Nyelvtudományi Közlemények 107. kötet (2010-2011)

Tanulmányok - Honti László: Personae ingratissimae? A 2. személyek jelölése az uráliban (Personae ingratissimae? The marking of second person in Uralic) 7

10

HoNTi László

ezek körében a várható képviseletektől még gyakoribb és többféle eltérést találunk), a(z), ott, úgy (< *o ~ *u ’jener, -e, -es’ U; UEW 1: 332), e(z), itt, így (< V ’dieser, -e, -es’U;UEW 1: 67-68).

Az uráli nyelvekben ismereteim szerint a legmakacsabb problémát a 2. személyi! névmások és személyjelölő szuffixumok okozták. Ilyenek mindenekelőtt az n kezdetű obi-ugor személyes névmások, továbbá az ugyanezen nyelvekben, valamint a zürjénben, a votjákban és a szamojédban található n elemű, a 2. személyre vonatkozó igei személyragok és/vagy birtokos személyjelek, amelyekről rengeteget írtak az uralisták. Meglehetősen nehéz még áttekinteni is az ezekkel kapcsolatos nézeteket. A következőkben ezekkel foglalkozom.

1. A 2. személyű obi-ugor személyes névmásokról

Az uráli nyelvek többségében a *t kezdetű, 2. személyű alapnyelvi névmások folytatói találhatók:

*fá'1 ’du’ U: finn sinä, észt sina, lapp dqn, mordvin ton, cseremisz tőn, votják ton (Gen. tinad), zűrjén te, magyar te, jenyiszeji todí,2 tavgi tannarj, szelkup tat, tan, kamasz tan, koibál танъ, motor танъ; „Auf Grund der lapp., mord. und sam. Wörter haben die sing. Personalpronomina in der U Grundsprache zwei Formvarianten, einmal mit palatalem, einmal mit velarem Vokalismus (vgl. Joki FUFA 32:3 48)” (UEW 539);

2 Az itt idézett adat a maddu nyelvjárásból való, a baj nyelvjárási névmás viszont: й ’du; ты’ (Hajdú 1983: 112), vö. még üdí”ihr; вы (2)’, üda’”ihr; вы (Plur.)’ (Mikola 1995: 230). Az й ’du; ты’ névmást a ketből való átvételként magyarázzák (Dulson 1968: 102-104 [Hajdú 1983: 113 alapján idézve]; Majtinskaja 1969: 55-56: „по-видимому”; Hajdú 1983:112-113), уӧ.у,ук ’ты’ (Krejnovic 1968: 461); „uu is borrowing from the Két language” (Helimskij 1996: 131). Feltételezem, hogy e kölcsönzés csak általános kétnyelvűség esetén történhetett meg. Hajdú (1983: 112-113, 1990: 10-11) Dulson (i.h.) nyomán a sg. 3. személyű névmást, a bű-1 is a ketből magyarázza, ahol бу a hangalakja (Krejnovic 1968: 461), genitivusa pedig buda, but, budi (Zivova 1979: 223); Hajdú szerint a jurák pudar sg. 2. és puda sg. 3. névmások is ebből a két közvetítte „mutató névmás” > 3. személyű névmási formából erednek, a jurákban a 2. személyű névmások

a sg. 3. személyűhöz csatolt, megfelelő birtokos személyjellel jöttek létre (Hajdú 1983:113), ezek tehát valójában analógiás alakulatok. E két névmás pedig törökségi mutató névmásból származhat (Hajdú 1983: 113), vö. bu, bo ’dieser’ (Räsänen 1969: 85). A két névmás mutató névmási eredetét az is valószínűsíti, hogy az 1. és 2. személyű névmásoktól eltérően a 3. személyűek ugyanazon esetvégződéseket veszik fel, mint az egyéb névszók (Werner 1997: 95). A jurák és a jenyiszeji személyes névmásokról utoljára Siegl (2008) nyilatkozott. - A 3. személyű két névmásnak a szibériai török nyelvekből való származtatása Dulson (1968: 103) nevéhez fűződik, Zivova (1979: 227) azonban ennek lehetőségében némileg kételkedett.

3 = Joki 1956: 48.