Nyelvtudományi Közlemények 109. kötet (2013)

Tanulmányok - Tóth Valéria: Szempontok a források személyjelölő szerkezeteinek értékeléséhez (Notes on the use of onomastic data found in medieval sources) 227

Szempontok a középkori források személynévi adatainak értékeléséhez 235

hetőség (mint például a személynévrendszer forrásbázisainak általános leírására), az egyes konkrét személynévi formák etimológiai felfejtése azonban jóval problematikusabb feladat. A nyelvi adatok fényében afelől ugyanis aligha lehetnek kétségeink, hogy a magyar személynévrendszer minden korszakában építkezett belső keletkezésű, a magyar nyelv közszavaiból származó személynevekből éppúgy, mint idegen eredetű, a magyarsággal érintkező nyelvek valamelyikéből átvett jövevényszemélynevekből. A források latin nyelvű szövegében álló egyes személynévadatok nyelvi magyarázata azonban ennél konkrétabb kérdéseket is felvet: erre a későbbiekben még ugyancsak visszatérek.

Jó ideje a személynév-történeti kutatások középpontjában állnak az oklevelek személyjelölő latin szerkezetei: azok a latin struktúrák, amelyek a személyek minél pontosabb megjelölését szolgálják, s amelyek magyar nyelvű személynévi (és nemritkán helynévi) elemeket is tartalmaznak. Megítélésem szerint a történeti személynévkutatás egyik kulcskérdése éppen az, hogy a Comes Ladizlaus filius Alexandri de Manaky de genere Bogathrodwan (1321, A 1: 617, AOklt 6: 73/183, Slíz 201 lb: 260) típusú latin szerkezetek jelentkezése köthető-e bizonyos szabályszerűségekhez (ahogyan megfigyelhetünk ilyeneket a magyar helynevek latin szövegbe történő beillesztése során is), mert az ezek mögött álló beszélt (magyar) nyelvi valóság felderítéséhez részben ezáltal juthatunk közelebb. Márpedig a történeti személynévkutatás legfontosabb és legidőszerűbb feladatának az erre irányuló kutatásokat tekinthetjük.

Megítélésem szerint ezek tehát azok a főbb területek, amelyeken a források személyjelölő szerkezetei jó iránymutatóként vezethetnek bennünket. Ezek a tudásterületek - noha egyelőre csupán nagyobb tömbökként jelöltem ki őket - megítélésem szerint a vázát adják a személynevekről megszerezhető ismereteknek, azt az alapot, amelyre más típusú (főképpen az áltaános, névelméleti tényezőkből leszűrhető) ismeretanyag segítségével felépíthető egy megnyugtató tudás a régi magyar személynevek használatának fő kérdéseiről.

4.2. Rendre megfogalmazódnak ugyanakkor a szakirodalomban olyan, a forrásokra „hárított” vélekedések is, amelyek igazolhatósága erősen vitatható tekintve, hogy lényegében spekulatív módszerekkel formálódtak sokszor igen tetszetős tételekké. Bizonyos területek (mint például az etimológia vagy a történettudományi konzekvenciák) meglehetősen gyakran esnek áldozatul ezeknek a forrásokból kiolvasni vélt megállapításoknak, de egyes nyelvemlékek (mint például Anonymus vagy Konstantinos munkája) - nyilván koraiságuk, különleges filológiai helyzetük okán - ugyancsak gyakran csábítják a különböző szakmák művelőit erre az ingoványos talajra.

Ennek hátterében bizonyára az áll, hogy a nyelv- és a történettudomány a magyarságra vonatkozó legkorábbi dokumentált tulajdonnévanyagból - mint majdhogynem egyetlen forrásból - igyekszik számos fontos kérdésben ismereteket