Nyelvtudományi Közlemények 105. kötet (2008)

Szemle, ismertetések - Ladányi Mária: Magyar nyelv (The Hungarian Language) (főszerk. Kiefer Ferenc) 417

Klára), „A középmagyar kor" (szerző: Haader Lea), „A nyelvújítás" (szerző: Dömötör Adrienne), „Az újmagyar és az újabb magyar kor" (szerző: Laczkó Krisztina) és „A magyar nyelv szókészlete" (szerző: Gerstner Károly) ill. a nyelvhasználattal kapcsolatos témákat feldolgozó (a korábbiakban már felsorolt) fejezetek kidolgozása sem kötődik vagy kevésbé kötődik a formális szemléletmódhoz. A fenti áttekintésből jól látható, hogy a nem formális keretben írott fejezetek a könyvben jóval nagyobb arányt képviselnek, mint a formális keretűek. Ezért a nyelvelméleti hátteret érintő megállapításunkat fordítva is megfogalmazhatnánk, mégpedig úgy, hogy a nyelvleírási fejezetek zömének felfogásmódja tér el a többi fejezet nem formális felfogásmódjától. (De akármelyik oldalról is fogalmazzuk meg ezt a megállapítást, ez kizárólag a közös nyelvelméleti háttér hiányáról szól, és nem kérdőjelezi meg egyik fejezet értékét, ill. szakmai színvonalát sem.) Az előbbiek szerint mindenesetre érthető, hogy egységes nyelvelméleti háttere ennek a könyvnek nem lehetett. Vajon ez valóban azt is jelenti-e egyben, hogy egy ilyen kézikönyv jellegű könyvnek általában nem lehet egységes nyelvelméleti háttere? Ennyi téma esetében a gyakorlatban valóban nagyon nehéz (ha nem lehetetlen) kivitelezni egy egységes elméleti keretbe ágyazható kézikönyvszerü összefoglalást, de - amint arra a fentiekben utaltam - míg egy formális nyelvelméleti keret bizonyos témákkal kapcsolatban eleve kizárja a közös elméleti meggondolásokat, egy használatalapú funkcionális nyelvelméleti keret alapján a nyelvi leírás, a nyelvtörténet és a nyelvhasználat szemléletmódját sokkal inkább összhangba lehetne hozni egymással. A használatalapú funkcionális nyelvelméletek előretörése a nemzetközi nyelvtudományban, valamint a funkcionális, ill. funkcionális-kognitív hátterű magyar nyelvészeti kutatások kibontakozása ebben a tekintetben ígéretesnek tűnik (nemzetközi vonatkozásban vö. pl. Barlow-Kemmer (eds.) 1999, Bybee 2006, magyar vonatkozásban pedig lásd pl. a legújabb, ide vonatkozó írásokat az Általános Nyelvészeti Tanulmányok két újabb kötetében: Kertész - Pelyvás (szerk.) (2005) és Tolcsvai Nagy - Ladányi (szerk.) (2008)). A nyelvi leírás egyes területeinek funkcionális szem-léletmód alapján történő teljes leírása azonban a magyarra vonatkoztatva egye-lőre még nem készült el. Hozzá kell tennünk azonban, hogy - bármilyen elméleti keretről legyen is szó - teljes képet a magyar nyelvtudományról egy egységes elméleti hátterű, koherens összegzés sem tudna adni, hiszen a háttérként szolgáló nyelvelméleti kereten kívüli kutatásokra ott is csak utalni lehetne, ezek ott sem kaphatnának részletes bemutatást, mivel (ahogyan azt bevezetőjében a jelen könyv főszerkesztője is írja) egy-egy témára nem lehet egyszerre több fejezetet szánni, és különböző