Nyelvtudományi Közlemények 107. kötet (2010-2011)

Tanulmányok - Honti László: Personae ingratissimae? A 2. személyek jelölése az uráliban (Personae ingratissimae? The marking of second person in Uralic) 7

Personae ingratissimae? A 2. személyek jelölése az uráliban

31

minden valószínűség szerint olasz-román újítás; a latin cui23 mintájára” (Du-Nay 2004: 72). Tehát az itt idézett adatok és magyarázatuk arra mutatnak, hogy nem azonos kategóriájú névmások, valamint névmások és névmási alapú adverbiumok közt is van kölcsönhatás.

Scerbak (1977) nyomán az őstörök *пән (= *рәп) ’én’ mai képviseletei kapcsán hasonló változásról ír Serebrennikov-Gadzieva (1979: 138-139) is: „За согласным n следовал в личном местоимении 1 л. мн.ч.24 гласный э. В татарском, башкирском и хакасском языках этот э закономерно отражается в виде и, ср. тат., башк. и хак. мин ’я. Якутская форма мин аномальна, поскольку в якутском языке нет перехода э в и. Возможно и возник под влиянием и в б uhu ги ’мы’ ” (én emeltem ki, Н. L; némileg eltérő őstörök rekonstrukció: Tenisev 1988: 204).

Névmások körében bekövetkezett hasonló paradigmatikus asszimilációt, hasonulást a idézhetek magyarból is. Az irodalmi nyelvi birtokos névmások (enyém, tied/ tiéd) mellett nyelvjárásokban, főleg a Dunántúlon általános az enyimé, tiedé, amely alakok Temesi (1941-1943: 79) szerint alakismétléssel, tehát az -é reduplikációjával keletkeztek (pl. enyém [> enyim] > enyimé). Éppenséggel tekinthetnénk ugyanolyan nyomatékosítás eszközének is, amilyen a népnyelvi asztat, asztatat formákban látható, de aligha hagyható figyelmen kívül az övé hatása, amelyben az -é birtokjel ugyanúgy magára vette a sg. 3. személy jelölését is, mint például névutóinkban az -á és az -é, például alá ~ alája, fölé ~ föléje; az övé mellett „а XVI. sz. elején - bizonyára a birtoklás nyomatékosítására - kimutatható E/3.-ben a birtokos személyjel kapcsolódása a szóalakhoz, de ez korszakunkban [a kései ómagyarban, H. L] még csak szórványosnak mondható: Döbr.K 297: ővele" (G. Varga 1992: 479-480), amely alak ma is él a nyelvjárásokban, például: üjeje, üejje (B. Lőrinczy 2002: 309).

A fentieket összegezve tehát az obi-ugor alapnyelvben a sg. 2. személyű névmásban bekövetkezett t- > n- változást három asszimilációs indíték is kiválthatta:

a) sg. 1. *mün -* sg. 2. *tm > sg. 2. *nm (paradigmatikus asszimiláció);

23 Vö. olasz lui о (hímnem)’, román lui ’neki (hímnem)’, román ei ’ő (hímnem); ők’ (Kelemen 1964: 416; vö. még Tiktin 1911: 592, 593), olasz [...] cui ’aki..., ami..., amely...’ < latin cüi ’amelynek’, ez a latin qui ’amely’ dativusa (De Mauro - Mancini 2000: 516; Cortelazzo-Zolli 2008: 423; vö. még De Vaan 2008: 507), román cui ’kinek, kiknek’ (Borza 1999: 44; Farkas 2007: 1633), olasz lui ’ő (hímnem)’, román lui ’ő (hímnem)’, román [...] cui kérdő és vonatkozó névmás (lásd Tiktin 2003: 352, 450; vö. még De Vaan 2008: 507). Egyéb román névmási analógiás alakulatok: Tiktin 1911: 593. A léi ’indica la persona di cui si parla; arra a személyre utal, akiről szó van’ személyes névmás szócikkében: „Lat. tardo (il)láei, foggiato analogicamente su (il)lüi"; „az (il)lüi formához analógiásán igazodott kései latin (il)láei" (Cortelazzo-Zolli 2008: 862). Az olasz lui szócikkében: „Lat. pari, per il dat. class. Ilii (sül modello di qui, cui -> chi, cui’)”; „beszélt nyelvi latin *(il)lüi a klasszikus latin UH dativusaként (a qui, cui —> ’ki, kinek’ mintájára)” (Cortelazzo-Zolli 2008: 893).

24Itt а „мн.ч.” (= множественное число ’többes szám’) helyett „ед.ч.” (= единственное число ’egyes szám’) rövidítésnek kell lennie - csak sajtóhibáról lehet szó.