Nyelvtudományi Közlemények 107. kötet (2010-2011)
Tanulmányok - Honti László: Personae ingratissimae? A 2. személyek jelölése az uráliban (Personae ingratissimae? The marking of second person in Uralic) 7
Personae ingratissimae? A 2. személyek jelölése az uráliban 9 több bizonytalansággal is találkozunk. Természetesen megkísérelhetjük elintézni ezt a problémát azzal, hogy a névmásokban és a belőlük keletkezett személyjelölő morfémákban (valamint a számnevekben, az adverbiumokban stb.) gyakran találkozni szabálytalan formációkkal, de érdemes azzal is próbálkozni, hogy az anomáliák okára vagy okaira fényt derítsünk. Az efféle rendellenességek természetesen nem csak az uráli nyelvek körében találhatók, vannak ilyenek másutt is, amit egyebek közt az - első ízben 1910-ben kiadott - gót grammatikának a szerzője, Joseph Wright fejtett ki nagyon világosan: „The most difficult chapter in works on comparative grammar is the one dealing with the pronouns. It is impossible to state with any degree of certainty how many pronouns the parent Indg. language had and what forms they had assumed at the time it became differentiated into the various branches which constitute the Indg. family of languages. The difficulty is rendered still more complicated by the fact that most of the pronouns, especially the personal and demonstrative, must have had accented and unaccented forms existing side by side in the parent language itself; and that one or the other of the forms became generalized already in the prehistoric period of the individual branches of the parent language. And then at a later period, but still in prehistoric times, there arose new accented and unaccented forms side by side in the individual branches, as e. g. in prim. Germanic ek, тек beside ik, mik. The separate Germanic languages generalized one or other of these forms before the beginning of the oldest literary monuments, and then new accented beside unaccented forms came into existence again. And similarly during the historic period of the different languages” (Wright 1981: 118-119; feltűnő „tarkaság” látható nyelvcsaládunkban is a lapp mutató névmások körében, lásd Keresztes 2010: 293). Általában a leggyakrabban használatos lexémák, szuffixumok hangalakja torzul, válik a várakozásunktól eltérő hangalakúvá, s kétségtelenül a névmások is ilyen, igen erős torzulásokat mutató elemei a szókészletnek. Az uráli nyelvek körében a személyjelölés jó néhány „anomáliát” mutat mindhárom szám mindhárom személyében. Ezek a jelenségek mind a szuffigálásban, mind a személyes névmások alaktanában jelentkeznek. Pár példát említek a legismertebb finnugor nyelvekből: a magyarban az egyes számú 2. személyű igeragok (sz, -l, -d) és az egyes számú 2. személyű birtokos személyjel (-d) okoztak sok-sok fejtörést; a mai finn irodalmi nyelvben a többes számú 1. és 2. személyben a személyjelölő szuffixumok gemináta mássalhangzót tartalmaznak, a többes 2. személyű személyjelölők nem teljesen azonosak az igeragozásban és a birtokos személyj élezésben, az igeragozásban ezek előtt van fokváltakozás, de a birtokos személyjelezésben nincs (pl. luké- olvas’: lue-mme olvasunk’, lue-tte ’olvastok’, luku szám’: luku-mme számunk’, luku-rme számotok’; sylke- ’köp’: syljemme ’köpünk’, syljette ’köptök’, sylki [ragozási töve: sylke-] ’nyál, köpet’: sylkemme ’nyálunk’, sylkenne ’nyálatok’). Az alábbiakban bőségesen lesz szó arról, milyen gyakran mutat szabálytalanságokat (vagy kváziszabálytalanságokat) a névmások hangalakja; ezt az uráli eredetű mutató névmásainkkal szemléltetem (megjegyzendő, hogy
