Nyelvtudományi Közlemények 109. kötet (2013)
Tanulmányok - Tolcsvai Nagy Gábor: Az igekötő + ige szerkezet szemantikája (The semantics of pre verb + verb constructions) 187
Az igekötő + ige szerkezet szemantikája 221 változatossága révén nagy változatosságot mutat a megvalósulásokban. Az egyes igekötők fizikai térszemantikai variabilitása nagy: a trajektor, az ösvény kezdő- és végpontjaként létesülő két landmark és az ösvény, valamint az irányulás általános jellege a föntebb egyetlenként leírt elsődleges jelentésen belül változatokat mutat. A változatok mind a fizikai mozgás vagy mozgatás konstruálásán belül létesülnek. A grammatikai elemek poliszémiája és az egyes jelentések leíró és használati elkülönítésének részletessége nyitott kérdés. Brugman (1988) és Lakoff (1987) az angol over poliszém rendszerében külön jelentésként határozza meg azokat a megvalósulásokat, amelyekben az over sematikus figuráinak egyes jellemzőit (például méretét) specifikusan, kontextuálisan tartalmazzák, a teljes specifikáció (full specification) jeleként. Ezzel szemben Tyler — Evans (2001, 2003) e szemantikai különbségeket kizárólag kontextuális hatásoknak tekinti, nem tartja a lexikai (rendszer szintű) jelentés részének. Sandra - Rice (1995) pszicholingvisztikai kísérletek alapján a nyelvhasználói feldolgozások részletességét, a szemantikai alszerkezetek legalább bizonyos fokú hozzáférhetőségét mutatja ki. A jelentésen belüli variabilitás a fentiek értelmében a séma (a típusjelentés) rendezett, de nem abszolút szabályok alapján működő szisztémája, amely a valószínűség és az emergencia alapján működik. Az igekötő elsődleges jelentésének változataihoz vegyük a fel igekötő példáját. A fel igekötő motivációs alapja a megismerő ember saját testi tapasztalata, mint igen sok térfogalom esetében (a test térszemantikai feldolgozásához 1. Heine 1997, a testben létezés, az embodiment hatásához 1. Rohrer 2007). A fel igekötő specifikus helyzetben konstruálja meg ezt a tapasztalatot. Az emberi test prototipikus helyzete az álló helyzet, az emberi test részekből áll, a fej jellegzetesen fent van, a láb lent van. A test prototipikus helyzete, ezáltal a vertikalitás a földi környezet tömegvonzásból eredő aszimmetrikus jellegéből ered: a tömegvonzás lefelé hat egyetemesen, a föld bármely pontján. A test vertikális elhelyezkedésének belső referenciapontú tapasztalata a megismerésben és a nyelv szemantikai rendszerében elvonódik, és külső referenciapontokba kihelyeződik. Ennek egy megvalósulása az emberi test elhelyezkedése a környező fizikai térben, a környezet fizikai tárgyaihoz képest, a valamilyen helyzetbe jutás műveletsora, az ahhoz szükséges energia. Egy másik kiterjesztése más testek elhelyezkedése a saját testhez és más testekhez képest. (L. a föntebbi példákat.) A testi eredetű tapasztalat konceptuális feldolgozása eredményezi a felfelé irányulás sémán alapuló szemantikai szerkezetét (1. az 7. és 8. ábrát a hozzá tartozó leírással): a trajektor egy függőlegesen orientált ösvényen annak alsó, profilált, landmark funkciójú kezdőpontjától az ösvény felső, profilált, landmark funkciójú végpontja, teteje felé irányul, valamilyen referenciaponthoz viszonyítva.
