Nyelvtudományi Közlemények 109. kötet (2013)
Tanulmányok - Tóth Valéria: Szempontok a források személyjelölő szerkezeteinek értékeléséhez (Notes on the use of onomastic data found in medieval sources) 227
Szempontok a középkori források személynévi adatainak értékeléséhez 243 egy pragmatikai síkon megragadható cselekvésinek tekinthető (Mozga 2013: 162, lásd még Hoffmann 2008 is), és ez a felfogás éppúgy kevésbé tartja valószínűnek a személynév-keletkezés terén a közszó fokozatos tulajdonnévvé válásának gondolatát, ahogyan jobbára elutasítja ezt az elképzelést a helynévkeletkezés vonatkozásában is (arra azonban, hogy a tudatos névadás és az „onimizáció” a helynevek kapcsán meg is férhetnek egymás mellett lásd Reszegi 2009: 37, Hoffmann 2012). A másik példaként felhozandó jelenség az Árpád-kori személynevek képzőinek vagy tágabban értelmezve az oklevelekben szereplő származékneveknek a funkcionális ügyeit érinti. A kérdést a legközvetlenebbül úgy tehetjük fel, hogy a források Petre, Petra, Peteuch, Peturka stb. személynévi adatai (amelyek mind a Petrus egyházi latin személynévnek mint alapnévnek magyar képzőmorfémákkal álló származéknevei) kicsinyítő-becéző funkcióban állnak-e (ahogyan ezt többen tartják, vö. pl. Benkő 1950b: 335, 1967b: 384, Berrár 1952: 54), vagy neutrális értékű, pusztán azonosító funkciójú személyneveknek tekinthetők (vö. pl. Galambos 1942: 8, Fehértói 1997a: 73), esetleg a két szerepet e személynévformák egyidejűleg vagy egymást váltva tölthették be (vö. Rácz E. 1956, 1960, B. Lőrinczy 1957, 1962: 30-31, Korompay 1980: 521, Szegfű M. 1991: 250)? Ez a kérdés ismét csak tágabb keretben értékelendő, amit e helyütt fontos megjegyezni, csupán az, hogy a nevekhez kapcsolódó érzelmi attitűdöt (a becézés mint funkció ezt nyilvánvalóan feltételezi)19 a forrásokból nem lehet kiolvasni. Az 1318: Petrus dictus Pethych nobilis de Nemithy (SoprOkl 1: 98, Fehértói 1969: 125), 1338: Sebus filius Abrae dicti Abychk (A 3: 456, Fehértói 1969: 58),20 1366: Johannem dictum Jankó (SoprOkl 1: 366, Fehértói 1969: 98) személyjelölő szerkezetek Petic(s), Abic(s)k, Jankó névformái az affektiv funkcióról nem, csak a származéknévjellegről tanúskodnak, a latin alapnevek {Petrus, Abraham, Johannes) használata pedig az oklevélírás általános szabályaival, egyfajta normatörekvéssel állhat - megítélésem szerint - összefüggésben (vö. Tóth V. 2009: 57-58). 4.3.3. A nyelvemlékek személynévi adatainak nyelven kívüli (pl. történettudományi) forrásértékével kapcsolatban erős fenntartásokat fogalmazott meg egy évtizede Benkő Loránd. „A személynév (...) puszta létének önmagában is fontos 19 J. Soltész Katalin e kérdésben fontos megszorításokat tesz, amikor névelméleti szempontból közelítve úgy véli, hogy a becéző névváltozat használata a névviselő és a névhasználó érzelmi viszonyától független is lehet (1979: 60). 20 Azt, hogy az Abychk nem a Sebus-re, hanem az Abraham-ra vonatkozik, az esetragok használata teszi egyértelművé (a Sebus-re vonatkozás esetén ugyanis a szerkezetben a filius-hoz hasonlóan dictus nominatívuszi formát találnánk). További, a latin személyjelölő szerkezet strukturális jellemzőire támaszkodó érvekhez lásd Slíz 2010: 164, 2011a: 25.
