Nyelvtudományi Közlemények 107. kötet (2010-2011)
Tanulmányok - Honti László: Personae ingratissimae? A 2. személyek jelölése az uráliban (Personae ingratissimae? The marking of second person in Uralic) 7
Personae ingratissimae? A 2. személyek jelölése az uráliban 35 nyelvekben a sg. 2. személyi! imperativusi alaknak személyraggal való ellátottsága, de nem is teljesen szokatlan, ti. a vogulban kapnak személyragot a felszólító módú alakok, például: T min-зп [’menj!’], wär-әп [csinálj!’] (Honti 1975: 109), Sy min-en [’menj!’], Ju wör-әп [csinálj!’] (Kálmán 1976: 38). Mivel a zűrjén -n igei személyrag valóban egyszerűen magyarázható az általam előadott módon, azt hiszem, a votják esetében is ezzel számolhatunk. Az őspermi korra nyilván kiveszett az uráli tiltó ige (> pl. fi. älä, elä ’te ne!’), az imperativusi funkciót az *e- tagadó ige (> pl. fi. ei ő nem’) vette át, amelyek etimológiailag összetartoznak (ezekről lásd UEW 1: 68-71; SSA 1: 98). A permi tagadó és tiltó ige ma szuppletivizmust mutatnak, a magánhangzójuk eltér. Az imént említett etimológiai szótárak nem különítik el őket, míg Lytkin (1964: 91,134; KESK 203, 331) igen, mondván, a tagadó ige a fi. ei, a tiltó ige a fi. älä megfelelője. A szakirodalom a jelen idejű votj. sg. 1. ug stb. és a zürj. sg. 1. og stb. alak magánhangzóját *e és/vagy *ä alapnyelvi vokálisból vezeti le, a múlt idejű votj. sg. 1. §g, sg. 2. ed, sg. 3. ez és a zürj. sg. 1. eg, sg. 2. en, sg. 3. ez alakét pedig ezen magánhangzó és az *i (~ *j) praeteritumjel összeolvadásából (lásd pl. Rédei 1988a: 390-391).29 A (sg. 2. személyű) votj. en és a zűrjén en tiltó igét a múlt idejű alakkal tartja azonosnak Rédei (1988a: 391), ezek előzményeként Csúcs *en-nel és az eredeti *e vokális megőrződésével számol (2005: 270). Akár a múlt idejű alakból keletkezett, akár funkcióhasadással különült el a tiltó ige, mindenképpen őspermi korinak kell lennie, amikor még a sg. 1. személy igeragja *-m volt, tehát mindenképpen fennállt a paradigmatikus asszimiláció lehetősége. Az már belső votják esemény volt, hogy az egy ideig egymással nyilván konkuráló (elsődleges) *-d és (másodlagos) *-n igei személyragok közül az utóbbi csak egyetlen ragozási kategóriában maradt fenn, amit az is elősegíthetett, hogy ezáltal világosan elkülönült egymástól a múlt idejű tagadó ige és a tiltó ige; ezzel szemben a zürjénben egybeestek, ezek funkcióbeli különbsége nyilván csak a kontextusból derül ki. Summa summarum: Ügy látom tehát, hogy a permi -n igei személyrag kialakulását tekintve is indokolt paradigmatikus asszimilációval számolni. 1.1.2.3. Az n elemű szamojéd személyjelölő szuffixumok A szamojéd nyelvekben meglehetősen bonyolult képet mutatnak a személyjelölő morfémák. Mikola (1988:241,2004:105) szerint a *-VtV- hangalakú ősszamojéd birtokos személyjel folytatói a mai jurák, jenyiszeji, tavgi, szelkup morfémák, ugyanez a helyzet az igei személyragokkal is (Mikola 1988: 251, 2004: 119-120). A hangalakot (*-VtV-) illetően alighanem lapsus csúszott Mikola megfogalmazásába, vő. „Die Aufklärung der Herausbildung der Px-e und Vx-e für die 2. P. gehört zu den schwierigsten Fragen der Samojedologie. Durch den Wandel PU s > PS t hätten die Endungen für die 2. und 3. P. zusammenfallen müssen (2. P. PU -s V, 3. P. PU -tV), die Sprache war aber bestrebt diese störende Homonymie zu vermeiden. Im SgNom. traten die Px-e meist an den Vokalstamm. Das -f- des PxSg2-Pl2-Du2 stand also im Nom. zwischen Vokalen. In dieser Stellung verwandelte sich das 29 Serebrennikov (1963: 280-292) nem szól a permi nyelvek tiltó igéjéről.
