Nyelvtudományi Közlemények 105. kötet (2008)

Szemle, ismertetések - Ladányi Mária: Magyar nyelv (The Hungarian Language) (főszerk. Kiefer Ferenc) 417

elméleti keretekben egymástól gyökeresen eltérő párhuzamos értelmezéseket adni nekik. 3.2. Visszatérve a jelen kötethez, mivel nincs az egész kötet felfogását meghatározó egységes elméleti keret, értelemszerűen nincs olyan bevezető fejezet sem, amely ennek az elméleti keretnek a sajátosságait leírná, és megmutatná, hogy ezt a felfogást más elméleti keretektől eltérően milyen sajátos meggondolások jellemzik. így mégiscsak lényegessé válik, hogy az egyes fejezetek szerzői mennyiben utalnak a saját elméleti keretüktől vagy felfogásuktól eltérő álláspontokra. Különösen így van ez azért, mert Kiefer Ferencnek a bevezetőben szereplő rugalmas állásfoglalásával szemben, miszerint az egyes tudományterületek kapcsán a könyvben közölt elképzelések mellett természetesen más elméleti meggondolások és megoldások is lehetségesek, a kötet tipográfiai megoldásai mégiscsak a klasszikus kézikönyvek szellemét idézik. A tipográfia a bevezetőben szereplő állásfoglalással szemben azt sugallja, hogy az itt közölt ismeretek a tudomány jelenlegi állása szerinti végső és egyedül érvényes összegzések. A szerzőkétől eltérő elméleti keretekre való utalás, ami a fentiek miatt valóban fontos kérdés, főként az erősen keretfüggő nyelvleírási fejezetek esetében merül fel. Ebben a tekintetben példaszerű a „Pragmatika" c. fejezet, amelynek szerzője, Németh T. Enikő részletesen leírja a mai pragmatikát jellemző irányzatokat, a pragmatika tárgyának különböző felfogásmódjait és irányzatonként részben eltérő kutatási tematikáját, majd ezek közül az irányzatok közül a pragmatikai kompetencia formális modelljének hátterén mutatja be a saját kutatási eredményeit. A fejezet irodalomjegyzékében is szerepelnek a pragmatika különböző irányzataihoz tartozó legfontosabb munkák. A „Szemantika" c. fejezet első részében a szerzők, Kiefer Ferenc és Gyuris Beáta szintén utalnak a különböző szemantikafelfogásokra, és bemutatnak néhány különböző szószemantikai elméletet (a strukturális, a logikai és a kognitív szemantikai felfogást) is. Ebből a fejezetből, ill. irodalomjegyzékéből ugyanakkor nagyon hiányzik a magyar kognitív nyelvészet eredményeire - különösen Kövecses Zoltán nemzetközileg is elismert munkásságára (vö. pl. Kövecses 2000, 2005) - való hivatkozás. A fejezet nagyobbik részét kitevő mondatszemantika tárgyalásában a szerzők már kifejezetten a formális szemantika szemléletmódját követik (a topik és a fókusz értelmezésében a kötet szintén formális szemléletű mondattani fejezetére is támaszkodva). A „Szövegtan" c. fejezet szerzője, Tolcsvai Nagy Gábor felvezetésében szintén utal a szövegmagyarázati lehetőségek különbözőségére, majd a szövegértelmezést (a téma jellegéből is adódóan) a továbbiakban funkcionális keretben mutatja be. Irodalomjegyzékében azonban teret kapnak más felfogáshoz tartozó munkák is. Az alaktani (szerző Kiefer Ferenc) és a szófajtani fejezetben (szerző: Kenései István) is szerepelnek a felhasznált formális kereten