segítség sem volt elegendő, szintén azt sugallja, hogy a szerkezeti fókuszt tartalmazó tesztmondatok interpretációjával kapcsolatos nehézségek nem magyarázhatók pusztán a releváns értelmezés kiválasztásának lehetséges problémái mentén. Áttérve ez életkori különbségeket tárgyaló második predikcióra, kismértékű összefüggést találtam az életkor és a kimerítő olvasat aktiválódása között, illetve a három korcsoport esetén is a mosolygó arcok arányának csökkenését figyeltem meg (a fiatalabbaktól az idősebbek felé haladva 67.5%, 50% illetve 37.5%). Mindenképpen beszélhetünk tehát óvodáskorban lezajló változásról is, noha az igazán jelentős lépés az eddigi eredmények alapján hétéves kor körüli időszakra tehető. Látható, hogy annál a már iskoláskorúnak számító két gyereknél, akik ezúttal az utolsó csoportot alkották, már a véletlenszerű szint alá csökkent a mosolygó arcok gyakorisága, megközelítve ezzel a korábbi kísérlet hétéveseinek 27%-os elfogadási arányát, amely már nem különbözött szignifikánsan a felnőtt résztvevők 13%-os eredményétől sem. Ugyanakkor a kimerítőség követelményének figyelmen kívül hagyására utaló válaszok fokozatos eltűnése a jelen kísérlet eredményeinek tükrében nem úgy zajlik, hogy a gyerekek kezdetben teljesen következetlenül válaszolnak, és aztán egyre gyakrabban adnak helyes, azaz elutasító választ. Éppen ellenkezőleg az látszik, hogy az életkor előrehaladtával egyre nő azoknak a száma, akik rendre elutasítják a szerkezeti fókuszos mondatokat ezekben a teszthelyzetekben, és ezzel párhuzamosan egyre kevesebben maradnak olyanok, akik minden próbában, vagy legalábbis azok zömében elfogadó választ adnak. Ezen a ponton egy újabb lényeges eltérésre figyelhetünk fel a korábbi kísérlet alapján valószínűsíthető elsajátítási folyamathoz képest. Ott ugyanis éppen az különböztette meg a hatéves óvodásokat a hétéves iskolásoktól, hogy az utóbbiban jelentősen alacsonyabb volt a bizonytalan résztvevők aránya, és a leggyakoribb mintázat ehelyett egyre inkább a felnőttszerű, következetesen elutasító válaszadás lett. Ez tulajdonképpen ugyanarra vezethető vissza, mint a véletlenszerű szinthez közeli mintázatot mutató gyerekek arányának előbb említett különbsége, tudniillik hogy ebben a kísérleti kontextusban a legtöbb óvodás elköteleződött valamelyik értelmezés mellett. Ami érdekes, hogy ez nem feltétlenül a kimerítő olvasat javára történt, sőt mi több, míg a korábbi kísérletben 33% (15 főből 5) fogadta el a próbák legalább háromnegyedében a kimerítő olvasatban hamis képtípust, addig itt 50% (18 hatévesből 9) adott igazat Süninek akkor is, ha a hunyó egyszerre kétjátékost is megtalált. Fontos hangsúlyozni, hogy ВABARCZY - BALÁZS (2016) ugyancsak tágabb kontextus alkalmazása nélkül végzett kísérlete is az utóbb említett stratégiát támasztja alá. Ők is azt találták ugyanis, hogy a magas kognitív kontroll csoportba sorolt gyerekek következetesen felnőttszerűen teljesítettek, ellenben az alacsonyabb szintű cső-
